Mindent a futásról nőknek Németh Györgyi blogja
Írj nekünk

Ultrabalaton, a lélek tükre

A 2013-as Ultrabalaton a sok egyedül lefutott versenykilométer után újfajta élménnyel ajándékozott meg. Kipróbáltam, hogy milyen csapatban futni.  Még mindig sokan gondolják azt, hogy a futás magányos sport. Azonban vannak olyan magaslatok, melyek meghódításához társakra van szükség. Így győztük le mi öten a 212 kilométert, 19 óra 30 perc alatt,  egy szuper bringás kísérővel, azért mert hittük, hogy hiszünk egymásban.
... és elindultunk! (balról: Évi, Györgyi, Sajó, Bea, Anita)
 
 
ELŐKÉSZÜLETEK Az UB-t egyénileg (még belegondolni is abszurd) és csapatban is lehetett teljesíteni. Mi 5 fővel +1 bringás kísérővel neveztünk a versenyre. Erre a versenyre nem lehet csak úgy, egy rajtszámmal odaállni. Sok-sok előzetes szervezésre van szükség ahhoz, hogy a verseny napja gördülékenyen menjen. Az UB előtti héten, mi Éviéknél gyűltünk össze, hogy megbeszéljük a versennyel kapcsolatos teendőket, pár szelet jófajta házi pizza kíséretében. Ja, nem mondtam még?  Számomra a verseny előtti és utáni feltöltés, hát az olyan pillanat, ami mindig megerősíti bennem, hogy futni tényleg érdemes. Bűntudat nélküli finomságok, nincs is annál jobb! De vissza a lényeghez az UB-hoz. Természetesen ekkor már a nevezésen jócskán túl is voltunk, folyamatban volt a csapatruha szervezése, a távok felosztása. Gyakorlatilag az utolsó hangolásra jöttünk össze.
Kánikula szerelésben. Közösen választottuk a ruhákat.
Hogy, milyen előkészületeket tettünk...? - Stratégiát kellett választani, azaz, hogy sok rövid, esetleg közepes vagy kevesebb de hosszabb távokat fogunk futni. - Ki kellett találni a logisztikát a váltópontok között. - Meg kellett szervezni a szállást, a leutazást, a járgányokat. - Kellett találni egy bringás kísérőt, hisz este a sötét területeken jó ha van valaki az ember mellett. - Össze kellett írni a szükséges eszközöket, azokat be kell szerezni (esőkabátok, fejlámpák, csereruhák stb.) - Ki kellett találni a csapatnevet, meg kellett(lehet) szervezni a csapatruhát, azt beszerezni, logózni. - Valakinek el kellett  intézni a nevezést, az adminisztrációt. ... szóval volt egy jó csomó extra munka, ami nem volt túl hálás, de muszáj volt megcsinálni, hogy egyáltalán ott lehessünk az UB-n. Az előkészületek ellenére természetesen voltak váratlan helyzetek a versenyen, de ez is a csomag része volt. Az indulás előtti pillanatokról egy előző posztban már beszámoltam, így most inkább arról írok, milyen élményekkel gazdagodtunk a verseny napján és utána. A VERSENY Egész héten olyan idő volt, hogy bármire számíthattunk. Ezért többféle ruhával készültünk. Beszereztünk 5 egyforma Puma futódzsekit szél és eső esetére, valamint 5 trikó jellegű pink felsőt. Sajónak, az egyszem fiúnak olyan felsőt választottunk ami passzolt a miénkhez. Csináltattunk DUNACIPŐK feliratos fehér pólót is, hisz ennyi futás alatt tudtuk, hogy szükség lesz ruhacserére. Ez be is jött.
Minden szín egy adott csapattag etapját jelöli.
A Bea által összeállított terv alapján futottunk végig. Az ötlete az volt, hogy több rövidebb etapot fussunk.  Így is történt. Többnyire 8-16km közötti szakaszokban váltottuk egymást. Mindenki 4x futott. Így ebben a felosztásban én futottam egyszer délelőtt 10 órai starttal, Balatonfűzfőtől - Alsóőrsig, majd délután 3 körül Zánkáról-Köveskálig, aztán jött az esti 10-es Balatonmáriafürdő-Alsóbélatelep és az UB-t egy hajnali fél 3-as kissé szenvedős 9 kilométerrel zártam  Balatonföldvár és Zamárdi között.
 
