Saját ösvényen Nagy Sára blogja
Írj nekünk

Grossglockner ultra-trail - 50 km futómámor

Mi szerintem a legjobb érzés egy terepversenyen? Az a pardox érzés, hogy hajt a cél, menni kellene, minél jobb időt futni, de valahogy mégis el kellene húzni az egészet, hogy minél több ideig szívhassam magamba a természet csodáit. A Grossglockner Ultra-Trail 50 km-s távja erről a dilemmáról szólt: menjek és fussak jó időt vagy gyönyörködjek és menjek, ahogy jól esik. Pár kili után egyértelmű volt, hogy most az utóbbit választom.

Igen! Végre Tomi is nevezett (bár semmit, de semmit nem futott az elmúlt hónapokban). Együtt indulunk újra egy versenyen! Izgatottam vártam a rajtot, gyönyörű tiszta reggel volt és tudtam, hogy meseszép helyeken fogunk járni.

Pár perc és rajt :)

 

A táv első 10 kilométere enyhén emelkedős, széles ösvényen kanyargózott egyre mélyebbre a Hohe Tauern Nemzeti Parkba. „Menjek nyugodtan a saját tempómban.” – mondja Tomi. Aha, persze. Szurdok, folyó balról, Grossglockner csúcsa jobbról. Ha gyorsabban futok, nem tudok annyit nézelődni. Dehogy megyek gyorsabban. Egyébként is még nagyon az elején vagyunk, ráérünk még elsütni a patronokat. Igazi Fun Run volt. A széles ösvény egyre technikásabbá vált, hegyi zerge üzemmód nagyon nem az erősségem, helyi srácok el is kezdtek előzgetni. Végre elkezdett rendesebben emelkedni, sziklákon lefelé pattogó hegyi kecske osztrákok belassultak, szépen el is mentem mellettük újra. Felérve a havas Kalser Tauern (2518 m) csúcsra aztán olyan panoráma tárult elém, hogy képtelen voltam nem megállni hóban megmosdani és gyönyörködni. Bevártam Tomit, csináltunk pár képet és azt hiszem kb. százszor elmondtam, hogy ez mennyire gyönyörű. Innentől már nem érdekelt a célidőm.  A 15 órás szintidőért nem kell küzdeni, bőven belefér egy lassabb tempó is, nem minden nap lehetek ilyen helyen, hát akkor most kihasználom. Tiszteletet parancsoló havas csúcsok, kristálytiszta patakok, tavak, metsző friss levegő 2500 méter magasan.

 

Tomival együtt értünk be az első frissítőre. Az első versenyem, ahol Hammer frissítés van! Végre egyszer megállhatok frissítőasztalnál, nem kell magammal cipelnem mindent! Direkt rákérdeztem rajt előtt, igen, lesz mindenhol zselé és Heed. Mint egy ötcsillagos svédasztal: sajtok, sonkák, valami meleg kaja, ezer sütemény. Rezzenéstelen arccal keresem a beígért Hammer zselét. Sehol. Szervezőktől kérek. Mutogatják, hogy mennyi minden van, miért nem elég az nekem. Mielőtt kifakadtam volna, hogy semmi mást nem ehetek innen és arra számítottam, hogy itt lesz zselé, mélylevegő, 10-ig elszámol, szépen kér újra. Nagy nehezen sikerült előhozniuk... Megvárom Tomit, de végül erősebb tempóra váltok. Egészen a meredek lefeléig… Na, hegyi kecskék újra végig nézhették a magyar alföldi lány haláltusáját. Kapaszkodva, csúszva-mászva, négykézláb próbálok leevickélni a hegyről. Itiner szerint „technikásan futható rész”. Ja, a „futómozgás” ami legkevésbé jellemezte ezt a szakaszt. Ennek ellenére jókat nevettem a sporttársakkal szenvedéseinken. Patakátkelés, gleccserek, tavak, már szinte túl sok befogadni ezt a sok csodát. Jön az újabb hegy. 2639 méter magas Kapruner Törl. Köves, sziklás terep. Olyan fajta, ami jó, hogy jelölve van, legalább van fogalmad róla, merre visz az út.

