Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

Hogyan lettem Ironman 50 évesen?

Puskás Borbála gyűjteményéből | „Minden egyes verseny tartást és erőt ad nekem” (Tihany Cross, 2019)

Puskás Borbála futóként kezdte, ma már hétszeres vasember.

Puskás Borbáláról akkor hallottam először, amikor az Európa-bajnok tereptriatlonossal, Poór Brigittával készítettem interjút. Bori ugyanis Brigi édesanyja. A soproni triatlonos hölgy története több szempontból is motiváló, egyszerre szól a szorgalomról, a kitartásról és a sport szeretetéről. Gyerekkora óta fut, triatlonozni viszont „csak” 38 évesen kezdett. Az Ironmant 50 esztendősen teljesítette először – ma már hétszeres vasember.

 

Hogy indult a futótörténeted?

Hetedikes voltam az általános iskolában, amikor a tesitanárom kiszúrta, hogy jól futok, ezért elkezdett mezeifutó-versenyeken indítani, ahol gyakran érmet szereztem. Nagyon jó közeg volt az általános iskola felső tagozata, büszkék voltak rám az osztálytársaim, ami nagy örömmel töltött el, és a futást is élveztem. A középiskolában már komolyabban edzettünk, megyei szintig jutottam a futásban. Egy atlétikai edzőtáborban jobban futottam a Cooper-tesztet, mint az ott lévő profi atléta, akkor nagyon szerettek volna elvinni élsportolónak, de a szüleim nem lelkesedtek az ötletért. Nem gátoltak a sportolásban, sőt, örültek a sikereimnek, de nem láttak benne perspektívát.

 

Milyen távokon versenyeztél?

Pályán 800 és 1500 méteren.

Mi történt azután, hogy a szüleid nem engedték az élsportot?

Folytattam tovább a suliban a futást, megyei szinten dobogós helyezéseket szereztem mezei futásban és pályán is. Aztán viszonylag korán, 21 éves koromban férjhez mentem, először megszületett a fiam, aztán a lányom. Ebben az időszakban komolyabban nem sportoltam, csak aerobikoztam, ami akkoriban lett itthon is rendkívül népszerű. Aztán néhány évvel később egy olyan stresszes periódus következett az életemben, hogy vágytam a futásra, így újra belevágtam. Előfordult, hogy az akkor 5-6 éves Brigi is elkísért, és legnagyobb meglepetésemre 4-5 kilométereket teljesített velem! Állandóan kérdezgettem tőle, hogy bírja-e még, de mindig rávágta: „Igen!” Tehát a futás ekkor mint a stresszleveztetés módszere kapott helyet az életemben.

 
Puskás Borbála gyűjteményéből | Lányával, Poór Brigivel

 

Mikor Brigi tesitagozatos iskolás lett, akkor már úszott, és mezeifutó-versenyekre is elkezdett járni. Egy ilyen alkalom során egy anyuka megkérdezte tőlem, hogy van-e bringája a Briginek, és ha igen, nem akar-e triatlonozni. Elkezdődött tehát az ő triatlonos pályafutása – és nem sokkal később az enyém is. Megfordult ugyanis a fejemben, hogy én miért ne próbálhatnám ki?! Úszni mondjuk nem tudtam rendesen, bringázni sem, de futni igen! (Nevet.) Hetente négyszer jártam úszni, háromszor pedig délutánként jöhetett a futóedzés a gyerekekkel. Alkalmanként egy órát futottunk, tájfutó edzőnk volt, így a Soproni-hegységet is alaposan megismertük. Brigivel minden egyes edzésen ott voltunk, ha esett, ha fújt, egyet sem hagytunk ki.

És a bringa?

Oké, biciklizni tudtam, de nagyon más azért egy versenybringán tekerni! Meg kell tanulni például, hogy milyen az, amikor be van kötve a lábad, vagy hogyan kell bolyozni, ezek elsőre nem egyszerű feladatok. Heti 2-3 alkalommal volt bringaedzésem. 38 évesen kezdtem triatlonozni, a következő évben pedig belevágtam a versenyzésbe.