SZAKASZAIM AZ UB-N 1. szakasz Balatonfűzfő-Alsóőrs GPS szerint - 14,7km, délelőtt 10:00 Mindenképp nagy öröm volt számomra, hogy ismerős terepen futhattam. A tavaszi Szupermaraton egy szakaszát most visszafelé is kipróbálhattam. Valamint a nyaranta megfutott balatoni kilométereim útvonalai
 
sokszor épp egybeestek azokkal a szakaszokkal amiket rám osztott a csapat útvonaltervezője. Így a fűzfői emelkedők ismerős kihívásként tartották hátukat. Alapvetően 6 perces kilométerekkel számoltam a futásaimat, itt viszont 5:14p/km-es tempóval mentem. A csapat előtt értem oda a váltóponthoz, így volt is nagy meglepetés, hogy nem várt senki sem. Végül utolért a váltótársam Sajó, átadtam neki a chipet, aztán vártam még utolér a csapatfurgon. Ezt a szakaszt a felétől esőben trappoltam végig. Jó érzésekkel szálltam be az autóba, hisz szuper tempót futottam. Reméltem, hogy a többiek is örülnek a jobb időeredménynek. 2. szakasz Zánka-Köveskál GPS szerint - 8,4km délután 15:00
Amint beértem elállt az eső. Rögtönzött ruhacsere Köveskál
A nyári napsütés és kánikula után, ismét nekem jutott a végig zuhogó eső. Az arcomon csorgó esővíz, most kellemes hűsítőként szolgált. A lábamra fröccsenő víz olyan volt, mint amikor gyerekkoromban két lábbal ugrottunk hatalmasat a tócsába.  Egyedül a zánkai mező, a sárban futás nem volt annyira finom. Minden lépésnél jól belecuppantottam egy újabb sáradagot a cipőmbe. Majd az aszfaltra érve az út mentén hömpölygő vízben sikerült tisztára sulykolnom lépteimmel a pár perccel korábban futócipőre egyáltalán nem hasonlító lábbelit. Az útvonal pedig meseszép volt. Egyik dombra fel, majd le, a táj pedig kényeztető szépséggel változott. Minden domb után újabb csoda tárult elém. Egyszerűen nem számított, hogy jön egy újabb emelkedő. Vitt a lábam én pedig utaztam rajta. Így a célba érve csuromvizesen, a teljesség élményével érkeztem. Következett egy fullos ruhacsere. A csajok rögtönözték az öltözőt. 3. szakasz Balatonmáriafürdő - Alsóbélatelep cca. 8km este 22:00 Ezt a szakaszt este 10 óra felé kezdtem meg. Itt még teljesen OK voltam, bár már megszólalt a hang, hogy mikor lesz ennek az egésznek vége. Ez volt a legunalmasabb szakasz a 4 futásom közül. Hosszú balatoni utcák, soha véget nem érő lámpasorok. Ezen a szakaszon nagyon erősen kezdtem. Sajnos itt nem kapcsolt be a GPS-em, így nem tudom a pontos adatokat. Mindegy is! Itt kimondottan jó volt, hogy Klári a bringás kísérő mellettem tekert. A jelenléte segített abban, hogy ez a monotonitás elviselhető legyen. "Mi a fenének nem vagyok én otthon a családdal?".. a fáradtság első fricskái megszólaltak a fejemben... A futás nem volt sok, de a fáradtság-álmosság! Az kezdett el kínozni. Mivel úgy gondoltam ettől rosszabb már úgysem lehet, így a befutó után, rápattantam a bringára és én kísértem Anitát a futása közben. Itt csodás élmény ért minket. Egy kertben éjfél után nem sokkal, egy asztalt körülülő baráti társaság csendben beszélgetett. Amint a látóterükbe kerültünk, az éjféli csendet finom, tiszteletteli taps törte meg. És ez a taps nekünk szólt, futóknak. Fantasztikus élmény volt.
Így futottunk mindig váltva, hátunk mögött Klárival.
