Egyszerűen csak futok Kiss Virág blogja
Írj nekünk

"Ez egy spirituális utazás számomra"

Sokat vívódtam, hogyan nevezhetném nevén az elmúlt heteket, milyen nyomot hagyott az életemben, és vajon milyen új dimenziókat mutat meg számomra ez az új helyzet. Aztán egyszer csak szembe jött velem egy videó, és egy csapásra választ kaptam a kérdéseimre.
"Több mint egy hete önkéntes karanténba vonultam a Tisza-tó egyik apró szigetére"-olvasható Dimitrij Ljasuk természetfilm rendező Facebook oldalán, aki azért döntött így, mert biztonságban akarta tudni édesanyját és a 88 éves nagypapáját. Ehhez pedig a teljes izolációt választotta.

Milyen érdekes fordulatokat tartogat az élet, ugye?
Dimitry eredetileg egy készülő téli filmjében szeretett volna ezt a kis kunyhót használni, de a tél elmaradt, és most itt lelt otthonra, ki tudja, milyen hosszú időre. A kis házból végzi a munkáját, rádión hallgat híreket, a Tisza tóban fürdik, és igyekszik áthangolódni erre az új életritmusra, no és a magányra.
Insta oldaláról az is kiderül, hogy már palántázásba kezdett, zöldségeket és virágokat is vetett, kaspókat meg a szigeten talált hulladékokból rekvirált magának. Merthogy a szemétszedés az egyik napi elfoglaltsága az önkéntes karantén idején. 
Túlélő olvasó-készletet is vitt magával: Csehovval, egy Tiszáról szóló néprajzi könyvvel, keresztrejtvényekkel és a nehéz pillanatokban Böjte Csaba könyvével (A szeretet gyógyszer, nem jutalom) tölti ki az idejét. No, és egy nagy rajzfüzettel, amibe a gondolatait rajz formájában rögzíti. 
A napi mozgást a magával hozott kenu és a kerékpározás biztosítja számára, amire ezen a kis szigeten is van szerencsére lehetőség.
 
Ilyen gyorsan alakult át a mi életünk is
 
Néhány hete még a 24 órás verseny lebegett a szemem előtt, most a családom egyben tartása, a gyerekek lelki egészségének megőrzése, és a mindenfelé kinyúló szolidaritás az, ami az első helyre került. Bezárkóztunk a mi kis szigetünkre.
 
Közben pedig elúszott minden, amiért hónapokig készültem, és nyilvánvalóan átestem egy gyászfolyamaton. Ami persze egy kívülállónak nevetséges semmiségnek tűnik, és az események tükrében talán az is.
Mégis hatalmas hála van bennem a futás iránt, mert olyan belső fegyelmezettségre tanított, ami nélkül már rég összeomlottam volna.
S hogy miként futok most? Hamarosan arról is írok.