Mindent a futásról nőknek Németh Györgyi blogja
Írj nekünk

Balatonman triatlon 70.3 – veszélyes a pálya szélén állni

Az egész úgy kezdődött, hogy 2012-ben vittem a gyereket edzésre Füredre. Egyszer csak nagy sürgés-forgásra lettem figyelmes az utcán, depók, bringák, sátrak kerültek a látómezőmbe. Rövid nyomozás után kiderítettem, hogy a Balatonman triatlon verseny közepébe csöppentem. Na ott! Akkor, ott, sóvárgó tekintettel csak néztem az erőtől és elszántságtól duzzadó triatlonosokat. Elfogott a keserédes hangulat. Ez baromi jó, de miért nem veszek én részt ebben?! Egy szó mint száz, veszélyes a pálya szélén állni, mert a gyanútlan futó egy év múlva könnyen a triatlonosok közt találhatja magát!  Velem is így esett.

Triatlon, hmm... de jó kimondani... .  Meg van benne minden ami az én belső világomban fontos érték. Kell hozzá kurázsi, kitartás, tudatosság, erő, önbizalom, hit, küzdeni tudás, képesség a fájdalom vagy a "tovább már nem megy" túllépésére, jó értelembe vett keményfejűség. Az évtizedek alatt felépített kondicionális képességek szinte mindegyikére szükség van a műfajban, tehát még az az érzése is megvan az embernek, hogy minden korábbi edzésnek értelme volt. Izgalmas, monotonnak egyáltalán nem mondható - ah..., szuper és kész. A  non plus ultra pedig, a versenytársak megnyugtató jelenléte,  jó látni, hogy másnak is elgurult a gyógyszere.

Tehát 2012 nyarán lett elhintve a mag, észrevétlenül eresztett gyökeret a gondolat a fejemben, hogy a Balatonman-re még visszatérek egyszer versenyzőként is ...

(Bloggerként tudom, hogy megint nem kéne ilyen baromi hosszú bejegyzés írnom, mert a világon senki sem fogja elolvasni ezt a kisregényt. De mit csináljak? Így lesz kerek a történet. Nem! Nem írom meg részletekben. Nem érdekel, hogy úgy jobban működne kommunikációs szempontból. Max olvasgatom majd én....., magamnak....., magamról....., tóparton csücsülve. Ez a sztori így egy.)

 
Rajt! Én még nem vagyok, az utolsó harmad elején érkezem. (forrás: facebook/balatonman)
Persze ekkor még jó pár dolog hiányzott ahhoz, hogy én egyáltalán oda merjek állni a triatlon féltávhoz (1,9km úszás, 90km bringa és 21km futás, hogy jövök én ehhez..?). Aktívan nem is foglalkoztam a dologgal egészen 2013 januárjáig. 2012 nyarán a legfőbb projektem a maratoni felkészülés volt, futottam, erősítettem, nyújtottam (kb. 400 -450 edzésóra volt bennem ebben az évben). Aztán 2013 év elején, mikor összeállítottam az éves versenynaptáramat, utat tört magának a szunnyadó vágy és belekerült a triatlon a programba. Zéró bringás és úszó verseny tapasztalattal. Beírtam én, be a triatlont a programomba. Olyan volt ez, mint amikor megveszek magamnak egy szép ruhát, pedig nem is tudom, hogy valaha fel fogom-e venni. Beírtam a Balatonmant, mert imponált a tudat, hogy nyáron majd én is ott tüsténkedhetek a Balatonparton, siethetek a bringás depóba és hősként futhatok be a célegyenesbe.  Mennyire röhej, hogy az ember közel 40 évesen is így gondolkodik... . Vagy ez a felnőttek játéka? Mindegy, én élvezem (és még mindig jobban, mint a főzést és társait, ... ezért egy kicsit még mindig szégyenkezem).

MIRE SZÁMÍTOTTAM?

