A megbeszélt randihelyen várom Papp Krisztát, aki csini farmerban és fekete bőrdszekiben közelít felém a Pozsonyi úton. Nézem hátha sántikál, hátha árulkodik valami arról, hogy micsoda maratont futott két nappal ezelőtt, de semmi. Könnyedén lépdel. Papp Kriszta immár hosszútávfutó atléta, a hétvégén debütált Rotterdamban maratoni távon. Eredménye: 2:36:59 amit biztató kezdetnek ítéltek meg hozzáértő körökben (beszélgetésünk óta pedig kiderült, hogy eredménye olimpiai részvételt is jelent) . Sajnos a tévés közvetítésben szinte semmit sem láttunk a női mezőnyből, és a végleges eredményekről is nehezen érkeztek információk. Hogy senkiben se maradjon hiányérzet, a verseny után két nappal leültem Krisztával, hogy elsőként a Mindent a futásról nőknek oldal olvasóinak mesélje el személyes élményeit élete első 42 kilométeréről.  

Futottál már a maraton óta?

Igen, már kétszer. Hétfőn és ma is futottam 5-6 kilométer között.

Ezek szerint jól vagy.

Teljesen. Csak nem arra gondolsz, hogy készült rólam az a bizonyos kép, abban a bizonyos tolókocsiban? Most már nevetek magamon, felejthetetlen szituáció. Egy picit felkavarodott a gyomrom a befutó után és a protokoll szerint be kellett ülnöm a kocsiba. Gyorsan rendeződtem, és már a saját lábamon mentem vissza a befutó után a szállodába.

Hogy tetszik a maraton?

Hatalmas élmény, nagyon tetszett! Főleg itt a hollandoknál, nagyon cukik. A közönség nem tett különbséget profik és amatőrök között. Az utolsó két kilométeren mindenkinek ordítottak, szurkoltak, hogy: "Igen, te maratoni futó vagy! Gyerünk!" Kiabálták a rajtszámokra írt neveket. Az én nevemet is kántáltál, hogy: "Papp,Papp, Papp, Papp" - ami jó kis pörgős hangzást adott. Az olaszok is szeretnek így szurkolni nekem. A kevencem a, "Go Pappy, go!" szurkolás volt.

Általában mennyire voltál megelégedve a szervezéssel?

Sok versenyen nem törődnek a szervezők a profi futók nagy részével, csak a sztárokkal. Ezen a versenyen viszont, mindenkivel ugyanúgy foglakoztak. Mondok is egy példát. A befutó és a szálloda szinte egymás mellett volt. A befutó után, a nekem kijelölt holland kísérő, még arra is figyelt, hogy olyan részen gyalogoljunk vissza, ahol nem kell nagyot lépnem, mert biztosan fáradt vagyok. Fogott, segített a lépcsőkön, de nagyon kedvesek voltam mindenhol. Mikor visszatértem a hotelba, a recepciós azonnal érdeklődött, hogy milyen eredménnyel végeztem és teljesen oda volt, hogy elsőre milyen időt futottam. Én ezt a versenyt minden amatőr futónak szeretettel ajánlom, aki külföldön szeretne versenyezni.

Milyen tervekkel érkeztetek Rotterdamba?

Az edzőmmel Káldy Zoltánnal és a menedzseremmel Spiriev Attilával négy tervet készítettünk. Az "A" verzió az lett volna, hogy fussam a megbeszélt tempót, majd a második felében legyek egy picit gyorsabb. A "B" egy egyenletes futást célzott, a "C" terv a régi olimpiai szinten belüli időeredmény (2 óra 37 perc alatt - azóta megjelent az új szint 2:42) elérése volt, a "D" pedig, hogy fussam le valahogyan. Szerettem volna jobbat menni, de aznap nem ment több.

Miből merítettél motivációt a vereny alatt?

