Tél derekán, amikor röpködnek a mínuszok vagy ha szakad az eső, sokszor hallom a futóktól, hogy a kinti futás helyett inkább futópadra ugranak és bent róják a km-ket.
Mindenkinek szíve-joga eldönteni, mi a jó neki. 

Sokszor bennem is felmerül a futópad kérdése, főleg a tavalyi tavaszi karantén alatt foglalkoztam vele mélyrehatóbban. Féltem mi fog történni, és csak remélni tudtam, hogy a szabadban történő sportolást nem tiltják meg.
A legtöbb futó monontonnak és ingerszegénynek gondolja a futópadot. Pedig nem feltétlenül kell a falat bámulnod futás közben: nézheted a kedvenc sorozatod vagy egy filmet, jó érzés látni, ha a gyerekeid körülötted (jó esetben) szépen eljátszanak. Ha lassabb tempóban futsz akár 1-1 telefonbeszélgetés is belefér. Ne adj Isten, ha beteg a gyerek és nem tudsz sokáig elmozdulni mellőle, akkor is hasznos lehet. Bármikor megszakíthatod és újra felpattanhatsz rá. Kreativitás kérdése, miként tudod a futópados edzést duplán hasznosítani.

Időnként ideképzelek egyet a nappaliba, de a teraszon is szívesen elfutkároznék rajta.
A valóságban nem sokszor használtam. Néha egy wellness hétvége alkalmával pattantam rá a szálloda fitness termében, de egy kezemen meg tudom számolni, hány alkalom volt mindez (3-4?).

Hogyan kezdődött a kapcsolatom a futópaddal? Nos, nem tél volt és még csak nem is wellness hétvége...

Nyár végét írtunk, egészen pontosan 2013. szeptember 2-át. 

Európa egyik legszebb tengerpartján ültem a homokban. Portugáliában, Algarve partján, ott ahol a partvonalat üledékes kőzet borítja és a hullámzás romboló tevékenysége következtében érdekes homokkő formákat alakít és barlangokat váj ki. Az óceán önmagában is fantasztikus látványt nyújtott, hát még a homokkő alakzatok. Az óceán habjai szinte a lábamat nyaldosták, olyan közel ültünk a parthoz, mégis félárnyékos helyen. A szél kellemesen fújt, így nem éreztem bántónak a nap sugarait. Ebben az idilli környezetben üvöltött a kis 1,5 évesem mellettem.

Portugália, Algarve egyik tengerparti szakasza

Nem tudtam az okát. Már minden lehetséges praktikát bevetettem. Végső elkeseredésemben kezembe vettem a telefont. Felhívjam a védőnőt?! Mit csináljak? Férjemmel tanácstalanok voltunk. Énekeltem neki, ringattam, játszottunk, homokoztunk, várat építettünk, altattam, itattam, etettem, összeölelkeztünk, de valamiért mégis sírt. Már én is. Nem bírtam elviselni, hogy nem tudtam rajta segíteni. Teljesen kikészített. Valami baj volt? Vagy csak szeparációs szorongás esetleg növekedési ugrás? Környezetváltozás? 

Igaz, végig jártuk vele Lisszabont és Portót. Hajókáztunk a Duoro folyón, sőt még borkostolóra is magunkkal vittük a Sandeman-be.

Aki kisgyerekkel utazik, (majdnem) mindenre fel kell készülnie.

Állandóan rajtam lógott... Jó, érthető volt, még kicsi. Mit csodálkoztunk ezen. A nagyszülők is velünk nyaraltak, de ők is furcsállták ezt a folyamatos hisztit. Elegem volt. Mivel a tengerparton sem érezte jól magát, gondoltam sétáljunk vissza a szálloda kertjébe. A medence partján volt egy kis gyerekcsúszda, ott próbáltuk elterelni a figyelmét. A nagymama is próbálkozott és átadtam a felvidítására háruló feladatot. Hogy kicsit felszusszanjak, lábamat a medencébe lógattam és közben azon törtem a fejem, mi a probléma, mit rontottam el. Az ember először mindig magában keresi a hibát.

Tekintetem közben végig pásztázott a zöldellő kerten, néztem az embereket. A bár mellett volt egy kis bekötő ajtó, ahonnan zene hallatszott ki. Gondoltam, megnézem, mi lehet az.
Bekukkantottam: jéé, egy fittness terem. Ez pont jól jött. Zúgott a fejem a gyereksírástól.
A hatalmas ablak előtt 3 futógép állt.
Kb.egy hónapja kezdtem el futni. Teljesen a nulláról. Egyszerűen csak bekattant valami és elhatároztam, hogy mostantól futni fogok. Annyira újdonság volt ez az életemben, hogy nem gondoltam rá, akár nyaralás alatt is futhatok. Nos, itt volt a lehetőség.

Kiválasztottam a bal szélső futópadot. Fogalmam sem volt, hogyan működik. Kicsit bizonytalan voltam. Be tudom kapcsolni? Nem fognak nézni? Nyomogattam valamit rajta és beindult. Felpattantam a szalagra és tempósan menetelni kezdtem, majd gyorsabb iramra váltottam, hogy tudjak futni.

A gyerekzúgás hangja közben elhalkult a fülemben és egészen távolinak tűnt már. Élvezetből futottam, előttem a kis portugál öböl gyönyörű látképe. Örültem, hogy egyedül vagyok és szabadnak éreztem magam. Külső szemlélő számára bizonyára meghökkentő jelenség lehettem: fiatal nő BIKINIBEN a futógépen, ráadásul MEZÍTLÁB, csatakosan, leizzadva, aki szemmel láthatóan nagyon élvezte mindezt. Az élvezet azonban nem sokáig tartott.

5 km megtétele után leszálltam a gépről kicsit szédelegve, meggyötört talpakkal.
Másnap bicegve alig tudtam követni a családomat a városnézésen, ugyanis jó néhány vér-, és vízhólyag éktelenkedett a talpamon, ahol a futószalag kidörzsölte a lábam. Csoda, hogy a papucsot rá tudtam tuszkolni. Legbelül viszont teljesen felszabadultam, mintha egy óriási súlyt vettek volna le a vállamról. Igazából nem történt semmi, csak futottam egy tempós fél órát. Letisztult bennem minden és megkönnyebbültem. Nem kellett hozzá se védőnő, se pszichológus, se baráti beszélgetés. Nem volt szükségem másra csak egy kis egyedüllétre, és egy olyan tevékenységre, amin keresztül levezethettem a feszültséget és kiadhattam magamból a felgyülemlett gőzt.

A futógép nem ördögtől való dolog, csak tudni kell jól használni. Ezt pedig megtanultam egy életre. :-D