Hogy ment?

A rendszeresen edzésnek meglett az eredménye, főleg a futásban: olyan jól ment, hogy ennek köszönhetően rendszeresen megnyertem a korosztályomban a triatlon sprint távokat. Az első hat évemben elsősorban ezen a távon indultam, ami 750 méter úszásból, 20 km kerékpározásból és 5 km futásból áll. A győzelmeket tényleg annak köszönhettem, hogy futni tudtam, a másik két sportágban akadtak hiányosságaim.

 

 
Puskás Borbála gyűjteményéből | Bori 2002-ben korosztályos Eb-győztesként

 

Mire figyeltél? Pulzus, tempó?

Volt pulzusmérős óránk, de akkoriban erre még nem fektettünk nagy hangsúlyt. A másik, hogy nekem nagyjából mindig magas volt a pulzusom futás közben, mert a fiúkkal futottam, tartani kellett velük a tempót. De folyamatosan fejlődtünk, szerintem a rendszerességnek köszönhetően. Három évig veretlen voltam a korcsoportomban.

És miért kezdted el emelni a távot a triatlonban?

Kiváló triatlonos közösségünk volt, van, és nagyon sok barátság alakult ki. Az egyik triatlonos barátnőm mondta, hogy lesz olimpiai távú duatlonverseny, és vegyünk részt azon is. Nagy lelkesen elmentem, de azért arra a távra még nem voltam felkészülve... Megcsináltam, jól megcsináltam, de nem éreztem magam jól utána. Nagy lecke volt. Tisztelni kell a távot! Más a sprint táv, más az olimpiai táv, más a féltáv, más a hosszútáv, egyiket sem szabad félvállról venni, és csak felkészülten szabad odaállni a rajtvonalhoz. Ezt akkor egy életre megtanultam.

 

A következő néhány évben nemcsak az olimpiai távra, de a féltávú Ironmanre is elkezdtél készülni, igaz?

Igen, ahogy egyre edzettebb az ember, mindig egy kicsit többre vágyik. 42 évesen teljesítettem az első maratonomat: Linzben futottam, és hatalmas élmény volt! Olyan fantasztikus hangulat uralkodott már a rajtnál, hogy majdnem elpityeredtem. Az első maraton után azt éreztem, hogy nincs lehetetlen, képes vagyok bármire, amit csak a fejembe veszek.

Például az Ironmanre?

Á, dehogyis, akkoriban az még teljesen elérhetetlennek tűnt számomra. Mire az megvalósulhatott, még olyan akadályokat kellett megugranom, mint például a Balaton átúszása. A maratonhoz hasonlóan az is óriási élményt jelentett. Aztán négy éven át elsősorban futóversenyekre jártam, emellett rendszeresen úsztam. Majd egy magánéleti változás is történt, elváltunk a férjemmel. Ekkoriban kérdeztem meg a triatlonos edzéstársaimtól, hogy szerintük fel tudnék-e készülni az Ironmanre. Valami nagyot akartam alakítani 50 évesen! (Nevet.) Az edzéstársaim bólogattak, hogy persze, miért ne tudnék – úgyhogy belevágtam a felkészülésbe.

Milyen volt az első Ironmaned?

Nagy élmény és fontos tapasztalat. Egészen addig ugyanis azt gondoltam, hogy én tényleg mindenhol és bármilyen körülmények között képes vagyok futni úgy, ahogyan én azt megszoktam. Nos, kiderült, hogy nem... Pedig az úszástól féltem a leginkább, ehhez képest az sikerült a legjobban. A bringával nem volt gond, de miután leszálltam a kerékpárról, és nagy lendülettel elkezdtem a futást, megütött az a 40 fokos hőség. Rájöttem, hogy nem tudok úgy futni ott és akkor, ahogyan egyébként képes vagyok rá, és külön felkészülést igényel az is, hogy 180 km bringa után még lefussak egy maratont. A másik fontos felismerésnek az bizonyult, hogy nekem már bizony el kell engednem a tempót...

