Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

Utam az ultrákig és a Piros 85-ig

Piros85 - Hegyi-Sági Adrienn gyűjteményéből | A Piros85 terepfutás és teljesítménytúra az ősz kedvenc futóeseménye.

„Bármi történik, nem fogom feladni.”

Hegyi-Sági Adrienn versenyeiből szemezgetve: tavaly ősszel futotta az első félmaratonját terepen, idén tavasszal teljesítette az első maratonját, októberben egy Spartan Beastet, múlt héten pedig a Piros 85-ön szerezte meg a női 12. helyet. Elképesztő fejlődés egy év alatt! Adrienn most a futóéletéről és a Piroson átélt élményeiről mesél egy kicsit.

 

„Tavaly még el sem tudtam képzelni”

Két hete döntöttem el, hogy benevezek a Piros 85-re, amit abszolút nem bántam meg, talán ennek most volt itt az ideje. És a hozzá vezető utat sem éreztem annyira rögösnek, 38 verseny, 10 dobogós helyezés, valamint rengeteg élmény, nevetés, és némi kudarc és sírás is kapcsolódott hozzá, szerencsére az utóbbiból nem volt túl sok.

A futóedzéseim hétköznap főként a Kiscelli erdőben zajlanak, de néha-néha a Szigetre is eljutok. Illetve csodás társaságommal #képzeletberibarátok névvel futottunk már éjszaka az erdőben is. A sport szempontjából úgy alakult az elmúlt másfél évem, hogy hétvégente mindig volt egy hosszú futásom, leggyakrabban versenyek és instant futókörök – Szénás, Bükkös, Rókás, Villám, téli Márta és így tovább – formájában. Emellett Kempelen Zita crossfit órái is hatalmas és gyors fejlődést hoztak, ez elengedhetetlen volt a futások mellé.

Tavaly ilyenkor, amikor az első terepfélmaratonomat lefutottam, még elképzelhetetlen volt számomra egy olyan nagy verseny, mint a Piros 85 teljesítése. Akkor még a fő cél 2019-re az első maraton volt, ami szerintem az egyik meghatározó élményem marad örökre.

 

 
Piros85 - Hegyi-Sági Adrienn gyűjteményéből
|
Adrienn felfedezte a futást, és a rövid futásokból hamar lett maraton, majd jöttek a maraton feletti távok, és a Piros85 teljesítése

 

Az első 42 km

Az első maratonom az egyik közösségi oldalon jött velem szembe tavaly ősszel, s egyből az éreztem, hogy ez lesz az én versenyem: be is neveztünk gyorsan a márciusi Logicom Cyprus maratonra. Közben jött a november, december, január a kicsit hideg, havas, esős hétvégékkel, de úgy érzem, ezek nagyon sokat segítettek abban, hogy eddzem a tűrőképességemet.

Így aztán sikerült Cipruson egy igazán maradandó élményt átélni, ráadásul baráti társaságban ünnepelni. 3 óra 39 perc lett a vége, 5:09-es kilométerátlaggal, kisebb emelkedőkkel, szembe széllel... De a futóélményen túl ami még rendkívül pozitív volt számomra, hogy megismerkedhettünk az ott futó magyarokkal, és azóta is nyomon követjük egymás futásait.

 

Gyors fejlődés

A maraton után úgy éreztem, hogy lehet növelni a távokat, és most kell kitolni a határaimat. Leginkább mentálisan kell felkészülni az ultrákra, és szerintem ha fejben eldöntöd, hogy ma bizony ezt lefutod, akkor le is fogod futni!

Nyáron jött egy 50 kili, valamint egy Nagy-Szénás 77 km: ez utóbbi valójában 75 km, de ha tesz bele az ember egy kis eltévedést is, akkor... Akkor azt mondtam, hogy többet nem mászom meg azt az útvonalat. Aztán persze, hogy a Piroson is arra vitt az út!

Októberben részt vettem az első Spartan versenyemen, ott a Beastet (23 km, 30+ akadály, 1000 szint) választottam elsőre, bíztam abban, hogy a táv nem fog ki rajtam, az akadályokra pedig igyekszünk a crossfit órákon felkészülni. Végül sikerült a kategóriámban a 6. helyen végezni.

 

Irány a terep és a Piros 85!

A terep és az erdő mindig is közel állt hozzám, már a kék túra által megtapasztaltam, hogy mennyire sokat tud adni a természet, mindig egy mentsvárat jelent a zajos városi lét után. Az aszfalt egy idő után kevés volt nekem, főleg, hogy hétköznap is szívesebben futok a hozzánk közeli erdőben.

