Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

Kihívások egy futó édesanya táplálkozásában

Virágh-Erdélyi Zsófia gyűjteményéből | Mindenki küzd, senkinek sem könnyebb vagy nehezebb. Az élsportoló futónők is emberből vannak, és nem egyszerű mindenben a maximumot hozni még akkor sem, ha a mai világ azt sugallja, hogy neked tökéletesnek kell lenned mindenben. ... Szerintünk nem kell!

Egykor és most: Erdélyi Zsófi maratoni futó tapasztalatai.

Egy ellenállhatatlanul finom tábla csoki majszolgatása közben írom ezeket a sorokat, nem másról, mint a táplálkozásról. Ezután a mondat után, úgy sejtem, rájöttél, hogy ez nem egy megszokott cikk lesz a sportolók étrendjéről.

 

Annyiszor próbáltam már a helyes útra térni és megváltoztatni a táplálkozásomat, hogy már valószínűleg a két kezemen sem tudom megszámolni az alkalmakat. De még mindig nem találtam rá a számomra megfelelő, tudatos táplálkozásra, ami mellett hűen és szívesen kitartanék. Az igazság az, hogy picit fárasztó is ez a sok hűhó, amit azért kellene megtenni, hogy az ember ne csak futó legyen, hanem remek futóvá válhasson. Talán a memóriámmal van baj, de nem emlékszem, hogy a futás ilyen bonyolult lett volna évekkel ezelőtt...

 

Számolgatások nélkül

Az emlékeimben az él, hogy elmentem edzésre, lefutottam az adagomat, amit kellett, megettem, amit tudtam, nem aggódva azon, hogy ez most megfelelő mennyiségű szénhidráttalproteinnel és zsírral, vitaminokkal van-e felturbózva, hanem jóízűen, nyugodt szívvel, számolgatások nélkül ettem egy jót. Vagy a két kedvenc csokimat. Csináltam néhány erősítő gyakorlatot, és másnap újra kimentem futni.

Aztán Amerikába kerültem, felszedtem pár kilót az első évem alatt, és hallgattam az edzőmtől, hogy dagadt vagyok. (Amúgy nem neheztelek rá, félreértés ne essék, hiszen magamhoz képest tényleg az voltam.) Amerikában reggelente erősítettünk is hetente kétszer, így mikor hazajöttem, akkor itthon azt kaptam, hogy jó erős lett a karom. Talán innentől kezdődött az a rengeteg aggodalom...

 

 

Elszántság felsőfokon – a futásban és a táplálkozásban is

Az járt a fejemben, hogy nem elég már CSAK a futás... Ha jól akarsz futni, akkor ne csak fuss, hanem legyen keresztedzés, gyógytorna, erősítés (ebből aztán végtelen számú létezik), aztán masszázs, és nem maradhat ki a felsorolásból a helyes táplálkozás sem.

Volt egy nagyon elszánt időszakom az első terhességem után, amivel 25 kilót sikerült magamra pakolni. Egy évem volt arra, hogy felkészüljek az olimpiára. Az első szintteljesítési kísérletem nem sikerült, így beadtam a derekam, hogy a következő próbálkozásomig, ami 3 hónap múlva következett, mindenre odafigyelek. Ebben az időszakban az elszántságom olyan szinten mozgott, hogy bármire képes lettem volna! Az is igaz, hogy ekkor egy kicsi babám volt, aki 6 hónapos koráig csak anyatejet kapott, majd elkezdődött a hozzátáplálás, azaz a babám megismerkedett a zöldség - és gyümölcspürékkel, ami az én táplálkozásomnak is jót tett. 

 

