Egyszerűen csak futok Kiss Virág blogja
Írj nekünk

Térden állva jött hozzánk: Gianni Morandi, a futó

1964-ben Budapesten felavatják az új Erzsébet hidat, világra jön Keanu Reeves, Oscar-díjas lesz Federico Fellini 8 és fél című filmje, és megszületik minden idők legnépszerűbb olasz slágere, az In ginocchio da te, a Térden állva jövök hozzák című dal.
A dal sikert jól mutatja, hogy július 11-től tizenhét héten át vezette az olasz slágerlistát, amit egyedül  a Lambada tudott később letaszítani a trónról (19 héttel vette át a vezetést).
Az In ginocchio da te-vel pedig Gianni Morandi, a taljánok Koós Jánosa, világsztár lett, aki meghódította a mozivásznat és természetesen a női szíveket is.    

Gianni Morandi, aki szerint sose késő elkezdeni...

Gianni 53 éves korában húzott először futócipőt, és 1998-ban (54 évesen) New York-ban teljesített élete első maratonját. Összesen 12 maratont és 80 félmaratont tudhat magáénak. Maratonistaként ért célba Bécsben és Jeruzsálemben is, míg  New Yorkban 4-szer is teljesítette a 42 km-es távot, sőt! 2018-ban is futott még a New York-i megmérettetésen azzal a baráti társasággal,amellyel először is futott. 73 évesen 5 óra 47 perc és 36 másodperccel ért célba. (Gianni legjobb maratoni ideje egyébként 3 óra 36 perc)
 
Gianni Morandiról számtalan futós videót találhattok a You Tube-on is.
 
2014-ben például így invitált minket a bolognai maratonra:

 

Itt pedig 72 évesen láthatod félmaratont futni. Baromi jó kondiban van még mindig:

 
A futás a fizikai erőfeszítések, a csend, a mentális koncentráció, a pihenés, a fáradtság és felszabadulás keveréke. Ha csak egy kis idő telik el futás nélkül, üresnek érzem magam-nyilatkozta korábban.
Edzéseit főként terepen végzi, hogy a térdét kímélje. Futás közben szívesebben hallgatja a természet hangjait, mintsem bármilyen ember alkotta zenét, viszont verseny előtt a U2, Bruce Springsteen és a Pink Floyd zenéivel pörgeti fel magát.
Gianni komolyan veszi a futást: Insta és Facebook bejegyzéseiben gyakran futhatsz bele 9-10 km-es teljesítésekről szóló beszámolókba.
Keresztedzés gyanánt pedig, 70 felett is simán megy a háromperces plank:
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tre minuti di Plank #iorestoacasa #quarantena #fotodianna

Gianni Morandi (@morandi_official) által megosztott bejegyzés,

Egy 2015-ös olasz félmaratoni eredményét sikerült megcsípnem, ezek szerint 71 évesen 1 óra 57 perc 4 másodperccel futott át a célon. Azért ez nem rossz, ugye?

5 érdekesség Gianni Morandiról

  1. Szegény családba született: gyerekként először cipőt pucolt, később cukorkát árult a helyi moziban.
  2. A 70-es években teljes feledésbe merült. Ekkor kezdett el komolyabban foglalkozni a zenével: megtanult nagybőgőzni is.
  3. Eddig több, mint 50 millió lemezét adták el világszerte.
  4. Hatalmas foci rajongó. 2010 óta a 'Bologna Football Club 1909' tiszteletbeli elnöke.
  5. Ma is nagyon aktív: sokat utazik, imád főzni, koncertezik, tévéshow-kban tűnik fel. 

 

"Futottak még" sorozatom művészekről szól, akik szívesen húznak futócipőt. A sorozat első részét itt olvashatod el:

Ha nem akarsz lemaradni következő posztomról, csatlakozz Facebook oldalamhoz is!