Tavaly minden összejött. Csodával határos módon ment a frissítésem, a lábaim tették a dolgukat, az időjárás kiváló volt. Éreztem, hogy a tavalyi 8:17-es időmmel egy olyan időt ütöttem meg a saját szintemen ideális körülmények között, hogy ezt nem fogom tudni megdönteni. Idén már a rajtban tudtam, hogy a frissítésem nehezebb lesz mint tavaly. Előző nap vették ki a bölcsességfog műtétem varratait, attól is tartottam kicsit, hogy még korai így ultrát futni, akár ez is okozhat galibát. Ehhez jött még hozzá a 27 fok, szikrázó napsütés (ami már futásnál kánikulának számít), ez sem fogja könnyíteni a dolgot. Ráadásként az eredetileg 8 órára tervezett rajtot technikai okok miatt 8:30-ra tették át. A hideg/hűvös, futóidőnek kiváló időt így 5:45-től 7 óráig a buszon (ami Szurdokpüspökiből Sirokra viszi át a versenyzőket), 7 órától 8:30-ig pedig a rajtban toporogva töltöttük, rajra már igen meleg időben került sor.

A hosszú várakozás egy dologra volt jó: már nagyon vártam, hogy induljunk. Egyetlen dologra próbáltam csak koncentrálni: mindig csak a következő lépést kell teljesíteni, abból kihozni a legjobbat aztán majd lesz valami. Pulzusom kiválóan beállt az optimális (laktát alatti) szintre, szépen haladtam fel a Kékesre. Fogam csak akkor nyilalt kicsit, ha 1-1 kidőlt fa alatt át kellett bújni, egyébként kutya baja se volt, egy gonddal kevesebb, remek. Egy óra futás után elkezdtem érezni a meleget: szezon első igazi melegben futása, nagyon szokatlan volt még. Inni kell… baromi sokat kell inni ezen a versenyen, hogy teljesíteni tudjam. Próbálkoztam 10-15 percenként apró kortyokban inni, nem esett valami jól. Egy hónapja a VTM Ultramaratonon 4 deci vízzel abszolváltam a távot (kb 4-5 litert kellett volna innom optimális esetben). Ott a hűvös időjárás miatt belefért, tudtam, hogy itt nem fog. Hammer zselé, sótabletta, BCAA tabletta, víz. Ebből a menüből meg tudom csinálni, csak tudjak eleget frissíteni. Nagyon nem volt biztató, hogy már kb 15 kili körül olyan állapotban volt a gyomrom mint 30-40 után szokott. Próbáltam nem rágörcsölni, csak haladni, gyönyörködni a csodálatos Mátrában, aztán majd lesz valami alapon.

55 km ilyen ösvényeken…

 