4. szakasz Balatonföldvár - Zamárdi GPS szerint - 9,2km éjjel 2:00 Itt már gyakorlatilag alfa állapotban voltam. Annyira hiányzott a futás, mint hátamra a púp. Viszont megérkeztem a legbulisabb váltópontra. Tombolt a zene hajnal 2-kor, végre meleg teát ihattunk, ólmos fáradtság volt rajtam, de vihogtunk, egyesek táncoltak még várták a váltótársukat. Én személy szerint nagyon tartottam az éjszakai futástól, mert rosszul tűri a szervezetem az éjszakázást. Ezért igyekeztem a hajnal fél hármas futást önmagamhoz képest gyorsan letudni. A kellemetlenség az volt, hogy a tervezett 7,7km helyett ez a táv sajnos 9km-re nőtt egy váltópont áthelyezés miatt. Brrrr! A mellkasom 3 kilométeren keresztül szorított, annyira nem kívánta már a testem a futást. Bármelyik utcasarkon befordultam, a szemem a váltópontot kereste.  Végül a sokadik várt kanyar után feltűnt a hely amire annyira vártam. Befejeztem az UB-t! Csak arra gondoltam, hogy végre egy kicsit elborulhatok az autóban.   Nagyon fáradt voltam a kialvatlanság miatt. Gyorsan átöltöztem az első lehetőségnél, és én onnantól kezdve alfában folytattam az események követését. Bevallom kristálytisztán már csak arra emlékszem, hogy Évi szól: "Siessünk, mert Sajó befutott, csináljunk közös befutó képet". Az események tükrében és ha kizárólag a történések mentén nézzük végig az UB-t, ennyi volt. Azonban sokkal több minden történt itt mint 212 km lefutása. Persze ez a kihívás adta meg a keretet minden élményhez és tapasztalathoz.
Klári a bringás és az ügyeletes hangulatfelelős.
UB A LÉLEK TÜKRE Amikor csapatban futunk az már nem csak saját magunkról szól. A váltófutásban benne van a többiek lelke, a társak képességeinek és gondolatainak elfogadása. Az egyéni célokat és elképzeléseket félre kell tenni, mert ezt felváltja valami sokkal magasabb minőség. Az egymás iránti feltétlen bizalom és a  küzdelem a közös célért. Csapatban csak az tud boldogan futni, akit a futás öröme éltet, aki tiszteli a társait és bízik a másikban. Akit nem csak a megtett táv és időeredmény mozgat. Aki értékeli a másik verítékét, amit minden erejéből beletesz a közös sikerbe. Aki tud nevetni a botlásokon, tud legyinteni az elszalasztott lehetőségekre, képes újragondolni a kisebb hibákat a gépezetben és 'adj Isten tud egészséges öniróniával kacagni ha valami nem a tervek szerint jön össze.
Az UB olyan kihívások elé állítja az embert, a csapatokat mely során úgy bontakozik ki a tagok személyisége és nyer valós formát 10-20 óra alatt, mint az ősszel lehulló falevél után pőrén álló fa teste. Az egyre múló órák során beletekintettünk egymás énjébe, megismerhettük a valós képet. Csak az ilyen kihívások képesek ennyire intenzíven reflektálni a másik embert.
Pillanatok a DUNACIPŐK életéből.
 
Mondják, hogy az ultrafutók egészen különleges lelkiállapotban vannak futás közben. Bár az általunk megtett távolság egyénekre lebontva nem adott igazi ultra élményt, mégis a 19 óra 30 perces együtt töltött idő, az egyre növekvő fáradtság és szaporodó kilométerek alatt olyan tapasztalatokra tettem szert, amit nem biztos, hogy hétköznapi élethelyzetben megélhettem volna.  Az idő tengelyén a megtett kilométerek vették át az irányítást, a percek és órák megszűntek létezni. A délelőtt az éjszaka, a hajnal elvesztette jelentőségét. A nap a rajttal kezdődött és a befutóval ért véget.
 