Elvárások nélkül „sajnos” sosem indulok el, így volt ez a Piros 85-tel is. Abban biztos voltam, hogy bármi történik, nem fogom feladni, ennek még a gondolatát sem engedem közel férkőzni magamhoz. A kalkulációim alapján azt is sejtettem, hogy kb. 13 óra körül illene végeznem. A nehézség persze az volt, hogy nem tudhattam, mi történik majd 60-70 km után, hogy fogom érezni magam, mennyire futom el az elejét, eltévedek-e, unatkozni fogok-e és így tovább...

Csodálatos időt fogtunk ki, nem volt sem hideg, sem meleg, pont tökéletes volt minden. Az első rész a Kevélyig gördülékenyen ment, hiszen azt múlt héten is lefutottam. A Dobogókőig tartó útra figyelmeztettek, azt nem szerettem volna elfutni, az első 36 kilin van már 1600 szint. Inkább óvatosabban, erőt tartalékolva próbáltam haladni, főleg, hogy fogalmam sem volt, mi történik majd 60 után...

 

 
Piros85 - Hegyi-Sági Adrienn gyűjteményéből
|
Az öröm pillanatai, a Piros85 befutójában

 

Frissítés „apróságokkal”

A Kopár csárdáig szinte repült az idő, semmi panaszom nem volt, ami hatalmas csoda, mert azért a gyomrom nem szokott ilyenkor a legjobb barát lenni. Mindössze egy banánt és egy energiaszeletet majszoltam el a táskámból, a frissítőpontokon pedig jött néhány szem mandula, kisebb marék aszalt gyümölcs és az izotóniás ital – ezek elvittek a célig.

Amit ebből tanultam: vittem magammal két energiaszeletet és egy fél zacskó diákcsemegét, ami felesleges volt egy olyan versenyen, ahol vannak remek frissítőállomások, a végére úgy éreztem, már ezek is csak nehezítik a táskám.

Sajnos nem bírom a géleket, próbáltam elég sokfélét, de nekem ezeket nem veszi be a gyomrom, ahogy a főtt ételt sem nagyon. Pedig tényleg mindenhol „terülj, terülj asztalkám” fogadott, nagyon kitettek magukért a szervezők! De a pár szem aszalvány, mandula és összesen egy energiaszelet kis adagokban, sűrűn fogyasztva elég volt a szervezetemnek ahhoz, hogy ne fáradjak el fejben, és ne engedjem a közelembe a holtpontot sem.

 

Kiiktatni minden negatív gondolatot

Felettébb jó hangulatban telt számomra az egész verseny, tényleg mindig akadt egy futótárs, akivel lehetett beszélgetni, biztatni egymást.

Nagykovácsi után pedig végig együtt mentünk már Csingár Istvánnal, ami szerintem elfeledtette velem a fájdalmakat is. Nagyjából egyenletes tempóban csorogtunk le Budaörsig, addigra már minden egyes kőbe belerúgtunk szerintem, de ami nem öl meg ugye... Az igazi mély holtpont talán elkerült, a 11 óra alatt abszolút koncentráltan és fókuszáltan igyekeztem mindegy egyes negatív gondolatot kiiktatni, a fájdalmakat pedig inkább elfogadni. Azt hiszem, 60 km körül nőtt egy hatalmas vízhólyag a lábujjamra, onnantól kezdve már minden egyes lépésnél éreztem.

Nálam a fáradtság gyakran röhögésben nyilvánul meg: a János-hegyen, amikor megláttam a lépcsőket, akkor bizony elfogott a nevetés… Nagyjából Bádogember-mozgással jutottam le a hegyről.

Mivel az utolsó 20 km-t társaságban futottam, így volt motiváció ahhoz is, hogy ne sétáljak már, különben egyedül maradok az erdőben... Szóval köszönöm mindenkinek, aki ott mellettem volt!

Végül 11 óra 31 perccel értem be, amivel én így elsőre teljesen elégedett vagyok. Összességében nagy élményt jelentett, a táj gyönyörű látványt nyújtott, és kevésbé volt fájdalmas az egész, mint korábban gondoltam.

 

A jövőbe tekintve

Mindenképpen szeretnék fejlődni a terepfutásban, kicsit erősebb tempót diktálni hosszabb távokon is.

A tanulságokat tekintve pedig az eddigi terepversenyeken bebizonyosodott számomra, hogy az 5 kilométerenkénti kicsi csoki/aszalvány/bármi megteszi hatását, és ezek bizony elengedhetetlenek!

A terep nagy szerelem lett, és remélem, az is marad még egy ideig. Talán nem fogok mindig ilyen nagy távokat kitűzni célul, de az is lehet, hogy kipróbálom magam 100-on is. Ami biztos, az a Madeira Trail 2020 áprilisában.

Szeretnék a félmaratoni (1:37) és a maratoni időmön is javítani, de ehhez még céltudatosabban kell készülnöm a jövőben.