Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

Bakancslistás maratonok - Boston Marathon

Szabó Nóri | Cikkünkhöz, a képen is látható Szabó Nóri adott hasznos tanácsokat. Nóri, második leggyorsabb európai futóként teljesítette a Boston Marathont 2018-ban.

Hasznos infók a Boston Marathonról, ha esetleg tervezed az indulást a leggyorsabbak futóversenyén.

A Boston Marathon a világ legnagyobb hagyományokkal rendelkező maratonja, és bár létszám tekintetében nem a legnagyobb, hisz New Yorkban vagy Berlinben is többen indulnak, Boston is megfuttat évente közel 30 000 maratonistát. Szabó Nóri 2018-ban futott először a Boston Marathonon, ahol remek 2:54:51-es idővel ért célba. Többek közt az ő helyi tapasztalataira építve, valamint a neten elérhető infókat összesítve szeretnénk segítséget adni mindazoknak, akik tervezik a Boston Marathon teljesítését. Tippek, jó tanácsok, és pár hasznos logisztikai infó következik a nevezéssel és a verseny napjának menetével kapcsolatban.

1

Az expo bejáratánál köszöntik a futókat

Tudtad?

Ahogy maga a maratoni táv, a Boston Marathon távja se 42,195 méter volt mindig.

A kezdetektől egészen 1923-ig csupán 24,5 mérföldet, vagyis 39,4 kilométert kellett teljesíteni a versenyzőknek. Habár a hivatalos maratoni táv az 1908-as Londoni Olimpia óta 42,195 km, a bostoni versenyen csupán az 1957-es verseny óta kell ennyit futni.


A verseny időpontja

Minden évben, április harmadik hétfőjén, a Patriot's Day-en rendezik meg a versenyt, ami 2019-ben április 15-ét jelenti majd. 

A nevezés menete

Első ránézésre kissé bonyolult a nevezés, mert elég sok az időpont a nevezési rendszerben. A fontos időpontokon ebben a cikkben átmegyünk, de további infókat a verseny hivatalos weboldalán, is találhatsz, persze csak angolul. Azért igyekszünk segíteni, hogy megértsd a rendszert, csak olvass tovább!

 

Háromféle módon lehet nevezni:

  1. Be lehet kerülni az indulók közé, ha egy hitelesített versenyen sikerül a korosztályodnak megfelelő kvalifikációs időt vagy attól minél jobb szintidőt futni.
  2. Másik biztos út, ha egy jótékonysági szervezet futójaként nevezel, de ebben az esetben komoly összegeket kell gyűjteni, hogy biztos legyen az indulásod.
  3. Illetve lehetőség van utazási irodákon keresztül is nevezést vásárolni a versenyre. A szervezők oldalán megadott utazási irodákon keresztül lehet érdeklődni a nevezés és utazás megvásárlása iránt. Elképzelhető, hogy magyar iroda is benne van a továbbértékesítésben, ezután érdemes a neten kutatni. Ha utazási irodával mész, akkor a nevezésen kívül a szállás és a repülőjegy is a csomag része.

 

Kvalifikációs szintek és nevezési dátumok a 2019-es versenyre

2018-ban a regisztrációs időszak szeptember 10 és 19 között lesz. 

A Boston Marathonon az első nevezési ciklusban két héten keresztül folyhat a nevezés, de sok nevező esetén előfordulhat, hogy csak egy hétig tart a versenyzők regisztrációja. Az első nap a leggyorsabbaknak, azaz a legjobb kvalifikációs idővel rendelkező futóknak van fenntartva, második nap a kicsit lassabbak (de még mindig nagyon jó futók, majd nézz rá a kvalifikációs szintekre, omg!)  neveznek, és így tovább.  Ha a leggyorsabb futók nem töltik fel a nevezési helyeket az első héten, akkor nyitják meg a szervezők a regisztrációt a következő hétre. A handbike-osok nevezési rendszere ugyanilyen, számukra a kvalifikációs információk itt érhetőek el.

 

2019-ben 30 000 nevezési helyet nyitnak meg a szervezők az előzetes hírek szerint, és a kvalifikációs idővel regisztráló futók, a helyek 80%-át el is viszik.

 

első nevezési ciklus

Szeptember 10-én azoknak a futóknak kell regisztrálni, akiknek a megadott korosztályos kvalifikációs időnél 20 vagy annál több perccel van jobb maratoni eredménye.

Szeptember 12-én azok regisztrálhatnak, akiknek a megadott korosztályos kvalifikációs szintnél 10 és 20 perc közé eső idővel van jobb maratoni eredménye. 