Az éjszakai kaptatások során jöttek a gondolatok, megbeszéltem magammal a megtapasztalt helyzeteket. Néztem magamat kívülről, vizsgáltam magam belülről. Figyeltem a körülöttem lévő embereket, helyzeteket, arcokat, gesztusokat, reakciókat.
 
Ismét megtapasztaltam, mekkora kincs az emberi különbözőség, mennyi pluszt tud hozzátenni a másfajta szemléletmód egy közös cél eléréséhez.
Volt, hogy hideg zuhanyként ért egy-egy eső, voltak olyan pillanatok amikor úgy éreztem szinte megfagy a levegő. A következő percben pedig szívmelengető élmények olvasztották fel a megdermedt pillanatot. Volt, hogy sírni tudtam volna,  a másik pillanatban pedig az eufória kerülgetett.
 
 
A csapattársaim közül néhányan szintén leírták a gondolataikat a közös futásról.
 
Ezekért a pillanatokért futunk! Évi és én.
ÉVI: "Nekem ez volt az első Ultrabalatonom. Sokféle versenyen indultam már, de az UB tényleg egyikhez sem hasonlítható Egy igazán hosszú, fárasztó, embertpróbáló kihívás és egy fantasztikus élmény..
A fizikális felkészültség nélkülözhetetlen volt, hiszen öt fős csapatként futva 40-45 km jutott egy emberre, igaz mindezt négy részletben kellett teljesítenünk. 
Jó volt figyelni az erőnlétemet: a reggeli első szakaszom után vajon milyen lesz a második, délutáni táv, hogy alakul az esti hosszú futás, és hogy bírom majd az utolsó szakaszomat hajnalban... Örülök, mert összességében sikerült az előzetesen tervezett tempót tartanom. És volt, amikor szárnyalltam! 
Nagyon elfáradtam, de már holnap újraindulnék!
A másik fontos dolog a mentális felkészültség, mert egy ilyen hosszú csapatversenyen nagyon nagy szükség van arra, hogy fejben rendben legyünk,  fokozódó fáradtságunkat háttérbe szorítva a csapat legyen a legfontosabb.  Az időeredmény azt igazolja, hogy a Dunacipők 5+1 fős csapata igazán jól teljesített minden tekintetben.
Mindemellett a tervezés és a  jól szervezettség is elengedhetetlen. Komoly logisztika volt amögött, hogy minden váltás rendben megtörténjen, mindenki időben tudjon futni, frissíteni, regenerálódni, drukkolni. És, bár négyen is UB-újoncok voltunk, és van még mit tanulnunk, ebből is jól vizsgáztunk.
A legnagyobb élményem a második futásomhoz köthető, amikor Vászoly és Zánka között 12 km-t futottam, szinte végig esőben, gyönyörű helyeken. Gyorsan mentem, főleg a lejtős részeken, nagyon jól esett a futás, közben néha széttártam a karom, felemeltem a fejem, a zuhogó eső mosta az arcomat, és csak hagytam, hogy jöjjenek az érzéseim! Azt akartam, hogy sose legyen vége! 
Köszönöm a Csapatnak ezt a 12 km-t, ami életem egyik legerősebb futóélménye, és az egész versenyt! Futás, bicikli, autó, hideg, eső, napsütés, evés-ivás, nemalvás, csapat, buli!
Dunacipők: 19:30:10!
Fantasztikusak voltunk!"
 
