Szöveg: Olosz József | 2020.02.18. | Frissítve: 2020.04.08. | |
„Minden futó mellé kellene egy gyógytornász” – halljuk gyakran. De vajon a gyógytornász tényleg mindentől meg tudja védeni a futót, és nélküle gyakorlatilag lehetetlen megelőzni a sérüléseket, a esetleges túlterhelésből adódó fájdalmakat? Megkértük gyógytornász-manuálterapeuta szakértőnket, Olosz Józsefet, hogy ossza meg velünk gondolatait a témában.
A szakember szerepe
Korábban tényleg hittünk a prevencióban, mára sajnos vagy szerencsére ez a kép is sokkal árnyaltabbá vált. Kis túlzással kijelenthetjük, hogy nem létezik prevenció, ami maradéktalanul kizárná a rizikófaktorokat. Vagyis nem tudjuk teljesen megelőzni a sérüléseket, de tehetünk lépéseket azért, hogy csökkentsük az előfordulásuk esélyét!
Sok páciensem a terápiát követően azt mondja, hogy szeretne eljárni hozzám havonta legalább egyszer kontrollra, amikor én „megszerelem” és megvédem őt az esetleges sérülésektől. Ezt a lehetőséget mindig visszautasítom, mégpedig két okból. Az első: ha elfogadom ezt a felállást, akkor a páciens „terapeutafüggővé” válhat, ezáltal hamis kép alakulhat ki benne a saját egészségéről: „Jól vagyok, mert a gyógytornászom havonta megkezel.” Viszont ha a szakemberrel való havi találkozó bármilyen oknál fogva elmarad, és az illető esetleg lesérül, akkor a kezelés hiányával magyarázhatja ezt, ami pedig közel sem biztos, hogy igaz. Második ok: nem hiszek a szó szoros értelmében vett prevencióban.
Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy nincs szükség a munkánkra, csak tisztázni szeretném a gyógytornász kompetenciájának határait. Egy gyógytornász egymagában sem megelőzni, sem meggyógyítani nem tud egy sérülést. A szervezetünknek van egy csodálatos öngyógyító mechanizmusa, mi, gyógytornászok pedig ennek a rendszernek a hatékonyabb működését segítjük, ezt a rendszert támogatjuk.
Mikor van szükség gyógytornászra?
Az alábbiakban három lehetőséget vázolok fel.
Probléma a múltból
Amikor a múltban – függetlenül attól, hogy milyen régen – volt egy komolyabb sérülésed, baleseted, műtéted vagy tartós mozgásszervi panaszod, ami aktív maradt, és néha visszatér. Ilyen lehet például: császármetszés, mellplasztika, törések, ficamok, komolyabb fogműtétek.
De minden egykori baleset és műtét veszélyes?
Nem! Azok a múltban történt sérülések mondhatók aktívnak, amik a normális ütemnél lassabban gyógyultak, amik időváltozásra vagy stresszre visszatérnek. Ezek nagyban növelhetik a túlterheléses sérülések előfordulását.
Egyre több kismamával dolgozom, akik a szülést (császármetszés) követő 5-10 évben elkezdenek futni, aztán rendre megjelennek náluk a láb-, nyak- és derékpanaszok... Hasonló a probléma a mellplasztikánál vagy egy korábbi szalagpótlásnál is. A mellműtétek 60 százalékánál a beavatkozást követő egy évben karzsibbadás, vállfájdalom, krónikus fejfájás jelentkezik. Ez a statisztikai adat megdöbbentő!
Mi történik ilyenkor?
A fasciarenszert úgy kell elképzelni mintha egy szűk harisnyát viselnénk. Ha a testünk bármely részén van egy trauma, akkor ez a harisnya elkezd feszülni abban az irányban. Ez a feszülés addig nem okoz semmiféle panaszt, amíg a szervezetünk képes kompenzálni. De képzeljünk el egy császármetszést, ebben az esetben a harisnya ott sérül, ott ragad le, ahol a felső és az alsó végtag között erőátvitel történik.
Miből veheted észre, hogy egy régi műtét vagy trauma még mindig aktív?
Maradjunk a császármetszés példájánál, mert ez igen gyakori. Abból tudhatod, hogy még mindig aktív, ha azt tapasztalod, hogy a hegszövet még két év után is érzékeny vagy érzéketlen, talán bizsereg, nagyon csikis, mély nyomásra érzékeny. Vagy amennyiben a hegszövet érzékenysége változik a két oldal között. A mellműtétek esetében is hasonlókat lehet tapasztalni.
