Szöveg: Nyirati Rita | 2017.06.20. | Frissítve: 2020.04.24. | |
Mozog a Zazi engedélyével | "A futás eufória, drog, és lehetőség arra, hogy ne kelljen feltartott kézzel élnem."
Mindenkinek helye van a futópályán. Hogy mit jelent nekem a futás, a triatlon, a sport? Mi az én utam? Csípőből tudok rá trendi válaszokat mondani, Coelho leckéket vehetne tőlem. Tudom, hogy szabadság, hogy énidő, hogy kiteljesedés és megtisztulás. És a többi is, mind. Hogy megnyugvás és az idegek kisimítása. És igen, tényleg az. Képes vagyok megtenni valamit, amit mindig elutasítottam.
A futás azonban nekem elsősorban azt jelenti, hogy nem kell feltartott kézzel élnem. Azt jelenti, hogy van valami az életemben, amit korábban soha nem tudtam művelni, amit soha nem szerettem, soha egyetlen métert sem tettem meg önszántamból – és most mégis futok. Azt a rácsodálkozást adja, hogy talán nem kell mindig megadnom magam, és nem kell azonnali reakcióként azt hajtogatnom, hogy „ez nekem úgysem sikerülne”. Hogy lehet, hogy tényleg nem fog menni, de lehet, hogy csak meg kell próbálni. Kitartóan, türelmesen. Azt az örömet adja, hogy képes vagyok megtenni. Ezzel a futás a lehetőségek olyan skáláját nyitotta meg előttem, ami jóval-jóval túlmutat önmagán. Lehet, hogy elszalasztottam dolgokat, azt gondolván, hogy ez nekem úgysem menne? Pedig csak csinálnom kellett volna? Na, ezt adja a futás. Ezt a szabadságot. És akkor visszatértem Coelho-hoz.
A futás azonban nekem elsősorban azt jelenti, hogy nem kell feltartott kézzel élnem.
Persze, nem ilyen egyszerű ez. Van ebben sok izzadás és lihegés, meg sok elkenődés, hogy nem haladok vagy nem úgy haladok, ahogy azt elképzelem és szeretném. Van benne fogcsikorgatás is, nem tagadom, sőt, olyan is van, hogy azt mondom, ezt soha többet, csak most még valahogy haza tudjak kúszni a kertek alatt.
És van benne sok öröm. Maga az érzés, hogy mozog (mozgatom) a testem, hogy lendületbe hozom, hogy dobog a szívem és dolgozik a tüdőm… vagy ezt az örömet mindenki érzi? És mindenki érzi a győzelmet is? Mert győzelem is. Sikerült legyőznöm lusta nőt, ráadásul egy olyan sport által, amelyet mindig is utáltam (na jó, én minden sportot utáltam). A futás sok minden előtt megnyitotta az utat.
Időnként pedig a futás eufória. Megmagyarázhatatlan számomra, hogy mikor és miért tör rám ez az érzés, de ilyenkor azt érzem, most egyszerűen beteltem az élettel.
És azt hiszem, drog is! Mert mi más magyarázná azt, ahogy utazás közben arra gondolok, hogy milyen lehet az adott helyszínen futni? Hogy a bőröndbe először a futócuccokat pakolom be? Hogy lefekvés előtt meg kell néznem a hajnali (futás idejére eső) időjárás-előrejelzést? Hogy a heti időbeosztás első lépése a futás beírása? Hogy az ebédkészítésre fordított időt az aznapi futás hossza határozza meg? Veszélyes cucc...
És ez a sokféleség mind válasz arra, hogy mit jelent nekem a futás.