Természetesen azért volt némi alapja ennek a nevezésnek. Gyakorlatilag gyermekkorom óta sportolok, évekig versenyeztem. Életem eddigi 38 évéből talán 10 telt mozgás nélkül. (Volt ebben a kihagyásban bébikor, betegség, és lustaság is.) Bíztam a sok futásban, a TRX és erősítő edzéseimben, a rendszeres nyújtásban, a 10 éve általam vezetett heti átlag 3-5 aerob és erősítő edzés során megalapozott képességeimben. A  márciusi szupermaraton 50,7km-res teljesítése, szintén további igazolást adott arra vonatkozóan,  hogy tudok 6 órán keresztül a maximális pulzusom 70%-a körül teljesíteni, tudok korrektül frissíteni és egyben tartani magam ennyi időn keresztül. A legtutibb fegyverem pedig maga az anyaság! Annyi a dolog, a felelősség, a feladat, hogy már egy triatlon felkészülés és verseny kellett a fáradt gőz kieresztéséhez. Ezekre alapozva járt a fejemben a nevezés gondolata. Végül a verseny előtti héten gyűlt bennem össze annyi önbizalom, hogy a nevezési összeget is átutaljam.

HOGY MIT SZÓL A CSALÁD?

Hát, ők már nem csodálkoznak semmin sem. Néha kiakadnak, aztán hagyják, hogy csináljam amit elterveztem, mert tudják, hogy mindenkinek így lesz a legjobb. Igazából a férjem ültette el a fejemben a triatlont. Mindig mondogatja, hogy nem vagyok futóalkat. Ez így igaz. Izmos, erős, hosszúnak egyáltalán nem mondható lábaim vannak. Minden adottságom ellenkezik az ideális futóalkat jellemzőivel. De nem is ezért csinálom ezt az egészet.

A FELKÉSZÜLÉS

Összességében tetemes időt vett el a felkészülés, ha egy hétköznapi anya időbeosztásához képest nézem a számokat. Keveset, ha azt nézem, hogy először vágtam neki ennek a versenynek. Mikortól számítsam a felkészülést? Már ez sem egyértelmű.

FUTÁS

Évek óta futok. Ez igen stabil alapot adott. Az elmúlt telet is végignyomtam, meg az az előttit is. Sok hosszú futást csináltam. Számos verseny volt a naptáramban januártól kezdve. Azt tudtam, hogy ha nem is gyorsan de egy kellemes tempóban a világból is ki tudok futni (na jó, azért ez így nem igaz, de a 21km egy kellemesen teljesíthető távolsággá formálódott az elmúlt évek alatt.)

ÚSZÁS

Március elején elmentem egy úszóedzőhöz, hogy tegyük rendbe az úszás technikámat. Még ő a 7-10 éves gyerekeket edzette, addig én egy szem felnőttként a szomszédos sávban gyakoroltam a gyorsúszást a kezdetektől. Rövid idő alatt végeztünk a technika csiszolásával, majd megbízott, hogy ússzak sokat-sokat, hogy gyűljenek a kilométerek. Konkrétan 3 hónap alatt tettem össze azt, amit a versenyen nyújtottam.

BRINGA

Na, ez egy csoda volt. Nem volt bicajom. Mi legyen?! Csak úgy venni egy országúti bicajt, úri passzióból, azért drága mulatság. Mi lesz, ha mégsem tetszik a műfaj? A kisvárosi vasbringámmal esélytelen lettem volna. Aztán megtörtént a csoda. Egy TRX-es edzőtársamtól, akiről idővel kiderült, hogy profi bringás, kaptam egy kölcsön gyönyörűséget. Csak úgy... máig nem fogom fel! Így egy tisztességes ORBEA típusú országútival indulhattam a versenyen. Ezt feltétlen jelnek tekintettem, nekem ott a helyem. Az első bringás edzésemet március 10-én kezdtem, 50km-t tekertem. A Duna mentén, a Börzsönyben edzettem, 1000km-t gyűjtöttem össze 3 hónap alatt. Jó párszor végigmentem a Balatonman pályáján. Az első versenyútvonal próbatekerése közben,  majdnem sírtam, mert a 8%-os emelkedőn meg kellett állnom. Nem bírtam egy szuszra feltekerni. Na ezen a ponton, könnybe lábadt szemmel arra gondoltam, hogy mégsem fog ez menni nekem. Aztán a sors hozta nekem a segítőket, akik tapasztalataikra alapozva  olyan hasznos tanácsokat adtak, amire építeni tudtam az edzéseim és a verseny során  (mert a család, az alap). A felkészülésem során támogatott Miklós Erika, Marik Balázs.  A bringás edzésekben sokat segített Szabó Attila, a Gödi Futóklub újonnan csatlakozott tagjai, triatlonosok Hódosi Lajos, és Szabó Judit. Minden támogató szó sokat jelentett. Köszi mindenkinek!