A maraton előtt pár futótársam - Kálovics Anikó, Földingné Nagy Judit, Erdélyi Zsófi - felhívtak vagy írtak nekem, ami nagyon jólesett. Aztán az edzőm is ellátott jótanácsokkal. Futás közben folyamatosan visszacsengtek a szavai, hogy "bármi is történjék, ne add fel, csináld tovább". A fejemben az világos volt, hogy én erre képes vagyok és meg tudom csinálni. Elfogadtam, hogy fájni fog, mert ez együttjár a maratoni versenyzéssel. A menedzserem is támogatott, hogy ne essek kétségbe, csak arra koncentráljak amiért idejöttem. Aztán Molnár Zoltán mondatai is eszembe jutottak, hogy ne ijedjek meg, ha mások, mint a "gazella" elfutnak mellettem. Sokat gondolatm Dávidomra (Kriszta vőlegénye), aki mindig lerágja a körmét értem, és persze sokat jelentett az a rengeteg hazai szurkoló, akik a tv előtt vagy a neten követték az eseményeket. Szóval ezekből merítettem útközben.

A maratonhoz hozzátartoznak a mélypontok, te is átélted?

Igen. Az első mélypont 25 kilométernél jött, amikor egyedül maradtam és beértem egy olyan szakaszba, ahol erős volt a szembeszél. Ott már potyogtak az emberek. Addig legalább fel lehetett futni valakire, nem voltam egyedül. Szóval 25-től egyedül futottam. Aztán nagyon sok szembeszelet kaptam és ez nem esett jól, nagyon kemény volt. 30-tól következett egy 3-4 kilométeres hátszeles szakasz. Ott össze tudtam kapni magam de akkor meg elkezdett libikókázni bennem a kaja. Persze tudtam, hogy én ezt már ki fogom bírni a célig, legalábbis ezt mondogattam magamnak. 40-nél pedig, megnyugodtam, hogy biztosan sikerülni fog.

Mivel frissítettél?

Évek óta Basica izot használok, ezt vittem magammal. A gélekkel nem tudok mint kezdeni, valahogy nem akarja bevenni a gyomrom. Mivel még csak fél éve készülök ilyen hosszú távra, és ez volt az első versenyem, nem volt elég időm, hogy leteszteljem, vajon mi a legideálisabb frissítés a számomra. Ezzel még foglalkoznunk kell. A 30. km körül már rendesen küzdenem kellett, hogy a gél bennem maradjon. A befutó után aztán mindent ki is adtam magamból, ezért lettem rosszul. Amúgy vicces, mert ott ültem az orvosiban, hozták be sorban a futókat. Mindenki rottyon volt, mégis mosolygott.

Hogy ment a frissítés a pályán?

Itt-ott ügyetlenkedtem, de ezt majd még megszokom. Viszont a szervezők itt is nagyon édesek voltak. Mi profik, ugye saját frissítéssel megyünk, amit le kell adnunk. A technikai megbeszélésen elmondták, hogy az első három nő és az első kilenc férfi kapja meg a kezébe a frissítőt, a többieknek pedig az asztalról kell majd felvenni a saját kulacsot. Mégis mikor közeledtem az asztalhoz, a kezembe adták, a másik frissítő pontnál amint meglátták, hogy érkezem, rögtön kikészítették a kulacsomat az asztal szélére. Elképesztő, hogy mennyire szeretik a hollandok a futást. Az első asztalnál amúgy későn kaptam észbe, hogy hopp már oda is értem, így meg kellett állnom. Aztán húsznál is volt egy ugyanilyen elbambulásom. Egy másik ponton meg keresgéltem egy ideig a flakonomat. De ezt is belekalkuláltam fejben az első maratonba.

Milyen tempóval futottál?

Képzeld el, hogy egy srác követett engem egy applikáció segítségével a versenyen és tőle kaptam meg az 5 kilométeres részidőket. Szóval egészen pontosan meg tudom neked mutatni. Hát, a vége az már nem ment túl jól. Összességében szerintem jól választottuk meg a verseny tempóját, a lassulás okait pedig ismerjük.

Van amit másként csinálnál legközelebb?

A frissítést mindenképp ki kell még találni, és lehet, hogy legközelebb vinnék magammal valakit. Kálovics Anikó és Földingné Judit is mondták, hogy első maratonra nem rossz ha van az embernek egy iramfutója. Elég szeles volt a pálya, sokat kivett belőlem. Most utólag bevallom, hogy jobb lett volna, ha van velem ott valaki. Viszont ezt most nem tudtam volna megfinanszírozni.

Tehát akkor lesz legközelebb.

Igen, mindenképp. Már nézegetjük is, hogy hol és mikor. Tél elején, közepén tervezzük.

Kint volt veled a párod?

Nem, és ez így volt jó. Mellette én sokkal inkább nőnek érzem magam, mint sportolónak. Nekem most eltökéltnek és határozottnak kellett lennem. Mikor a maratonra készültem, egy alkalommal elkísért bringán egy 30 kilométeres futásra. Közben volt egy rész, amikor nagyon rosszul lettem, elsötétült minden. Mikor végeztünk az edzéssel azt mondta, hogy ő ezt nem szereti, nagyon aggódik értem, nem bírja nézni. Megértem őt, hisz szeret és segíteni szeretne, de az edzés a versenyzés más. Nem engedhetjük meg, hogy átadjuk magunkat a fájdalomnak. Tovább kell menni és kész.

Hogyan vettetek vissza a verseny hetére?

A legerősebb hetekben 160-178 kilométert futottam. A Róma-Ostia félmaraton (márc.1.) előtt vettünk vissza. Utána még volt két erősebb hét 160 és 150 kilométerrel, majd tovább csökkentettük, 140-120 kilométerre. A verseny hetében már csak 80 kilométer futottam, a versennyel együtt.

Az edződ hogyan értékelt?

Én nagyon szeretem az edzőmet, mert kiváló ember. Büszke volt rám. Mi közösen értékeljük a dolgokat. Jobb időt szerettünk volna, de nagyon örült az eredményemnek. Persze sajnálta, hogy nem tudtam kifutni magamból ami bennem volt, főleg a gyomrom miatt. Nem kell itt szignifikánsan jobb eredményre gondolni, de 1-2 perccel biztosan ment volna jobban is. Zolival meg is beszéltük, hogy miben fogunk legközelebb változtatni. Ebben az első maratoni versenyben az is egy nagyon fontos szempont volt, hogy ne sérüljek le, hiszen kezdődik a pálya szezon.

Meg sem kérdeztem, de a maratont lefutottad a verseny előtt?

Nem, a verseny volt az első.

Miben futottál?

Futóbugyiban és topban, de egy aláöltöző is volt rajtam, mert a derekam érzékeny. Karmelegítőt is viseltem az elején, de azt menet közben eldobtam. Remélem, hogy valaki azóta boldog tulajdonosa. Nike Luna Racerben futottam, ami kellemes, puha, nekem nagyon bejön. Most magas szárú kompressziós zokni is volt rajtam. Nagyon jól összetartotta a vádlimat, nem volt görcsöm és a lábfejemet is klasszul szorította.

Tudnál mesélni valami furcsa dolgot amit esetleg a többi profinál láttál?

Ó persze! Képzeld el, hogy a verseny előtti nap, a vacsinál egy afrikai srác paradicsomos babot evett kolbásszal és bacon-nel. Hát én csak néztem, hogy ezt hogyan? Ebből is látszik, hogy mennyire sokféleképpen lehet viszonyulni a feltöltéshez. Amúgy a verseny reggelén még tésztát is kitesznek a szállodában, és nem egy profi versenyző volt, aki még egy nagy tál tésztát megevett 2 és fél órával a verseny előtt. Mindenki más. Amin szintén csodálkoztam, hogy a győztes japán lány szintén három óriási tányér tésztát evett egymás után a verseny előtti este. A hosszútávfutóknak nagyon gyors az emésztése és az étel gyorsan átmegy a szervezetükön, de én akkor is képtelen vagyok ennyit enni egyszerre.

A nyilvánosság, a debütáció nem okozott a számodra nyomást?

Ezen én is gondolkodtam, hogy vajon ez most nyomasztó vagy sem. A debütálás előnye, hogy ez az első, nincs nyomás az eredmény tekintetében. Lehet, hogy nagyon bejön, mint anno Kálovics Anikónak vagy nem. Én döntöttem el, hogy maratont akarok futni, én akartam kipróbálni magam én választottam ezt az utat, így nem éreztem benne kényszert (persze az edzőmmel és a mendzseremmel jól átbeszéltük ezt a projektet). Sokkal inkább egy kíváncsisággal kevert izgatottság volt bennem, hogy vajon milyen lesz ez az egész. A maratonról készített digis anyagot is azért szeretem nagyon, mert az is leginkább az útról szólt. A maraton egy önismereti út volt a számomra. Kijöttek az erősségeim, a gyengeségeim. Átküzdöttem magam a szélen, átküzdöttem magam a gyomor problémán, és sikerült lefutnom a maratont. Sokat adott nekem ez az élmény, hogy bírtam a fájdalmat de mentem tovább, egyedül. Jó lett volna nyúllal, de nem jött össze, mégis megoldottam. Tudom milyen az, amikor nyomás alatt vagyok, de most nem voltam. Az edzőm és a menedzserem is mindketten úgy engedtek el, hogy nem helyeztek rám terhet. Attila azt is mondta, hogy nem csodát vár tőlem. Fussak egy tisztességes eredményt, aztán megyünk tovább és koncentrálunk a tízezerre. Ha majd a második vagy harmadik sem jön össze "úgy", akkor majd elgondolkodom. Ez az eredmény viszont azt mutatja, hogy alkalmas vagyok a maratonra.

A futás világában minek van presztizse szerinted?

Azt látom, hogy az utóbbi 5 évben nagyon berobbant a maratoni futás. Ha pályán futok 5000 vagy 10 000 métert, azt nagyon sokan nem tudják hová tenni. Itt Magyarországon nagyon átcsapott a futás a kilométerhajhászásba, pedig a nagyon hosszú távok nem fekszenek mindenkinek. Berobbant a futás mánia a világba. Én azt érzem, hogy a maratonom teljesítésére sokkal többen voltak kíváncsiak mint a pályaversenyeimre. Nem tudom miért van ez így. Régen a pályán zajlott az atlétika - úgy értem annak volt nagyobb a presztizse - , ma már az utcai versenyek is hasonló, ha nem nagyobb nyilvánosságot kapnak. Valahol ez jó is, meg nem is, hiszen nekem a pálya is a szívem csücske. Elképesztő időeredmények születnek. A pálya atléták nagyon el vannak szeparálva, pedig hihetetlen jó sportolóink vannak - és nem csak a hosszútávfutókra gondolok. A maratoni futásnak nagy a presztizse. Hányszor hallani: nem futottál még maratont?! Ha pedig futottál, óriási tisztelet övez, ha pedig még többet futsz akkor hősként tisztelnek.

Pár nappal a verseny után, hogyan értékeled az első maratonodat?

Elégedett vagyok, de mégsem vagyok elégedett. Elégedett vagyok, mert amit elértem, az egy borzasztó jó bázis, amit szerintem a 10 000 méteren jól hasznosíthatok. Elégedetlen vagyok, mert lehetett volna jobb is. Beszélgetésünk után tették közzé az olimpiai szintet maratoni távon. Kriszta ezt írta nekem: Most jöttek ki a hivatalos olimpiai szintek, ami a maratonon 2:42, tehát sikerült szintet futnom. Ez mindenképp jó érzés. Sok-sok munka vár még ránk. Jön a pálya szezon, 10 000 méteren szeretném odatenni magam. Oda pedig gyorsulni és javulni kell. Most két hét pihenő következik, majd minden megy tovább, ahogy egy futó életében szokott. Köszi a beszélgetést és további sok sikert! Györgyi