Szeptember 14-én pedig azok regisztrálhatnak, akiknek a megadott korosztályos kvalifikációs szintnél 5 és 10 perc közé eső idővel van jobb eredménye. 

 

Érdekesség

A 2018-as versenyre bejutott futók átlagosan 3 perc 23 másodperccel jobb időt futottak a meghatározott korosztályos kvalifikációs szintjüktől. 


Az első regisztrációs időszakot szeptember 15-én zárják le. Ha ekkor elfogytak a nevezési helyek, akkor nincs lehetőség a további nevezésekre. Ha maradnak helyek, akkor nyitják meg a második nevezési ciklust.

 

második nevezési ciklus

Szeptember 17 és 19 között lesz a második nevezési időszak 2018-ban, amikor az újonnan nevezők közül ismét a korosztályos kvalifikációs szinthez képest leggyorsabb futók kerülnek be a versenyzők közé, tehát még mindig nem az számít, hogy az elsők közt nevezel vagy sem. Nesze neked early birds!

 

utolsó nevezési lehetőség -  szeptember 24-től, október 28-ig

Ha még a második nevezési ciklus után is marad hely a versenyre, akkor továbbra is csak azok nevezhetnek, akiknek megvan a korosztályos kvalifikációs idejük, de innentől már a nevezés sorrendjében osztják ki a további helyeket amíg azok el nem fogynak, de legkésőbb október 28-ig.

Nem egyszerű a folyamat, olvasgass a verseny oldalán, hogy biztosan képben legyél.  További részletek itt.

 

Kvalifikációs szintek a Boston Marathonra

 

KorosztályFérfiNői
18-343:05:003:35:00
35-393:10:003:40:00
40-443:15:003:45:00
45-493:25:003:55:00
50-543:30:004:00:00
55-593:40:004:10:00

További korosztályos kvalifikációs idők itt!

 

Tippek Nóritól a versenyre

 

Hány napot érdemes erre a versenyre és Bostonra szánni? Mennyiből lehet kihozni a versenyt és az ott tartózkodást? 

Ha máshova nem akar menni az ember, akkor talán egy hét elég, de számolni kell az időeltolódással és a hosszú utazási idővel. A szállásnál is érdemes résen lenni, mert hamar elfogynak a helyek. Én csak februárban foglaltam szállást egy hostelben, ahol pont megüresedett két hely. A repülőjegyeket januárban vettem meg, sakkoztam erősen, hogy melyik lenne a legolcsóbb, de így se volt olyan nagyon drága a jegy, egy főre oda-vissza nagyjából 140 ezer forint. A nevezési díj 200 dollár volt, amit egyből levonnak, ha valaki nem kerül be a versenyre, akkor visszautalják az összeget a számlára. Szerintem a szállással, utazással, nevezéssel együtt körülbelül 400 ezer forintból kihozható a Boston Marathon.

 

Milyen a hangulat Bostonban a maraton hetében?

A hangulat elképesztő, már a verseny előtt egész Boston lázban ég, minden étterem, szálloda fel van díszítve Boston marathon-os dolgokkal, érmekkel, dísztárgyakkal. Ilyenkor az egész város és az összes szálloda szinte csak futókkal van tele.

 

Milyen volt a versenyközpont, az expo?

A külföldieknek Runners Passportot küldenek ki. Ezzel lehet a rajtszámot átvenni. Pénteken az expon felvettük a rajtszámot, de ez nagyon gördülékenyen ment, pár perc volt. Még este is ott voltunk az expón, annyi kiállító van, enni is lehet, szurkolói táblákat szerezni. Lehet venni Boston Marathon-os dzsekit, ez minden évben más színű, és a városban minden második ember ebben sétálgat. Ha az idei van rajtad, odajönnek ismeretlen emberek a verseny előtt és sok sikert kívánnak. Van tésztaparty vasárnap, de az nem nyerte el a tetszésem. Rengeteget kellett sorban állni, aztán a lépcsőn ülve lehetett megenni a salátát, tésztát, húsgolyót.

 

A 2013-as merénylet miatt milyen biztonsági ellenőrzésekkel találkoztál? Van bármilyen utalás vagy emlékezés erre a tragikus eseményre?

A Boston Strong szöveg mindenhol ki van írva, és mindenhol nárciszok voltak. A verseny előtti napon tartottak egy egyperces néha megemlékezést, illetve az aznapi misét a merényletben elhunytak és sérültek emlékéért ajánlották.

