Mindent a futásról nőknek Németh Györgyi blogja
Írj nekünk

Maráz Zsuzsa, aki berobbant az ultrafutás világába

 
 
Írta: Elek Dóra Zsuzsanna és Németh Györgyi
 
 
Maráz Zsuzsa egyszer csak megjelent, itt van és egészen elképesztő eredményeket produkál újdonsült ultrafutóként. Aki látta őt futni, annak ezt nem kell magyarázni. A története hasonlóképpen kezdődik, mint bármelyik hétköznapi futónőé. Zsuzsa már jó ideje koptatta az aszfaltot a saját kedvére, amikor úgy döntött, hogy felkészül élete első maratonjára. Maga sem sejtette, hogy mi lesz ebből az egészből, ám a gépezet beindult. A maratont az ultratávok követték. Most, két évvel élete első maratonja után ott tart, hogy a világ idei legjobb eredményével, új országos csúccsal nyerte meg a 2013. szeptember 14-én Balatonalmádiban megrendezett 12 órás ultrafutó országos bajnokságot. Tündérmese? Attól azért talán kicsit többet kell futni. De tudod mit? Döntsd el Te, a vele készített interjú alapján. Javaslunk hozzá egy kellemes teát, mert hosszú de annál érdekesebb olvasmány vár rád.
 
Maráz Zsuzsa, "hétköznapi" nőként.
 
 

 
Mesélj egy kicsit magadról, kérlek!
42 éves vagyok, a 16 éves lányommal, Lottival élek kettesben. Orvosi asszisztensként dolgozom több helyen is, mert a szakmámban egy állás nem elég sajnos. Háziorvosi rendelőben vagyok délelőttönként, a délutánjaimat és az estéimet pedig egy magánorvosi  diagnosztikai központban töltöm. Szeretem a munkám. Mivel nőgyógyászaton és proktológián is dolgozom, látom, hogy milyen testi problémákkalszembesülnek a nők, s ezért elkezdtem az intim torna oktatását is. Sűrű az életem, sokszor van, hogy este 9-ig is bent vagyok.
 
 
Mint két testvér, igaz? Anya és lánya: Maráz Zsuzsa és  Lotti.
 
 
Hogyan jött a futás az életedbe?
 
Több oka is volt, hogy elkezdtem futni 12 évvel ezelőtt. A kislányom akkor volt 3 éves, úgy éreztem, hogy ki kell mozdulnom, kell a levegő. Másrészt 30 évesen először szembesültem az érzéssel, hogy nem vagyok már annyira fitt, eltűnt a megszokott feszesség. Egyszerűen tennem kellett valamit, hogy visszanyerjem a jó közérzetemet. Egy nagy focipályával szemben lakunk. Egyik nap kinéztem az ablakon és láttam, ahogy ott fut valaki körbe körbe. Néztem, majd fogtam magam és lementem futni én is. Nem volt profi felszerelésem. A otthoni susogós melegítőmet és sportcipőmet kaptam magamra. Futottam 10 kört, persze majd meghaltam. Onnantól kezdve futok.
 
 
A gyerek mellett hogy volt időd rendszeresen edzeni?
 
Mivel a férjem sokat dolgozott, így okosan kellett megszerveznem az futásaimat. Szerencsére akadt több fiatal anyuka is, aki szívesen csatlakozott hozzám. Ezért rendszeresen találkoztunk a futópályánál, ahová elhoztuk magunkkal a gyerekeket is. Mi köröztünk, közben pedig figyeltük a kicsiket, ahogy labdáztak vagy a hullahopp karikákkal játszottak.
Van egy aranyos történetem az első közös anya-lánya futásunkról. Lotti akkor még pici volt. Lementünk a pályára, ő elkezdett játszani, én pedig edzeni, tehát hátat fordítottam neki és indultam a körömre. Erre zokogva rohant utánam a lányom, hogy hová megy az ő anyukája?! Megálltam, megöleltem és elmagyaráztam neki, hogy minden körben visszajövök majd és integethetünk egymásnak. Okosan megértette, megnyugodott. Ezzel a módszerrel tudtam futni 3 éven keresztül. Ha mindig arra vártam volna, hogy hazajöjjön a férjem vigyázni a gyerekre, akkor talán sosem kezdek el futni.
 