 

"Köves, sziklás terep. Olyan fajta, ami jó, hogy jelölve van, legalább van fogalmad róla, merre visz az út."
 
Technikás terep. Itt épp nem annyira meredek, mégis szépen belassít
 
 

 

Igazi magashegyi környezet, a lenti nyári meleg ellenére is harapós levegő. Kissé szédülök. Fura, energetikailag rendben vagyok, pulzusom tökéletes, talán megvisel a magasság, hőmérsékletváltozás. 2000 méter fölötti magasságokban futni – tud meglepetést okozni. Vagy csak a látvány szédít. Elkezdek fáradni, de nem a lábaim, inkább agyban. Technikás terep miatt nagyon kell koncentrálnom. Próbálok tempósan felkapaszkodni 2600 méterre.

A csúcson átbukva aztán jött a meglepetés: igen sok hó. Igen meredek hegyoldalban. No, jól jött volna egy túrasí felszerelés. Ennek hiányában marad a futócipőben síelés. Nem láttam még ennyi futót egyszerre esni-kelni. :) Nem nevettem még ennyit egy kilométeren belül. A gleccser lenti része bár még kicsit csúszott, de már futható volt, hirtelen szétszakadt a mezőny, voltak akik elhúztak, voltak akik lemaradtak, én meg csak hallgattam a havat ropogni a lábam alatt.

Tűz a nap, közben a lábam a már átázott cipőben a hűs havat tapossa. Csodásan végletes. Vízesés, bővízű patakok dübörgő hangja, vízpára a bőrömön, tűz a nap, még mindig hidegek a lábfejeim, előbukkan egy kristálytiszta tó, annyi inger, hogy még jobban beleszédülök, már "túl sok" a csoda. Végre szétszakadt annyira a mezőny, hogy bár látom az előttem haladót még, de már szinte egyedül vagyok. Apró porszemként haladok a hatalmas hegyek között, morajló patakok mellett. Célba akarok érni, de nem akarok célba érni. Pradox egy érzés. Túl jó itt. Természet, erő, ellentétek, végletek.

 

Még virágok is jönnek? Ez már giccs :) Igen, itt megy keresztül az ösvény

 

 

 

Mellbevágó élmény a kapruni duzzasztógáthoz érni. Betonút, busszal ömlenek a gátra a turisták. Zavar a tömeg, zavarnak a zizis emberek. Legszívesebben ordítanék nekik, hogy merjetek már lelépni a betonról és menjetek fel a hegyen csak 2 km-t, ott van a csoda, nem itt. De láthatóan ezt is élvezik, kattognak a fényképezőgépek. Miből maradtok ki, nem is tudjátok…

Megérkezek a második frissítőállomásra. Hammer zselé? Persze, hogy nincs kitéve. Újabb harc, előszedik, veszek egyet és már megyek is tovább. 17 km van hátra, innen már szinte csak lejt. No, nem ám az a szárnyalunk lejtő, még akad itt-ott már lábujjkörmöknek igen kellemetlen rész.

Utolsó szakasz. Már csak lazán lefele. Ja, nem :)

 

Egyre közelebb ereszkedünk Kaprunhoz. Utolsó 10 km. …és eljött a Budai-hegységben edző magyar lány ideje. Helyi hegyi kecske futók belassulnak a szinte már sík, kis hullámvasút terepen, sorra előzöm a sporttársakat. Srác beáll mellém, mondja, hogy „nyúlnak” használ (versenyző segítésére iramfutó, aki diktálja a tempót, angolul: pacer), ha nem gond, annyira szép, egyenletes tempót megyek. Jól van, gyere. Cél előtt kicsivel gratulál, hogy akkor ő inkább lassít, mert ezt már nem bírja. Na, mi van hegyi népség? Pedig végre lehet kellemesen, magyarosan futni. Célegyenes, a tömegből kiugrik Anya és Tibi. Mi??? „Ti meg mégis mit kerestek itt?” Kijöttek spontán meglepni, hát, sikerült. :) Anyával együtt futunk át a célvonalon. 8:49-es idővel teljesítem a távot. Nem egy Mátrabérc idő, de ez most a legkevésbé sem érdekel.