Mindent a futásról nőknek Németh Györgyi blogja
Írj nekünk

Ironman 70.3 Budapest – csendes öröm

Már legalább hatszor nekifutottam ennek a bevezetőnek. Mit írjak le neked, hogyan írjam le a gondolataimat, hogy ne azt hidd, már nem vagyok lelkes egy ilyen táv teljesítésétől. De az vagyok!  Csak teljesen másként tekintek a teljesítményemre, a versenyzésre most, mint akár egy évvel ezelőtt. Legbelül elvártam magamtól a teljesítést, a lehetőleg 6 óra alatti teljesítést. Most amolyan csendes öröm van. Csak a váratlantól tartottam. Hivatalosan 6:11:44 alatt pörgettem le a három etapot, de én 5:58:02-vel számolok (erről majd később). Volt pillanat amikor oda jutottam, hogy ezt a versenyt feladom, de aztán gyorsan megráztam magam.

[blog_extra_related kep="/wp-content/uploads/2015/07/futasrol_noknek_julie_moss-e1438165801829.jpg" link="http://blog.futasrolnoknek.hu/video/#/videos/5" gomb_felirat="Julie Moss felkavaró Hawaii Ironman befutója"] [caption id="attachment_5624" align="alignleft" width="250"]Izgalom, fotók, rötyögés rajt előtt. Izgalom, fotók, rötyögés rajt előtt.[/caption]

Izgalom, feszültség, nyugalom, gondos előkészületek, váratlan helyzetek, egy teljes év összefoglalása volt a hétvégi féltávú triatlon verseny. Azért imádom a futást és a triatlont, mert mindig megmutatják ki vagyok. Letesztelik, hogy megfelelő edzést végeztem-e év közben, kellőképpen hiszek-e önmagamban, fizikálisan ott vagyok-e legalább, ahol az előző évben, netán fejlődtem-e valamiben. Amatőr célkitűzés, de engem az is megelégedéssel tölt el, ha meg tudok tartani egy számomra ideális "szintet", ami az évi egyszeri maratont, féltávú triatlont és a Mátrabércet jelentik. Ebben az évben nem tudtam annyit edzeni mint tavaly, de azért szerettem volna 6 óra alatt menni ezen a féltávon. Hivatalosan nem sikerült, félhivatalosan viszont igen.

PÁR SZÓT A FELKÉSZÜLÉSRŐL

Kicsit vicces ez az alcím. Felkészülés... Huh. Hát igazából azt tudtam, hogy ezt a versenyt szeretném megcsinálni. Amolyan cél verseny volt, de nem valami bombasztikus időt akartam elérni, csak becsülettel teljesíteni. Már két éve triatlonos ritmusban edzem, azaz az év egészében futok, úszom és tekerek. Az arányok változnak bizonyos időszakokban. [blog_extra_tipp kep="" kep_szelesseg="150" cim="Tipp" leiras="Csőke Balázs profi triatlonista szerint egy amatőr, Age Group-os versenyzőnek évi egy hosszútáv és maximum 2-3 féltáv teljesítése lehet ideális egy éven belül. Többet is végig lehet csinálni, de az vagy az eredmény vagy az egészség rovására mehet. (forrás: IM official race program)"] Minden év elején úgy kezdek bele az edzésekbe, hogy na majd most, megnézem mire is vagyok képes. Hódosi Lajos edzőtársam nem egyszer bepörget, hogy tervezzük meg az évet, nevezzek be a triatlonos amatőr ranglista versenyre, résztávozzak vele a medencében, menjünk tekerni ide és oda, mérjük le az ezreket a medencében a futópályán satöbbi.

Lajos barátommal várjuk, hogy beengedjenek a depóba. Lajos barátommal várjuk, hogy beengedjenek a depóba.[/caption] A mindenfélet egyéb dolog mellett, ez ideig óráig motivál, aztán csak őrlődöm, mert azt érzem, hogy óriási áldozatokkal járna a családra nézve, ha amatőr céljaimat még inkább fókuszba helyezném - már így is necces a dolog. Amúgy szívesen megtenném, csak még nem most. Szóval egyelőre bőven elég az életem egyéb részein meghatározott célok és tervek kivitelezése.  A hétköznapok felzabálnak. Így aztán egyszerűbb célokat lövök be, mint az 1:50 alatti félmaraton vagy a 6 óra alatti féltáv. Ezt be tudom illeszteni az életembe. Hetente 7-11 órát edzem, munka és egyebektől függően. Ez a hosszú bevezető talán kellő információval szolgált arról, hogy milyen edzésmunkával érkeztem az Ironman 70.3-ra.