 
Tudom, hogy van egy helyi futóközösség is akikkel együtt edzel.
 
Igen, nagyjából 5 éve csatlakoztam az Esztergomi Futóművek nagyon szimpatikus, nagyon helyes csapatához, akikkel nemcsak együtt futunk, hanem egyéb közös programokat is szervezünk. Evezünk a Dunán, kirándulunk, de társadalmi munkát is szoktunk vállalni.  Idén az árvízi védekezés során segédkeztünk, de rendszeresen összeszedjük a szemetet a Duna-parton – baráti közösség is vagyunk.
"Ha mindig arra vártam volna, hogy hazajöjjön a férjem vigyázni a gyerekre, akkor talán sosem kezdek el futni."
Sok anyuka kezd el futni egészségmegőrzési vagy alakformálási céllal. De hogy jött a versenyzés?
A futóművesek mondogatták, hogy induljak versenyen. Elég sokáig  halogattam a dolgot, majd úgy döntöttem, hogy 40 évesen itt az ideje lefutni a maratont. A Futóművek alelnöke segített a felkészülésben. Adott egy edzéstervet, így 2011 januárjában nekiálltam felkészülni az októberi maratonra. Itt kezdődött egy újabb korszak. A felkészülés részeként több versenyen is indultam, hogy rutint szerezzek.
 
Hogy ízlett a versenyzés?
 
Borzasztóan izgultam. Fájt a gyomrom, este nem aludtam, reggel hasmenéssel ébredtem, de tudtam, hogy kell a versenyrutin. Az egész nyár kisebb versenyekkel telt. Az első megmérettetés a 2011-es Wink félmaraton volt (1:48:56 nők között 4. kategória 1. hely- a szerk.), indultam a Coca-cola női futáson, az Erőd próbán és elmentünk csapattal az UltraBalatonra is. Az, hogy a Wink-en senior kategóriában első lettem, nagy motivációt adott. Azt hittem, hogy ez innentől kezdve mindig így lesz – nevet.
 
 
 
 
 
 
 
Milyen volt a maraton?
Akkora élmény volt, hogy nem is tudom mihez hasonlítani. Nagyon tisztességesen, szorgalmasan készültem. Arra kellett csak figyelnem, hogy ne csináljak többet mint a felkészülési terv.  Olyan jól sikerültek az edzések, hogy a versenyen végig fülig érő szájjal futottam. Nem jött a sokat emlegetett fal. Amikor beértem a célba, hatalmas volt az örömöm. Utoljára talán csak a lányom születésénél éreztem hasonlót.
A családod hogy viselte a felkészülési időszakot?
Szerencsém van, mert mindig támogatnak. Talán akkoriban kissé “kicsináltam” őket, mert minden csak a maratonról szólt, de jól viselték. A lányom pedig beleszokott abba, hogy az anyukája fut. Annyira beleszokott, hogy ha most számon kérek tőle valamit, rögtön felteszi a kérdést, futottam-e már, vagy egyenesen ő küld el futni – mosolyog.
Tény, hogy edzés után nyugodtabb vagyok és nem “piszkálom, nevelem” őt. Egyébként nagyon helyes lány, mindig jön velem ha hívom, biciklivel kísér, énekel nekem, beszélgetünk és nagyon jól érezzük így magunkat.  A férjem szintén mindig nagyon támogatta a futásomat, sőt maga is elkezdte. Soha nem volt ebből problémánk.
 
 
Akkor hadd nyomozzak tovább, mégis hogyan lett ebből ultrázás?
A maraton hozta magával a következő lépéseket. Jött egy újabb maraton 2012 tavaszán Rómában, amit a csapattal együtt futottam. Abban az évben volt még az őszi Budapest Maraton, közben a 4 fős lánycsapattal megint ultrabalatonoztunk egyet, ahol 3. helyet értünk el.   Azon a nyáron (2011) a Suhanj6 (S6) éjszakai futáson az egyik  csapattársam, Göbölös-Szabó Julcsi indult. Csatlakoztam hozzá, hogy ne fusson egyedül. Nem volt szándékomban ultrázni. Úgy gondoltam, hogy nekem elég a maraton, abban jól érzem magam. Mégis a 2012-es S6-on én szépen lazán lefutottam 57 kilométert, úgy hogy két körre ki is álltam gyomorgörcs miatt. Akkoriban még mindig tartott ez gyomorfájdalom a versenyeken.  Amint vége lett a versenynek, megszűnt a görcs. Ennek ellenére tetszett a hangulat.
 