Egy korábbi bokatörésnél meg lehet nézni, hogy milyen a csonthoz közel a szövet tapintása, és ezt össze kell hasonlítani az másik bokával.
Ezzel a módszerrel laikusként is jól kiszűrhetők a még aktív sérüléseink.
Amikor a probléma már az ajtón kopogtat
Itt már komolyabb a helyzet. Abban különbözik az előzőtől, hogy ebben a fázisban a szervezetünk már nem képes kompenzálni, és jelez nekünk. Egy percig se higgyük, hogy az aktív sérüléseink helyén fog jelezni. Túl egyszerű lenne, ha például elkezd futni egy anyuka, és 10 km után a császári heg sajgása vetne véget a futásnak. Vagy mondjuk egy gimis bokatörés helye kezdene el fájni futás közben. A korábban sérült területek „kivonulnak” a munka alól, és mivel nem dolgoznak, nekik nem esik bántódásuk. Ellentétben mondjuk – az előbbi példákat tekintve – a derékkal vagy a másik lábbal...
Mit tapasztalunk ilyenkor?
Még nincs konkrét fájdalom, de már elkezd feszülni. Görcsöket, tartós, sokszor aszimmetrikus izomlázat tapasztalhatunk. Merevebbé válik a bokánk, a csípőnk. Összességében olyan tüneteket észlelünk, amiknél még eszünk ágában sincs segítséget kérni, pedig hasznos lenne.Sérülés (azaz amikor a probléma már benyitott, és nem akar távozni)
Ezt a részt szerintem nem kell különösképpen bemutatnom. Aki volt már sérült, az tudja, hogy milyen, aki még nem, az vésse az eszébe az első két fázist, és ha ilyesmit tapasztal, forduljon szakemberhez.
Egy túlterheléses sérülés sosem érkezik köszönés nélkül
A fenti érvelésemet a múltban szerzett sérülésekkel kapcsolatos tapasztalatokra alapoztam, és ezt okkal tettem. Szerintem a prevenciónak ez a módja működhet.
A hipotézisem a következő. Amikor megszületünk, akkor egy tökéletes szerkezet áll a rendelkezésünkre. Van egy terhelést igénylő szervezetünk, olajozottan működő fasciánk, izom- és ízületrendszerünk. Az évek során eséseknek, agyrázkódásoknak, műtéteknek és még sok más „jóságnak” köszönhetően ez a rendszer – a szűk harisnyához hasonlított fasciarendszer – sérül, és elkezd feszülni különböző irányokba. Ezeket a feszüléseket egy darabig kompenzáljuk, majd egyszercsak a szerveztünk azt mondja: „Ebből elég, nem tudlak tovább védeni, nem bírok tovább kompenzálni, meg kell állnod”. Sajnos ezt az üzenetet nem tudja szavakba önteni nekünk (de ha tudná, akkor sem biztos, hogy hallgatnánk rá), így aztán fájdalmat küld, és megállásra kényszerít minket.
A gyógytorna, az erősítések, a sok plank és a jóga hogyan illik a képe?
Ha megjelenik a fájdalom, az leggyakrabban egy gyenge ponton jelentkezik. Az imént felsorolt módszerekkel ezek a gyenge pontok megerősíthetők. Ezzel a szervezetet arra „kényszerítjük” hogy más gyenge pontot keressen. Ismerős az érzés, amikor évekig erősítjük tornával a derekunkat, és mikor végre megerősödik, elkezd fájni a térdünk? Ha pedig megerősítjük a térdünket, akkor meg jön a csípő? És folyton az az érzésünk, hogy ennek sosincs vége...
Ha hengerezünk, ha csípőerősítést végzünk, vagy akár jógázunk, azzal sajnos nem zárhatjuk ki teljesen a sérülés lehetőségét, és egy korábbi, de még aktív probléma felszínre kerülését is csak halogatni tudjuk. Viszont ezekkel a tevékenységekkel csökkenthetjük a rizikófaktorokat!
Összefoglalva:
Ne legyünk gyógytornászfüggők! Senki sem azért egészséges, mert van gyógytornásza. De ha a fent említett helyzeteket felismerjük, és időben segítséget kérünk, akkor sokat tehetünk a testünkért.
