Saját ösvényen Nagy Sára blogja
Írj nekünk

Zugspitz Ultratrail

Supertrail - 63 km, 3000 m+

Május 20.

Ultra-Trail Hungary (112 km) sikeres teljesítése után hazafelé Szentendréről:

"Tamás, tudod ilyenkor mi van mindig: ultrafutás közben megfogadod, hogy ez az utolsó, ezt még megcsinálod, de utána csak fun run van. Nincs több verseny, minek? Önmagunk fölösleges szívatása. Aztán a futók 90%-a sikeres ultra teljesítése után benevez a következő versenyre. Pap-rét után megfogadtam, hogy most egy ideig biztos csak fun run lesz, semmi verseny. Kérlek, ha az elkövetkezendő napokban bekattanok és nevezni akarok valami hülyeségre, kérlek üss le és miután észhez tértem, kérdezz rá, hogy ugye ezt nem gondoltam komolyan."

Május 24.

Aki belevitt a "rosszba." Budai Zével levelezés – részlet:

Június 5.

Regisztráltam, várólistára kerültem, végül egy német srác átadta a nevezést. Június 5-én, 1,5 héttel a verseny előtt rajtlistára kerültem.

 

Gyors szállásfoglalás, következő hét csütörtökén már úton voltunk Leutasch-ba. Pénteken reggel 9-től lehetett felvenni a rajtszámot Grainau-ban, szinte nyitásra oda is értünk, hősként kibírtam, hogy nem veszek semmi menő Zugspitz Ultratrail futóruházatot az expon. Mivel egész tiszta idő volt, úgy döntöttünk, felmegyünk a Zugspitzre  - verseny előtt már szigorúan csak felvonóval, papírkutya módjára – és fent túrázunk egyet. Sajnos a hegy azon része, ahol nem mászó utak vannak, óriási ködben volt, a felvonóhoz közeli részeken meg klasszikus farmer/ing/retikül turistahad volt, így egy rövid körbenézés után inkább lejöttünk.

1

Térkép elő, kerestünk a szállástól nem messze lévő, könnyű túrárával elérhető menedékházat, ahova kellemesen felsétálhatunk. Végül az 1417 méteren lévő Hammermoosalm-ra esett a választás.

Nem, ma nem futok. Pihenőnap, holnap kemény nap lesz. Hosszúnadrág, botok, túrazsák. Szigorúan túrázunk csak. Végre egyszer verseny előtt tartok egy pihenőnapot, ráadásul begyulladt a bal lábamon a bütyköm is, futócipőt egyelőre fel se tudom venni.

"Tamás, ez mennyire jó! Nézelődünk, ráérünk, olyan kellemesen lassabb minden. Nézd mennyi apróbb virág, futás közben nem is látod ezeket a részleteket. Nyáron inkább túrázzunk többet, hagyjuk azt a hülye futást. Izzadunk, lihegünk, ahelyett, hogy kellemesen sétálgatnánk ilyen szép helyen. Mennyivel jobb ez." 

Csomó képet csináltam Tomiról is, annyira viccesen furán néztünk ki nagy túrazsákkal. Sose csináltunk még ilyet.

 

Komolyan azt éreztem, hogy ez a jövő. …aztán felértünk a menedékházhoz, Tomi kikért egy sört én pedig elillantam a mosdóba és átvettem a túrazsákba biztos, ami biztos alapon becsempészett futócuccot. Ugyanis minden porcikám vágyott egy laza futásra. Jó ez a túrázás, de odaértünk a célhoz és hiányzott valami. Talán egy kis fáradság, sportérték, nem tudom. De éreztem, hogy el kell mennem egy kis kört kocogni. ..és milyen jól tettem. Minden a helyére került mentálisan és fizikálisan is (a bütykömet kivéve). Bár tudtam, hogy kemény lesz a másnap: 63 km begyulladt bütyökkel, melegben, minimalista frissítéssel épp elég kihívás lesz, de akartam és vártam a versenyt.

Este összepakoltam a cuccomat. Mérnöki diplomát érdemelne az, ahogy sikerült beszuszakolni a futózsákba a kötelező felszerelést: 1,5 liter tárolásra alkalmas víztartály, hosszú nadrág, hosszú felső, esőkabát, sapka, kesztyű, fejlámba, elsősegélycsomag, pólyákkal, kötésekkel, sterilkesztyűkkel és társaival. No és persze a saját Hammer cuccok. Végre egy előnye a minimalista frissítésnek. Kevés cucc. Az ilyen távra optimális adag tuti nem fért volna bele a zsákomba. Frissítésem az UTH-n tökéletesen bevált módszerre alapoztam: óránként minimum fél Solids tabletta, pár sótabletta, volt nálam 2 zselé és mivel meleg volt, a verseny második felére terveztem, hogy egy tasak, vízben elkeverhető Heed-et fogok kortyolni.