 
Annyira, hogy jött a fél Balaton…
 

 

 
2013 UB győztes női páros. Maráz Zsuzsa és Havasi Ági
Igen. Ezek után jött a terv, hogy 2013-ban fussuk le párosban Havasi Ági barátnőmmel az UltraBalatont. A felkészülés miatt elkezdtünk még többet edzeni és elmentünk a székesfehérvári 6 órás futásra, ahol szépen, beszélgetve futottunk. Megbeszéltük, hogy ha megvan a 60 kilométer, akkor abbahagyjuk a versenyt. Elértük a 60 kilométert, megálltunk a frissítőasztalnál, majd egyszer csak ránk szólt Lencsés Éva néni, hogy “Kislányok! Nincs ilyen! Van még idő és nem mentek!” - majd elkezdett minket tolni. Nem volt mit tenni, mennünk kellett, persze nagyon jól éreztük magunkat. Ez volt a fehérvári futásunk. Aztán márciusban, családi problémák feloldásaként még többet kezdtem futni.  Hogy felrázzam magam, 4 héttel a sárvári 12 órás verseny előtt hirtelen felindulásból beneveztem egyéniben. Volt 4 hetem, hogy elkezdjek igazán hosszúakat futni. Így kezdtem napi 20 kilométereket menni, hétvégenként pedig 30 körül futottam.  Semmi professzionális edzést nem csináltam, se résztávokat, semmi extrát. Majd elmentem Sárvárra, ahol 117 kilométert futottam le 12 óra alatt (2 lett a nők között – a szerk.). Tetszett. Igazán ott jöttem rá, hogy ez nekem elég jól megy.
 
 
Még 2012-ben 6 óra alatt 57 kilométert futottál, addig idén nyáron az S6-on 73 kilométert teljesítettél, és lettél abszolút első. Minek tudod be ezt a szárnyalást?
A fejlődést annak tudom be, hogy növeltem a kilométereket. A havi 300 kilométereim egyszer csak felugrottak 500-ra (2012-ben Zsuzsa összesen 2750kmt futott, most 2013-ban eddig, 3700km-t).  Nem futottam gyorsabban mint máskor, viszont a sok futástól gyorsultam. A júniusi árvíz kiszorított a megszokott futóútvonalunkról és terepre kényszerültünk. Elkezdtem emelkedőkön és lejtőkön futni. Szerintem a terepezés is sokat számított a fejlődésben, hiszen hegyre felfutni, az bizony nehéz. Ennek a két dolognak tudom be a fejlődésemet.  Azt vettem észre, hogy az 5 perces maratoni tempóm, 4:40-re javult. Amikor elmentem most augusztusban a Suhanj 6 órásra, magam is meglepődtem, mennyire jól sikerült a versenyzés. 65, jó esetben 68 kilométerre számítottam. Nem tudtam, de honnan is tudhattam volna, hogy ennyit tudok futni!
 
A 2013-as, Suhanj 6 órás győzelem után. Csinosan és látszólag egyáltalán nem fáradtan. (saját szememmel láttam!) Forrás: https://www.facebook.com/SUHANJ6
 
Azt mondtad, hogy gyorsan emelted a távokat. Nem sérültél le?
2012 januárjában elkezdett fájni a sarkam, de akkor még nem emeltem távokat, viszont a hosszabb futások után mindig fájt. “Természetesen” nem mentem vele orvoshoz. Másfél évig futottam ebben az állapotban. Minden verseny után lábujjhegyen mentem haza. Aztán tavaly a Budapest Maraton után úgy döntöttem, hogy számomra vége a szezonnak, most elmegyek, megnézetem. A röntgen kimutatta, hogy sarkantyúm van. Megkérdeztem, hogy mi lenne a terápia, de nem igazán tetszett egyik sem. Úgy döntöttem, hogy futok így és ha egyszer annyira fáj, hogy majd nem tudok, akkor belemegyek az ajánlott kezelésekbe. Arra számítottam, hogy rosszabb lesz, de mégsem így történt.  Igaz, hogy idén nyáron az UltraBalatonon a 30. kilométernél már nagyon fájt a sarkam, de leküzdöttem és a 60. kilométertől megszűnt a fájdalom. Azóta egyszer sem fájt.
Most a 12 órás OB előtt három nappal bejelzett egy kicsit. A versenyen is éreztem, de nem volt annyira erős a fájdalom.
 
