Szöveg: Viniczai Andrea | 2021.08.01. | |
vadymvdrobot | A futás során megtapasztalt nehézségekből, a határaink feszegetése közben megélt élményekből rengeteget tanulhatunk
A futóruha vagy futócipő reklámokban mosolygós, boldog emberek futnak meseszép tájakon. Könnyű rugalmas léptekkel suhannak és a néző számára úgy tűnik, ez a sport a világ legcsodálatosabb mozgásformája. Pedig néha a futás nettó szenvedés. És ez így van jól!
Te tényleg kimentél szenvedni hajnalban a Szigetre ilyen esős időben is? – szögezte nekem a kérdést egy ismerősöm jó pár évvel ezelőtt. Én csak néztem rá értetlenül, majd egy pillanatra elgondolkodtam. Április végét mutatott a naptár, reggel a szemerkélő esőben, madárcsicsergős, enyhén párás időben kocogtam 10 kilit. Irtó jól esett. Hol van ebben a szenvedés? Nekem sehol. De ha akarod, tudok mesélni számtalan olyan esetet, amikor tényleg nagyon szenvedtem – válaszoltam.
A futás az élet
A szenvedés szó nem éppen szexi. Fogcsikorgatás, sötét gondolatok, könnyek – ilyen képek kúsznak elénk, ha ezt a szót meghalljuk. De gyakran a szenvedés adja meg a biztos hátterét egy olyan sikernek, ami akár az egész életünket is megváltoztathatja.
Sokszor, sok helyen írtak már arról, hogy tulajdonképpen a futás nem más, mint az élet leképzése. Ha már hosszú ideje űzöd ezt a sportágat, akkor nagy valószínűséggel találkoztál már a következő témákkal: újrakezdés, célállítás, motivációkeresés, siker és kudarc feldolgozása, világ a komfortzónán kívül. Ezek a témák ugyanígy jelen vannak az életünk más területein is, így, ha a futás során mintát szerzel ezek megélésére vagy megoldására, akkor azt nagy valószínűséggel kamatoztatni tudod az élet más területein is.
Vizsgáljuk meg a szenvedést!
Maria Grazia Marciani olasz orvosprofesszor több évtizedes munka után tette fel egy tanulmányában a kérdést: mi tapasztal meg az ember a szenvedéssel?
Az értekezésében arra a konklúzióra jut, hogy a szenvedés egy óriási lehetőség, ami által megtapasztalhatjuk a határaink végességét, valamint felfedezhetjük a korlátok szépségét. „Az ember arra rendeltetett, hogy számos területen meghaladja önmagát. A szenvedés rejtélyes módon lehetőséget ad az embernek arra, hogy túllépjen korábbi önmagán, új perspektíva nyíljon előtte, amelyben maga a szenvedés új értelmet nyer, a beteljesülés forrásává válik. Az értelemmel bíró szenvedés pedig mindig túlmutat önmagán, és a lelki fejlődés döntő állomásává válhat, megtanítja, hogyan élhetjük meg jól a szenvedést, úgy, mint a lelki érés fontos pillanatát.”
„You’ll know at the finish line”
A Spartan Race szlogenje, You’ll know at the finish line, azaz a célvonalban majd tudni fogod. A jól eltalált mottó is arra utal, hogy tényleg ott, a beérkezés pillanatában válik majd világossá, hogy a rengeteg felkészüléssel járó és a célig vezető úton átélt szenvedés, sőt, olykor fájdalom és holtpont miért volt szükséges és mivel ajándékozott meg a célba érés pillanatában. A célvonalon átélt katarzis felszabadító és minden nehézséget erővé alakít át. Ez jól jön később a való életben, ezért nem szabad megijedni a szenvedéstől, vagy akár meghátrálni az akadályok miatt.
Hogyan tanuljunk meg szenvedni?
Hagyd el a komfortzónádat! – mantrázzák az edzők, pszichológusok, jóbarátok, amikor éppen mélyponton van az életed, vagy megrekedt a sportban a fejlődésed. De hogyan lehet átadni magunkat valaminek, ami csupa nehézséggel és rossz érzéssel kecsegtet? Hiszen a komfortzónában szó szerint minden olyan komfortos. Biztonságban érezheted magad, nincs külső fenyegetés, nem fáradsz el, nincs se testi, se lelki fájdalom. Miért kellene ezt elhagyni, amikor a másik oldalon az ezek szöges ellentéte vár, a bizonytalanság, sebezhetőség, fáradtság, szenvedés és esetleg fájdalom?
Ahhoz, hogy el tudd hagyni a komfortzónádat, első lépésként csupán annyit kell tenned, hogy kis időt töltesz azon kívül. Aztán megint egy kicsit, majd legközelebb még egy picivel hosszabb időt. Ha képes vagy arra, hogy tudatosan ki és be lépdelj a komfortzónádba, akkor nagyon sokat tettél a tudatos életvitel felé.
Mert hiába döntöd el, hogy biztonságos, 100%-os komfortzónás életet akarsz élni, az élet úgyis teremt olyan helyzeteket, amikor nincs más választásod: ki kell lépned a megszokott, biztonságos keretek közül. Így pedig jobb, ha erre már van egy kipróbált, jól működő stratégiád.
Más hogy csinálja?
Bryce Carlson, egy 37 éves cincinnati középiskolai tanár 2018-ban rekordidő alatt szelte át az Atlanti-óceánt. Az extrémsportoló 38 nap alatt 3200 kilométert evezett Lucille nevű hatméteres hajóján. Útja során többször felborult, magas hullámokkal és egy hurrikán utóhatásaival is meg kellett küzdenie. Amikor arról faggatták, hogy tudott megküzdeni a rengeteg megpróbáltatással, így válaszolt:
„Olyan taktikát választottam, hogy a szenvedés és a fájdalom érzését azonnal kihívássá alakítottam magamban. Előfordult, hogy megoldandó feladatként tekintettem rá, de megesett, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagytam. A kényelmetlenségekkel való együttélésnél sokat segített, hogy folyamatosan elfogadtam az adott helyzetet és elkötelezett voltam abban, hogy elérjem a célomat. Megpróbáltam emlékeztetni magam arra, hogy vannak dolgok, amelyeket én irányíthatok, és vannak, amelyeket nem. Volt egy pillanat, amikor világossá vált számomra, hogy nem tudom elkerülni az egyre közeledő vihart. Mint sok más kihívást, ezt is el kellett fogadnom. Tudtam, hogy nem harcolhatok a hullámokkal. De nem menekülni kell a vihar elől, csak megérteni és jól használni az erejét.”
A cikkhez felhasznált forrás: outsideonline.com