Anita, aki még javában éjszakázik fogacskáit növesztgető, gyönyörű kisfia mellett, a következőket írta az UB-ról:
Anita - igazi csapatjátékos.
ANITA: "Nagyon szeretek csapatban, csapatért dolgozni, nekem ez mindig plusz erőt és motivációt ad. Így  volt ez most is.
Elképesztő, hogy két hete még abban sem voltam biztos, hogy 24 óra leforgása alatt képes leszek lefutni 46 km-t, aztán a valóságban nemhogy megtettem ezt, de – az egészségügyi problémák ellenére - még a tervezettnél jobb idővel sikerült teljesíteni a távot!
Igenis feszegetni kell a határainkat, mert egy-egy ilyen nem mindennapi feladat megoldása nagyon nagy büszkeséggel tölti el az embert és jó kis önbizalmat ad J
Minden szakasz emlékezetes számomra valamilyen kedves, szívmelengető élmény miatt. A kedvencem az volt, amikor nagyszülők két kis unokával szurkoltak a kerékpárút mellett, minden elhaladó versenyzőt pacsival biztatva, de attól is szárnyakat kaptam, amikor éjfél után egy ház kertjéből egy nagy csapat tapssal üdvözölt bennünket.
A Balaton pedig egyszerűen csodás, már csak a látvány miatt is megérte az egész! " MI TUD MEGKORONÁZNI EGY ILYEN ÉLMÉNYT? Ha közösen tudunk anekdotázni az elkészült fényképek felett, ha mosolyra szalad a szánk amikor kezünkbe akad egy régen látott fotó. Ha újra át tudjuk élni a nagy nevetéseket, ha az emlékünkbe vésődött pillanatok feltöltenek és újra meg tudunk mártózni a pillanatban - még ha csak egy gondolat erejéig is. Ha nem felejtünk el emlékezni arra, mit tett a másik csapattag értünk és mit tettünk mi hozzá a közös sikerhez. Amikor majd nemsokára, egy hétköznap, egy magányos futásra indulva, a ruhásszekrénynél állva bármelyikünk kezébe akad a csapatruha, egy pillanatra megállunk majd, mert fel fognak törni a 2013-as UB emlékei,  mert az egybeforrt azokkal a tárgyakkal és személyekkel akikkel ezt az élményt közösen megéltük. Nem lehet eltüntetni, nem lehet elfelejteni. Mindenre emlékezni fogunk ami ott történt. Mindenki a saját személyiségén keresztül élte meg a pillanatot és égette a lelkébe. Bár csapatban futottunk, mindenkinek saját élménye van, ami a saját világlátását tükrözi. Az én világomban ez egy szép másfél nap volt. Ma már újra nekikészülnék, még akkor is ha volt olyan pillanat amikor a hátam közepére kívántam minden újabb métert.
Innen indultunk. Együtt, reményteli várakozással, a verseny előtti este.
Hát ezért fogunk mi is összejönni,  és csapni egy "after party-t", hogy megnézzük a képeket,, a filmeket és anekdotázzunk a 2013-as UB-ról és a DUNACIPŐK-ről. Mit üzenek a 2014-es UB-ra készülőknek? Bízz a csapattagjaidban, légy toleráns, mert az emberek különbözőek és ez így van rendjén. Minden ember másként látja a világot, másként gondolkodik. Másként tart rendet, másként él meg egy élményt másként oldja meg ugyanazt a problémát, másként fut, más tempóval, más motivációval. Egyik nem jobb vagy rosszabb a másiknál, egyszerűen MÁS!  Az UB próbára teszi az emberséget, az empatikus és -alkalmazkodási képességet visszacsatolást ad az önértékelésről. Az UB egy tükör. Önmagad tükre, ahol bizonyíthatsz önmagad és mások előtt emberségből, valamint kíméletlenül szembesülhetsz hibáiddal és adott esetben csúfosan szégyent vallhatsz, ha nem vagy csapatjátékos. Legyél nyitott és elfogadó, legyen ilyen minden csapattagod és akkor minden nehézséget meg tudtok majd oldani, sokat fogtok nevetni és a befutó után majd meg tudjátok ölelni egymást! KÍVÁNOK MINDENKINEK ILYEN UB-T 2014-re! Jó futást! Györgyi  
Ui: Örülök, hogy TE is elolvastad ezt a beszámolót!