Van példaképed?
Igen. A Futóműveknél, kellett írni egy riportot magunkról, amibe én azt írtam, hogy a példaképeim Lubics Szilvia és Makai Viktória.
 
Szilvi és Viki valóban fantasztikus ultrafutók. Ha már itt tartunk, szerinted mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen az ultrában?
 
Gondolkodtam ezen én is elég sokat, de nem találok megfelelő választ egyelőre. Biztosan van a genetikában is valami, mert vannak, akik nálam sokkal többet edzenek, mégsem tudnak ilyen időket futni. Egy részről tehát kell egyfajta adottság,  másrészről pedig kell a szorgalom. Fontos, hogyan bírja fejben az ember a monotóniát és a fájdalmat. Persze szorgalmasnak megint csak sokan szorgalmasak ... . Az biztos, hogy jól kell éreznie magát a futónak ebben a műfajban. Ha nem az öröm motiválja a futást, akkor az már régen rossz. Ezért sem tudom elképzelni, hogy pénzdíjas versenyen induljak.
 
 
Kaptál edzéstervet a maratonra. Ezek szerint edzővel dolgozol?
 
Nem, ez csak az első maratonra volt igaz, 2011 októberig. Azóta egyedül szedem össze az információkat, egyedül készülök.Van valami tudományos módszer amit követsz? Esetleg a pulzus alapú edzés?
Nem igazán. Egy-egy résztávos edzésre feltettem már pulzusmérő pántot, mert érdekelt, hogy milyen értékeim vannak. Az kiderült, hogy egész hosszú ideig tartó és intenzív terhelés után (5x3000m) megy fel a pulzusom 180 körüli értékre. Itt van az a pont, amikor már nem bírok gyorsabban menni. De nem értek ehhez a pulzus dologhoz, csak nagyjából hallottam róla.
 
Ha már a kütyük szóba jöttek, mi a helyzet a cipőkkel, ruházattal?
 
 

Nincs kedvenc márkám. Az Asics-et szeretem. Németországban egy futószalagon futva megállapították, hogy nekem stabil cipő kell. Amikor elmentem Magyarországon a Spuriba, ott azt mondták, nem kell stabil cipő. Akkor vettem egy cipőt, ami nem stabil. A következő évben elmentem megint egy láb bemérésre, ahol megállapították, hogy nekem befelé dől a bokám, de annyira minimálisan, hogy futhatnék stabil cipőben és neutrálisban is, csináljam váltva. Most stabil cipőben futottam az OB-n. Nem vagyok márkafüggő, sokáig Asics-em volt, de drága lett. Sárváron Nike-ban futottam, az is kényelmes volt.  Egy a gond, hogy túlságosan gyorsan mennek a cipőimbe a kilométerek, így az idén már a harmadik pár cipőmet használom. Összesen 4 pár cipő kell nekem egy évre.

Ruhában nincs semmi extra igényem, nincsenek hóbortjaim. Futónadrágban szeretem a szűket. Nem öltözöm túl, amikor csak lehet, akkor póló és rövidnadrág a választásom. Elsődleges szempontom a kényelem. Ugyanakkor nő vagyok, a hajgumim mindig megy a trikómhoz. Ezekre az apróságokra adok. Nem szín alapján választok felszerelést, de ha van kék meg rózsaszín, akkor a rózsaszín cipőt választom, de csak azért, mert az csajos. Nem vagyok egy kütyümániás, viszont van egy kis övtáskám, amiben egy paprikasray-t hordok, mert szatírunk van. Az nem árt egy futónőnek, sajnos... . 
"Merek nagyot álmodni."
 
Beszéljünk a legfrissebb sikeredről, a 12 órás OB győzelemről, amit most szereztél meg Balatonalmádiban. Milyen érzés új országos csúcstartónak lenni és tudni, hogy idén Te futottam meg a világ legjobb 12 órás eredményét?
 
