Szöveg: Nyirati Rita | 2017.12.18. | Frissítve: 2020.03.24. | |
Egy kis dobozzal kezdődött
Az egész úgy kezdődött, hogy egy szokásos pénteki úszásedzésre vittem magammal pár darab, előző nap a családnak sütött kekszet egy kis dobozkában. Gondoltam, hogy hátha nem veszik nagyon rossz néven az edzőtársak, és elfogy. Nem vették. A következő héten már egy klassz karácsonyi fémdobozban vittem a sütiket, mert hát a stílus fontos. Pár alkalom után ezt is kinőttük, jött egy nagyobb, erős papírdoboz, aztán egy még nagyobb, aztán a piteformák, meg a tortaszállító műanyag dobozok, de kizárólag a praktikum miatt, ennyit nem ettünk, nem ehettünk meg.
Zabkeksz (lásd a nagy fotón)
Még a szeánszok legelején történt, hogy egy receptet átvariáltam egy picit, majd szerényen előadtam, hogy "ez igazából most egy selejt", úgy egyék a csapattársak. Bálint edzőtársam, aki ezek után kezdett úszni, PB-t produkált, innentől a selejt szónak hamiskás jelentése lett. Íme a kicsit sem selejt, egyszerű és finom zabkeksz receptje:
Hozzávalók:
18 dkg margarin/vaj
20 dkg cukor
1 tojás
12 dkg finomliszt
30 dkg zabpehely (apró szeműt használok)
1 csapott teáskanál szódabikarbóna
csipet só
Elkészítése:
A vajat vagy margarint felolvasztom, de csak annyira, hogy habosra tudjam keverni a cukorral és a tojással. Hozzákeverem a szódabikarbónával elkevert lisztet és a zabpelyhet, de ezt már csak fakanállal, majd előbb – utóbb váltok, s kézzel gyúrom tovább. Az eredeti recept nem írja, de én mindig dúsítom valamivel, most éppen belegyúrtam 10 dkg aszalt vörösáfonyát és 10 dkg kandírozott narancshéjat, de szoktam beletenni fehér- vagy étcsokoládét, aszalt sárgabarackot, diót, mandulát, ami éppen van otthon. Viszont éppen ezen bónusz alapanyagok miatt érdemes kevesebb cukrot használni, mert azok is tartalmaznak, ne legyen túl édes a végeredmény. Összegyúrás után én állni hagyom a hűtőben 1-2 órát (amíg mást sütök), utána kanállal adagolva gombócot formázok belőlük, amiket sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatok, majd a tenyeremmel picit lelapítom. Előmelegített sütőben közepes lángon 10-12 perc alatt megsülnek, de érdemes ránézni időnként. Akkor a legjobb, ha a széle már összeállt, de a közepe még lágy. Ekkor kiveszem a sütőből, széles sütőlapáttal óvatosan kiveszem a tepsiből, ügyelve arra, hogy ne essen szét. Kihűlés közben a keksz közepe és szépen összeáll.
(Az eredeti recept, a kiinduló ötlet, mindenféle bónuszok nélkül, több cukorral, a zemagazin oldalán jelent meg. Ez egy picit bővített változat)
Gluténmentes csokitorta
Van a csapatban gluténérzékeny társunk is, az pedig nem fair, hogy ő mindig kimarad a jóból, így neki ennek a remek receptnek az alapján készült a csokishabos torta. Valahogy úgy alakult, hogy nemcsak ő evett belőle.
Hozzávalók:
A tésztához:
7,5 dkg margarin
10 dkg étcsokoládé
4 nagy tojás
2,5 dkg cukor
1 ek. rizsliszt
1 ek. cukrozatlan kakaópor
A krémhez:
5 dkg margarin
10 dkg étcsokoládé
2 dl tejszín
Elkészítés:
A tésztához vízgőz felett felolvasztom a margarint, beledobom a széttört étcsokoládét, addig melegítem, ameddig mind a kettő felolvad, de nem lesz forró. A tojásokat villával felverem, hozzáöntöm a vajas étcsokihoz, majd a többi hozzávalót is belekeverem. Sütőpapírral bélelt formába öntöm, 12 – 15 percig sütöm, de túlsütni tilos, akkor jó, ha forrón még remeg a közepe.
A krémhez szintén vízgőz fölött felolvasztom az étcsokoládét a margarinnal, itt is vigyázok, hogy ne legyen forró. Közben a tejszínt alaposan felverem. Az étcsokoládés margarinos krémet óvatosan belekeverem a keményre felvert tejszínhabba, de csak cirmosra, nem kell homogénnek lennie, majd ezt rákenem a kihűlt tésztalapra. Hűtőben dermesztem.
(A recept eredetileg a Nők Lapja Konyha Desszert számában jelent meg, én csak a krém mennyiségét csökkentettem.)
Mézeskalács
Rögtön puha, semmi trükközés. Sütés után sem kell pihentetni, elrakni, különben is a mézest enni kell, nem elrakni. Ebből rengeteg lesz, most szólok! Hogy úgy mondjam, sportoló csapat-kompatibilis mennyiség.
Hozzávalók:
1 kg liszt (a fele finom-, fele rétesliszt)
25 dkg margarin
30 dkg cukor
3 tojás
25 dkg méz (én mindig virágmézet használok, az zamatos)
2-2 kávéskanál fahéj, gyömbér, szegfűszeg
1 kávéskanál reszelt narancshéj
3 kiskanál szódabikarbóna
Elkészítése:
A mézet a fűszerekkel felfőzöm (ettől lesz igazán karakteres az íze), leveszem a tűzről, majd beledobom a margarint, hadd olvadjon el benne. A 3 egész tojást habosra keverem a cukorral. A lisztet tálba szitálom, belekeverem a szódabikarbónát, hozzáadom a fűszeres, margarinos mézet, a cukorral elkevert tojásokat. Amennyire csak tudom, összegyúrom, de ragadni fog, ilyen a természete. Egy éjszakára a hűtőbe teszem, másnap, amikor használni akarom, kiveszem, s ilyenkor már sokkal könnyebb egynemű masszává gyúrnom. Kinyújtom kb. fél cm vastagra, karácsonyi vagy sportos formákat szaggatok ki tésztaszaggatóval, majd előmelegített sütőben közepes lángon 10-12 perc alatt készre sütöm. Érdemes figyelmesnek lenni, mert hamar odakap, akkor jó, ha már mindenhol aranybarna.
Amikor csak ilyen pőre, sallangmentes mézesek készülnek, akkor sütés után, a sütőből kivéve azonnal lekenem kicsit felvert tojással – ettől a tojás szépen rásül, s ragyogó fényesek lesznek.