Ultravaló Peterdi-Farkas Éva blogja
Írj nekünk

9 hónap kihagyás

Október óta jegelem a blogot. Nem azért, mert már nem érdekel, hanem mert nem tudtam futni és versenyre járni, én pedig az a típus vagyok, hogy ha én nem futhatok, akkor nem bírok a futásról se olvasni, se írni, mert fáj a szívem, amikor arra gondolok, hogy én ebből most kimaradok. Az ok, amiért kimaradtam, annál örömtelibb: érkezik hozzánk a kettes számú kisbabánk, Ebihal (azaz Ádám).

Október óta jegelem a blogot. Nem azért, mert már nem érdekel, hanem mert nem tudtam futni és versenyre járni, én pedig az a típus vagyok, hogy ha én nem futhatok, akkor nem bírok a futásról se olvasni, se írni, mert fáj a szívem, amikor arra gondolok, hogy én ebből most kimaradok.

Az ok, amiért kimaradtam, annál örömtelibb: érkezik hozzánk a kettes számú kisbabánk, Ebihal (azaz Ádám).

Szeptember 26-án, pont a születésnapomon tartottam a kezemben a pozitív tesztet, Ádika pedig hivatalosan június közepén érkezik. Remélem, kicsit hamarabb, mert már nagyon várom. :)

 

 

Terveztem persze a terhesség alatt tovább futni egészségmegőrző szinten, de az élet közbeszólt és gyakorlatilag az első komolyabb vizsgálaton közölték velünk, hogy itt nemhogy futás nem lesz, hanem gyakorlatilag semmiféle megerőltetés, a méhlepény ugyanis rossz helyen tapad és kímélnem kell magam. Később, a 20. héten újra zöld utat adtak és el is mentem párszor kocogni-sétálni, de nem esett jól. Fájt, keményedett a hasam, így hagytam inkább.  

20 hetesen, minipocakkal

 

27 hetesen, itt már látszik valami :)

 

 

A futás/sport téma végleg meg is oldódott a 28. héten, amikor vérzéssel kórházba kerültem és szinte biztosra mondta mindenki, hogy Ádika koraszülött baba lesz, nem fogjuk kihúzni a végéig. A kórházból egy hét után kiengedtek ugyan, de azzal a feltétellel, hogy szigorúan kímélem magam és amennyit tudok, fekszem. 

Azóta közel 10 hét telt el és büszke vagyok magunkra, mert kihúztuk a bűvös határig, a 37. hétig, innentől már nem lenne koraszülött, ha úgy döntene, hogy megszületik. Viszont úgy tűnik, elég jól elvan bent, mert semmi jel nem utal arra, hogy mostanában ki akarna bújni. Meglátjuk, remélem, nem tervez ráhúzni pár napot, mint a nagytesója és remélem, nem lesz császármetszés a történet vége.  

 

A szénhidrát-feltöltés továbbra is remekül megy! XD

 

Szóval ez történt az elmúlt 8 hónapban. Várom, hogy újrakezdhessem, hogy újra írhassam a beszámolókat a versenyekről, tölthessem fel a trackeket a Stravára és rendelhessem az újabb és újabb futócuccokat a férjem legnagyobb örömére. (Már van egy listám. Meg be vagyok nevezve októberre a Vadlán Ultra 50-es távjára. :D )

 

Majd jelentkezem! Addig is hajrá nektek, élvezzétek, hogy futhattok! Én addig élvezem, hogy ehetek!