Őszintén szólva a verseny végén fel se fogtam ezeket a tényeket. Napokig őrlődtem magamban, emésztgettem a történteket. Jöttek a hírek, mindenki gratulált, nem tudtam ezzel az egésszel mit kezdeni. Merek nagyot álmodni. Erre a versenyre is komoly célokkal érkeztem, mert szerettem volna 130-132 kilométert futni. Tudok küzdeni az álmaimért, ha pedig nem jön össze, akkor sem dől össze a világ.
Szombat éjjel, a verseny után hazafelé, szinte lebegtem. Keveset aludtam, mert egyre csak jártak a gondolataim. Alig fogtam fel, hogy én, tényleg én futottam.., a legtöbbet a világon 12 óra alatt …? - egészen érthetetlen volt. Nem vagyok én “nagy” futó.  A versenyen az utolsó körökben egy váltós fiú megállt mellettem és azt mondta, nagyon örül, hogy itt lehetett és láthatta a fantasztikus futásomat. Nagyon jólestek a szavai, de úgy éreztem, hogy annyira kicsi vagyok, nem történt itt semmi nagy dolog. Persze tudom, hogy számomra mégis nagy dolog ez és valóban megtörtént. Ugyanakkor most szokatlanul nagy fókuszt kap ez az egész. Nem érzem magam “sztárnak”, persze tetszik a figyelem, az elismerés. Hazudnék, ha mást mondanék.
 
Azt mondod, hogy 130 kilométerért mentél az OB-ra. Azért ott lebegett az “A” szint is a szemed előtt, nem?
Nem, azt se tudtam, mi az az “A” szint. (Az ultrafutásban az adott idő alatt megtett kilométerek arányában minősítő kategóriákat állítottak fel. 12 órán "A" - azaz a legjobb kategóriát kapja az, aki 130km felett teljesít - a szerk. ) Te szóltál oda nekem a versenyen először, hogy megvan az "A" szint, én meg nem is tudtam, hogy mi az. Nekem a 130-132 kilométer volt végig a fejemben, én arra fókuszáltam. Eldöntöttem, hogy ha megvan a 132 kilométer, akkor gyalogolni fogok. Így is tettem. Kaptam a kezembe egy pohár vizet és elkezdtem sétálni, hogy megiszom. Ekkor Baranyai Máté kintről azt mondta, hogy “Zsuzsi, ha még két kört futsz, akkor te leszel az első a világranglistán”.  Abban a pillanatban leraktam a poharat és futottam tovább. Egyébként is futottam volna, csak akartam egy picit gyalogolni. Még a pécsi verseny után megfogadtam, hogy nem csinálok többet olyat, hogy nem megyek ki az utolsó körre. Ha lefutottam 11 óra 49 percet, akkor nehogy ne fussam már le azt a 11 percet?!
 
 
Mit gondolsz, Te versengő alkat vagy?
 
Szerintem nem eléggé, még tanulnom kell.  Pécsen  láttam, hogy viselkedik egy profi, mint amilyen Makai Viki is. A verseny utolsó 2 órájában hihetetlenül el tud indulni.
Az UB-n arra emlékszem, hogy volt benned versenyszellem.
Persze, én úgy mentem oda, hogy mi azt megnyerjük. A 12 órás OB-ra is nyerni mentem. Ilyen szempontból versengő alkat vagyok. Ugyanakkor nem vagyok elég profi, képes vagyok elcsacsogni az időt, megállni fotót csinálni verseny közben vagy ölelkezni valakivel, aki éppen megy haza. Képtelen vagyok úgy futni, mint egy robot, hogy ne szóljak senkihez, ne beszélgessek és folyamatosan a  másodperceket figyeljem. Az UB-ra úgy mentem el, hogy közöltem Ágival, mi ott nyerni fogunk, nem elég a dobogó, megnyerjük! Sikerült is. Igen, szeretek nyerni, versengő alkat vagyok, de inkább ilyen emberien. Ha látom, hogy valaki küzd és szenved, akkor megsimogatom a hátát, biztatom. Azon a két másodpercen nem múlik semmi. Ha nem szólhatok senkihez, akkor nekem végem van. Akkor abba is hagyhatom a futást, akkor nekem már nem öröm.
2013-as UB dobogójának legtetején, női párosba Ági és Zsuzsa (mellettük a vegyes páros győztesei).
 
