Emlékszem még azokra a gondtalan időkre, mikor mindenféle kütyük nélkül indultam lefutni az adott napi 5-10 kilométeremet. Se zene, se pulzusmérő, se egy mezei sportóra. Bár nagyon hasznosak az órák és applikációk által nyújtott infók, azért időnként eszembe jut, hogy nem is volt olyan rossz a kütyümentes élet. 

A futás világába minimál felszereléssel érkeztem meg három évvel ezelőtt: 15 kg súlyfelesleggel, egy jóféle márkás mackónadrággal, három váltás pólóval és egy cipővel. Télen ehhez csatlakozott a lányom egy régi kinőtt sportkabátja. Semmiféle hiányérzetem nem volt, egészen addig, míg egy futós ismerősöm fel nem tette a kérdést: „És milyen futóalkalmazást használsz?"

A futásba minimál felszereléssel érkeztem.

Tessék? Mi az az alkalmazás? És mi az a futóalkalmazás? -néztem rá tágra nyílt szemekkel.

Ezt is olvasd el!

Miért használj pulzusmérőt futás közben?

Mit ad a pulzusmérés az edzéshez, miért fejlődhetsz hatékonyabban, ha pulzus alapú edzést végzel? Erről ír a Futásról Nőknek magazin futóedzője, Jakus Béla.

Az illető nem tudta véka alá rejteni döbbenetét, hogy én csak úgy, mindenféle kütyü és alkalmazás nélkül lézengek a világegyetemben, és fogalmam sem volt, hány km-t és milyen tempóban futok. Egy rövid gyorstalpalón kaptam felvilágosítást arról, hogy az általam nagyon is remeknek tartott telefonom alkalmatlan arra, hogy bármiféle alkalmazást telepítsek rá. A férjem szerint ez egyértelmű jelzés volt az égiektől, hogy végre hajítsam el ezt az ócskaságot, és lépjek be az okostelefonosok világába.  Így tettem!  Lett okostelefon, okos futóalkalmazással, amit időnként használtam is, vagy csak mérgelődtem miatta, - például életem első maratonján.

Két évvel ezelőtt ugyanis három éjszakányi fejtörést okozott a verseny előtt, hogy cipeljem-e magammal a telefont, és menet közben fusson-e velem együtt valamelyik futós applikáció. Végül úgy döntöttem, hogy jöjjön velem. A rajt pillanataiban azonban természetesen nem bírtam életre kelteni a gps-t.  Utólag persze nagyon mérges voltam magamra, hogy ilyen felesleges dolgokkal stresszeltem magam, és pocsékoltam az időmet. Mintha attól tartottam volna, hogy ha nem lesz megörökítve ez a nyamvadt 42.2 km, akkor összedől a világ, senki sem hiszi majd el, hogy  lefutottam a maratont.

Hasonlóan emlékezetesre sikerült az idei Ultrabalatonom is. Mivel magára a versenyre már pulzuskontrollal és egy szuper órával készültem, így természetes volt, hogy alapfelszerelésként viszem az órát magammal. Valóban sok hasznos infót szereztem önmagamról és a versenytempómról az óra segítségével. A verseny előtti napokban kicseréltettem az elemet, hogy ne érjen meglepetés. Aztán mégiscsak ért, méghozzá elég nagy. Az addig kiválóan együttműködő óra a verseny napjának hajnalán elsötétült. Drága apukám, aki pillanatok alatt összeszerel egy atomrakétát is, szétkapta az órát, és egy új elemmel próbálta életre kelteni. Úgy tűnt, sikerrel. Elrajtoltam, majd a  20. kilométert követően ismét halványulni kezdett a kijelző, én pedig - enyhe pánikrohammal küszködve - kis híján sírva fakadtam, hiszen az egész menetrendet az órára építettem. Kaptam ugyan menet közben egy másik órát, de sajnos ez sem bizonyult jó választásnak. Újabb 20 km-t töltöttem önostorozással, hogy milyen felelőtlen vagyok, hogy miért nincs másik menetrend a fejemben. Aztán persze volt: elhajítottam mindent, és egyszerűen csak futottam. Mi mást is tehettem volna?

A futásainkat segítő pulzusmérő órák, futósórák, applikációk nem haszontalan dolgok, de nem szabad elfelejteni, hogy milyen a futás ezek nélkül a csodák nélkül. 

Három éve futok, egész pontosan érzem a tempómat, a megtett távokat. Végig az jár a fejemben, hogy régen tornacsukában, digitális csodák és alkalmazások nélkül futottak az emberek. 

Hogy hasznosak-e a kütyük? Válaszként csak annyit, hogy egy futósóráért hálás lennék a Jézuskának.