Szöveg: Papp Tünde | 2018.10.26. | Frissítve: 2018.10.31. | |
Én egy tervezgetős ember vagyok. A Körre (152 km 7000 m+) különös gonddal és örömmel készültem.
Az útvonalat előzetesen bejártam teljes egészében. Segítséggel, de magam készítettem saját itinert jelzésváltásokkal, kicsinyített térképpel, pontos részkilométer és szint adatokkal. Bejelöltem térképen az útvonalat. Kiporcióztam minden “pontra” a frissítésemet, amit szinte teljesen el is fogyasztottam a 152 kilométeren. Volt nálam ezen kívül 2 gps-es óra, és ami még fontos: telefon, hővédő fólia, karszár, mellény, esőkabát. Tudtam, hogy milyen intenzitást engedhetek meg magamnak ezen a távon, erre figyeltem. Mondhatni felkészülten álltam október 23-án hajnali 3-kor Királyréten.
És hogy miért hajnali 3-kor? Innen kezdődött a kálvária.
Nyakas Gábor (aki a Kör pályacsúcstartója, és a fő kísérőm volt) az indulás előtti napokban gyanúsan sokat foglalkozott az időjárással, hozzáértő véleményét is kikérte, hogy mi várható. Engem ez már akkor nyugtalanított. Végül arra jutottunk a visszajelzések alapján, hogy elindulok, amilyen korán lehet, mert előfordulhat, hogy nem lesz játék az éjszaka. A Kör előtti este így megkértem Csanyát, hogy módosíthassam az indulásomat fél 6-ról 3-ra, mert jön a vihar. Nagyon rugalmas volt a Terepfutás csapata. Csanya figyelmeztetett, hogy korábban sajnos nem tudok indulni, mert dupla Körön lesz egy próbálkozó, és nem engedik meg a szabályok, hogy egyszerre több versenyző legyen a pályán. A hajnali 3 volt a legkorábbi szabályos indulás lehetősége.
Eljött a 3 óra, elindultam, minden a terv szerint alakult: ettem, ittam, felfelé sétálgattam, kocogtam, figyeltem. Több félelem volt bennem, de ezek alaptalannak bizonyultak: a talpamat picit éreztem egy kisebb sérülésem okán, de 20km-től az is elmúlt. A vadak egyáltalán nem zavartak, bár korábban nagyon tartottam attól, mi lesz, ha összefutok mondjuk egy vaddisznóval.
Csodásan telt a nap. Az útvonal szuper volt, egy percig se untam. Az avar olykor picit nehezítette a haladást, de az őszi Börzsöny nappali látványa kárpótolt mindenért. Illetve sokat számított az is, hogy ott voltak a barátaim a frissítőpontokon. Ekkor már Venczel Krisz is segítette a frissítésem. Megjegyzem, hogy én ezt a frissítősdit fizikálisan nem is igazán tartottam szükségesnek, elcipelgetem a cuccaim, ha kell. Lélektanilag viszont igényeltem, hogy időről időre találkozzak valakivel. Lassan Laczkó Isti is megjelent a terepjáróval, megnyugtatott a tudat, hogy többen velem vannak, figyelnek rám.
Az este közeledtével kezdett élénkülni a szél.
100 km környékén már nagy erőkkel fújt. Nem sokkal később nekiállt az eső is szitálni. Engem ezek a dolgok őszintén szólva nem zavartak, élveztem az egészet. Éreztem, hogy kezdek erőre kapni. Királyházán, 120,8 km-nél kaptam meg az utolsó frissítőcsomagom. Nagyon erős hangja volt ekkor már az erdőben a szélnek, helyenként térdig tapostam a vizes avarban, illetve láttam egy fát is kidőlni. Folytattam az utam, nem zavart már semmi, boldog voltam. Mielőtt az ember elindulna a Csóványos felé az utolsó 20 km-re, van egy bekötőút, itt várt Gábor. Mondtam neki, hogy mindenfelé Armageddon van, de ettől függetlenül jól vagyok és minden ok. Hozott utánam ennivalót, illetve eddig a pontig bot nélkül mentem, de itt megkérdezte, hogy nem viszem-e el a botokat magammal. Mennie kellett dolgozni, de éreztem, hogy nem nyugodt. Én teljesen az voltam, azt hittem, hogy az utolsó 20-as örömfutás lesz. Gondoltam, nem hajt a tatár, szuperül állok az idővel, ha szép nyugodtan elkirándulok, kocorászom, akkor is beérek 25-25,5 óra körül a célba. Gábor viszont a lelkemre kötötte, hogy úgy készüljek, hogy innen bármi lehet. Legyen nálam minden, mert szerinte nem garancia, hogy Györgyi odaér a Spartacus házhoz (140 km), amilyenek a körülmények. Végül vittem a botokat is, ennivalót is, és nekivágtam a Csóványosnak.
