Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

Kell-e bugyi a bringásgatya alá?

Istock | Most fellebentjük a fátylat a nagy triatlon - bugyi kérdésről.

Minden, amit eddig nem mertél megkérdezni a triatlonról. (1.)

triatlonnal kapcsolatos kínzó és kínos(nak gondolt) kérdésekre válaszolunk, őszintén, nem csak csajoknak.

 

„Ó, ha én ezt tudtam volna!”, „Ezt nekem miért mondta senki?”, „Ja, ez ilyen egyszerű?!” Triatlonos éveim kezdetén ezek voltak az én GYIF-jeim, vagyis gyakran ismételt felkiáltásaim, és bizony sok bosszúságtól, kellemetlenségtől mentett volna meg, ha lett volna egy Triatlon hülyéknek című kézikönyv. Mert valljuk be, ez mégiscsak három sportág, így háromszor annyi buktatóval találod szembe magad, és háromszor (esetemben tízszer) annyi odafigyelést igényel. Mert azt előrebocsátom, hogy ez nem úgy működik, hogy jó, akkor most leugrok triatlonozgatni egy kicsit. Anno ezt sem mondta nekem senki, mondjuk erre elég hamar rájöttem magamtól is.

A kérdéseket, amelyekre választ adunk, ti tettétek fel nekem az Instán és a Facebookon. Ezúton is köszönöm mindenkinek a segítséget. :) Ezeken kívül természetesen saját tapasztalataimat is megosztom.

Ne is szaporítsuk a szót, vágjunk bele!

 

Ruházattal kapcsolatos kérdések

Triatlonmez vs. átöltözés. Érdemes triatlonmezt venni? Egyáltalán át lehet öltözni diszkréten egy triatlonversenyen?

Általában van öltözősátor, de én egy kezdőnek is javaslom a triatlonmezt. A vizes cuccot lecibálni, aztán nedves testre felrángatni a sportmelltartót és bringás cuccot – na ez lehetne a triatlon negyedik száma. De érdemes magad kezdőként is megkímélni ettől az „élménytől”, és triatlonmezt viselni. Nem (csak) azért, mert időt spórolsz vele a depóban, hanem mert egyszerűen kényelmesebb. És nem kell rá egy vagyont költeni, egy népszerű sportáruházban már 15 ezer forintért beszerezheted az első trimezed.

 

Egybemez vagy kétrészes?

Rövidebb távra általában az egybemezt javasolják, hosszabbra a kétrészest. Az egybemezből macerásabb kibújni, ha például pisilned kell, vagy egyéb ok miatt vetkőznél. Kétrészesnél nincs ilyen gond, letolod az alsód, és kész! Nekem van mindkétféle, de szigorúan szakmai szempontokat mérlegelve mostanában az egybemezt preferálom: szerintem az jobban áll. :D

 

Kell bugyi a triatlonos mez és a bringásgatya alá?

Nem. Ha eddig vettél, most meg fog változni az életed. Szívesen. :)

 

Jó ez a triatlon, csak ne kéne hozzá ennyi CUCC. Hova rakok ennyi mindent? Hogy pakolok be úgy, hogy elférjek, ha kocsi nélkül megyek a versenyre?

Léteznek szuper, úgynevezett transition bagek, amiben minden elfér, vizes neoprén, bukó, cipő, stb.. De kocsi nélkül sajnos szerintem lehetetlen megoldani a logisztikát. Például hogy jut le a versenyre a bringád? Igaz, aki kemény, az leteker bárhova. Mondjuk Ironman előtt 3 nappal nem javaslom senkinek, hogy Pestről lebringázzon Nagyatádra… Én azzal a szöveggel szoktam fuvart keresni, hogy: „Ha kell, csendben vagyok, de ha arra van igény, a világ legszarabb szóvicceit tolom egész úton.” Eddig bevált, de általában nem szólalhatok meg.

 

Mi ez a rengeteg gomb az órán?!

Ez attól függ, hogy milyen órád van, de a használati útmutató lerántja a leplet ezekről a titkokról.

 

Úszással kapcsolatos kérdések

Mi van akkor, ha képen rúgnak a vízben?

Erre csak ennyit szeretnék mondani (századjára is sírva röhögök rajta). Ha megrúgnak, vagy fejbe vágnak, az kellemetlen, de belehalni nem fogsz. Kicsi hisztike, aztán mész szépen tovább.

 

Mit csináljak, hogy ne szívja ki a szememet az úszószemüveg?