Az órámra nem is néztem, csak haladtam a tempómban, Kékes csúcsán néztem először időt. Nagyon jó idővel érkeztem. Túl jó idővel… Mi történt? Ez a 4 Mátrabérc alatti legjobb részidőm. Egy előnye van annak, hogy csak szegényes saját frissítésből teljesítek minden versenyt: a frissítőállomásokon maximum 10 másodpercet töltök el (chip olvasás + jó esetben kulacsba egy kis víz töltése), míg sokan itt hosszú percekre megállnak. A kis sikeremtől megtáltosodva robogtam keresztül most is a frissítőállomáson, irány le a Kékesről. Önbizalommal telt vigyoromat hirtelen éles fájdalom váltotta fel: megakadt a lábam egy gyökérben és egy igazán nagyot estem. Gyors check: két térdemre szépen ráestem, meghúztam a csípőm, fáj a tenyerem is kicsit, de az úgyse kell a futáshoz. Kevés vízzel a térdemen levő sebet kimostam, próbáltam gyorsan tovább is menni. Zsibbadás elmúlt, örömmel nyugtáztam, hogy semmi bajom. Ez az, mehetünk tovább. Zselé, sótabi, BCAA, zötyögök lefelé a Kékesről, jön Sombokor, szokásos kézen, fenéken csúszkálós bénázás, de a hasam állapota nem romlik. Csór-hegy. Összement, előző években nagyobb volt. Ez megy. Győzelem, irány fel Galyatető. Pulzusom valamivel magasabb mint kellene, hányingerem van, de nem fáradok, semmi bajom. Pont tudtam annyi zselét enni, hogy menjen a futás és ne hátráltasson nagyon a hányinger. Inni is tudok. Sőt, magamhoz képest vedelek. A Mátrabércen minden évben megfogadom, hogy Galyatetőn kezdek el kalkulálni, ha odáig eljutok, akkor már kezdek bízni. Tekintettel arra, hogy 2 éve Galyáról végig görnyedve, fájdalmas csuklással, zéró frissítéssel értem célba szintidőn belül, azóta úgy fogom fel, hogy Galya után minden fájdalommentes lépés ajándék. Galyatető, részidőm egyéni legjobb időn belül még mindig. Kezdtem érezni, hogy szervezetem kicsit több frissítőre vágyna, a frissítőállomáson lévő narancsért konkrétan ölni tudtam volna, a hányingerem ellenére is, de tisztában voltam vele, hogy egy falat és ott lenne vége a versenyemnek. Nagyon kellett tudatosítani, hogy csak a saját, Hammer frissítésem működik nálam. Önkontroll, narancs helyett inkább egy vödör vizet kértem a nyakamba. Ah, világ legjobb frissítése, szétfőtt agyam újra üzemi hőmérsékletre került, irány tovább. Innen 10 kili ajándék, kellemesen futható rész. Elkezdtem kalkulálni. Hogy micsoda?? Jól számolok biztosan? Az is lehet, hogy célba tudok érni 8 órán belül a Mátrabércen? Soha, de soha nem gondoltam volna, hogy erre képes vagyok. Vérszemet kaptam, innentől csak egy dolog érdekelt: 8 órán belül beérni. Ha kell, kockáztatok, bevállalom, hogy túl sok lesz a víz, zselé és kikészül tőle a gyomrom. De azt is tudtam, hogy 8 órán belüli időhöz muszáj lesz a folyadék és némi energia is. 10 órán belüli Mátrabérc időmből van kettő. Tavaly 8:17 lett. Idén meg kell kockáztatnom a 8 órán belülit annak árán is, hogy lehet elrontok vele mindent. Ágasvár. Kevés zselé, nyargalok fel. Ágasvár is összement. Már fent is vagyok. A keményen meredek lefelé megfog mint mindig, itt bénázok, már nem esik jól. A futhatóbb részeken az eséstől kicsit jobban fáj a térdem, visszaveszek a tempóból. Nem baj, 7:30-as időt elengedem, nem ezért jöttem. A teljesítésért jöttem. Eredetileg. De itt már minden a 8 órán belüli időről szólt. 7 óra 55 perc. Ezt tartottam reális célnak. A Muzsla persze sok áldozatot szokott szerezni minden évben. Nem szabad letegezni. Mátrakeresztes. 2 órám van a Muzslára. Muzsla, a köcsög hegy a végén, 3 csúcsa is van. Óvatosan zselézek, már ha ránézek is rosszul vagyok, éppen, hogy nem jön vissza. Nekiindulok a Muszlának. Fáradok, meleg van. Aztán meglátok egy ismerős sziklát… Két éve ezt a sziklát átölve öklendeztem, úgy szédültem, hogy meg kellett kapaszkodnom benne, innen alig tudtam tovább menni akkor. Mi a mostani kis hányinger ahoz az állapothoz képest? No, gondoltam mentálisan nem is lehetne nagyobb löket ennél. Aztán megláttam, hogy írt Anya: indul futni. Na jó, mentális tréning kimaxolva, ketté kell harapni ezek után a Muzslát. Mind a három csúcsát.

 

Bár brutális hányingerem van, de másra se tudok gondolni mint ropira, sós mogyoróra és sörre. Tekintettel arra, hogy az évek óta követett előírt diétámba egyik se fér bele, tudtam, hogy ez ebben a helyzetben egyet jelent: sóhiány. Túl meleg van, nem elég a sótabletta. Muszáj kockáztatnom és izotóniás italt kell innom, kell az elektrolit. Egy tasak Hammer Heed mindig van nálam, bár sose merem bekeverni. Itt az idő, kockáztatunk. Bekeverem a kulacsba és egy ima után belekortyolok. Nem esik jól. Hányingerem erősödik, de valahogy túlélem. Mini kortyokban próbálok inni. Kis idő múlva elmúlnak sörös, mogyorós vágyaim, csak érzem, hogy helyre kerül minden. Felérek a tetőre. Innen már csak le kell gurulni Szurdokpüspökibe. Nem esik jól a térdemnek a hegyről való lefutás, nem erőltetem, innen már meg kell lennie 8 órán belül. Sőt… Olyan tempóban mentem fel a Muzslára, hogy még 7:45-ön belül is beérhetek! Innen már nyugisan megyek. Nem kell a végére még egy esés. Meglátom a templomot. Szurdokpüspöki. Utolsó méterek. Istenem, de szeretem ezt, a függőséget okozó kemény, de legális drog. Hello, önmagam, hello jelenlét, jó volt újra együtt órákon át. 7 óra 43 percnél állítom meg az órám. Hihetetlen büszkeség tölt el. 34 percet javítottam egyéni legjobbamon. Megcsináltam. Boldogság. Hazafelé többször megnézem az eredménylistát és az órámat is. Igen, ez 7:43. Szóval erre is képes vagyok.