Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

Németh Luca háromszoros ifi világbajnoki bronzérmes skyrunning futásban

A vertikál rajtja utáni pillanatok, Luca fókuszban.

A 16 éves Németh Luca remek eredményekre lehet büszke terepfutóként. A fiatal miskolci lány az augusztus elején, Olaszországban megrendezett Ifjúsági Skyrunning Világbajnokságon vertikál és skyrunning kategóriában is harmadikként ért célba, így összetettben is bronzérmet nyert. Ha a Németh név ismerősen cseng a terepfutás kapcsán, nem csoda, hisz Luca édesapja az egyik legsikeresebb magyar terepfutó, Németh Csaba. Lucát a versenyről, édesapját pedig külön interjúban arról kérdeztük, milyen volt a világbajnoki dobogón látni a lányát. 

 

 

A futás kapcsán beszélgetünk, de csak két éve futsz, kipróbáltál más sportágakat is?

A legtöbb gyerek először úszni tanul meg, ez nálam is így volt, de nem versenyeztem, csak eljártam edzésre hetente többször. Mellette apukámmal eljártunk biciklizni, meg néha futogatni. Mindig része volt az életünknek a futás apukám révén, láttam, mennyire szereti a hegyeket, az erdőt. Innen is jött az ötlet, hogy én is szívesen futnék. Kiskoromban tele voltam energiával, folyton akartam valamit csinálni, ezért néha apa elvitt nagyon kicsi távokra kocogni. Éppen egy ilyen futás során botlottunk bele egy tájfutó edzésbe, én pedig mondtam, hogy szeretnék járni edzésekre. Ekkor apa azt mondta, hogy majd ha egy év múlva is szeretném, lehet róla szó. Mivel egy évvel később is élt bennem ez a gondolat, be is írattak az edzésre. Egy évet tájfutottam 13 évesen, utána pedig becsatlakoztam a Nomád Terepfutó Suli edzéseibe 2 éve. A tájfutás nekem nehezebb szakág, el lehet veszni az erdőben, de a mai napig néha elmegyek kedvtelésből az edzésre. Sosem volt semmilyen elvárás, nem volt soha kötelező, a szüleim azt mondták, addig csináljam, ameddig örömömet lelem benne.

Az olaszországi ifi skyrunning világbajnokság dobogósai. Balról jobbra: Andrea Sinfreu Alducin 2. (Andorra), Laia Gonfaus Slles 1. (Spanyolország), Németh Luca 3. (Magyarország).

 

Édesapád talán a legsikeresebb terepfutó Magyarországon. Gyerekként mennyire tudtad azt, hogy milyen eredményei vannak?

Kicsi koromban nem igazán gondoltam, hogy ez nagy dolog, természetes volt, nem is tudtam pontosan, hogy apa éppen milyen versenyen van, de sokat utazott hétvégente. Arra emlékszem, hogy mennyire nem szerettem, amikor a hatalmas szekrényünkről takarítása közben le kellett pakolnom az összes kupát, leporolni, majd visszatenni. A magam szórakoztatására mindig megszámoltam, hogy mennyi van. Akkor még nem igazán gondoltam bele, hogy mind egy-egy sikeres versenyt jelképez.

4-5 éve már gyakran elkísértük apát versenyekre családilag, a nyaralás része volt, hogy apa fut. A verseny előtt és után rengeteget túráztunk, és már akkor hatalmas élmény volt, hogy micsoda szép helyekre eljuthatunk.

Az első versenyélmény ezek szerint tájfutóként ért

13 éves voltam akkor, azt hiszem, 3. lettem a versenyen, de igazából nem is ez számított, hanem arra voltam nagyon büszke, hogy egyáltalán sikerült a versenyt teljesíteni. Akkor még annyira új volt maga a futás és a tájékozódás is, hogy annak is örültem, hogy visszakeveredtem az erdőből a célba.

Hány edzésetek van egy héten a csapattal?

6 edzés van, ha hétvégén úgy van verseny, akkor 7 futás is összejön. Ebből 3 pályaedzésünk van, ami lehet résztáv, fartlek, a többi pedig terep szokott lenni dózerúton, murván vagy az erdőben. Ez egy vegyes csapat, vannak 10-13 évesek, mi nagyok hárman vagyunk. Edzésen csapatokra vagyunk osztva, mi hosszabb kört megyünk terepen, a kisebbek pedig egy rövidebb futást csinálnak ez alatt. Az edzőm, Zámbori Zoltán úgy építi fel az edzéseket, hogy megvan a pályaedzésen a célidő egy-egy résztávra, de ha valakinek nem jön össze, sosincs belőle probléma. Mindenkinek lehet rossz napja, az aktuális formát pedig nagyon sok minden befolyásolja. Pulzust csak a nagyon rövid és gyors sprintek után nézünk néha, ha valakinek nagyon magas, akkor azt szokta mondani az edző, hogy pihenjen. A pálya nem a kedvencem, kicsit egyhangú, de tudom, hogy muszáj gyorsító munkát is beletenni az edzésekbe, hogy terepen is meglegyen a tempóm.

