Mindent a futásról nőknek Németh Györgyi blogja
Írj nekünk

Vivicitta más dimenzióból

A következőkre jutottam: plasztikai sebészet, pszichológus vagy új fotóst a BSI-nek!
Amatőr futó vagyok. Nagyon szeretek futni. Azt gondolom, futóként átlagos vagyok, de átlagon felüli akaraterővel és kitartással rendelkezem. Hogy lelkesedni tudok-e? Igen, azt hiszem azt nagyon, főleg ha teljesítmény sportól és futásról van szó. Ennek a lelkesedésnek a leképeződése a Mindent a futásról nőknek (és másoknak...) blog is, melyet hosszas sebnyalogatás (erről majd egyszer, valamikor...) után indítottam el nagyjából egy éve. Hogyan jön össze mindez a Vivicittával? Hát úgy, hogy ma ömlöttek a köszönőlevelek, meg a fényképek a hétvégi Vivicitta sikerekről minden csatornán. E sorok írása közben világosodom meg, hogy egészen más perspektívából nézek erre a versenyre, mint bármikor korábban egy futóversenyre. Már nem csak én futottam, hanem a női futóközösség tagjai is, Ti csajok, akikkel folyamatos virtuális kapcsolatban vagyok és az itthoni futótársak. Az individuális futás, az önmagam eredményeiben való elmélyülés és lubickolás helyét, egy másfajta öröm megélése, a mások sikereiben való osztozás vette át.  Uram Isten, hát mit ad még a futás nekem?
 
Ha jól fut az Andi, a Timi a Beus, MiFerink, a Zsóka, az Ági, a Szalai Betti és még sorolhatnám, annyira feldob, mintha legalább én magam teljesítettem volna sikeresen az adott távot. Azért lehet ez így, mert sok ember megtisztelt azzal, hogy betekintést engedett az ő saját kis küzdelmébe. Láttam ahogyan elindult a nagy cél felé, és most azt is láthattam, ahogy sikeresen átlépte a célvonalat. Megéltem, benne voltam a sikerekben. Már ezért is érdemes írni ezt a blogot.  Nagyon sok hozzám hasonló beállítottságú emberrel ismerkedtem meg, hála a futásnak, hála ennek a dilimnek. Úgyhogy köszi csajok és srácok, hogy itt vagytok, hogy motiváltok engem is napról napra.
Mert akárhogyan is, de én is emberből vagyok. Ezek az inspirációk amik a Facebook oldalra érkeznek hihetetlenül fontosak az én számomra is.
MIRE EMLÉKSZEM LEGSZÍVESEBBEN AZ IDEI VIVICITTÁBÓL?
Timi és a gyermekei
Örülök, hogy segíthettem Kecskés Timinek aki igazi örömbeszámolót írt élete első 10 kilométeres versenyéről. Timivel az év elején kezdtünk el levelezni, hogy miként is kellene felkészülni. Timi tette a dolgát, hogy megélhesse ezt a pillanatot. Ugye megérte?  
Nem is kellenek ide szavak...
Óriási sikernek könyvelem el, hogy drága futótársammal Hajdu Beával sikerült elhitetnem, hogy ő remek futó. Tavaly szerényen a 2 óra feletti csoportba állt be az indulásnál. Pedig már egy éve is ugyanilyen tuti formában volt. Most vasárnap 1 óra 51 perc alatt futotta le élete 2. félmaratonját. Ez az ő befutóképe. :)
Aztán ott voltak a drága helyi futótársaim, Zsóka, Andi, Alexa, Edina, MiFerink akikkel együtt toltuk végig a telet. Feri és Andi is sérüléssel küzdöttek a felkészülés alatt, de amint rendbe jöttek, azonnal ott voltak és futottunk tovább együtt. Tiszteletre méltó volt az a következetesség, ahogyan a cél érdekében dolgoztak. Ugyanakkor senki se gondolja, hogy a futások kényszeres és száraz feladattá degradálódtak. Jó hangulatú, dumálgatós, elemezgetős futások voltak ezek. Vittük egymást a lábainkon a télből a tavaszba.  
Nagyon jó volt az is, hogy ezen a versenyen először volt igazán élet a helyi futóközösségben. Kapcsolatban voltunk egymással, szurkoltunk egymásnak és minden egyes eredménynek közösen örültünk és örülünk még mindig, hiszen az élmény még nem csengett le teljesen. Jönnek a fotók, az időeredmények és egymás vállának lapogatása. Mindez őszinte és ezért jó.Aztán itt vagytok Ti lányok, akik a Mindent a futásról nőknek Facebook oldalon írtatok ma boldogságos mondatokat életetek első 21 kilométeréről. Szuper volt olvasni. Köszönet minden egyes megosztott gondolatért.
 
Mindenki felkészült, megcsináltátok és megéltétek azt az élményt amit csak a beletett munka után élhet meg az ember. HOGY NEKEM HOGYAN SIKERÜLT?
 