Mi is A Kör? "A Kör. 152 km, 30 óra és a Börzsöny. Az alapgondolat az volt, hogy alkossunk egy nehezen teljesíthető kört, olyat mint a Nolan14. Az első útvonalterv a Pilis és Visegrádi- hegységben készült, de túl sok lakott területet érintett. Ez nem tetszett nekünk, ezért elkezdtünk egy börzsönyi útvonalban gondolkodni. Mindkettőnk kedvenc hegysége a Börzsöny, gyakorlatilag a teljes útvonalat ismerjük…részleteiben. A kezdeti 100 km csak nőtt és nőtt, ahogy pakoltuk bele a szebbnél szebb részeket. Nem volt egyszerű olyan útvonalat készítenünk, ami nem keresztezi önmagát, felfűzi a Börzsöny legszebb és legnehezebb részeit, no meg elkerüli a hegység peremén fekvő falvakat. Végül sikerült egy 152 km hosszú és 7.100 méter pozitív szintemelkedést tartalmazó kört összeollóznunk. A névválasztás már a tervezgetés közben megtörtént: A Kör. A Kör nem rendezvény, nincs rajtidő és az év bármely szakában teljesíthető." - meséli a verseny kitalálói Csanya és DonR (forrás: terepfutás.hu) |
Nem sejtettem, hogy a következő 10-es nehezebb lesz, mint az eddig megtett 130 km összesen.
Ha tudtam volna, hogy mi vár rám, nem megyek fel. Felfelé tartva egyik pillanatról a másikra tejködben találtam magam az éjszaka közepén. A cipőmig láttam, az eső zuhogott, az erdő zúgott a viharos széltől. Bármerre néztem, bárhonnan világítottam, csak a tömény fehérséget láttam. Gondoltam, semmi gond, majd követem a tracket, van nálam két gps-es óra. Ez kezdetben működött, aztán elkezdtek mindenfelé dobálni a trackről az órák. Térerő nem volt. Néha akkorákat lökött rajtam a szél, hogy a botra támaszkodva tudtam csak stabilan állni. A szél hordta az avart, helyenként tekintélyes vastagságúra gyűlt, amit a zuhogó eső locsot. Mentem, ahogy tudtam. Mindent elmond a látási viszonyokról, hogy nem vettem észre, hogy felértem a csúcsra. Felfelé még olykor megvolt a jelzés, aztán a tetőn végleg teljesen megzavarodtak a gps-ek. A jelzést esélyem se volt megtalálni; csak akkor láttam, mikor közvetlen közelben, max 50 cm-re voltak tőlem. Ösvény nem volt, mindenhol levél és tömény fehérség. A szél rettentő erős volt, potyogtak a gallyak, recsegett-ropogott minden. Nagyon fáztam, de legfőképp nagyon féltem. Aztán megmagyarázhatatlan módon egyfajta nyugalom lett rajtam úrra. Elővettem a hővédő fóliát, összevetettem a 2 órát a kis térképpel, a jelzésváltások irányával és az emlékeimmel, ezt 10 méterenként újra és újra megtettem. Nagyjából belőttem, hogy merre kell tartani, és elindultam mindenen keresztül lefelé. Az volt a stratégiám, hogyha nem is jó az irány, Csipi és Krisz észre fogják lassan venni a nyomkövető alapján, hogy nem véletlenül cikázom, bajban vagyok. Nyugtattam magam: "nincs semmi baj, annyi történik összesen, hogy fenn vagy a Csóványoson. Eszegetsz-iszogatsz, vigyázol magadra, pár órát kibírsz így, ha nem jön nagy baj". A fejemre eszkábáltam a zsákom, mert mindenféle dolgok potyogtak rám, ami aggasztott. Ezek nagyon nehéz kilométerek voltak. Volt, hogy megpillantottam egy jelzést. Forogtam, hogy keressem a következőt, amitől irányt tévesztettem, és sajnos visszafordultam. Az egyik track persze azt mutatta, hogy az ösvényen vagyok, a másik, hogy mellette. Mivel a jelzéseket véletlenszerűen láttam meg, időbe telt, mire rájöttem, hogy nem jó az irány. Aztán újra jött a dzsungelharc. Estem-keltem, nagyon csúszott minden az esőben. Fákon, törmelékeken, térdig érő avaron haladtam át. Egyszer csak megláttam a keresett jelzést a fán. Nem akartam elhinni, hogy sikerült. A köd, az eső, a hideg, sőt a szél is fokozatosan mérséklődött. Leértem Györgyihez. Nagyon örültem neki, de akkor nem voltam abban az állapotban, hogy ezt ki tudjam fejezni. Mindketten aggódtunk: ő értem, hogy miért nem jövök, én érte, hogy nehogy elinduljon értem felfelé. Elkértem a lámpáját, nem időztem, mert tudtam, hogy vár még a Fultán kereszt.