A verseny az osztrák Leutasch-ból indult és német Grainau-ban volt a cél. Tamás reggel elvitt a rajtba, majd átment Grainau-ba, letette az autót a célban és ha már épp Grainau-ból indul via ferrata út fel a Zugspitze csúcsára, úgy döntött felmegy. Spontán buli. (Interjú mindig laza és spontán Tamással az útról itt.)  

Fura volt, ahogy ott állok egyedül Tirolban egy verseny rajtjában. Ugyanakkor nem éreztem magam elveszve, vártam, hogy induljunk.

Egy sporttárs megsajnált, ahogy selfie készítéssel szórakozok egyedül és felajánlotta, hogy csinál egy képet :)

 

9:00, rajt. Kellemes tempóban kezdtem, próbáltam megtalálni a monoton ritmust, optimális pulzust. A futócipőmet este Tomi hajszárítós házi praktikákkal formálta kicsit, hátha jobb lesz a bütykömnek, valamivel jobb is lett, bár éreztem minden lépésnél. Áldottam az eszünket, hogy vettünk végre ultrafutó botokat, már az elején meg is mutathatta mit tud: 2048 méter magasra kapaszkodtunk fel szűk 9 kili alatt. Talán a verseny legszebb szakasza volt. Muszáj volt megállni a csúcson egy percre gyönyörködni és lőni pár képet. Klasszikus alpesi ösvény vezetett le, közel 1000 méter szintet mentünk lefelé, de a nagy ereszkedés után nagyon jól futható rész következett. Közben néha Tomival váltottunk egy SMS-t, nagyon izgultam miatta, amikért egyedül vágott neki a Zugspitze-t megmászni.

 

Kisebb könnyebb emelkedők, lejtők követték egymást, nem volt nehezebb a terep mint a Budai-hegységben. Ugyanakkor tudtam, hogy nem szabad nagy arccal menni, 50 kili körül jön egy újabb 2000 méteres hegy, kell a tartalék. Hegyek jobbról, balról, csodálatos tó, de ha szabad ilyet mondani ilyen helyre, már kezdett kicsit unalmas lenni, már vártam az utolsó nagy hegyet. Éreztem, hogy innen már meg kell lennie, ha nem történik valami rendkívüli, akkor nem borul meg a frissítésem. Átváltottam koffeines Solidsra, bekevertem a Heed-et, olyan energialöketet kaptam, hogy beálltam egy jó tempóra és végig tartottam is, míg fel nem értem 1700 méterre, ahol muszáj volt kicsit belassítani. Nem, nem voltam fáradt, a terep szinte atlétikai pálya volt ezen a részen, a panoráma miatt lassítottam. Eszméletlen volt.

 

Vigyorogva értem fel a csúcsra. Vagyis majdnem. Ekkor megértettem mire gondolt Zé, amikor ezt a képet küldte útravalónak a Zugspitz Ultratrailre:

 

 

Szóval még 100 méter szintemelkedés és tényleg felértem. Innen már csak 9 kili a cél. Lefelé. No, hát abban nem volt köszönet. Az egy dolog, hogy a bütykömnek se tetszett meredek lefelé, de magyar terepen edződött futónak, akinek a leghosszabb technikás lefelé maximum Sombokor, betett ez a 9 kili. 1 óra 45 perc alatt értem le innen. Köveken csúszkálva, botomra támaszkodva, fában kapaszkodva, mikor épp hogy. Végre leértünk a városba, szurkolókkal teli utcák, szuper befutó, 10 óra 35 perc. Női kategória 12. helyre volt elég. Összegezve kellemes futás volt, nem hajtottam ki magam, végig kényelmes tempóban mentem, fényképezős fun run, ugyanakkor okos futás volt, izomzatilag nem merültem ki. Tomi várt a célban, büszkén öleltük meg egymást: ő felmászott a Zugspitze csúcsára én meg futottam egy 63 kilis terepultrát. Nem kell önbizalomnövelő szakkörre mennünk egy ideig. :)

Szerelmünk lapjai :)

 

 

 

 

 

További képek a versenyről: