Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

Rocksztár és Bridget Jones voltam a Ljubljana maratonon

Viniczai Andrea | A futás buliiiiiii

A futás öröme legyen veled!

Aki ismer, tudja, hogy élményfutó vagyok. Szerencsére a hétvégi maratonomon is olyan impulzusok értek, amelyek miatt jó ideig nem kell motivációt keresnem, miért húzzak futócipőt. Szubjektív versenybeszámoló következik.

Május végén, egy jó hangulatú közös svájci félmaraton után határoztuk el Szandi barátnőmmel, hogy ősszel magasabbra tesszük a lécet, és futunk egy jó maratont. A futónaptárt böngészve olyan helyet kerestünk, ami nincs messze, a nevezés sem horror és ahol szívesen eltöltenénk pár napot. Ljublanára esett a választás.

 

Tervezés és újratervezés

Mivel a tavaszi Balaton Szupermaraton miatt sok kilométer volt a lábamban, nem tűnt elérhetetlennek, hogy fussak egy jót október utolsó hétvégéjén. Nyár elején eljátszottam a gondolattal, hogy akár a 3:58-as PB-met is sikerülhet megdönteni, ha okosan készülök. Persze minden másképp alakult. A három gyerekkel kimaxolt vakáció, majd a nyár közepétől egyre feltornyosuló munka keresztülhúzta az előzetes terveimet. Nem gyűltek a kilométerek, elmaradtak a minőségi edzések, más volt a fókuszban. Sebaj, gondoltam, helló ősz, jön a B-terv, örömfutni megyek Szlovéniába!

 

You mean, the big marathon?

Pénteken, amikor megérkeztünk, már érezhető volt, hogy Ljubljana nagyon készült a futók fogadására. Óriási molinók, plakátok hirdették, milyen jelentős eseménynek ad otthont a város. A sportüzletek is óriási akciókkal várták a futókat, az utcákon pedig megjelentek kordonokat szállító kamionok. A szállásunk kulcsait átadó srác is lelkesen mondta, hogy ő szintén indul a versenyen, majd rákérdezett, mi lesz a mi programunk hétvégén? Mikor mondtuk, hogy maratont futunk, végigmért engem, és visszakérdezett: You mean, the big marathon? Azaz, hogy a teljes, nagy, 42 kilométeres távot értjük-e a maraton alatt?

Éveken át zavart, hogy általában nem nézik ki belőlem, hogy képes vagyok ilyen távok lefutására, de mára már megszoktam, így csak bólogattam, és magamban ennyivel egészítettem ki: bizony, barátom, maratont, csak nehogy 35 kilinél hátba vágjalak majd egy „helló-mizu”-val… (LOL - szerk.)

 

Mi fér bele 40 euróba?

 

A Ljubjana Marathon nevezési díja 40 euró volt. Hogy mi járt ezért?

- Egy kiadós tésztaparti a verseny előtti nap

- Egy hosszú ujjú technikai mez

- Egy sporttáska

- Egy befutóérem

- Egy finisher technikai trikó

Két Bridget Jones a mezőny közepén

A szombat délelőttre tervezett városnézésünket felülírta a köd és nyirkos hideg, ezért inkább maszkkeresésbe öltük az időnket. Délutánra ugyanis halloween-i adománygyűjtő futást hirdettek, amin szerettünk volna részt venni. A maratoni brosúrában képek is voltak a tavalyi futamról, ahol a résztvevők rémisztő és vicces maskarában teljesítették a 3 kilométeres távot. Sőt, a kiírásban külön arra bátorították a futókat, hogy legyenek kreatívak és engedjék szabadon a fantáziájukat a jelmezválasztásnál. Hát, rajtunk nem múlott. Bár jelmezt nem akartunk venni, kitaláltuk, hogy a Coco című film által inspirálódunk: maszkot húzunk és kifestjük magunkat. Így indultunk délután 4-kor a rajtba, a belvárosba. Kicsit gyanús volt, hogy rajtunk kívül senkit sem láttunk maszkban vagy jelmezben, de megnyugtattuk magunkat, biztos mindenki a versenyközpontban öltözik át. Nos, nem így történt. Úgy jártunk, mint Bridget Jones, aki nyuszi-maskarában érkezett a szülei által szervezett vasárnapi kerti partira, ám elfelejtenek szólni neki, hogy mégsem kell beöltözni… Ott álltunk a futam résztvevői között, és rajtunk kívül mindenki normális futóruhát viselt. Na jó, kivéve egy valakit. Volt egy pasi, aki római gladiátorjelmezt húzott, de ő nem számít, mert az meg nem Halloween tematika. Szóval ott álltunk nyakig festékben, és indult a futás. Összenéztünk Szandival, és begyújtottuk a rakétákat. Ha már mindenki minket néz, nézzenek azért, mert futni is tudunk. Végigrobogtuk a három kilométert, integettünk és gyerekekkel pacsiztunk, majd végül bezsebeltük a speaker elismerését, hogy bizony, egyedül a magyar futók voltak olyan kreatívak, hogy feldobták a hangulatot.