  

Hogyan lehet kijutni a rajtba, hisz a Boston Marathon is amolyan A-ból B-be futós verseny?

A rajthoz való kijutást természetesen meg lehet oldani önállóan is, de van rá lehetőség, hogy iskolabuszokkal vigyenek ki a rajthoz. A futók 95%-a így megy ki. Meg van adva, hogy a rajthullámnak (zóna és időpont) megfelelően mikor és hol kell felszállni a transzfer buszra. Nekem 6:30-kor indult a busz a Public Garden-ből, 8 körül értünk ki, és 10-kor volt a rajt.

 

Akkor van várakozás, tehát öltözzön melegen aki indul a versenyen. 

Én valamiért azt hittem, hogy egy iskolából indul majd a rajt. Gyanús volt ugyan, hogy a szobatársam cipővédő fóliával készült meg többen hoztak váltócipőt. A buszra csak azt vihettük fel, ami belefért egy 10x10 cm-es zacskóba. Ezen kívül persze vihettünk ruhát, de azt nem hozzák vissza, az ott marad a rajtban jótékony célokra, tehát erre a célra érdemes olyan ruhát vinni, amiről nem nehéz lemondanod. Én csak egy meleg pulóverrel és alsóval készültem, de sokan hoztak takarót, polifoamot és még kisszéket is. Ahol kiraktak, ott három hatalmas sátortető volt, de azon kívül semmi, se padok se semmi. Volt aki a füvön ült, én a rajtig végig álltam. Oldalról fújt a szél és nagyon hideg volt. A sátor alatt volt egy kis büfé, ahol teát és bagelt adtak.

 

Hogy zajlik a szakaszos rajt?

4 hullámban indultunk összesen, egy-egy hullámban nagyjából 7000 emberrel. A rajtszám színe utal arra, hogy kik indulnak egy rajthullámban. Én az első rajthullámba kerültem. Negyed- vagy fél óránkén indult mindig egy-egy újabb adag ember. Az első hullámba tartozó futók 45 perccel a rajt előtt léptek be a rajtzónába, amihez nagyjából 1 mérföldet kellett még gyalogolni. A rajtzóna szélén vannak zsákok amibe a meleg cuccokat be lehet dobni, de a rajt utáni pillanatokban félredobott ruhákat az önkéntesek is összeszedik. Az összes ruha jótékonysági célokra megy aztán.  

 

Mit érdemes tudni a pályáról és a frissítésről?

A pálya végig hullámzik, de az első félmaraton inkább lefelé megy, picike emelkedőkkel. A második felében pedig van egy nagy és három pici emelkedő. Az elején érdemes odafigyelni, hogy a sok lefelé nehogy túlságosan elvigye a futót, mert megbosszulhatja magát a táv második felében. A végére én is éreztem azért a combom, a vádlim, tényleg jó pár emelkedőt megmásztunk. A frissítőkről sajnos nem tudok sokat mondani, mert én nem sokat frissítettem, de viszonylag gyakran voltak ilyen pontok. Rengeteg a szurkoló az út mellett, akiket az eső és a szél sem tántorít el attól, hogy a maratonistákat biztassák.

 

Milyen a befutó?

A célvonalnál egy felfújt célkapu alatt kellett átfutni. Beérkezés után adják az érmet, a befutócsomagot (vízzel, almával, egy müzliszelettel) és egy szuper Boston Marathon-os befutóponcsót is kaptam, ami nagyon vastag, és egyből ráadják az emberre a befutónál. Csak ezek után lehet találkozni a kísérőkkel a Family Areánál. Anyukám volt a kísérőm, őt 6x ellenőrizték, mire bejutott a célterületre hozzám, nagyon alapos biztonsági ellenőrzések vannak.

 

Mi történik a verseny után?

Van post pasta party, de arra már nem mentem el. A maraton után itt mindenki hordja az érmet több napig is, és a dzsekit is, az idegen emberek megállítanak az utcán, gratulálnak, megkérdezik, hogy ment a verseny.

A női maratonfutás bölcsője

A női maratoni futás kapcsán azért is kultikus hely, mert 1967-ben itt futott először maratoni versenyen női futó, Kathrine Switzer, akit ki is akartak állítani a versenyről, hiszen K. Switzer néven nevezett be a versenyre, amin nők hivatalosan nem indulhattak. 2018-ban a női indulók száma csupán 2000-rel maradt el a férfiaktól, és míg a férfiak 95%-a fejezte be a versenyt, nők esetében ez a szám 96,2%.