A VERSENY ELŐTTI NAP

[caption id="attachment_5632" align="alignleft" width="500"]Mindenki tüsténkedik a depóban. (péntek) Mindenki tüsténkedik a depóban. (péntek)[/caption] A verseny előtti napokban szoktam a leginkább izgulni. Állandóan olyan hülyeségek járnak az eszemben, hogy mi lesz ha mégsem tudom megcsinálni a távot, mi lesz ha én jövök ki utoljára a vízből vagy mi lesz ha defektet kapok. És tényleg, mi lenne? A verseny helyszínén azonban minden parám elmúlik, mert akkor már ott vagyok, elkezdődik a nagy buli, jönnek a feladatok. Szeretem, hogy a verseny előtti nap van a depózás, mert így lehetősége van minden versenyzőnek felfedezni a pályát, hogy mit merre talál.

A VERSENY REGGELÉN

[caption id="attachment_5637" align="alignleft" width="250"]Piros illetve kék zsákokba pakoltuk a bringás és futós cuccainkat. Piros illetve kék zsákokba pakoltuk a bringás és futós cuccainkat.[/caption] Most már szokásos módon, a verseny előtti nap be kellett depózni a bringát, a futós és bringás cuccokat. Idén ismét brutál géppark fogadott, de legalább nem pánikoltam be emiatt, számítottam rá. Tettem fel fotókat a bringákról a galériába, kattints majd át. Azért azt fogtam, hogy a 40-44-es női age groupban is több időfutam bringát láttam fellógatva mint mezei országútit  (...). Reggel 6:30-kor indultunk a Kopaszi-gátra, mert 7:30-tól 8:30-ig volt lehetőség bemenni egy órára a depóba. Felpumpáltam a kerekeimet, talpbetétet cseréltem a bringás cipőmben (vadi új Bontranger triatlonos, karbontalpú gyönyörűség - hú de jó volt benne tekerni). Majd elkezdtem bepaszírozni magam a Blueseventy neoprénembe, hisz 9:05-kor rajtunk volt.  A depóban ismerősökkel találkoztam, és legnagyobb örömömre és meglepetésemre, Lakatos Évi drága fóti barátném is kijött szurkolni. Nagyon sok fotót készítettek rólam, amit innen is nagyon köszönök! Az úszás előtt gyorsan leadtam az utcai ruháimat, és igyekeztem a vízhez, hogy elkezdjek bemelegíteni

ÚSZÁS

  [caption id="attachment_5640" align="alignleft" width="250"]Irány a depó. Irány a depó.[/caption] Borzasztóan úszom. Lajos szerint, ahhoz képest, hogy két éve tanultam meg gyorsban úszni, nem rossz. De ő mindenkit csak dicsér :) . Mivel gyerekkoromban nem úsztam, szinte esélytelen, hogy valaha úgy menjek, mint az, aki már kiskorától kezdve otthonosan mozog a vízben. Pontosabban, hosszú idő, hogy valamennyire jó időt tudjak teljesíteni. De ez nem probléma. :) A rajtban amúgy rengeteg csajszi gyűlt össze a parton. Mivel a víz 22,5 fokos volt, így nem volt kötelező a neoprén, de a többség mégis abban úszot. Gyorsabban és könnyebben megy az úszás így. A rajtnál megint a legutolsó sorokba állta be, mert egyszerűen félek a rúgkapálástól. Miután megszólalt a rajt, lassan sétáltunk be a vízbe, legalábbis mi a végén. Bal szélen szerettem volna menni, de annyian voltunk, hogy gyakorlatilag mindenhol ment a cséphadaró. Az első bójáig folyamatosan valakire rátenyereltem úszás közben. Aztán kaptam sarokkal egy orrost is. Az úszópálya L alakú volt, amit egyszer kívülről, majd az L "betű" tetején levő fordító után, belülről kellett megkerülni. A hosszú egyenes szakaszon egészen kívül úsztam. Sajnos folyamatosan cikkcakkoltam. Minden 5. levegővételnél néztem csak ki, de az nem volt jó taktika, mert addigra sikeresen elfordultam a helyes irányból. Szóval a vízben való tájékozódást még nagyon de nagyon gyakorolni kell. 43: 49 alatt végeztem az úszással, 23-ként jöttem ki a vízből a korcsoportomban. Ez vacak eredmény, de most még csak ennyit tudok, merek. Viszont egyáltalán nem voltam fáradt. Ettől a tempótól, még jó hogy nem. :). [caption id="attachment_5645" align="alignleft" width="500"]Hajrá, ebben a cséphadaróban kellett úszni. (fotó: annagramma) Hajrá, ebben a cséphadaróban kellett úszni. (fotó: annagramma)[/caption]

