Szöveg: Maráz Zsuzsa | 2017.08.31. | Frissítve: 2019.05.29. | |
Ma már azt mondom, hogy edzővel, pedig hosszú évekig edző nélkül futottam. Az első Ultrabalatonomat úgy nyertem meg, hogy önállóan készültem a versenyre. A személyes történetemet osztom meg veletek ebben a kérdésben.
2000 áprilisában kezdtem rendszeresen futni. Mondhatni 10 évig „alapoztam” és nagyon jól éreztem magam örömfutóként, versenyzés nélkül.
2010 decemberében, a 40. születésnapomon eldöntöttem, hogy felkészülök egy maratonra. Alapos munkát végeztem, 10 hónapig készültem. Ebben a felkészülésben, már kaptam edzői segítséget az Esztergomi futóművek elnökétől. Így indultam el a versenyzés útján.
Az első maratonom (2011.okt.7. - Spar maraton 03:43) után egyedül folytattam a felkészülést, hiszen az előző évben tanultakból, már könnyű volt a továbblépés. Egy kicsit felturbóztam az előző évi edzéstervet, és már kész is volt a programom. Általában több hétre előre dolgoztam. Igazából ezzel a maratoni tervvel készültem a későbbi ultrákra is, nem tettem mást, csak emeltem a mennyiségeket. Három hétig fokoztam a kilométerszámot, majd a 4. héten, pihenő hetet tartottam. Makro és mikrociklus edzésmódszert alkalmazva készítettem a saját programjaimat. Bújtam a könyveket és mindent elolvastam a futásról, amihez csak hozzájutottam.
Az első ultratávoknál (2013) nem volt edzői segítségem, mégis nagyon jó eredményekkel sikerült az ultrába belekóstolnom. Bár egy kedves barátom segített ötletelgetni, hogy mit és hogyan kéne futnom, de ez csak amolyan tanácsadás volt.
2014-tavaszán elkezdett foglalkoztatni a dolog, hogy talán mégis csak kéne egy szakember segítsége, hisz nagy tervekkel vágtam bele az évbe. Talán túl sokat akartam elérni. Utólag azt gondolom, hogy túledzett is voltam akkoriban. A stagnáló, sőt egyre gyengébb eredményeim miatt végül úgy döntöttem, hogy jobb nekem ha egyedül, futok edzői segítség nélkül, hiszen azelőtt is úgy csináltam. Újra élvezni akartam a szabadságot, azt a futást, amit régebben úgy szerettem.
Majd egy sikeres év következett (2015) amit ismét saját erőmből, a saját terveim alapján értem el, ezért meg voltam róla győződve, hogy én ismerem magam a legjobban, ösztönösen tudom, hogy mit kell tennem.
2016-év elején ismét elbizonytalanodtam, hiszen terveim között szerepelt a Spartathlon (246km) teljesítése. Egyre többször gondoltam arra, hogy elég vagyok én ehhez? Menni fog ez egyedül? Mit csináltam 2013-ban, hogy olyan jól ment? Mit csinálhatnék másként, hogy fejlődjek? Mi lenne, ha megpróbálnám a pulzus alapú edzésmódszert? Ezernyi gondolat és bizonytalanság volt bennem. Aztán egy edzőtáborban beszélgettem olyan futókkal, akik edzővel dolgoztak, pulzus alapú módszerekkel. Így jutottam arra a gondolatra, hogy Spárta miatt teszek még egy próbát, edzővel folytatom tovább a készülést.
Aggódtam, hogy mi lesz, ha nem fog tetszeni a közös munka.
Más volt, mint amit egyedül csináltam.
Hogy mit tud hozzáadni egy edző, egy futó életéhez?
- Önmagamtól sokkal többet futottam, mint az edzőtől kapott edzéstervem szerint.
- Ésszerű volt a tempó, tetszett, hogy az edzések végére nem csináltam ki magam.
- Általánosságban nem voltam olyan fáradt, mint korábban.
- Sokat segített, hogy nem nekem kellett kitalálni, hogy mit is fussak, hogyan nézzen ki az edzésprogramom.
- Az edzőm visszafogott, ha valamilyen őrültséget terveztem.
- Volt, hogy "rehabos" azaz pihenő hetet kaptam, amit kezdetben nem is tudtam hová tenni, bosszankodtam is miatta, de valóban jó volt. A teljesítményem nem romlott, sőt! Kipihentebb lettem.
- Az edzőm mondta ki először, hogy "Nem kell elmenned terepversenyre, nem vagy még olyan állapotban." Utáltam, de ebben is igaza volt. :) (csak viccelek nem utáltam, de furcsa volt)
- Összességében egy edző a következőket adja egy futónak: Biztonságot, szakmai tapasztalatot, újdonságot, fejlődési lehetőséget, egy kicsi pedagógiát, pszichológiát. Felelősséget vállal, de ami a legfontosabb, meghozza a döntést a futó helyett, ami nagy könnyebbséget jelent.
Már fél év múlva határozottan éreztem, hogy erősebb vagyok, jobb az állóképességem. Az elvégzett edzésmunka és a pihenés mennyiségének összehangolásával, a legjobb formámat sikerült kihozni belőlem.
A Spartathlon előtti edzőversenyeken is ezt éreztem, hogy mind fizikailag, mind mentálisan edzettebb, felkészültebb vagyok. A verseny utáni fizikai állapotom pedig ismét visszaigazolást adott arra, hogy jól döntöttem amikor tettem még egy próbát egy új edzővel.
Tanultam biológiát, anatómiát, a szakmám miatt is érdekel a futás szervezetre gyakorolt élettani hatása. Ha egy edző tudja, hogy a vérképemben mi az a CK, akkor tudom, hogy jó kezekben vagyok. Ma már nem elég a régi sémák szerint edzeni, egy életen át fejlődni és tanulni kell minden olyan futónak, akinek komoly céljai vannak a futásban és persze egy edzőnek is.
Most már elmondhatom, hogy nekem edzővel könnyebb együtt dolgozni. Hajlamos vagyok az érzelmek alapján dönteni, viszont a közös munkában a szaktudás és az észérvek dominálnak. Szükségem van reális visszajelzésre, van bennem egészséges önkontroll, mégis kell az „edző szeme”.
Edzővel dolgozni egy kölcsönös bizalomra, őszinteségre, tiszteletre, és jó kommunikációra épülő team munkát jelent.