Van kedvenc útvonalad?

A Bükk a magyarországi kedvencem, nagyon szeretek Bükkszentkeresztre felfutni a kéken. Viszonylag sok versenyen voltam már az országon belül, a Tátrát, Pilist és a Visegrádi hegységet is nagyon szeretem. De az az igazság, hogy mindegy, csak erdő legyen.

Felfelé vagy lefelé szeretsz jobban futni?

A felfelé, ez egyértelmű. Nem azt mondom, hogy nagyon jól bírom, inkább lassan, de biztosan felkocogok. Sosem nézek fel, mert az lelkileg megtör, csak megyek, egyszer pedig csak felérek majd. A lefelében nekem az is problémás, hogy sajnos a szemüvegem elkezd ugrálni föl-le a fejemen, ami zavaró tud lenni. De őszintén megmondom, hogy lefelé azért félősebb is vagyok, nem szeretek esni, nem szeretem a sebeket magamon, óvatosabban jövök le a kelleténél. Kell még javítani a technikámon, de a tapasztalat majd biztosan segít.

Mi az, amit te az erősségednek tartasz?

Azt hiszem, hogy a megbeszélt taktika betartása az, amit végig tudok csinálni. Ami ki van adva feladatnak, én azt mindig betartom, tudatosan, fegyelmezetten csinálom a versenyeket, edzéseket.

Mi is az?

Sky: A terepfutás egy olyan szakága, ami 20-49 kilométeres távot jelent minimálisan 1300 méter szintemelkedéssel (az ifi kategóriában a táv hossza ennél lehet rövidebb). 
Vertikál: Maximum 5 kilométeres hegyi futás, 20-33%-os meredekségű emelkedőn. 

 

Beszéljünk az ifjúsági világbajnokságról, ahonnan érmeket hoztál. A vertikál versenyed, ahol harmadik lettél, 3500 méter volt, 1000 méter szintemelkedéssel. El sem tudjuk képzelni, hogy milyen lehet az. 

A pálya látszata elég sokkoló volt, de a vertikál versenynek ez a lényege. Sokat készültem rá, de ott hirtelen felnézve a hegy tetejére elég ijesztő volt. A legnehezebb nem is az volt a versenyben, hogy meredek és sok volt a szint, hanem a technikás terep. Hatalmas fűzsombékok voltak végig, amikre muszáj volt fellépni, felugrani. Ha nem a fűcsomókra ugráltunk, akkor pedig meredek köves terepen kellett felfelé haladni. Morálisan nehéz volt az is, hogy a célt szinte végig láttuk és hallottuk is, de akkor még mindig nagyon messze volt.

 

Hol lehet ilyen versenyre készülni itthon?

Sajnos a köves-technikás részt nem lehet gyakorolni Magyarországon, mert hiába van ilyen szakasz a Bükkben is, összesen 300 méter, ez pedig 3 kilométer volt, a folytonosságot nem tudtuk gyakorolni. Őszintén nem tudom, hogyan oldottuk meg. Amiket apukám mondott, azokat a tanácsokat próbáltam betartani, például ő javasolta, hogy inkább az út szélén fussunk, ahol nincs annyi szikla, próbáljunk kicsiket lépni, és van egy kis laposabb rész, ott fussunk.

Mennyire tudtad betartani a megbeszélt taktikát?

Próbáltam, amennyire tőlem telt, a végére nagyon elfáradtam és a lapos részeken is néha gyalogolnom kellett. Sok versenyzőnek volt botja, de én nem tudok olyan jól botozni, ezért nem is vittem magammal. Olyan 60%-át meg tudtam futni a versenynek, pont ugyanolyan sebességgel haladtam futva, mint a többiek bottal gyalogolva. De a gyaloglás annyira kibillent a dinamikából, hogy nem szeretem. Van a gyaloglásnak is egy technikája, ahogy rágörnyed az ember a térdére, kézzel tolja fel magát, de még nem igazán megy jól.

Az ifjúsági terepfutó válogatott.

 

Tudtad, hogy jó helyezést érhetsz el?

Szakaszosan rajtoltunk, 15 másodpercenként indítottak minket. Én utolsó előttinek rajtoltam, mögöttem pont az a spanyol lány indult, aki végül megnyerte a versenyt. Ő már a legelején elment mellettem, de a többi lányt szépen elkezdtem utolérni, tudtam, hogy őket megvertem. Nagyjából harmadik helyre számoltam magam a verseny közben én is. Elégedett vagyok, bár az időmön lehetett volna javítani. Előzetesen ezt az 55 percet saccoltuk előre, 1-2 percet lehetett volna még javítani rajta, ha a laposabb részeken jobban meg tudtam volna indulni.