Érdemes kipróbálni különböző típusú szemüvegeket, de hogy hol a szent grál? Na, azt nekem is elárulhatná valaki! #mosómaci

 

Hogy kell a neoprént felvenni? Ez mindenkinek fél órás művelet?

Mint annyi minden mást, ezt is érdemes gyakorolni otthon, hogy mire éles helyzetbe kerülsz, simán menjen. Egyébként egy sima nejlonzacskó csodát fog tenni: húzd rá a lábadra, mielőtt elkezded felcibálni a neoprént, és meg fogsz lepődni; seperc alatt guminő lesz belőled!

 

Mi van, ha elszakad az úszósapim vagy a szemüvegem verseny közben?

Semmi. Ne pánikolj. Így is lehet úszni. Második Ironmanem során 2000 méternél elszakadt a szemüvegen, így kvázi vakon úsztam le a maradék távot a felkelő nap lágy (se) sugaraival és sűrű anyázással kísérve. Ha az úszósapi szakad, az kevésbé para, feltéve, ha nincs hajad. Vagy ha össze van kötve.

 

 

Anyagcsere-folyamatokra vonatkozó kérdések

Hogy fogok pisilni verseny, de leginkább bringázás közben?

Megállsz, leszállsz, pisilsz. Az első szezonban még olyan helyet fogsz keresni, ahol vannak fák, bokrok. A második szezonodban egy villanyoszlop is megteszi. Aztán már nem szállsz le a bringáról. Csak leöntöd egy kis vízzel.

 

Mi van, ha hánynom kell?

Ha hányni kell, hányj. Lehet, hogy utána jobb lesz, és megkönnyebbülsz. A folyadékpótlásra nagyon figyelj, mert nő a kiszáradás veszélye. Ha sokat hánysz, ne kockáztass, szállj ki!

 

Mi van, ha megy a hasam?

Ha menni kell, menni kell. Viszont ebben az esetben is nagyon fontos, hogy pótold a folyadékot. Pláne, ha meleg van és megy a hasad, könnyebben kiszáradhatsz.

 

Mi van, ha megjön verseny közben?

Ez velem is megtörtént. Persze semmi sem volt nálam. Ilyen esetben vedd célba a nőnemű szurkolókat/szervezőket, én 3 perc alatt megszereztem a szükséges eszközöket plusz még fájdalomcsillapítót is.

 

Mit és mennyit egyek, igyak verseny közben?

Ez megérne egy külön cikket, itt van például ez és ez. Fontos alapszabály, hogy versenyen ne próbálj ki semmi újat, azt edd és idd, amiről tudod, hogy bírja a gyomrod.

 

Lábkörmökre vonatkozó kérdések

Törvényszerű, hogy leessenek a körmeim?

Nem törvényszerű, de előfordul. Próbálgatni kell a cipőket és a méreteket, most én is belefutottam ebbe, így több mint két év után a divatszín ismét a lila. Sajnos a sok futás nem szépíti meg a lábfejedet, bőrkeményedés, tyúkszem, lila vagy nem létező, esetleg rondán visszanőtt körmök, szevasztok! Egyébként azt olvastam valahol, hogy ez is genetika: van, aki hajlamosabb rá, és akad, akinek semmi nem teszi tönkre a lábai csodás szépségét. Őket legalább annyira utálom, mint azokat, akik folyton Nutellát, csokit és sütit zabálnak, és nem híznak.

 

Mennyi idő, mire visszanőnek az elvesztett lábkörmök?

Kb. 6-7 hónap.

 

Ha megvan minden körmöm, akkor nem vagyok igazi futó?

Igen, ez így igaz. Mint ahogy az is, hogy ha nincs peremes kereked, karbonbringád és wattmérőd, akkor nem vagy igazi triatlonista. És ha nem törted még el a kulcscsontod, akkor nem vagy igazi bringás. (Jól sejted, Anna csak ironizál :D – a szerk.) 

 

Külső megjelenésre vonatkozó kérdések

Mit csináljak a hajammal?

Fond be parkettába! Az tuti kitart a végéig.

 

Sminkelni lehet?

A kölykét védő anyaoroszlánt is meg lehet simogatni. A kérdés az, hogy érdemes -e.

 

Nem vagyok a legatletikusabb alkat, és meglehetősen lassú vagyok. Nem fognak kinevetni, hogy mit keresek én egy triatlonversenyen?

Nem, és ebben egészen biztos vagyok! A Hawaii Ironman VB-n a győztes, aki 8 órát megy, visszamegy tapsolni az utolsónak, aki pedig 16-ot. Van még kérdés? :)