 
A frissítésed hogy volt felépítve az OB-n vagy csak spontán történt?
Megbeszéltük Gergővel a segítőmmel, hogy ne hagyjon kifogásokat keresni, nyafogni. Hajtson tovább, ha le akarok ülni, rúgja ki alólam a széket, legyen szigorú.  A frissítésem most teljesen máshogy volt felépítve mit korábban. Eddig annyira amatőr szinten csináltam, hogy volt amikor egyáltalán nem ettem semmit. Az OB előtt megbeszéltük, hogy ez így nem jó. 12 óra alatt kell enni, hogy legyen erőm. Kitaláltuk, hogy óránként eszem egy gélt. Nem tudok szilárd dolgokat enni, ezért maradt a gél, amit Pecsenye (Lajkó Csaba-48 órás országos csúcstartó) blogjában olvastam. Megterveztük, hogy akkor óránként megiszom egy gélt, két óránként magnézium-kálium port fogok bevenni és ha mégis kívánnék valamit, akkor banánkarikát fogok enni és jelzem ha másra is szükségem lenne. Természetesen az óránkénti gél elfogyasztása nem sikerült. Egész idő alatt összesen hetet ettem meg, plusz némi sótablettát és koffeintablettát fogyasztottam. Voltak azért apróbb bizonytalanságok mert például a sótablettával sem voltam tisztában, hogy pontosan mennyit is kellene bevennem. Összességében viszont, most nagyon jól sikerült a frissítésem, amiért nagy köszönettel tartozom Gergőnek.
 
Zsuzsa és Gergő a 12 órás OB-n.
Ez az OB egy 1762 méteres körön zajlott, amin Te 79-szer futottál körbe. Hogyan tartottad fenn a figyelmedet?
 
A monotonitással semmi bajom sincsen. Azt hittem, hogy majd biztos szükségem lesz mindenféle praktikákra, majd erre meg arra kell gondolnom, hogy lekössem az elmémet, de nem. Nagyon jól vettem az adott helyzetet. Az utolsó pár körnél amikor akartam még futni 6 kilométert, eljátszottam a gondolattal, hogy otthon vagyok és az otthoni terepen futok: már csak a kocsmától kell hazafutni, láttam magam előtt a megszokott tájat, a Dunát. Ezzel játszottam az utolsó 6 kilométeren. A legvégén, amikor tudatosult, hogy mekkora számot futok, csak a lányomra gondoltam, hogy mennyire büszke lesz rám. Sárváron még jobban kellett küzdenem fejben, itt azonban nagyon jól ment
 
139,418-at futottál. Nem vonzott a 140 km vagy úgy érezted az már nem menne?
Akkor nem motivált, ma viszont már igen. Az a helyzet, hogy ott a versenyen nem lehet felfogni, hogy mikor kell megnyomni a tempót. Gergő a vége előtt 1 órával mondta, hogy meglesz a 140 km is. Engem ez annyira nem érdekelt, hogy leálltam vele vitatkozni, sőt az is elhangzott a számból, hogy –“utállak”. Hisztiztem, bár ő azt mondja, hogy nem. Én arra készültem, hogy 132 km-t futok, ezzel szemben ő hajtott tovább. Három nappal a verseny után azt mondom, miért nem hajtottam meg egy picit?
Nem voltam rosszul, csak egy picit kellett volna még odatenni magam, és meglett volna a 140 km. Ha előre tudom, hogy már csak ennyi kellett volna, akkor mentem volna, mert a 140 az 140! Én mániákus vagyok a számoknál.  Ha mondjuk 482 km-re jön ki a havi lefutott kilométereim száma, hiába voltam reggel edzeni egy 20-ast, nem érdekel, elmegyek délután is, és addig megyek hogy a vége 500 km legyen. Szép kerek számokban szeretem befejezni a futásaimat és itt mit csináltam?! Ellógtam. De nem baj, ebből is tanultam. Legközelebb ezt még jobban fogom csinálni.
"Ha nem az öröm motiválja 
a futást, akkor már régen rossz."
 
Volt taktikád az OB-n?
 
