FutóBaráth Baráth Krisztina blogja
Írj nekünk

A nyakatekert kör

Nem is olyan rég, ha jól emlékszem még… futottunk egy Nyakas-körnek nem éppen megfelelő félmaratont Biatorbágy és Sóskút térségében.

Mindez tavaly nyár elején történt és nem is méltattam említésre a közösségi felületeimen. Nem voltam rá büszke, hogy eltévedtünk egy teljesíthető körtúrán. Belátom, hiba volt. Mert a hibáinkból tanulunk és ugyanúgy hozzánk tartoznak, mint a jól sikerült dolgok. Később ebből lehet fejlődni és tovább lépni.

 

Mi is történt pontosan?

Mikor végre kiszabadulhattunk tavaly a hónapokig tartó karanténos időszakból, fellélegeztünk kicsit és Lackó haverommal nagy lelkesedéssel beneveztünk a Nyakas-kör 25 km-es instant futásra.
A Groove Trails szervezésében a Nyakas Kör hosszabb távja (25 km, 671 m szint) egy Biatorbágy és Sóskút között húzódó, a viadukt körforgalma mellől kezdődő és végződő látványos és változatos terepen teljesíthető körtúra.

Nyakas-kő

Nyakas-kő

 

A terep közel van hozzánk, szemet gyönyörködtető az útvonal, nincs túl nagy szintemelkedés, jó ötletnek tűnt a nevezés. Ugyanakkor motoszkált bennünk egy apró kis gondolat: hogyan fogunk majd haladni, mert a GPS tracket előző este az androidos telefonomra nem tudtuk letölteni (rejtély, hogy miért…). Ezen kívül előzetesen olvastunk néhány beszámolót az eltévedésekről, mivel nincsenek jól láthatóan felfestve a turistajelzések és elég kellemesen el lehet kavarni a térségben. Pont emiatt volt bennünk egy kis aggódás, de a vagányságunk felülírta mindezt.
Korábban a Szénás kör 31 km-ét is a jegyzeteimből futottam le, nem gondoltam volna, hogy pont egy 25 km-es trail fog ki rajtunk.

 

 
Farkas László
|
Irány lefelé a meredek hepehupás domboldalon

 

2020. 06. 13-án kora reggel a viadukt lábánál állva már izzadtunk a nagy melegben, mikor becsekkoltunk a Nyakas-kör első igazolópontjára. Nagy mellénnyel követtük a felfestett piros jelzést. Sajnos már rögtön az elején elszúrtuk és a trail útvonalának végéről indultunk útnak, tehát visszafele kezdtük a kört, de azt is jó nagy kerülőutakkal, hatalmas rétek, mezőgazdasági területek mentén, erdőben történő kóborlással, útkereséssel. 
Kb. 11 km-t tettünk meg, mire rájöttünk, merre kellett volna menni. 
A Nyakas-kő után felértünk egy nyaralóövezeti részhez. Talán az a rész már Sóskúthoz tartozik. Ott kavartunk a boros pincéknél, mikor megszólított minket egy házigazda. Beinvitált a pincéjébe és megkínált nagyon finom házi málnaszörppel. Igazán jól esett a házigazdától ez a gesztus a nagy hőségben, és még a kulacsunkba is jutott bőven. Megköszöntük a frissítést és tovább futottunk. Útközben több helyitől is kértünk tanácsot, vajon merre lehet a Benta patak, hogyan juthatunk tovább. De ekkora kitérő után nem láttuk már értelmét, hogy keresgéljük az eredeti útvonalat. Mivel a rajton kívüli első igazolópontot sem találtuk meg, egy idő után elég nehezen, de elengedtük a hivatalos teljesítést. Nagyon ideg-és időőrlő volt mindez, inkább futottunk a saját fejünk és megérzéseink után. Végül árkon-bokron keresztül, toronyiránt jutottunk vissza a viadukthoz.

 

Tapasztalásnak jó volt, de nem ugráltunk örömünkben visszatértünkkor. Mini kudarcként éltem meg annak ellenére, hogy terepeztünk egy szép félmaratont.

 

Utólag próbáltuk összeszedni a hibákat, mit és mikor vétettünk el. Hiába írtam le előzetesen az útvonalat egy papírra, ez nem olyan kör, ami jegyzetekből kisilabizálható. Ide kell egy megbízható eszköz, megbízható GPS vétellel vagy egy klassz, bevált navigációs alkalmazás.

 

A szervezők érzékelték, hogy nem teljesítettük a távot és legnagyobb meglepetésünkre kaptunk egy lehetőséget egy újabb teljesítésre, amit ezúton is köszönünk.

Egészen mostanáig váratott magára, hogy beváltsuk a kuponunkat. Majdnem egy év elteltével újra összeszerveztük az életünket Lackóval és nekivágtunk a Nyakasnak.

 
Farkas László
|
A zöldellő domboldalon mászás közben
|
Sóskút, 2021. május 8.

 

 
Baráth Krisztina
|
Merre van az arra?
|
Sóskút, útkeresés közben
 

Mindenesetre most nagyon büszkén elmondhatom, hogy Lackó és a telefonja segítségével végre eltévedés nélkül, sikeresen befejeztük a Nyakas-kört. Érdekes megjegyezni, hogy most be tudtam jelentkezni minden igazolópontra (ellentétben a Feldwar Traillel, ahol ez nem valósult meg, pedig ugyanazon a felületen kellett regisztrálni mindkét futást).
A telefonhasználatra is vannak különböző trükkök, mert hiába van szép, gyors, új telefonom, ha nem tudom használni rajta megfelelően a GPS-t. Nem mindegy például az sem, ha egyszerre be van kapcsolva a wifi és a 4G is, sőt a telefontok is lehet zavaró tényező a GPS vételnél. Ezek a technikai gondok persze csak az erdőben jönnek elő, ahol nem mindenhol van erős jel.

 
Baráth Krisztina
|
Tavaszi hérics
|
Sóskút, 2021. május 8.
 

Csodálatos helyeken jártunk: elragadó volt a Szily-kápolna bent az erdőben, a Nyakas követ nem kell magyarázni, fenséges a kilátás. A sóskúti Peca-tónál még sosem jártam. A lovastanya utáni zöldellő domboldal tele volt legelésző birkákkal, szemben a Kálvária-hegyen sárgállott a tavaszi hérics. Majd Sóskút túloldalára érve a réten a mezei zsálya állított meg néhány fénykép erejéig, utána pedig egy hosszabb szakaszon illatozó orgonabokrok mentén futottunk. Az útvonal legszebb része számomra a Kőorr volt a Kő-hegyen nagyszerű kilátással a környékre. Még az én kis terepem, az Anna-hegy is könnyen kivehető volt.

 
Farkas László
|
Frissítés a Kőorrnál
|
Biatorbágy-Sóskút határán, Kő-hegy
 

Bár egy kicsit nyakatekerten, de végre megismertük és végigmentünk a Nyakas-kör útvonalán. Nálam elég, ha egyszer rögzül az útvonal, következőre már hosszabb megállások nélkül is menni fog.
A jelenlegi helyzetben, terepfutó versenyek nélkül az instant túrák felértékelődnek, és valószínűleg népszerűbbek, mint valaha. 
Szerencsére szép számmal gyarapodott az utóbbi időben, így szinte minden tájegységben találni instant traileket, amik várják a felkészült túrázókat, terepfutókat.

 

Felkészülni, vigyázz, kész, rajt!

 
Baráth Krisztina
|
Az érem
|
Biatorbágy, Viadukt