A NAGY NAP - BALATONMAN 70.3 - IRON FÉLTÁV - DURR BELE A KÖZEPÉBE

"Azért jó, ha valaki nem túl tájékozott, mert nem biztos, hogy tudatában van annak, mit vállal." - (saját, by Györgyi)Erre a versenyre teljesen egyedül érkeztem. A férjemnek utaznia kellett, a gyerekeim edzésen és a nagymamánál osztódtak szét. Apa híján, a logisztikázás rám maradt. Pénteken az általános tájékoztatóra természetesen nem értem oda. Azért 20 óra előtt pár perccel sikerült beregisztrálnom. Felvettem a rajtcsomagot és igyekeztem felfogni, hogy melyik zacsiba mit kell majd tenni, hol kell hagyni és hogyan lehet majd visszagyűjteni. Szerencsére az IQ szintem utolérte a zacsik és ragacsok számát. Így felrajtszámoztam a bringát, a bringás és futós öltözőzacsikat, a bringás sapkámat. Bekevertem az ISO-t, feltöltöttem a vizesflaskát, bepakoltam az energia szeleteket, a himalájai sót és 2db szendvicset az övtáskámba. Olyan volt az előkészület mint amikor nyaralásra pakol az ember.:) Annyi minden volt és annyi minden várt rám, hogy képtelen voltam bármin is görcsölni. Ez így volt az UB-n is. Mostanában a versenyekre teljes nyugalomba érkezem - röhejes, de a versenyzés könnyű terep. Nincs telefon, nincs éhes vagyok, mi legyen a kaja, evett-e a kutya, jaj üres a hűtő.. nem kell mást tenni csak futni, úszni vagy bringázni. :) A verseny reggelén a nagyfiamat levittem a kikötőbe, aztán a tudatlanok nyugalmával leparkoltam a balatonfüredi kemping előtti parkolóban. Tovább nem ragozom a megérkezésemet. Minden magától értetődő volt. Amit nem tudtam az megkérdeztem. Bevonultam a bringás depóba.

A DEPÓBAN

A triatlonhoz nem elég egy pár futócipő. Sok apró kis cucc kell - na ez a része kicsit dislike. Depózás? Még életembe előtte nem csináltam. Minden versenyző kapott a kezére egy zöld karszalagot (utána még napokig abban jártam, viseltem mint valami stigmát:) ez volt a belépő a depóba. Több hasonlókorú csajszi mellett volt a helyem. Rögtön beszédbe is elegyedtünk. 2-3 gyerekes anyukák, akik hozzám hasonlóan a sportban oldódnak fel. Jókat nevettünk egymás sztoriján, hogy ki miért jött ide,  és természetesen biztattuk egymást....