Volt gondolat a fejemben, mégpedig az, hogy gyorsan kezdek.  Ilyen típus vagyok, nem tudom visszatartani magam.  Úgy voltam vele, hogy majd belassulok ha úgy érzem. Bennem még annyira buzog a vágy, hogy nem tudok hátulról rajtolni. A gyors rajtom miatt a nyulazás is elmaradt. Viszont a 6 órám egészen jól sikerült, 74 km-nél jártam amikor a második 6 órába belekezdtem. Láttam, hogy lassulhatok, de így is tartanom kellet az 5:32-es ezreket. Ha lett volna kivel mennem, szerintem még jobbat is futok.Egyébként te tartalékolsz?
Nem, vagyis nem tudom. A három verseny is kevés ahhoz, hogy megtudjam mi van bennem. Ahhoz, hogy ez kiderüljön, kellene egy nagyon jó partner. Nem tudom, hogy bírnám e például az elejétől fogva az 5 perces ezreket. Még sosem próbáltam. Máskülönben örülök, hogy az OB-s 6 órás részidőm 73 kilométer lett, mert a rosszul kimért pécsi pálya után, itt megvédhettem az eredményemet, hiszen az almádi pálya pontosan volt kimérve. Rosszul estek a korábbi kétkedő vélemények. (Egy korábbi pécsi versenyen elmérték a pályát és a verseny után utólag korrigálták a futók eredményeit.) 24 órás verseny?
Nincsen ilyen tervem, vagyis ugyanezt mondtam tavaly, hogy nincsen 12 órás tervem, aztán itt vagyunk. Azt szeretném, hogy  a 12 órásban javuljak. Ez tetszik és úgy gondolom, hogy Sárváron jövőre ezt meg is fogom javítani. Nagy tervem még jövőre az UB egyéniben. Az UB-ra van időbeli célod, vagy csak teljesíteni szeretnéd?
Nem, a “csak” teljesítés nálam szóba sem jöhet. Dobogón szeretnék állni, tehát az első három hely valamelyikén. Az első maratonomra is konkrét céllal érkeztem, 4 órán belüli időt szerettem volna futni. Az akkori edzéstervem igen laza volt, hisz 8-10-12 és szombatonként 20 kilométert futottam.  Az se tudtam, milyen tempóban kellene futnom a maratont. Végül 5:20-as kilométerekkel futottam az első felét, aztán a másodikat gyorsabbra vettem, mert éreztem, van még bennem erő bőven. Gondoltam nem vacakolok itt tovább. Így lett 3:43 az első maratonom. A következő tavasszal már 3:33-at futottam Rómában. A gyors kezdés nálam jól működik.
 
Távlati tervek? 
 
Vannak persze. Nagyon tetszik például az UTMB (UltraMontBlanc), hisz gyönyörűséges tájon megy a verseny. Viszont nekem ez egyelőre nagyon kemény lenne. Szeretek erdőben futni, de a könnyebb terepet preferálom, kisebb emelkedőkkel. Az ilyen brutális hegyekkel még hadilábon állok. A bakancslistámon rajta van a Spartathlon is, hogy majd egyszer. Egyelőre az még nagyon félelmetesnek tűnik.
Az egyéni UltraBalaton a jövő évi nagy terv. Az összes közül arra vágyom a legjobban. Nem gondolom, hogy nagyot kéne ugranom most. Nem hiszem, hogy egyik évben UltraBalatont, a következő évben pedig már Spartathlont kéne futnom.  És mint mondtam a 12 órás eredményemet szeretném javítgatni. Szerintem ez jó időre le is foglal majd. Nem az lesz a célom, hogy 148 kilométert fussak, de a 144 km, az egy kitűzött cél lehet.
 
És az egy '91-es világcsúcs.. (144,6km, 1991.8. 3-4. Ann Trason tartja)

 

Nem mondod?! Akkor az lesz a kitűzött célom. Na, akkor megvan, ketten kitaláltuk a nagy célt! A világcsúcsot akarom, ha az 144km volt, akkor én 145-öt akarok!
 
Kedves Zsuzsa, kívánjuk, hogy e célod mielőbb megvalósítsd. Egy pillanatig sem fogunk csodálkozni, ha mindez már 2014-ben meg fog valósulni!
 
Jó futást!
Dóra és Györgyi
 
 
További érdekes tartalmak: