Saját ösvényen Nagy Sára blogja
Írj nekünk

Így is lehet tengerparton nyaralni

Szeptember utolsó hete. Bár a hónapban volt több 40-50 kilis verseny is, amire szívesen mentem volna, de végül a szeptember annyi munkával telt, hogy a hétvége csak annyira volt elég, hogy a hétköznap tologatott munkát ekkor csináljuk meg. 

Hajnali futásokra már hosszúujjú kell. Egyik reggelen úgy csípte a kezemet a hideg, hogy már a kesztyűt sem vettem volna meg. Na jó, ez így nem vicces. Hé, mintha lenne egy horvát verseny még ezen a hétvégén. Persze már lezárult a regisztráció… Gyorsan írtam a szervezőknek. Na jó, menjek, majd fizetek a helyszínen. „Tomiiii, ugye péntek este és szombaton nincs semmi helyhez kötött dolgunk? Mert akkor lenne egy ötletem…” Csütörtökön lebeszéltem mindent a szervezőkkel, péntek délután autóba ültünk, amíg egyikünk vezetett, másik még dolgozott, este 9-kor már fel is vettem a rajtszámot a horvát Rabacban.  A szintrajzot szombat reggel rajt előtt fél órával néztem meg. Idén kicsit sok volt a spontán buli, ideje lenne komolyabban venni a dolgokat. Igen, innentől néha tervezni is kellene. Gondoltam, miközben ott álltam az új Dynafit cipőmben a rajtban, amit az előző napi rövid kocogást leszámítva épp egy ultrán készültem felavatni. Legalább gyorsan kiderül, hogy megbarátkozunk-e.

Nem mindennapi rajthelyszín

 

Reggel 7:30. Morajló tenger, csodás reggeli fények. Picit irigykedem, hogy Tomi a vizslámmal egész nap ejtőzni fog a tengerparton, miközben én futok. Ok, én akartam. Ő meg szó nélkül belement az egészbe. Nincs hiszti, futás van. Rajt. Szuper ütemben megyek fel az első hegyre. Pihenőnap? Ilyen spontán bulinál az már megint kimaradt, de jól érzem magam. Igazi, klasszikus sziklás, köves horvát terep. Kell a koncentráció. Első hegyről lefelé jó tempóban kezdek, de végül morcosan konstatálom, ha ezen a versenyen még némi vizet és zselét magamhoz akarok venni az elkövetkezendő kb. 7 órában, akkor nem szabad így mennem, túlságosan rázkódik a gyomrom ennél a tempónál. Inkább bölcsen lassítok. Hát, ezen a versenyen se fogom megdönteni a frissítési rekordomat.

 

20 km-nél járok. Szép panoráma, elfogadható tempó. Új cipő? Maga a tökély! Jöhet a flow meg minden. Meg egy hatalmas esés. Ovis gyereknek nincs olyan sebes térde mint egy terepfutónak, eddig oké. De hogy akkorát esni, hogy a póló + top alatt még a pulzusmérő pántom is leessen? Tökéletesen emlékszem: 9 éve lovaglás közben estem úgy a mellkasomra, tüdőmre, hogy megszólalni nem tudtam, levegőt sem kaptam egy ideig. Újra átéltem ezt az érzést. Az első gondolatom az volt, hogy nemrég előztem egy futót, majd ő biztosan megtalál és hív segítséget. Aztán valahogy észhez tértem, újra kaptam levegőt, rájöttem, hogy tulajdonképp semmi bajom, 1-2 apróbb sebemet kimostam egy kis vízzel, felálltam és futottam tovább. Jöhet a lejtőzés a második hegyről. Kezd elegem lenni a kövekből, sziklákból. Tengerpart újra. Kavicsos parton visz a verseny, a lábamat szinte nyaldossa a tenger. Napsütés. Ellenőrzőpont, napozóágyon két önkéntes pipálgatja az áthaladókat. Én meg futok. Miért is? Komolyan elgondolkodtam egy pillanatra: több órát napozhatnék a parton, utána folytatva a versenyt és beérnék szintidőn belül. Idén konkréten 22 órát töltök Horvátországan, ahelyett hogy strandolnék, futok. Normális vagyok? Iszonyat nehéz volt nekiindulni a harmadik hegynek, de végül pár perc után helyére került minden. A pillanatban vagyok, nyoma sincs a hétköznapi zűrzavarnak, tehát nyaralok. Nekem ez a nyaralás, tulajdonképpen minden tök jó és megy a futás a maga módján. Elkezdek kalkulálni. 8 órán belül illene beérni, az azt jelenti, hogy délután 4-kor már jöhet a megérdemelt napágy is. Tomi rajtban annyit mondott útravalónak, hogy fél 7-kor indulunk haza. Döntsem el mennyit akarok futni és strandolni a mai nap folyamán, eszerint fussak. Jobb motiváció se kell.

Kő, még több kő, szikla. Meredek szikla. A verseny kezdi elveszíteni terepfutó jellegét, sokkal inkább sziklamászás lesz. Belassulok. Iszonyat erős szél. Esés miatt érzem, hogy eléggé megütöttem a mellkasom, fáj a sebes térdem.

Technikásan futható...

 

Végül nem sokat kell mászni, csúcs, hegytetőn csodás panoráma, végre újra futható ösvények. 41 kilinél járok. Leereszkedünk a harmadik hegyről, utolsó 12 km már a tengerparton, szinte sík terepen megy. Hősünk ekkor még nem sejtette, hogy ezt nem fogja szép kényelmes tempóban abszolválni, mert hiába sík, a sziklák maradtak. No meg a brutálisan erős szembeszél. A híres horvát bora. A szél kiszárította a kontaklencsém, a sziklákon, köveken nem keveset bukdácsoltam, ugyanakkor volt kárpótlás is: nagy szél korbácsolta hullámok morajló hangja, sós vízpára és én itt futhatok. Beérek Rabacra, egyre több szurkoló, végül cél. 7 óra 20 perc. Női 5. helyre volt elég. Elégedett vagyok, jó futás volt. Frissítés szokásosan mininális: 2 darab Hammer Solids, fél zselé és fél liter víz. Kevés, de elég volt.

 

 

Tamás és a vizslám a célban vár. 15:30-kor már fürdőruhában napozok. 57 km futás után elfeküdni a tengerparton. Oh, hogy még ingyenes masszázs és csontkovács is van a versenyzőknek… Terv szerint 18:30-kor már úton vagyunk haza. Idén is jót nyaraltunk.

Hurrá, nyaralunk. Klasszikus napozós rész idén összesen 30 perces lett. :)