ÚSZÁS

A víz 19 fokos volt. Nem panaszkodom, mert az új Blueseventy úszóneoprén cuccomban ebből sokat nem éreztem. Még jó, hogy hallgattam a profikra, akik mindenképp győzködtek, szerezzek be egy neoprént. A Zoogs úszószemüveg is kiválóan szuperált. Életemben ezen a versenyen úsztam először nyílt vízben. Elég nehéz volt ledugni a fejemet a víz alá, mert brrrrrrr, hideg volt. Úsztam pár bemelegítő hosszt. Az utolsó harmadba álltam be a rajt előtt. Nem volt vízbe rohanás, bent álltunk a vízben, onnan indultunk. Elképzelni sem tudtam, hogyan fog több száz ember együtt úszni, úgy hogy nem rúgják le egymás veséjét. Szóval én óvatosan kezdtem.. A bóják messze voltak ránézésre, de nem tartottam tőle, mert az úszás jól ment az edzéseken, élveztem. Sokat cikk-cakkoltam, mert gyorsúszás közben nem érezni az egyenest. Többször mentem mellúszásban, hogy tájékozódjam, hol van lyuk a tömegben, hol a bója.Fél táv után kissé hullámosra váltott a víz. Konkrétan volt amikor a hullámok között nem láttam senkit. Végül majdnem 44 perc alatt teljesítettem a távot. Nem túl jó idő magamhoz képest. Uszodában kényelmesen megúszom a 2kmt 38 perc alatt. Viszont nem voltam fáradt a végére. Gyors vetkőzés következett, ruhát bele a BIKE feliratú zsákba, és már futottam is kifelé a depóból a bringapályára.
Rajtfotó. (forrás: facebook/balatonman)
Pályarajz. (forrás: balatonman.hu)
 

BRINGA

Bár későn kezdtem a felkészülést, mégis abba a 3 hónapba megpróbáltam beletenni mindent amit tudtam. Így a balatonszőlősi és és tótvázsonyi emelkedők nem értek váratlanul. Nem ragozom a dolgot. Állítólag a magyar triatlonversenyek egyik legnehezebb bringás pályája volt ez. Sajnos még nem melegedtem be eléggé a 10-15 kilométerhez érkezve, ezért kicsit lassan értem fel a kaptatón magamhoz képest. Végig energiatakarékosan, 3-as pulzus zónában igyekeztem tekerni (kivéve az emelkedők - ott úgyis felpörög a pulzus). Nem tudtam mire számíthatok majd a verseny sokadik órájában. A bringa pálya egy része egy igen forgalmas főúton haladt, ahol nem szerveztek útlezárást. Megmondom őszintén, itt fejetlenséget tapasztaltam. Egy busz, úgy 30-40 centire suhant el mellettem. Nem volt jó érzés! Isteni szerencse, hogy nem történt baleset. [blog_extra_tipp kep="" kep_szelesseg="150" cim="Tudtad?" leiras="Ma már annyi verseny közül lehet választani, ha triatlonról van szó.  A saját biztonságod érdekében olyan versenyen érdemes indulni, ahol a szervezők számára te mint versenyző vagy a legfontosabb, ezért a biztonságodra is nagyon odafigyelnek. Legjobb, ha teljes útzár van a bringa pályán a verseny ideje alatt (ez persze költség és a szervezők egy része nem hajlandó erre költeni). Nem is mindig indokolt, de forgalmas főúton fontos volna! Nekem jó tapasztalatom van a következő versenyekről: Ironman 70.3 Budapest, Vasi Vasember és sokan dicsérték a Keszthely Triatlont is "] Lejtmenetben meg tudtam tekerni a 62-63km/h-t.  A száguldás egészen fantasztikus dolog.Még kell egy kis adag bátorság és nagy adag edzés, aztán jobban is fog menni ez. Bakik? Igen voltak. Egyszer leesett a láncom, béna váltás miatt, aztán az útról is lekacsáztam. Volt pisilés és kulacs töltés. A finnyás énemnek nem jött be az "add be a kulacsod és kapsz egy másikat" megoldást. Ez az időbeli veszteség mindig ott lesz az összeredményeimben. A lényeg, hogy a második köröm is jól ment. Végül 4 óra alatt teljesítettem a távot, vállalható állapotban értem be a bringa-futás váltó depóba.  Az egész verseny szíve-lelke maga a bringa. Itt nagyon el lehet húzni és nagyon be is lehet ragadni. 
Bringapálya. (forrás: balatonman.hu)

