Ultravaló Peterdi-Farkas Éva blogja
Írj nekünk

Nincs már hátra, csak előre

„Jó úton vagyok, van, aki húz előre és ellát tanácsokkal, van, amit a hátam mögött kellett hagynom”

Az elmúlt hónapokban a feje tetejére állt a világ és az én életem is vele fordult.

Tudom, eltűntem az utóbbi hetekben. A karanténhelyzet miatt meg vagyok lőve, amennyi kis szabadidőm van, azt a futásra fordítottam, blogolni már nem maradt szabad kapacitásom. Utoljára ott tartottunk, hogy beláttam, nem mehet tovább az, amit addig csináltam, újra kell gondolnom a futásomat, mégpedig az alapjaitól. 

Na, ez megtörtént és immáron másfél hónapja újra edzésterv alapján készülök. Igen, sok előnye volt a saját kútfőből való futásnak, úgymint akkor és annyit futottam, amennyihez kedvem/energiám volt, a társas futásokat spontán tudtam alakítani és nyugodtan eszetlenkedhettem bármilyen versenynevezéssel. XD Volt azonban bőven hátránya is, ennek nagy részét az utolsó blogbejegyzésemben már leírtam. Másfél hónap távlatából és az új edzésterv tükrében látom, hogy milyen rossz úton voltam és áldom az eszem, amiért jobb belátásra tértem. Korszakváltás történt, na. Aki több éve fut, ismeri az érzést, a legnevesebb futók is pár évente váltanak akár edzőt, akár távot, akár terepet, kell a változás mindenkinek. 

 

 Jó úton vagyok, van aki húz előre és ellát tanácsokkal, van amit és akit a hátam mögött kellett hagynom. Spirituális beállítottságú vagyok, hiszek abban hogy minden ember céllal érkezik az életünkbe és tanulunk általa. Futok a saját utamon.

 

Az új edzéstervem rengeteg változást hozott magával:

- tudatosabb időbeosztást
- új futócimbiket
- minőségi futásokat, semmi alibi töltelék
- több jógát és hengerezést
- kevesebb erősítést (mert a sima futóedzéseim is úgy kicsinálnak, hogy sokszor alig bírok menni, de persze vissza fog térni az erősítés is, amint megedződök illetve több időm lesz :D)

Nagyon izgalmas ez az új időszak és sohasem voltam még olyan motivált, mint most. Minden futóedzésnek súlya van a szememben, eddig egyet sem hagytam ki, amire nagyon büszke vagyok, tekintettel a káoszra, amiben élek. A versenyek előtti izgalommal készülök a nehezebb edzéseimre és ezekre akár "ki is öltözök", megadom a módját. :) A sikeresebb napok után nagyon jó érzés látni a T.P. programban az új eredményeket, a fejlődést, a dícséretet. Egyre gyorsabb leszek és immár oldalszúrás nélkül hozom a tempósabb futásokat, ami számomra egy nagyon nagy eredmény, mivel ez miatt nem indultam szinte soha félmaraton alatti távokon. A gyors futás nekem mindig a mumusom volt, erre most meg már direkt élvezem. Remélem, ez lesz idővel a dombokkal is, mert emelkedőre futni még mindig nem tudok... 

 

 A lefelé az még mindig jól megy :P

A nagy terveim továbbra is megvannak, de már nem azonnal akarom őket, hanem apránként szeretném letenni a névjegyem vállalható eredményekkel rövidebb távokon (=belépő ultrák) és fokozatosan feljebb lépni. Első körben beneveztem az Ultra Tisza-tó 65 km-es egyéni távjára, ez a verseny már régóta bakancslistás volt nálam, hát most megyek. Júliusban lesz, nagy kihívás, mert nem csak dombra, hanem melegben sem tudok futni. Lesz egy szuper bicajos kísérőm is régi iskolatársam és futó-kollégám, Kitti személyében, szerintem jók leszünk együtt. :) Itt még nem leszek "az igazi", ez amolyan edzőverseny lesz, a fő cél továbbra is a BUFF 6 órás távja október végén. 

Ez utánra nem is tervezek semmit, a páros UB borult, majd meglátom, ősszel milyen állapotban leszek és annak megfelelően fogok tavaszra versenyt választani. A 100 km mindenesetre nagyon érdekel, hát még ha össze tudnék futni egy nemzetközi B szintet rajta... Na, majd meglátjuk. :)

Most egyelőre kiélvezem a nehéz edzéseket és a büszkeséget, ami a sikeres teljesítésük után eltölt, és kissé szorongva, mégis kellemes izgalommal várom az Ultra Tisza-tót, ahol nagyon szeretnék 6 percen belüli ezrekkel célba érni. 

Amíg kicsit visszarendeződik az élet a régi kerékvágásba, főként a közösségi média oldalaimon fogok tudni jelentkezni a napi szösszeneteimmel, aztán ha Gáborkát nyugodt szívvel tudom oviba engedni, jövök itt a blogon a cikkekkel és az interjúkkal. Már nagyon várom!

Ja igen, majdnem elfelejtettem az egyik legfontosabbat: örökbe fogadtuk Masni kutyát, ő lesz az én kis futótársam! 

 Ugye, milyen kis cuki? Azóta már családtag! :)