Bennem volt a félsz, hogy hasonló viszonyok várnak.
Szerencsére nem. Enyhe, “normális” köd volt. Mikor megláttam a keresztet, hihetetlen hálát éreztem. Arra gondoltam, hogy köszönöm Istenem, hogy nem hagyod magára soha ezt az eszelős nőszemélyt. Potyogtak a könnyeim, nem tudtam abbahagyni. Végül már nem tudtam, hogy sírok, vagy az eső mossa a fejem. Az egyik térdemet beütöttem, az érzékennyé vált, gyök kettővel, de lekocogtam Királyrétre. Közben lemerült a gps, illetve kézi lámpával világítottam, de ez már mellékes volt. A célban Györgyi várt, aki hazarepített Budapestre. Ami érdekes, hogy útközben ő vette rajtam észre a sérüléseket, én nem éreztem fájdalmat. Többször olvastam Csipi beszámolóját, hogy mennyire örült, mikor a ködben megtalált egy-egy jelzést. Rengetegszer elmondta: "a legrosszabb dolog, ami történhet veled a Börzsönyben, az a Köd". Vagy Csernus Brigit is említhetném, aki kérte a Börzsönyt, hogy engedje át. Ezeket mindig túlzónak éreztem, egészen eddig az éjszakáig. Valamit megértettem. Egészen röviden talán azt, hogy mitől kevesebb, de egyben mitől is jóval több a Kör, mint egy terepfutóverseny.
Egy személyes megjegyzéssel még élnék
Sokszor megkapom azt, hogy nekem végül mindig szerencsém van. Ez a “szerencse” egy sok komponensű dolog. Én a Kör minden méterét előzetesen bejártam. Gábor egyenként végigbogarászta a bejárások trackjeit, utána mindig végigbeszéltük a hibákat. Visszacseng a fülembe: “nem arra, másik bal”, “nem plusz, kereszt”, "vettél már térképet, nem elég a gps", "elsősorban jelzésekből kell tudnod, hol vagy”, “mit kerestél a folyómederben, megmondanád”. Olyan is volt a bejárások során, hogy mentem Nagybörzsöny 2 után a piroson felfelé, ahogy megbeszéltük, egyszer csak egy nagy vadkerítésbe ütköztem. Hívtam telefonon Gábort, hogy ez meg mi, fogságba estem. “Akkor te a régi piroson vagy, és nem jó a tracked, indulj szépen visszafelé.”
A felkészülés és az út egyéb részleteit magam találtam ki, ebben teljesen én voltam a “főnök”, de az útvonalat illetően mindenben hallgattam Gáborra. Tudtuk, hogy a tájékozódás nehezen megy, nagy kihívás lesz számomra normál körülmények közt is az útvonalon maradni. Az indulás előtti este még mindent végigvettünk, hogy mikor mit látok, merre fordulok. Régóta, rengeteget foglalkoztunk a Körrel, nagyon élveztem, épültem, és talán épültünk belőle, mivel sok mindenben mások vagyunk, de a szenvedély közös. Ahogy az LGT énekli “érzem, amit érzel, látom, amit látsz, mégis másként mondom, mint amit te vársz...”
És a “szerencse” komponense az is, hogy 130 km Börzsöny után legyen fizikálisan ereje az embernek megharcolni az elemekkel, lélekjelenléte gondolkodni.
De ezek a dolgok kívülről nem látszanak, így egyszerűbb szerencsének nevezni.
Azt gondolom, hogy az aprólékos felkészülésem tette lehetővé, hogy ilyen körülmények közt helyt tudjak állni, letaláljak a hegyről, és a történtek ellenére 26 óra 57 perc, több mint 150 km és nagyjából 7000 m szint után újra Királyréten legyek, ahonnan hajnali 3-kor elindultam, csak már gazdagabban. A rettenetest és a csodálatost sokszor csak egy hajszál választja el, sokat kaptam mindkettőből.
És ami kellett még, az az önbizalom. Anélkül szerintem ez a hobbi nem megy. El kell hinni az embernek magáról, hogy végig tudja vinni a terveit.
A sebek múlnak, az emlékek már megszépültek.
Kedves Börzsöny, köszönök mindent, de már megbocsáss, nem igazán így kell a hozzád érkező hölgyekkel bánni. De nem haragszom, lesz lehetőséged kiengesztelni, még látjuk egymást!