BRINGA

Úszás után, a depóban lekaptam a neoprént. A bringás gatya már rajtam volt. A sportmelltartó maradt rajtam vizesen, felvettem egy bringás felsőt. Teletömködtem a zsebimet géllel, felvettem a cipőmet, majd rohantam a bringához. Sapka, rajtszám fel, és indultam kifelé a rajt kapuhoz. A budapesti Ironman bringáspályát imádom. Egyszerű pálya, mert sok benne az egyenes szakasz. Végig megy a budai és pesti rakparton, áthalad a Lánchídon mindként irányba, és felvisz a Budai várba is. Egyetlen nehézsége, hogy nagyon szeles. Most pedig valahogy úgy tekergett a szél, hogy mindig szemben fújt. Az úthibákat a rendezők rószaszín festékkel jelölték. Az első 15 kilométeren 28-31km/óra között tekertem, aztán belendültem.  Sajnos az észak budai fordító után pár kilométerrel, belementem egy kátyúba, ami nem volt jelölve. Csattant egy óriásit a bringám. Jaj csak nehogy defektem legyen - jár a fejemben. Néztem az első kerekemet, de már láttam, ahogy egyre jobban szétterül a gumi az aszfalton. Remek! - gondoltam. Megálltam, kitoltam a bringát az út mellé és néztem, hogy akkor most mi a fenét csináljak. A régi kerekemen próbáltam már gumit cserélni, de a karbon, felnis keréken még sosem. Gondoltam, hogy józan paraszti ésszel szépen kitalálom, hogyan is kéne ezt megoldani. Leszereltem az első kereket, majd elővettem a kis szervíz táskámból a pótgumit és a gumi leszedőket. Tudom, hogy ezt gyakorolni kellett volna itthon, de mindig csak halogattam a dolgot. Most megkaptam! [caption id="attachment_5606" align="alignleft" width="500"]A gikszer a 40. kilométer körül történt. Utána tekertem mint az őrült. A gikszer a 40. kilométer körül történt. Utána tekertem mint az őrült.[/caption] Na, a gumi leszedésével elsz..akodtam egy ideig. Az istennek se akart lejöttni a külső. Féltem feszíteni a leszedőkkel, nehogy megsérüljön a kerék. Egy csomószor lecsúszott a gumi a leszedőről, nem ment.  Ekkor átsuhant az agyamon, hogy itt hagyom a francba ezt az egészet. Borzasztó nyomasztó volt, hogy az egész női mezőny, de tényleg az egész elment mellettem az úton, még én ott szerencsétlenkedtem. Egy srác kiabált oda nekem, hogy "There is no problem, go on!". Aztán egy másik, hogy "It's OK!". Már csak a férfi mezőnyt láttam. Mindenki csak suhant az úton, én meg ott álltam egy helyben és szereltem, szerelgettem.  Akkor olyan dolgok jutottak eszembe, mint a Helen Dorniden videó (lásd a videótárban itt az oldalon) vagy akár a Hoyt család története. Basszus, hát velem semmi más nem történt, csak egy nyavalyás kis defektem van. Ezért akarom feladni az Ironmant?! Na, ne már! Meg kell csinálnom ezt a r...ványos kereket, aztán pedig tolni ahogyan csak lehet. [blog_extra_test kep="/wp-content/uploads/2015/08/futasrol_noknek_iron_maiden-e1440655235676.jpg" link="" cim="Facebookon olvastam" alcim="Taxis az utasnak: Le van zárva a rakpart, mert valami Iron Maiden futás van..." gomb_felirat="LOL"] futasrol_noknek_ironman_31 Végül lepattant a külső! Még jó, hogy a Nellában jó magas szelepes kereket adtak, hogy könnyen be tudjam helyezni, ha szükség lesz rá. Fogtam, beállítottam a szelepet a lyukba, benyomkodtam a belsőt, kicsit rápumpáltam és jött a külső. Arra nem gondoltam, hogy kézi pumpával milyen baromi nehéz lesz megfelelő mennyiségű levegőt belepumpálni a kerékbe. Tudom van patron, de azt még egyáltalán nem próbáltam - most majd eljön annak is az ideje. Szóval a kézi pumpával nyomtam amíg tudtam, aztán mikor már nem ment tovább, lezártam a szelepet. Éreztem, hogy közel nincs akkora nyomás az első kerékben, mint a hátsóban, kézzel be tudtam nyomni a gumit. Elpakoltam a cuccokat, és elindultam.  Suunto Ambittal mértem a versenyt, és 12 percig vacakoltam a kerékkel. Ja, azt nem is írtam, hogy egy helyen kiesett a kezemből a kulacs. Hogy nem kapjak bünti kártyát, meg kellett állnom összeszedni a kulacsomat. Az is 2 percembe került. Rutintalanság, ennyit tudnék mondani a bringás dolgaimra. A pániktól, hogy én vagyok az utolsó, úgy tekertem, mint az őrült 31-36km/h között. Mivel ment a járgány, úgy voltam vele, hogy tojok rá hány bár nyomás van a kerékben, csak haladjunk. A legnagyobb célom az volt, hogy minél több lányt visszaelőzzek.  Az első lányt a várba vezető emelkedőn értem utol. Onnantól kezdve csak azt számoltam, hogy hány női versenyzőt érek be. 15-20 után befejeztem a számolást. Viszont ez a "játék" óriási adrenalin löketet adott. Végül a bringát hivatalosan (3:12:57) de a valóságban olyan 2:57:40 körül teljesítettem, ami 30,4km/h átlagot jelent. A bringáról még annyit, hogy eléggé fújt a szél végig a rakparton és valahogy úgy éreztem, hogy mindig szemből érkezik a szél. De ez még mindig jobb volt, mintha esett volna. A bringa második része nagyon feldobott. Az pedig különösen megnyugtatott, hogy a depóban még nem volt bent jó pár bringa a korcsoportból. Persze tudtam, hogy az eredményem már nem lesz olyan mint amit terveztem, mégis örömmel töltött el, hogy győzni tudtam az egóm felett és igazán arra koncentráltam, hogy a versenyt élvezzem. Még egy apróság. Óriási piros pont a szervezőknek, mert tiszta, korábban senki által sem használt kulacsban adták a frissítést. Más versenyeken a ledobott kulacsba töltik a cuccot (amiből más már ivott...). Így ki is használtam a lehetőséget. Eldobtam egy orbeás kulacsomat és kaptam helyette egy powerbarosat. Idén már a banánt is ügyesen el tudtam venni a segítők kezéből, menet közben. A frissítésem tökéletes volt a bringán. Etixx gélt toltam (jaja- Quick Step!), és volt még Sponser koffeines gumicukrom, valamint Sponser Long Energy isot ittam, amiben van fehérje is. 10-15 percenként kortyoltam, a táv első felén főleg isot. 30 percenként pedig egy nagyobb nyomás gélt is nyeltem (brrr de utálom a géleket - viszont nagyon jól működnek), amire pedig  vizet ittam. Egy sókapszulát is bevettem, a többit sajnos elszórtam. Összességében nagyon jól ment a frissítés,  nem voltam megrogyva, mikor a bringáról leszálltam.