Ez a nagyon rövid vertikál verseny a te távod?

Ami igazán fekszik nekem, az a 15-16 kilométeres táv 1000 méteres szintemelkedéssel. 10 kilométertől félmaratonig szívesen indulok bármin, a szintemelkedés pedig minél több, annál jobb.

Szintén bronzérmet nyertél skyrunning versenyszámban, majd a két eredmény miatt összetettben is a harmadik helyet hoztad el az ifi vb-ről. Milyen volt a sky verseny?

16,7 kilométert kellett futnunk 1800 szinttel. Nekem ez a hosszabb táv jobban fekszik. A legnehezebb az volt, hogy a pénteki vertikál után szombaton bejártuk a pályát, és vasárnapra maradt a sky. Egy kicsit féltem attól, hogy fáradt leszek, de végül jól kijött a forma. A pálya úgy nézett ki, hogy ugyanonnan indultunk, ahonnan pénteken a vertikál, fel kellett menni újra azon a 3,5 kilométeren 1000 szinttel, és onnan mentünk feljebb. A végén egy meredek gerincen kellett felfutni, onnan pedig a vertikál pályája mellett lefelé kellett 1000 métert lefutni viszonylag rövid távon. A gerincen még 1 percen belül voltunk 4-en, nagyon szoros volt a verseny. A felfelé végén utol tudtam érni a második helyezettet, de a lefelében sajnos ellépett, egy nagyon kicsivel kaptam ki a végén, de nem vagyok csalódott. 2 óra 32 percet futottam.

Milyen terveid, vágyaid vannak a futásban?

A közeljövőben szeretnék a #YCC-n, az UTMB 15 km-es, 1000 méter szintemelkedésű távján indulni. Jövőre megint szeretnék a skyrunning ifi világbajnokságán elindulni. A bakancslistán természetesen rajta van az UTMB, illetve annak a kisebb távjai, de ez sokéves terv, nem szeretném elkapkodni.

És a civil életben?

Kicsit bizonytalan még az irányvonal is, szeretnék a sporttal foglalkozni, de inkább menedzsmentben gondolkodom, a futást hobbiból és szeretetből űzném csak. Érdekel a pszichológia is, és annak a sporttal kapcsolatos oldala is.

Milyen felszerelésben szeretsz futni, mik a kedvenc márkáid?

Nike cipőben szoktam futni, más márkákat is próbáltam, de nekem mindegyik ugyanolyan. Ruházatban Mammutot és Nike-t is szoktam hordani. Futózsákok közül még nem sikerült olyat találni, ami jó rám, mert elég kicsi vagyok. De a Compressortnak van egy öve, amibe pont belefér az a kis kabát, telefon és esetleg egy víz, ami egy 15 kilométeres távra kell.

Van példaképed?

Elsősorban édesapám, mert ő hozta be az életembe a futást, és a sport szeretetét. Már kiskoromban is azt láttam rajta mindig, hogy őszintén szereti a hobbiját, az erdőt, természetet. Arra is ő tanított meg, hogy a közösségnek mekkora ereje van, verseny közben hiába ellenfelek a futók, lehetnek őszintén barátok, drukkolhatnak a másiknak tiszta szívből.

Szerinted mi apukád legnagyobb erőssége?

Szerintem a problémamegoldó képessége és a higgadtsága. Nagyon sokszor mondja is, hogy a terepfutásnak egy nagy titka van, az alkalmazkodás. Ha esik az eső, az mindenkire ráesik, ha nyavalygok rajta, attól nem lesz jobb. Azt tanultam tőle, hogy ha megpróbálom megoldani, alkalmazkodni vagy csak elfogadni a helyzetet, sokkal jobban fog menni a futás. Ezt még tanulnom kell, hajlamos vagyok hisztit csapni, kényesebb is vagyok, ezt is biztosan tanulni kell, majd a tapasztalat remélhetően meghozza ezt is.

Versenyfilozófiád vagy mottód van?

Verseny alatt próbálok mindent kizárni a fejemből, az aktuális feladatomra koncentrálok. Izgulós vagyok, a rajtig nem igazán találom a helyem, azt mondogatom magamnak, hogy semmi probléma nincs, ha nem sikerül, nincs tétje a versenynek, de ha elindulunk, már minden rendben lesz.

Van olyan felület, ahol követhetjük az eredményeidet?

@thenemethluca a saját oldalam, apával pedig van egy közös oldalunk @lucyandherdad