Életem legkellemesebb félmaratonja volt, de az eddigi legrosszabb időeredménnyel. Kellemes pulzussal, nem kiütve magamat, a 2 órán belüli célidőt teljesítve, 1:59:30 lett az időm.
 
A Vivicitta számomra nem célverseny volt, hanem része egy komoly felkészülésnek, melyben még mindig nem vagyok teljesen biztos. Még nincs meg az az érzésem, hogy képes vagyok megcsinálni azt az ominózus kihívást. Várom, hogy jöjjön a pillanat. Készülök rá.
A Vivicittára most csak a BalatonMan tükrében tudok tekinteni. Hisz június 15-én 1,9km úszás, 90km bringa és 21 km futás vár rám.
Na igen. Ők a profik és csak messze mögöttük kullogok. De egyelőre nagyon tetszik az egész. Élvezetes, változatos edzések, amiben a futás továbbra is ott van.
Ha készen leszek... Várom, hogy megszólaljon a hang. Minden nagy mérföldkő előtti edzésperiódusban eljön az a pillanat, amikor az ember megérzi a távot. Amikor megszólal a belső hang, hogy "ez most már meglesz." Ezt a hangot várom. Eddig még nem jött el. Éppen ezért a Vivicitta igazán kapóra jött egy ütős triatlon edzéshez.
Ezért a Margitszigetre én kerékpárral érkeztem. Ez 25km volt oda majd vissza így 50km lett a napi bringa penzum. Igyekeztem időben indulni, 7:10 kor már nyeregben voltam, hogy időben átvehessem a rajtszámomat. Flottul is ment a tekerés, átlag 23km/h-val mentem. Mentségemre legyen mondva, hogy egy KONA fitnesz bringával tettem mindezt.
 
Izgatott voltam, hogy kikkel fogok találkozni. Hatalmas volt a tömeg. Azt hiszem ez volt a "legsűrűbb" rendezvény amin eddig voltam.
 
Terveztük a helyi futóközösséggel, hogy majd egy közös fotó erejéig összejövünk a víztoronynál. Úgy tűnik a torony és a tömeg túl nagy volt ahhoz, hogy ez a terv összejöjjön. Mindig másod vagy harmadmagammal vártunk valakit. Így a nagy fotózás elmaradt. De volt örömteli találkozás blogolvasóval, Bettivel. Az idő szép volt, mi kellett más.Fejben eltettem magamnak, hogy 2 órán belül kell megfutnom ezt a félmaratont. A PB-t majd őszre tartogatom (remélem). A pesti rakparton a meleg kicsit megborított. Ott lassultam egy picit, így a végén 5:36p/km-es átlaggal futotottam be. Nagyon nem elemezném a futást, mert igazából végig nézelődtem. Kerestem az ismerős arcokat, Vincze Zsófival össze is integettünk. Dumáltam a mellettem futókkal. Használtam a firssítő állomásokat. Azért a Parlament magasságánál már nagyon vártam, hogy mikor lehet újra inni. A legfelemelőbb élmény, amit futás közben megéltem,  a LÁSS csapat tagjainak közös futása volt vak vagy gyengén látó futókkal. Ez a kezdeményezés annyira megérintett, hogy eldöntöttem, csatlakozni fogok ehhez a csapathoz.
Bízom benned, veled futok. Forrás: Láss Facebook oldal
Ezek a hétköznapi futók olyan élményt tudnak adni a közbeszédben csak tehetetlennek sztereotipizált amúgy egészséges és mozgásra éhes vak futótársaknak, amiben egyszerűen fantasztikus érzés lehet részt venni. Aztán beérkeztem a célegyenesbe, befutottam és rögtön ismerősökbe botlottam. Volt még egy kis örömködés, csevej, futónagyköveti póló átvétele és már tekertem is haza. Érdekes új élmény volt, hogy 5-6 óra folyamatos mozgás után bizony nem elegendő az iso, a gél, elkezd gyengélkedni a gyomrom. Ezt már kicsit éreztem a SzuperMaraton 50 kilométere alatt is, de most ismét beköszöntött a gyomorjaj! Úgy tűnik ezen a területen jobban el kell majd mélyednem, ha nem akarom kitenni a t..csot. Aztán hazértem. Elrendeztem magam, kicsit pihentem és végül 1km úszással zártam a napot. Ha már triatlonra készülök, gondoltam legyen kerek az edzésnap. Este pedig elgondolkodtam, hogy KELL EZ NEKEM?! Hát persze! :) Jó futást! Györgyi

var _gaq = _gaq || []; _gaq.push(['_setAccount', 'UA-40181478-1']); _gaq.push(['_trackPageview']); (function() { var ga = document.createElement('script'); ga.type = 'text/javascript'; ga.async = true; ga.src = ('https:' == document.location.protocol ? 'https://ssl' : 'http://www') + '.google-analytics.com/ga.js'; var s = document.getElementsByTagName('script')[0]; s.parentNode.insertBefore(ga, s); })();