FUTÁS

A bringáról futásra váltani, szerintem a legnehezebb része az egész versenynek. A depóban nyújtottam egy alaposat. Ez tavaly is bevált, és idén is jól működött. Egyedül a combfeszítőm, pontosabban a belső vaskos izom ugrándozott az első 5 kilométer során. Négy kört kellett futnunk a Rákóczi és a Szabadság híd között. Én szeretem ezt az útvonalat, mert valahogyan nem látom hosszúnak. Több szakasza van, amit van miért várni. A versenyközpontban sok a szurkoló. Kiérve a központból, még mindig sok a nézelődő, ez is inspirál. Aztán pedig jön a frissítő állomás a Szabadság hídnál, majd visszafelé megint a szurkolók, a frissítő pont és a versenyközpont. Megállapítottam, hogy ez menni fog, így szépen araszoltam körbe körbe. Sajnos nem tudtam nézni a pulzusomat az egész verseny alatt, mert nem találtam meg a pulzusmérőm pántját itthon. Így csak a tempóra és a szubjektív érzéseimre hagyatkoztam. 11895194_1134550933227967_767843488196076209_o-2 Minden körben frissítettem. Itt már leginkább kólát és vizet ittam, mert a akkorra már elég volt a ragacsos, nagyon édes gélből. Illetve a vizes szivacsot is folyamatosan használtam. Le a kalappal a szervezők előtt, mert folyamatosan tiszta szivacsot adtak nekünk, nem korábban használt cuccot. A frissítés alatt gyalogoltam. 5:35 és 6:10-es kilométerek között haladtam. Nem nagyon tudok mit írni a futásról. Nézelődtem, befelé fordultam, elvoltam a magam kis világában. Az izomzatom teljesen jól bírta, a keringésem volt fáradtabb. Minden körben kaptunk egy színes gumit a csuklónkra, hogy lássuk és lássa mindenki, hogy hány kör van még hátra. Én a harmadik gumi után már befutó feelinget éreztem. Egy pillanatra, megtelt a szemem könnyel, hogy ok, ez most már tényleg meglesz. Milyen jó, hogy nem szálltam ki amiatt a kis defekt miatt. Az utolsó kört amolyan búcsúzóként éltem meg, hisz hamarosan befejezem a 2015-ös Ironmant. A férjem a cél előtt pár méterrel várt, ott mosolygott a szurkolók között. Nagyon örültem, hogy ott volt velem az utolsó pillanatokban. A célban Kropkó Pétertől kaptam meg az érmet, illetve Beck Mónika futótársam ölelt át. Aztán jött a férjem, és kedves barátaim, akik tiszta szívből gratuláltak. Pedig én már nem is érzetem olyan nagy dolognak ezt az egészet. Perszet tudtam hogy az, de valahogy mégsem.   A befutó után nem volt ájulás, nem volt hú de fáradt vagyok érzés. Persze fáradt voltam, de nem voltam ko. Jól voltam és hideg görögdinnyét kívántam, de nagyon. Átsétáltunk a versenyzőknek fenntartott kajáldába. Tudod mi volt desszertként??? Hideg görögdinnye! :) Rengeteg csévingben pizza, bolognai tészta várt minket. Sehol sem kellett sorban állni. Ez is a mi kényelmünket szolgálta. Klassz volt! [blog_extra_quote szerzo="Denis"] Egy anyuka a kezében szatyrokat cipel, mer' 8 óra munka után hazamegy és vacsorát főz, így nagy meccsen győz bár érmet nem kap, de ő is egy hős [/blog_extra_quote]   [caption id="attachment_5545" align="alignleft" width="250"]Azért örültem a befutó után, de nagyon. Azért örültem a befutó után, de nagyon.[/caption] Jövőre 10000% hogy ott leszek a budapesti Ironmanen, ha csak rajtam múlik. Biztonságos, jól szervezett (bár idén volt némi gikszer a depóban, nem mindenki taláta meg a rajtszámát) és nekem nagyon közel van. Egy hatalmas adag motivációt szereztem. Egy ilyen verseny mindig rendezi az ember elméjét. A hétköznapokban olyan természetes, hogy elmegyünk tekerni 80-100 kilométert, hogy heti 30-60 kilométert futkosunk és e mellett 4-8 kilométert úszunk is. Egy ilyen versenyen pedig rájövök, hogy nem vagyok ezzel az őrületemmel egyedül, és arra is, hogy a környezetem mennyire respektálja azt, hogy én ennyit edzem. Pedig nekem ez nem fáradtság. Ez öröm, ez az a dolog, amivel a szabadidőmet a legszívesebben töltöm. Mégis sokan csodálkoznak vagy elismernek ezért. Ez persze jólesik, de nekem ez a természetes.  Nem is tudok mit mondani, csak annyit, hogy próbáld ki egyszer te is ezt a versenyt, a triatlont. Persze csak akkor, ha magadénak érzed az ötletet. Baromi nagy élmény megtapasztalni azt a milliőt, amiben a profik mozognak. Ez a verseny pedig elhiteti veled, hogy te is profi vagy legalábbis a saját világodban. Egy biztos, hogy itt mi, a versenyzők voltunk a legfontosabbak! Mindenkinek köszönöm a szurkolást, akik a víz mellet, a rakparton bringa közben vagy a futópályán biztattak. Nagyon sokszor hallottam, hogy : Hajrá Györgyi! Nem sokszor reagáltam, de hallottam és nagyon sokat jelentett. Köszönöm!! A 2015-ös Ironmanről a galériába töltöttem fel képeket. Egy a lényeg, hogy mozgásban maradjunk! Azt kívánom, hogy a következő évem csak ennyire legyen jó, mint az idei volt és akkor boldog leszek nagyon. Jó futást és triatlonozást!   Györgyi