Ultravaló Peterdi-Farkas Éva blogja
Írj nekünk

Edzőtlenül

(2018 június) Reset. Innentől egyedül

Körülbelül 2 hete edző nélkül futok. Nehéz döntés volt. 

Az utóbbi hónapokban annyi stressz ér, hogy jópár kialvatlan, végigagyalt éjszaka után arra jutottam, hogy szelektálnom kell, vagyis minél több dolgot kiiktatok, ami stresszel jár. Ennek a döntésemnek a munkám egy része is áldozatul esett, illetve megtanultam nemet mondani a "baráti szívességekre", amik távolabbi ismerősöktől érkeztek és csak az időm-energiám rabolták. És nekem az az, ami a legkevesebb van. Beindult a tetoválószalonunk, így már két vállalkozást viszek, hozzáteszem, hogy könyvelőnk sincs, mert azt is én csinálom. Mellette ott a háztartás na és persze a gyerek. Ja, meg a futás. Valahogy rendszert kell vágnom az eluralkodott káoszba. Nincs mellettünk nagyszülő, nagynéni, sohasem tudjuk "lepasszolni" a kisfiunkat, Gáborral sakkozunk az idővel meg a határidőnaplóval, hogy mindenkinek jó legyen. 

Az egyik ilyen álmatlan éjszaka jöttem rá, hogy nekem már a futás is stressz. Az edzéstervem nem tudom összeilleszteni a határidőnaplónkkal, ha pedig mégis, akkor már az aznapi edzés is a "megoldandó feladatok" közé kerül a fejemben. Sokszor volt, hogy nem volt kedvem-energiám az aznapi edzéshez, másnap viszont, amikorra rövid-könnyű futásom lett volna, szívesen futottam volna egy nehezebbet. Össze vissza cserélgettem a futásaimat, folyamatosan alkudozva magammal és állandó lelkiismeret-furdalással esténként. Nem lesz ez így jó, rá kellett jönnöm. A futás elméletileg a hobbim, örömet kellene, hogy szerezzen és kedvem kellene, hogy legyen hozzá! 

-Lemondom a Bélát.- jelentettem be egyik nap minden átmenet nélkül anyunak és Gábornak. Kiült az arcukra a döbbenet, hiszen nekem az edzőm az "Isten" volt, mindig azzal fárasztottam őket, hogy "a Béla ezt mondta", "a Béla szerint...", "nem tudom, a Béla mit szólna hozzá". Nekem viszont ezzel a mondattal hatalmas kő esett le a szívemről, nem is vártam, hogy így meg fogok könnyebbülni. 

-Akkor nem is fogsz többé futni? - kérdezi anyu értetlenkedve. 

- Dehogynem, sőt! Még csak most fogom igazán elkezdeni. 

Kételkedve csóválja a fejét, nem tartja jó ötletnek egyikük sem. Én nem tudom összeszedni a gondolataim, hogy megmagyarázzam, belül tudom, miért döntöttem így, de még nem tudom szavakba önteni. 

Másnapra, mire felkerekedünk anyuval futni, kezd mondatokká alakulni a meghozott döntésem. 

- Nem bírom így tovább. Szeretnék újra azért futni, mert jólesik és annyit, amennyi jólesik. Ez nem azt jelenti, hogy kevesebbet, vagy hogy lazsálni akarok. A testem jelzéseire figyelve fogok úgy futni, hogy minél több kilométer összejöjjön egy héten. Tisztában vagyok az edzés elméleti alapjaival, négy éve olvasok minden létező futós magazint, blogot és tök sokat tanultam menet közben a Bélától is. Menni fog. 

- De akkor nem is akarsz már versenyezni? - kérdezi

- Dehogynem! Sosem voltam ilyen motivált, mint most. Most már minden csak rajtam múlik és ha így is elérek valamit, sokkal büszkébb leszek magamra! Meg kell próbálnom, már nem bírom a kötöttségeket. Amikor megkerestem a Bélát, azért volt rá szükségem, hogy rendszert vigyen a futásaimba, mert akkor lusta voltam felkelni és ötletszerűen futogattam. Most már viszont, hogy nem otthon vagyok a gyerekkel, hanem dolgozom, túl sok rendszer lett a napjaimban és nem szeretném soha többé a futást is a napi megoldandó feladatok közé sorolni! Érted? 

Értette, de nem győzött meg az arckifejezése. "Na jól van b*szki, majd meglátod, nem foglak itt győzködni. Felnőtt ember vagyok, ez a saját döntésem és kész."-gondoltam. 

 

Az "edzőtlen" futás apró örömei: már futhatok Gáborral vagy anyuval együtt, ha szeretnék, nincs kötött programom.

 

Másnap volt egy nagyon fájó telefonbeszélgetésem az edzőmmel, végig a sírás határán voltam, hiszen egy korszak lezárul. Rosszul esett, hogy le kellett mondanom, mert nem akartam megbántani, viszont ő teljes mértékben megértette, hogy miért döntöttem így. (Végre valaki.) 

Most ott tartok, hogy két hete szabadon futok, akkor, és annyit, amennyit akarok és jól esik. Fantasztikusan érzem magam, nem gondoltam volna, hogy ennyire megkönnyebbülök. Jelenleg heti 5 futásból gazdálkodom és a kitűzött minimum a heti 50 km, de ezt fel fogom vinni pár héten belül (fokozatosan) 70-80 közé. 

 "Kicsit" változtak a célok is. Eddig a kitűzött fő cél a július 28-i 6 órás futás volt. Ez a verseny továbbra is tervben van, de már csak edzőversenyként. Nem tudok egy 6 órás körözős versenyt fő célként elképelni és kirakni a hűtőre a Szentendre Trail helyére, mert valamiért nem találom meg benne azt a varázst. Így inkább nagyot álmodtam és a hűtőre a Vadlán Trail térképe fog felkerülni, ahová már be is vagyok nevezve, méghozzá a 108 km-es egyéni távra. Félelmetes ezt így leírni és nem kicsit nagyképűnek érzem magam, de ez van, ez vagyok most én, és vállalom magam.