Nagy Sára
Saját ösvényen Nagy Sára blogja
Írj nekünk

A legszebb gyereknapi ajándék

Van egy „motivációs dobozom.” Ebben gyűjtöm a számomra különleges futóversenyen kapott rajtszámot, apró emléket, 1-1 véletlen összekapart dobogós helyezés érmét. Helyet kapott a dobozomban már Mátrabérc matrica, kő az Eiger Ultra Trail-ről, rajtszám a Cortina Trail-ről. Nem gyakran teszek bele új dolgot: különleges futóélmény azért különleges, mert ritka is. Egyre magasabban van a léc; „eseménytelen, könnyebb” terepultra már nem is üti meg ezt a lécet. Most egy héten belül mégis kétszer kellett belepakolnom: Ultra-Trail Hungary 112 km Finisher érem és rajtszám és az Aldi Női Futógála 5 km-s versenyén kapott érem.

 

Január 5. Csipog a Viber, Anya üzenetet küldött: antifutó Anyukám életében először önszántából futócipőt húzott. 56 évesen. Teltek a hetek és sorra jöttek az edzés képernyőképei: a kezdeti 1 km, 2 lett, aztán már 3-4 km-s távokról jöttek bizonyítékok. Ha lesett egy kis hó, hóban futott, ha több hó esett, akkor sífutott. Ment egyedül, mentünk ketten is. Ha 1-1 hosszabb versenyen futottam, írt, hogy küldi az erőt azzal, hogy ő is elmegy futni. Hihetetlen erőt ad egy ilyen üzenet a VTM Ultramaraton utolsó 10 km-n vagy a Mátrabércen épp a Muzslára való kapaszkodás közben.

 

Májusban beneveztünk első közös versenyünkre: az Aldi Női Futógála 5 km-s távjára. A nevezési visszaigazolást percekig néztem. Alig hittem el, hogy Anyával futóversenyre megyünk. Le is mentettem a képet:

Teltek a napok és csak jöttek a képernyőképek az egyre nagyobb távokról: sorra jöttek az 5 km-s edzések, a végére még egy rekord 6 km is becsúszott. Eljött a verseny napja. Anyával talpig futócuccban izgatottan egy verseny rajtjába közösen állni? Azt hiszem, örökre az agyamba vésődött a kép. Szerényen túl hátra álltunk a mezőnyben: Anya más se csinált 5 km-n keresztül, csak sorra előzte a 20-30 éves lányokat. Én meg hihetetlen büszkén feszítettem mellette… 00:34:99-es idővel értünk célba. (Tekintettel arra, hogy futás után délután a fáradság legkisebb jelét se mutatta, így következőre terepre megyünk… :))

 

A verseny után még beszélgettünk a felkészülésről, a futásról. Többször kiemelte, hogy mennyire csodálatos, ahogy a szervezet fejlődik, ahogy egyre többet bír, míg korábban kifulladt, most már beszélgetni tud futás közben. Ahogy a korlátok tényleg csak fejben léteznek. Anya szavait hallgatva örömmel nyugtáztam, hogy most már teljesen érti, hogy miről beszélek, amikor az életem egy igen fontos részéről: a futásról beszélek.