Szöveg: Németh Györgyi | 2019.06.18. | Frissítve: 2019.06.20. | |
UltraTrail Hungary | Janek Noémi teljesítménytúrával kezdte, majd fokozatosan kezdett rövidebb majd egyre hosszabb terepfutó versenyeken indulni. Noémi szerint a fokozatosság nagyon fontos a futásban.
Az edzéstervét maga állítja össze, a futásai pedig a saját bevallása szerint nem is nevezhetők edzéseknek. Egyszerűen imád terepen futni, az erdő és a hegyek gyönyörködtetik, és mindig igyekszik átadni magát a jelen maximális élvezetének. Az idei UTH-n a csemege uborka volt a kedvenc frissítése, és a Dobogókő-Lepence közti rész a kedvenc szakasza, de interjúkban ennél sokkal többet is elárult a versenyről, a futással való kapcsolatáról és bevált motivációs módszereiről a kiváló amatőr ultrafutó, Janek Noémi.
Tavaly a Szentlászló Trailen indultál. Miért döntöttél úgy, hogy idén emeled a tétet?
Immáron harmadik éve tervezgettem, hogy átlépem a bűvös 100 kilométeres határt, de sokáig úgy éreztem, hogy még nem, még nincs itt az ideje. Tavaly nyáron heti rendszerességgel edzettem a Dömös-Prédikálószék emelkedőjén, és ott támadt végre az az érzésem, hogy itt az idő. Itt az idő, hogy kilépjek abból a komfortzónából, amit a 100 km alatti távokkal magam köré építettem. Adta magát a tavalyi élmények után, hogy az UTH legyen az a bizonyos verseny, ahol átlépem a határaimat. A Szentlászló Trail győzteseként VIP-nevezéssel indulhattam a 2019-es távok bármelyikén, így pláne nem hezitáltam sokat azon, hogy melyik táv a méltó erre a jutalomnevezésre.
Milyen távokon versenyeztél az elmúlt egy évben, hogyan illeszkedett ebbe az UTH?
Alapvetően már hosszabb távokon versenyeztem, így ősszel például a Piros 85 volt a főversenyem, amin sikerült a tervezettnek megfelelően elég jót futnom. Az idei évben az edzőversenyeim főleg 50 kilométer körüli távok voltak (Vértes Terep Ultramaraton, Pilis Trail, Ultrakék Budai Trail), de szeretek olykor rövidebb, szintesebb pályákon „ínyenckedni”, így kerültem tavasszal például a Pilis Vertikálra és a Libegő Trailre. Úgy terveztem, hogy január és április között versenyzek, majd a május hónapot már a teljes ráhangolódás jegyében töltöm el, és befutom a pályát három részre osztva. Szerintem jól sikerült edzésmunka előzte meg az UTH-t, megfelelő formaidőzítéssel.
Milyen célokkal érkeztél a versenyre? Az eddigi eredményeidet ismerve úgy gondoljuk, hogy biztosan dobogós álmaid lehettek...
Általában az általam vágyott célidő elérése a meghatározó, és ha az elég a győzelemhez vagy a dobogós helyezéshez, akkor az hatalmas öröm. Alapvetően volt egy álomidőm most is, amit a tavalyi Szentlászló Trail tempója alapján számoltam ki mint lehetséges célidőt. Két különböző időtervre számoltam (14:00; 14:30), végül egyik sem jött be, ami miatt a célba érkezve persze kicsit elégedetlen voltam. Mivel tavaly számomra sokkal kedvezőbb időben futhattunk, így azt gondolom, a gyengébb teljesítményemnek elsődleges oka a hirtelen jött meleg lehetett, másodlagosan pedig a 100 km feletti távok kevesebb rutinja. Nagyon hasznos tapasztalás volt, úgyhogy bőven van még hová fejlődnöm ezeken a távokon. A dobogó valamely foka szerintem mindenkinek a fejében van, aki versenyzőként gondolkodva áll be a célversenyének rajtjába. Én is vágytam rá természetesen, de verseny közben, főleg már a 10. óra környékén, kicsit átértékelődnek ezek az előzetes vágyak, és csak a jelenben felmerülő esetleges nehézségek kezelése, a holtpontokon való túljutás a távlati cél. Itt ráadásul most tényleg csak akkor lehettem biztos a győzelemben, amikor a Bükkös-patak mentén beállt elém a biciklis felvezető. Szóval ilyen hosszúságú távon szerintem nem lehet a győzelmet kergetni, hanem folyamatosan haladni kell, menedzselve a felmerülő helyzeteket.
Hogyan készültél fel erre a távra?
Erre a versenyre december óta tudatosan készültem. Edzőm nincs, magamnak állítom össze az aktuális versenyálmaimnak megfelelően a futásaimat. Átlagban 80-110 kilométer közötti heteim voltak relatíve sok szinttel, viszont hetente csak négyszer tudtam edzeni. Mivel ezeket minőségi futásoknak mondanám, így szerintem jól fel tudtam építeni a formát ennyi edzéssel is. A heti négy futásból csak kettő volt terepen, idén jellemzően a Pilis és a Visegrádi-hegység útjain futottam. Azért szeretek itt futni, mert sokkal könnyebben össze tudok rakni olyan 25-40 km közötti edzéseket, amik változatos tereppel és nagyobb pozitív szintemelkedéssel tarkítottak. Nem utolsósorban persze a célzott edzés része a mentális felkészülés, ami a versenypálya ismeretét és szeretetét is magába foglalja. Azt hiszem, elmondhatom, hogy nagy tisztelője és csodálója lettem a Pilisnek és Visegrádi-hegységnek az elmúlt hónapok során.
A futóedzéseim nem túl változatosak, hiszen klasszikus értelemben nem is nevezhetők edzésnek. A hétvégi terepfutásaim előtt jellemzően kitalálom, hogy milyen távot/szintet szeretnék menni, kimérem online térképen, majd kimegyek és lefutom. Nem hajtom magam túlzottan, persze nézem az időt és a tempót, de igazából nem stresszelem magam rajta. Hétközben a másik két futásom inkább szól a tempóról, de ott jelentős szintről és technikás terepről nem beszélhetünk, hiszen bár az utca mellett van terep jellege, de semmiképpen sem szintes pálya. A tempós futásokra alapvetően a versenyeket használom, ott jellemzően sikerül kihajtanom magam rendesen.
A sorozatterheléseket (back to back long rungs) viszont kifejezetten hasznosnak tartom és szeretem, az UTH-ra való felkészüléshez is voltak egymást követő akár 3-4 napos hosszú, 25-40 km-es futásaim. Mindemellett az erősítés szintén fontos, így ha nem is tudatos következetességgel, de rendszeresen végezek egész testet célzottan erősítő gyakorlatokat.
Mik voltak a terveid a frissítéssel kapcsolatban?
Mivel tudtam, hogy meleg lesz, így az egymást jól kiegészítő kóla és szénsavas ásványvíz volt a biztos pont a frissítésemben. Emellett volt nálam energiaostya, sós mogyoró, sós-karamellás golyók és gumicukor. Szeretek a pontokról csipegetni, most a csemege uborka volt a kedvencem. A házi húsleves is a frissítésem részét képezte, bár nem fogyasztottam belőle sokat, ahogy egyébként a szilárd anyagokból sem. A meleg miatt folyamatosan figyelnem kellett a folyadékfogyasztásra, nagyjából 6-7 litert ittam a 15 óra alatt. Annak ellenére, hogy nem mondható szokványosnak a frissítésem, nem okozott gondot, talán Lepencén kellett volna a saját levesből vagy az energiaostyából fogyasztanom, mert a Pilisszentlászló-Visegrád (kb. 72-82 km) szakaszon egyértelműen éreztem egy kisebb enerváltságot. Szerencsére mondhatom, hogy gyomorban erős vagyok, így nem szokott gondot okozni, ha egymás után magamba öntöm a kólát, az uborkát, a ropit, a gumicukrot, megtoldva egy kis sajtkockával.
Mesélj a versenyről, az egyes szakaszokról. Mit élveztél a versenyben, illetve hol akadtak nehézségeid?
A versenyt különböző „mérföldkövekre” osztottam magamban: Dobogókő, Pilismarót, Lepence, Visegrád, Pap-rét, Skanzen és a cél. A legjobb része a versenynek egyértelműen a Dobogókő-Lepence (20,2 km-63,9 km) szakasz volt, ezt hihetetlenül élveztem! A májusi bejáráson érdekes módon ennek az etapnak a Pilissztentlélek-Lepence közötti részét éreztem a legnehezebbnek. Egyébként az első 20 kilométer azért volt nehéz, mert még kerestem a helyem a mezőnyben, és a saját testem aktuális állapotát is fel kellett mérjem. A Lajosforrásig (10 km) persze ment mindenki, mintha nem lenne holnap, onnantól kicsit talán elkezdtünk jobban szétszakadni, és én is beálltam a saját tempómba. Dobogókőre felérve hatalmas megkönnyebbülést éreztem, felszakadt bennem valami, és csak az járt a fejemben, hogy: „Te jó ég! Itt vagyok az UTH-n a csodálatos éjszakai erdőben, megyek lefelé a Zsivány-sziklákhoz, és eszméletlen jó minden!” Nyilván ehhez hozzájárult az is, hogy itt vettem át a vezetést, ami a célig ki is tartott. A győzelem ízét ugyan korántsem érezhettem meg, hiszen hátra volt még 90 km, de mindenképpen adott egy erős löketet. Klastrompuszta után egy izlandi férfi versenytárssal beszélgettünk, ami szintén egy gyöngyszeme volt a versenynek más találkozások és beszélgetések mellett.