 
Puskás Borbála gyűjteményéből | Bori hétszer teljesítette az Ironmant, az ideje évről évre javult

Azért volt célidőd?

Igen, de csak annyi, hogy szintidőn belül végezzek. Ez sikerült is, és borzasztóan boldog voltam.

Ezután hogyan változtak meg az edzéseid?

Elmentem teljesítménydiagnosztikára, és belevágtam a pulzuskontrollos tréningekbe. Több lett az edzéstervemben az alacsony intenzitású futás, meg kellett tanulnom visszafogni magam. Gyakrabban futottam bringaedzés után is, hogy szokják a lábaim az ilyen jellegű terhelést.

2012-ben teljesítetted először az Ironmant, és utána egészen 2018-ig minden évben megcsináltad.

Igen, és második alkalommal már sokkal tudatosabban vágtam bele a versenybe. Figyeltem a pulzusom, jobban koncentráltam a frissítésre, és már a hőség sem lepett meg. Visszafogottabban haladtam. Sokkal jobb volt a közérzetem, mint az első alkalommal, az időmön is javítottam – és ez így történt aztán évről évre. Úgy rémlik, csak két olyan egymást követő esztendő volt, amikor nagyjából ugyanannyi idő alatt teljesítettem az Ironmant, egyébként javultam, jobb lettem. Tavaly sajnos egy sérülés miatt ki kellett hagynom a versenyt.

Ezt hogy élted meg?

Őszintén szólva nehezen. Feltehetően abban hibáztam, hogy nem szedtem külön táplálékkiegészítőket, ízületvédőket, vitaminokat, pedig ezekre az én koromban már szükség lett volna. Most már szedek ilyesmiket, jobb később mint soha alapon. De az is lehet, hogy picit túlerőltettem magam, mert sarok- és térdproblémákkal is küszködtem. Most ott tartok, hogy boldog vagyok, ha mozoghatok. Úszni tudok, biciklizni tudok, sőt, már a futás is megy, csak visszafogott tempóban, rövidebb távokon egyelőre. Olimpiai távon szeretnék már idén is elindulni, ha a versenyszezon úgy alakul.

 

 
Puskás Borbála gyűjteményéből | A Keszthely Triathlonon

Mit ad neked a sport lelkileg?

Hatalmas segítség mentálisan a rendszeres sport. Nekem a futás volt sokáig a nagy kedvencem: elindultam futni tele stresszel, nyomasztó problémákkal, és bár a futás maga nem oldja meg a gondokat, minden alkalommal sokkal nyugodtabban tértem haza. De valójában nemcsak a futás, hanem a bringa és az úszás is ilyen hatást gyakorol rám. Stabil és jókedvű vagyok, bírom a munkát, ráadásul szuper társaságban, a sportot ugyanígy szerető emberekkel edzem, akik a barátaimmá is váltak. 58 éves vagyok, túl a változókoron. A sportnak köszönhetően nem híztam el, és kedélyingadozásokkal sem küzdöttem. Minden szempontból rengeteget kapok a testmozgástól.

Szeretsz a bőrödben lenni?

Igen, nagyon! És minden egyes verseny tartást és erőt ad nekem.

Eredmények, amelyekre a legbüszkébb

„Igazából arra vagyok a legbüszkébb, hogy még mindig örömömet lelem a testmozgásban – árulja el Bori. – De ha a konkrét eredményekre vagy kíváncsi, akkor talán a Bécsben futott 3 óra 41 perces maratonomat, az eddigi legjobb, 13 óra 14 perces Ironman teljesítésemet, valamint a 2002-es korosztályos Eb-győzelmemet említeném.”