A sportoló étrendje

Az akkori étrendem azzal kezdődött, hogy teljesen lemondtam a cukorról. Nem fogyasztottam semmi cukrot, csak minimális édesítőt használtam (mert ennek meg egyáltalán nem vagyok nagy rajongója). Minden edzés után rizsfehérje következett, amiben konkrétan nem volt semmi más. Ha nem turbóztam fel banánnal, akkor nehezen csusszant le a torkomon. Odafigyeltem a napi 5 étkezésre, és arra, hogy elegendő folyadék kerüljön a szervezetembe. A teljes kiőrlésű kenyeret választottam, ha mindenképp kellett kenyér, de inkább nem ettem. A felvágottak teljes mértékben kimaradtak a kosaramból, de helyette jött a csirkemell barna rizzsel, kuszkusszal, bulgurral. Mindezek mellé jöttek be a zöldségek és gyümölcsök. Örök kedvencek: banán, paradicsom, fokhagyma. A fagyasztóban mindig volt bogyós gyümölcs, majd külön eper, áfonya és megy. Különféle magvak is szerepet kaptak az étrendemben: mandula, kesudió, napraforgómag, lenmag, chiamag. A hűtőben mindig volt natúr joghurt, és a tejről meg már csak azért se mondok le, mert a kávémat is azzal iszom. Annyit meg tudtam tenni, hogy elhagytam a cukrot a reggeli nem is annyira feketémből.

Reggelente ment a zabkása, a kedvenceim köze tartozott a banános étcsokis (az étcsokiban volt valamennyi édesítő), és ebbe, ha volt kedvem akkor került még lenmag és napraforgómag is. Vagy saját kotyvasztású banános palacsinta, hol liszt nélkül, hol teljes kiőrlésű liszttel. Készítettem saját granolát is, és néha-néha ízetlen sütiket. Tízóraira gyümölcsöt vagy müzliszeletet ettem, edzés után mindig proteinturmixot fogyasztottam. Ebédre csirkemell salátával és kuszkusszal, majd újra valami apróság, és vacsira „beköszönt” megint a csirke. Folyadéknak csak víz, és a reggeli tejes kávém volt. Méricskélésről pedig szó sem volt, mert azt utálom.

 

Új élethelyzet, új szokások

Eltelt néhány év, és ami most van, az más. Ahogy az imént leírtam a fenti étrendet, olyan követhetőnek tűnik, egyszerűnek, és teljes mértékben teljesíthetőnek, de ma már az jár a fejemben, hogy méricskélni kellene... Aztán a következő megoldandó feladat, hogy már nem egy pici babám van, hanem két kisfiam. 5 és 3 évesek, saját ízléssel: akad, amit nem szeretnek, és van olyasmi is, amit egyik nap szeretnek, de másnap már nem. Nem lehet csak úgy bármit az asztalra tenni, hogy „Tessék, egyél, finom”. Megjegyzik, ha ugyanaz van egymást követő két napon, bár akkor is az marad az asztalon, de hallom, ahogy nagyobbik fiam felém fordul, és azt mondja: „Már megint?”, majd a kicsi hűen másolja. Kedvencünk a grízes tészta, tejbegríz, palacsinta kakaóval, nutellával... Mostanában a gondolat is fájna, ha ezekről le kellene mondanom.

Próbálkoztam salátával, de ha egy nagy tálban összekeverem a felvágott zöldségeket, azt nem eszik meg, viszont ha külön-külön leteszem a tányérjukra, akkor már fincsi, még a spenótlevél is, de a paradicsom náluk is nagy kedvenc. Egy salátát is idő, míg elkészít az ember, de ha magamnak azt csinálok, akkor nekik mást kell. Erre nekem időm nincs, mert a szó, hogy „anya”, fél óra alatt harmincszor hangzik el, ami egy egyszerűnek induló főzés idejét képes megduplázni, és az eltakarítás csak ezután jön.

 

 

Ezt a csokit még befejezem

karantén idejére pedig teljesen elvesztem, a futásban, a gyerekekben, a táplálkozásban. Magamra tettem ezt a hatalmas terhet, hogy mindent kell csinálni, mégpedig tökéletesen. Mert most van rá idő, hogy odafigyeljek mindenre. Csak azt felejtettem el, miközben ezt az elvárást felállítottam magam elé, hogy van két gyermekem. Szóval a nap végén, mikor realizáltam, hogy erre se volt energiám, ahhoz meg nem volt kedvem, akkor a csokis fiókhoz fordulva ettem egy jót. A félelem, ami néha körülvett, akkor volt a legerősebb, amikor a nap lement, és a gyerekek már álomba szenderültek. Ekkor elővettem egy boros poharat, töltöttem magamnak egy pohár bort, hogy „elhagyjanak” a gondolatok.

Ahogy ezt a cikket most befejezem, úgy érzem, erőre kaptam. De azért ezt a tábla csokit még befejezem.