A nehézségeket tekintve a Visegrád-Pap-rét szakaszt emelném ki idén is, pedig sokat edzettem rajta célzottan pont ennek elkerülése végett. A legnehezebbnek viszont egyértelműen a Vöröskő szerpentinje és a cél közötti szakaszt említeném, mert a korábban beázott cipőmben a zokni kicsit szétcincálta a talpam szélét, valamint égett a talpam, a combomban is éreztem már fájdalmat, az órák óta vizes ruhám pedig sok helyen kidörzsölt. Sajnos emiatt nagyon visszaesett a tempóm, a korábbi 20 perces előnyömet szinte teljesen felélte ez a cirka 14 km, és mondhatom, hogy nagyrészt ennek köszönhetően buktam el az előzetesen kiszámított 14:30-as álomidőmet. Tanulságos volt, úgyhogy lesz mire figyelnem a következő ilyen hosszúságú távomnál.
Segíts nekünk elhelyezni téged a hazai terepfutás mezőnyében! Láttuk, hogy te is futottál például azon a hegyi futáson, ahová hazánk legjobb terepfutóit hívták el, például Tiricz Irént, Csuta Dorottyát, Merényi Tímeát. Hogy nézzünk a terepfutó világ élmezőnyére itthonról? És ebben te hol állsz?
Az említett futókat mind-mind igen komoly versenyzőnek tartom, akiktől rendkívül sokat lehet tanulni akár a kitartást, akár a célokért való küzdést tekintve. Ugyanakkor magamat nem sorolom közéjük, hiszen más mentalitással és másfajta edzéssel vagyunk jelen a terepfutás világában. Nekem nincs versenysportolói múltam, sem atlétikai alapjaim, valamint edzőm, egyesületem és edzéstervem se, ebből már látható, hogy egészen más megközelítésből tekintek a terepfutásra és a versenyzésre is. Emellett azért is nehéz a besorolás, mert más távokon érzem magam erősnek – az említett versenyzők többsége vertikálon (rövidebb, ám annál szintesebb pályákon rendezik a vertikál futásokat - a szerk.) és középhosszú távokon versenyez, én nem gondolnám erősségemnek ezeket a távokat. De éppen ez a csodálatos a terepfutásban: mindenki megtalálhatja a mentalitásának és fizikai képességeinek legmegfelelőbb távot, szintet, pályát, és kihozhatja magából a legtöbbet.
Számomra úgy tűnik, hogy nagyon elkötelezett, szorgalmas futó vagy. Mik az erősségeid, miért van az, hogy ilyen szépen szerepelsz ezeken a hosszú terepversenyeken?
Szerintem a fokozatosság elengedhetetlenül fontos része a hosszabb távokra való eredményes felkészülésnek. Én is úgy kezdtem, mint sok terepfutó: először csak gyalogtúrák, aztán száz méterek, pár kilométerek, majd szépen sorban jöttek a 20-30-40 kilométerek és további távolságok. Ebben a mostani formámban alapvetően hét év munkája fekszik a teljesítménytúrás évekkel együtt. A fő erősségem szerintem, hogy minden futásomban benne van a szívem, vagyis szenvedéllyel szeretem, amit csinálok. Sose érzem edzésnek, ha terepen futok, mert az erdő és a hegyek egyszerűen gyönyörködtetnek és feltöltenek. Nincs bennem teljesítménykényszer, teljesen át tudom adni magam a jelen élvezetének, az sem zavar, ha nagy szembeszél van, durván sáros a terep vagy éppen havas-jeges a pálya, sőt! Szerintem ezek együttesen adják azt a mentális keménységet, ami a hosszabb távokon minden nehézségen átlendít.
Mentálisan hogyan hajtod magad a hétköznapokban, milyen mantráid, pszichés motivációs módszereid vannak, amiket a versenyzés közben alkalmazol?
A hétköznapokban sok erőt tudok meríteni a hétvégi terepfutásaim emlékeiből – színekből, képekből, érzetekből. Ha nehezebben tudok elaludni, akkor gyakran gondolok egy-egy számomra kedves útvonalamra vagy egy közelgő verseny pályájára, amit fejben lefutok. Kifejezett mantráim nincsenek, viszont a hosszabb versenyek mélyebb óráiban gyakran jönnek az agyamba random dalszövegek, amiket előszeretettel skandálok magamban. Ilyenkor van, hogy csak egy-egy sor kerül a mentális gépezetbe, de akár órákon keresztül az megy a fejemben, általában nagy löketet adva. Az a legidegesítőbb, ha olyan dalszöveg jön fel, aminek nem ugrik be a teljes szövege, vagy ha olyan dallam, ami kifejezetten idegesít. Vicces módon a legritkább esetben jut eszembe olyan, amit célzottan ezért hallgatok meg az aktuális futásom előtt. Szerencsére viszont a mindennapok gondjait 2-3 óra után teljesen sikerül kipucolni a fejemből, így ezeken nem sokáig szoktam rágódni.
Mit tanácsolnál azoknak, akik a jövőben tervezgetik az UTH 112 kilométeres távján az indulást?
Mindenkinek azt tudom javasolni, hogy csak felkészülten álljon rajthoz, és tartsa be a fokozatosságot a versenytávok növelésénél, mert még így is történhet bármi, amit kellő rutin nélkül necces megfelelően kezelni. Élvezet nélkül, sérülést kockáztatva pedig mit sem ér az egész...