Kordonmászás és vízkeresés a maratoni éremért

Vasárnap az óraátállítás miatt is igazán későn, 10:30-kor indult a maraton. Egy órával korábban kiértünk, hogy a szokásos köröket: a táskaleadást, vécé előtti sorban állást időben megússzuk. Bár többször is elolvastuk a versenykiírást, meglepődve tapasztaltuk, hogy nem onnan indul a verseny, ahonnan előző nap, hanem jóval távolabbról. És hiába volt még időnk a rajtig, akkora tömeg volt, hogy esélytelennek tűnt megközelíteni a rajt területét. Azt gondoltuk, hogy a rajtzónát lezáró kordonkerítést néha megszakítja egy-egy kapu, hogy a futók be tudjanak állni a mezőnybe. De itt nem így történt. A rajtzónába csak a zóna végéről lehetett belépni hivatalosan, csak ezt nem kommunikálták sehol. Így a futók közül sokan – köztük mi is- a kordonkerítésen átmászva jutottunk be a rajt területére.  Hangulatunkon azonban mit sem rontott ez a közjáték, Szandival összepacsiztunk és mindketten elindultunk a saját tempónkban. Az első néhány kilométer elég zsúfolt volt, de ahogy kiértünk a belvárosból, miénk lettek a többsávos autóutak, így egymást nem zavarva, mindenki futhatott a saját ritmusában. Az első frissítőpontnál meglepődve tapasztaltam, hogy a frissítőszemélyzet kapkodva pakolja ki a vizespoharakat az asztalra, várni kellett, hogy vizet kaphassunk. Sajnos, ez többször is megismétlődött. A helyzet csak 21 kilométer után javult, amikor a mezőny nagy részét adó félmaratoni versenyzők elkanyarodtak a célkapu felé, mi meg folytattuk tovább a futást.

Rocksztár leszek a hullámvasúton

ÉS hogy milyen volt maga a maraton?  A pálya sokat hullámzott, tele volt sunyi, hosszú emelkedőkkel, igazi hullámvasút érzéssel. Mindehhez jött még a 23 fokos, későnyári meleg, felhők nélküli napsütés is. Szóval nekem, amatőr futónak, mérsékelt felkészülés mellett ezek nehezítő körülmények voltak. Ezért rögtön az elején elhatároztam, hogy nem szeretnék szenvedni, hanem szeretném kiélvezni a maraton teljes távját. Lehet, hogy ez első olvasásra furcsának tűnhet, de én bizony ezt tűztem ki célul. Városnéző utazótempót választottam, mindenkinek integettem, a feltűnően nagy létszámban szurkoló gyerekek mindegyikével lepacsiztam, fotósoknak viccesen pózoltam. Mivel a szurkolók kevés interakciót kaptak a futóktól, roppant hálásak voltak a megnyilvánulásaimért, így mindenkitől a szokottnál hangosabb és lelkesebb bíztatást kaptam. Egy idő után tiszta rocksztárnak éreztem magam és minden egyes pacsizás plusz energiát adott, ami felgyorsította a hátralévő kilométereket. Végül boldogan 4:27:32-es eredménnyel kocogtam be a rajtkapun és kuncogva konstatáltam, hogy tényleg akkora rocksztár lettem, hogy a maraton hivatalos facebook oldalán is az én fotómmal zárják versenyt dokumentáló fényképeket.