Motiváljuk egymást a futásban
Írj nekünk

Sztómával futni teljesen más, de mégis azt érzem: enyém a világ!

Motiváljuk egymást

Demény Csilla gyűjteményéből | Csilla 33 éves sztómás lány, így kezdett el futni

Olvasónk, Demény Csilla futótörténete.

33 éves sztómás lány vagyok. Mindig is sportos életvitelt folytattam, a betegségem előtt crossfiteztem, de az egészségügyi állapotom miatt drasztikusan megváltozott az életem. Az, hogy mi okból viselek a pocakomon egy „Louis Vuitton-t”, hosszú történet, de nem is ez a lényeg...

 

2019. augusztus 1-jén kaptam meg az új „ideiglenes élettársam”. 4 héttel a műtétem után az orvosom javasolta, hogy kezdjek el mozogni, persze csak szép fokozatosan, és mindenképp olyan sportot válasszak, ami nem terheli meg túlzottan a hasfalam. Mivel elég kevés lehetőség maradt, így a kocogás, majd a későbbiekben a futás mellett tettem le a voksom.

A sztómás életem előtt sose voltam egy nagy futó, persze a crossfit edzéseken sokszor volt futás a wodokban – crossfit gyakorlatsorok elnevezése –, de általában csak rövidebb távok, 500-1000 méter.

 

Az első 2 km: wonder womannek éreztem magam

Emlékszem, az első alkalommal a nővéremmel indultam el, féltem, hogy nehogy összeessek, vagy bármi más probléma adódjon. 2 km-t tettünk meg, a nagyobb részét sétálva, de fantasztikus érzés volt, hogy 4 héttel azelőtt még azon matekoztam, hogyan másszak ki a kórházi ágyamból, és most 2 km! Igazi wonder womannek éreztem magam.

Eleinte heti 2-3 alkalommal kocogtam-sétáltam, nem néztem sem a távot, sem az időt. Úgy éreztem, hogy a testem úgyis jelez, ha elég volt neki.

Aztán elkezdtem kutakodni a neten, hogy találjak egy olyan edzéstervet, ami segít a folyamatos fejlődésben. Így bukkantam rá a Futásról Nőknek weboldalra, ahol sok segítséget találtam a céljaim eléréséhez. Az edzésterveknek köszönhetően érezhető volt a fejlődés!

 

 

Nem szabad feladni!

A crossfites múltamnak köszönhetően az állóképességen és a tüdőkapacitásom nagyon jó volt, attól függetlenül, hogy több mint 15 kg-ot fogytam a betegségem miatt. Az izmaim is gyorsan kezdetek erősödni, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem küszködtem gyakran az izomlázzal. De nem érdekelt, mert csak az éltetett, hogy végre valamilyen formában újra szerepet kaphatott a sport az életemben!

A fejlődés érdekében folyamatosan kisebb célokat tűztem ki magam elé. A legelső cél az volt, hogy 500 métert le tudjak futni egyben, majd pedig 1000 métert, 2000 métert, 3000 métert... Nem foglalkoztam azzal, hogy mennyi idő alatt tudom teljesíteni a távot, csak az lebegett a szemem előtt, hogy nem szabad feladni! Volt olyan, amikor szinte csigatempóban vonszoltam magam, de megcsináltam!

Aztán kitaláltam, hogy havonta, önellenőrzés céljából újra lefutok bizonyos távokat, hogy lássam, mennyt fejlődtem. És boldog voltam, hogy az eleinte 7-9 perc/km-es tempót sikerült 6 perc/km környékére csökkentenem.

 

 

Egyelőre ennyit enged a testem

Sztómával futni teljesen más. A legelső és legnehezebb dolog a futási idő kiválasztása. Szépen lassan kikísérleteztem, hogy mit, mikor, mekkora mennyiségben fogyaszthatok, hogy futás közben ne érjem kellemetlenség. A hasfal minél kisebb terhelése végett én az aszfalton való futást részesítem előnyben, legjobban rekortánon szeretek edzeni.

Ma már fizikálisan nagyon jól bírom a futásokat, de sajnos 8 km után elkezdenek gyötörni kisebb hasi görcsök, és már tudom, hogy az én szervezetemnek 10,5 km a plafon. Így sajnos hiába szeretnék félmaratont vagy Velencei-tó kört futni, a testem egyelőre nem engedi. Majd talán egyszer, sztóma nélkül! De a mostani eredményeimmel is nagyon elégedett vagyok.

 

Tisztelgés a társak előtt

Első futóversenyemre, a Veresi Futónap 3,3 km-es távjára a sztóma kialakítása után 3 hónappal neveztem be. Mivel a rajt 10 órakor volt, és féltem, hogy az egészségi állapotom miatt nem tudok megjelenni a kezdés időpontjában, így eldöntöttem, hogy saját magam megnyugtatására előző nap lefutom a távot, hogy ha nem tudnék versenyezni, akkor is teljesítsem. Ennek következtében sikerült egymás utáni két nap sikerült lefutnom a távot, és a második futás után büszkén szelfiztem az első sztómás érmemmel.

A második szintén felejthetetlen futós élményem a BBU Halloween Run volt. Erre a futásra párom kísért el, aki büszkén várt a célban. Mivel ezen a versenyen a beöltözés nagy jelentőséggel bír, úgy döntöttem, hogy egy tök-sztómát helyezek el a pólómon, ezzel is tisztelegve a sztómás társaim előtt, és persze népszerűsítve a valamilyen „fogyatékossággal” élő emberek elfogadását. Emlékszem, sokan megbámultak, de én büszkén viseltem a zsákot a pocakomon.

 

 

Amikor először futottam 10 km-t

Imádtam minden egyes pillanatát, pedig nagyon nehéz volt, az utolsó 1 km-en a hasammal is gond adódott. De nem akartam megállni, csak el szerettem volna érni a nagy célomat: megállás nélkül lefutni 10 kilométert. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy túléltem 11 műtétet 2 év alatt, szóval nem ez a fránya 10 km fog legyőzni. Utána napokig az az érzésem volt, mintha megnyertem volna a saját olimpiámat, és ezt már nem veheti el tőlem senki. Életem egyik legmeghatározóbb élménye, amire örökké büszke leszek, és örömmel mesélem el mindenkinek: sztómával is képes fejlődni az ember.

 

 

Nincs önsajnálat, nincs „rokkantság érzet”

A futás szabadságot ad, sokszor azt az érzést, hogy teljesen egészséges vagyok, hogy enyém a világ, és nincs akadály, amit ne tudnék leküzdeni. Az egyik legjobb terápia a gyógyulásomban. Ilyenkor nincs önsajnálat, nincs „rokkantság érzet”, csak szárnyalás! Bárhol, bármikor szívesen húzom fel a futócipőm, és már indulok is.

Sztómával élni sokszor nehéz és kellemetlen, de egy idő után meg lehet szokni, és szinte teljes életet lehet vele élni. Persze ehhez kell az akarat, az önelfogadás és a támogatás. Szerencsére nekem mindenből kijutott, és külön hálát adok az égnek, hogy ilyen párt küldött nekem a sors, aki elfogad zsákostul, és ugyanolyan kívánatos nőnek lát, mit a műtétem előtt. És persze hála a családomért: mindenben támogatnak, és mellettem vannak jóban-rosszban!

 

Még több motiváló történet:

A leadott kilóknál sokkal fontosabb dolog az, amit a futástól kapok

Lassú örömfutó szeretnék lenni még nagyon sokáig!

Futás közben gyakran úgy érzem, szárnyalok!