Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

Nyerő páros: futás és jóga

Istock | Kis túlzással, a jógát receptre kéne felírni minden futó számára

Egymás pozitív hatásait erősítik!

A futásban tudsz igazán kiteljesedni, vagy inkább a jóga mellett teszed le a voksod? Sokan vélekednek úgy, hogy a futás és a jóga két teljesen más típusú embernek lett kitalálva. Míg a futást inkább a pörgős, energiatúltengésben „szenvedők” kedvelik, addig a jóga a nyugalomra vágyók műfaja. Ha most rázod a fejed, hogy mekkora sztereotípiákkal dobálózom, akkor egyet kell értenem veled: hiszen a futás is lehet relaxáló, a jóga is lehet kőkemény edzés, sőt, az edzésnél jóval több. Mint ahogyan a futás sem csak a kilométerekről és a sebességről szólhat.

 

Fáj a futás? 

 

Egy 1,5 kilométeres futás során a lábunk közel ezerszer csapódik a talajba. Ez a folyamatos terhelés kihat a teljes vázrendszerre, az izmokra, a csontokra, az ízületekre; a térdekre, a deréktájra, a gerincoszlopra. Az eredmény hosszútávon feszes izomzat, fájó testtájak lehetnek. Még csak ultrákat sem kell futni ahhoz, hogy valaki megismerje a futás által felszínre hozott diszkomfort érzetet, izomlázat, vagy rosszabb esetben sérüléseket és krónikus fájdalmakat. A fájdalom nem a futás miatt keletkezik, hanem a test egyensúly-eltolódásai, a kötőszöveti letapadások, az izomrövidülések miatt, valamint azért, mert a komolyabb fájdalmak jelentkezéséig nem tulajdonítunk nagyobb jelentőséget a panaszoknak. Érezzük, hogy picit feszes a vádli, egy kicsit már fáj a talp, a térd vagy bármi más, de elviselhetőnek érezzük, ha egy óra pihenés után vagy másnapra a fájdalom elmúlik. Ahhoz, hogy a tested elkerülje a sérülést, elkezd túlkompenzálni más izmokkal, és máris elindul a negatív spirál, szépen kiépülnek az egyensúly-eltolódások a testben. Nyújtunk valahogyan, valamennyit, leginkább röviden, pedig hosszútávon csak az marad meg a futásban, aki vagy ufószerűen szerencsés alkat (ők vannak kevesebben, ám irigyeljük őket), vagy alapos, és nagy hangsúlyt helyez a futás mellett az izmok komplex átmozgatására, nyújtására és regenerációjára (értsd a különböző regenerációs módszerektől a masszázsig bezárólag). A hosszú ideig viselt enyhe fájdalom legtöbbször valamilyen sérülésben tetőzik. No, ezt szeretné minden futó elkerülni. 

 

Így segít a jóga

jógázás egy olyan belső fókuszt ad, ami segít a tested rezdüléseire irányítani a figyelmet. Nagyon patetikus lehet a rezdülés kifejezés, de ha azt mondom, hogy egy sokkal magasabb szintű testtudatot épít, akkor talán érthetőbb, hogy mire is gondolok. A jóga megtanít arra, hogyan koordináld a légzésed mozgás közben, fejleszti az egyensúlyérzéket, az erőt, a hajlékonyságot, az izmok rugalmasságát, növekszik általa az ízületi mozgástartomány, és persze relaxál. Az eredmény a test, az elme és a légzés összehangolása lesz. A jóga egy olyan mozgásrendszer, amely jól képes visszaállítani az egyensúlyt a testben. Azaz megéri az időnkből elcsípni egy órát a jógázásra.

Amellett, hogy jógával lazíthatjuk a futás okozta fizikai stresszt, a jóga arra is megtanít, hogyan bízz meg jobban a testedben. Azok a futók, akik megértik a testük működését, jobban hallgatnak a testük üzeneteire is. Futóként gyakran érezzük jól magunkat futás közben, amit az endorfin termelődése okoz. Ugyanakkor ezek az anyagok fájdalomcsillapítóként is funkcionálnak, így képesek akár a sérülést és a betegséget elrejteni az elménk elől. A jógán keresztül megtanult testtudat nélkül a futók sok fontos, testük által küldött jelzésről nem vesznek tudomást. Nem fáj, csak máshogy jó, szoktuk mondani... Elgondolkodtató!

 

Futás: a jóga kiterjesztése

A futás kiszélesíti az edzések horizontját egy jógázó ember számára. Bár a hagyományos jóga alapvetően nem emeli meg annyira a pulzust, hogy kardiovaszkuláris előnyökre tegyünk szert általa, a futás az, ami az aerob edzést biztosítani tudja. A futás ugyanakkor olyan erősítésként is szolgál, amelyre a jóga ászanák nem. A futás, főleg a szabadban végzett futás, segít abban, hogy a jógázást egy magasabb szintre emeljük. Az erő és állóképesség, amire futással tudunk szert tenni, támogat abban, hogy elmélyülj a jógagyakorlásodban. Mivel a futás egy monoton sport, így sok atléta meditatívnak is találja, egyfajta „mozgó meditációként” definiálva. A jógához hasonlóan a futás is mentális erőt ad. Néhány jógázó szerint a futás valójában a jóga egyfajta kiterjesztése.

Akár a futás, akár a jóga az elsődleges sport az életedben, gondolkodj azon, hogy kombinálod a két mozgásformát. Azok a sportolók, akik mindkettőt végzik, egyszerre használják ki az erő, az állóképesség, a hajlékonyság és mentális erő előnyeit.

Köszönet a lektorálásért Borsos J. Orsolya gyógytornásznak.