FUTÁS

A RUN zacsim ott várt a bringám helyén. Gyors cipőcsere után, 13 órakor indultam neki a 21 kilométernek. 5 kört kellett futni a 4200m-res pályán. A füredi kemping és a tihanyi behajtó között köröztünk. Felkészültségemet igazolja, hogy futás közben kérdeztem meg valaki, hogy pontosan hány kört is kell teljesíteni. Általában nem kapkodom el a dolgokat. Na, ekkor már igen meleg volt, 30 fok körül. Árnyék nem volt túl sok a pályán. A szívem szerint, kicsit erősen kezdtem, 5:30-as kilométerekkel. Aztán mikor láttam, hogy mászik fel a pulzusom 160 felé, visszavettem a tempóból. Végig 6:10-6:20p/km-res tempóban kocogtam. A futópálya feléhez beállított frissítőállomáson oda és vissza is frissítettem. Lelocsoltam a cipőmet, mert forrt a lábam a meleg talajon, vizeztem a fejemet, jeget tettem a pólómba, szóval hűtöttem magam. 2km alatt tökre megszáradtam mindig. Tihany felé a nádas mellett kellemes, 30 fok körüli dunsztban lehetett döcögni. A meleg sokat kivett belőlem. Vártam már az utolsó kört. Végül befutottam, 7:11:52 -es idővel, összetett 21., korosztályos 4. helyen.
Futópálya. (forrás: balatonman.hu)

A VERSENY UTÁN

Beértem és bár nagyon fáradt voltam, nem volt semmi dráma, összeesés vagy remegő láb. Átvettem az érmemet, ittam egy nagyot, megkaptam a befutó pólómat és mentem kajálni. Örültem, persze, hogy örültem. Már a befutó után azt gondoltam, ide visszajövök még. Képzeletben megveregettem a saját vállamat. Zsinórban három versenyt nyomtan a Balatonman- nel bezárólag. A sort nyitotta a csapat UltraBalaton, majd jött az EPIC csapat duatlon és ez a verseny... . Gondoltam is magamban, hogy tiszta hülye vagyok én. Aztán indultam a gyerekért vissza az edzésre. Egy pillanat alatt visszacsöppentem az anyaszerepembe.
Az érmem, ami szimbolizálja azt a sok munkát amit éveken keresztül beletettem ebbe a teljesítménybe.
MOST MI A HELYZET? Nekem baromi sokat jelentett ez a verseny, mert eljutottam a jelenlegi határaimhoz. Nézőpont kérdése, hogy ez a határ mennyire tág vagy sem. Számomra kihívás volt ide eljutni. Elégedett vagyok önmagammal. Sikerült ésszel, normál pulzustartományban teljesíteni a három szakaszt, és a végére jól kifáradni. Kivételes élmény volt, újabb önismereti utazás, belső monológok tömkelege, újabb alapkövek letétele jövendő célokhoz. Látom, hogy hol kell még fejlődnöm, fény vetült a rejtőzködő sötét foltokra, melyeket fényesítgetni kell még. Felléptem egy újabb lépcsőfokra, ahol pár évet biztosan elidőzök, hogy stabilan tudjak ott állni és újra eggyel feljebb lépni. Mert az életben nincs egy helyben topogás, a változás folytonos. Hogy előre vagy visszafelé visz az út, az sokáig önmagunkon múlik. Aztán a test feladja, de a lélek örök!
Jó futást! Jó triatlonozást! Györgyi Ui: Amit sajnálok, hogy nem lesznek képeim, mert csak 500-700Ft-ért lehet darabját megvenni. Illetve a nagy fiammal később visszamentünk a helyszínre fotózni, hogy legyen pár képem. Azért örültem volna minden etapról egy fotónak. Nem arról van szó, természetesen ki tudnám fizetni a fotókat, csak nincs bennem jó érzés, a nevezési díj, a szervezés minősége miatt. A bringa pálya különösen veszélyes