Szöveg: Baráth Krisztina | 2021.04.25. | |
Átlagos, tavaszi napra ébredtem tegnap reggel 6-kor. Igen, még szombaton is korán kellett kelnem. Na nem azért, mert ez a heppem, okkal voltam már fent. Készülődtem. Hogy mégis hova? Egy terepfutó rendezvény instant változatára hívott meg kedvenc futócimborám, de akkor reggel minderről még mit sem tudtam...
Több, mint fél év telt el azóta, hogy utoljára társaságban futottam.
A koronavírus okozta korlátozások mindenkinek beszűkítette az életterét. Most, hogy már van iskola, óvoda, bejárok dolgozni, nyitva vannak a vendéglátó egységek teraszai, megkapta férjem és én is az első oltást, eljött az idő, hogy végre nyissak kicsit a világ felé és a sok magányos futás után barátokkal közösen fussak.
Meglepetés futásra készülődtem, mert Lackó előzetesen semmit nem árult el a futást illetően.
Sem a helyszínt, sem a terepet, sem a pontos távot nem tudtam, mikor elindultunk Dunaújvárosból a délelőtti órákban autóval.
De mégis hogyan készüljek egy ilyen meglepi futásra?
Azt tudtam, hogy jó időre számíthatunk, így rövidnadrág és póló kombinációba öltöztem. Izoitalból raktam bőven a hirtelen jött meleg miatt, vettem néhány zselét a kedvenceimből és bedobtam még pár darab szőlőcukrot. Mivel teljesen abban a tudatban voltam, hogy Dunaújvárosban vagy a környék terepes részein futunk, így először aszfalt cipőt pakoltam el, de az utolsó pillanatban mégis a kocsiban landolt a terepcipőm, ami hasznosnak bizonyult a változatos terep szempontjából.
A találozást követően beültünk a kocsiba. Azért a szemem nem volt bekötve, de fogalmam sem volt hova megyünk. Izgalom volt bennem bőven, tök átjött az az érzés, mikor versenyekre jártam és baromi jó volt újra ezt átélni. Mikor a Dunaföldvár városjelző táblát megláttam, akkor kezdtem kapisgálni, mi is lesz ez az egész. Merthogy Lackó nem csak egy futásra hívott, a Feldwar Trail egy létező verseny, melyet most instant formában, a Geogo program segítségével, GPS nyomkövetés alapján lehet teljesíteni.

A földvári vár bejáratánál volt az első pont, azaz becsekkolás a trailre, ami még könnyedén ment GPS-szel. Aztán elindultunk hármasban egy fantasztikus utazásra. A Beszédes József híd mellett, Duna parti panorámával haladtunk felfelé a szőlőhegy irányába.

Az első igazolási ponton vesztem el GPS ügyileg. Míg Lackónak és Petinek könnyedén ment az igazolás a Geogo program segítségével, az én telefonom nem akarta, hogy becsekkoljak (pedig csak néhány hónapos és tökéletesen működik - máskor...). Többszöri program újraindítás és GPS ki-bekapcsolás után sem sikerült igazolni, hogy ott voltam. Némi idő elment ezzel, de hamar elengedtem a dolgot. Nem azért jöttem, hogy mindenáron igazolni tudjam az ott létemet. Sokkal többet jelentett, hogy végre futók között vagyok és együtt fedezzük fel a környéket.

Mezőgazdasági területek mentén haladtunk, sárgálló repceföldek között, majd telepített fenyőerdőben egy-egy őz, nyúl és fácán kíséretében. Ez a Mezőföld kérem szépen, nagy szintemelkedések itt nincsenek, mégis megizzasztott minket egy-egy meredekebb emelkedő, a lejtőkön pedig csapattunk, ahogy tudtunk.

Mondhatni, hogy a teljes táv végig terep volt, aszfalt tényleg csak mininális. Útközben bőven volt miről beszélnünk. Akadnak közös tervek a jövőre nézve futásügyileg, elültettünk egymásban néhány betervezett útvonalat. Lehet, hogy még a futókörünket is bővítjük, elvégre társas lény az ember és hihetetlenül jól esett végre társaságban lenni.

Petivel amíg gyönyörködtünk a földvári híd panorámájában, Lackó előre futott a célba és ott várt minket csőre töltött fényképezővel, hogy le ne csússzon a befutónkról. Jól esett a kocsiból előkerült hűtőtáska, amiben mindenféle folyékony alkoholos és mentes hűsítő várt. Aztán útnak eredtünk Solt irányába, egészen pontosan Révbérpusztára, ahol a szervező, Peti lakik egy gyönyörű lovas birtokon. Tőle lehetett átvenni a tavalyi érmet, amit Lackótól kaptunk ajándékba. Így támogatta anyagilag a szervezőt, mert a Dunamenti Futók verseny szervezője jelenleg semmilyen támogatásban nem részesül az elmaradt futóversenyeket miatt. Megérintett ez a gesztus és terveim szerint folytatni fogjuk a többi általuk szervezett trail-el is, hogy meglegyen az érem másik része is.

Bár még mindig vannak fenntartásaim az instant túrákat illetően (nem mindenkinek a telefonja alkalmas a pontos GPS-es nyomkövetésre, lásd az enyém, és már korábban is szívtam vele instant túrán), ettől függetlenül a jövőben elképzelhető, hogy még több versenyt függetlenítenek a verseny rendezésének napjától, hogy bármikor elérhetővé váljon egyéni teljesítésre is.

Feldwar Trail - 23 km-es távja Dunaföldvár környékén, dimbes-dombos panorámával
Hosszú idő óta nem volt ilyen szupi meglepetésben részem, és tegnap nagyon ráéreztem ennek az ízére. Legközelebb én jövök a Peru Traillel! ;-)