Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

Futás a második trimeszterben

Zákány Gergely

A terhesség nem jelenti azt, hogy a futásról le kell mondani, de az biztos, hogy a futásról alkotott fogalmak újra íródnak.

Még decemberben, egy péntek reggel tudtam meg, hogy babát várok. A terhességem előtt már futottam, és mivel az összes vizsgálatom „normális”, „ép”, és „zárt” eredményt hozott, az orvosom is támogatott abban, hogy továbbra is fussak. Míg korábban minden gond nélkül kimentem edzeni hóban, esőben, szélben, sárban, most odafigyeltem, hogy véletlenül se kockáztassak meg egy esetleges megcsúszást vagy megfázást. Előzőleg már beszámoltam az első trimeszterben szerzett futó tapasztalataimról, most következzenek a második trimeszter futás élményei. 

Folyamatos változás kívül-belül 

A terhességem alatt folyamatos változásban éltem. Változott a testem, a pocakomban növekvő baba is megmozdult, és mire megszoktam egy adott állapotot, ismét új dolgokkal kellett megbarátkoznom. A helyzet nagyon emlékeztetett a 24 órás futásban szerzett tapasztalataimra, hisz ott is mire megoldottam egy adott problémát, új problémákkal kellett szembe néznem. A terhességem kezdetén, azt gondoltam, hogy lesznek dolgok, amiket majd kívánok, lesznek, amiktől rosszul leszek és felkészültem a testemet érő változásokra, de arra kevésbé, hogy akár két hét alatt minden teljesen átalakul majd, és a feje tetejére áll. 

Miben változtak a futásaim a második trimeszterben?

  • A heti 4 futást lecseréltem heti 2-3 alkalomra.
  • A fejemben átrendeztem a futás fogalmát, azt mondtam magamnak, hogy én most sétálok, amibe időnként belekocogok. Nem úgy fogtam fel mintha futóedzést végeztem volna, így nem is voltak a fejemben olyan elvárások mint korábban, amikor tényleg program szerint, távra és tempóra futottam.
  • Igyekeztem a hét "nem futós" napjain is legalább fél órát sétálni, hogy a napi mozgás ne maradjon el.
  • 18 hetes terhesen elköszöntem a 10 km fölötti futásoktól.
  • Kitűztem egy elérhető, de kihívást jelentő célt május végére.
  • Lassítottam a tempón, úgy futottam, ahogy jónak éreztem. Szépen fokozatosan tettem ezt, a terhesség előtti 5:20-as átlagtempómból az első trimeszterben 6 p/km-es átlag lett, a 20. hétre pedig már 6:20-as, a második trimeszter végére pedig inkább 6:40-es.  

 

Levegőt!

Amint betöltöttem a 14. hetet, mintha a testem és én ugyanazt a naptárt követtük volna, elmúlt az émelygésem, de futás közben borzasztó légszomj kezdett gyötörni. Próbáltam keresni a légszomj okait, de egyszerűen nem tudtam, mert a pulzusom nem változott, az időjárás nem ment át drasztikus változáson, nem mentem gyorsabba tempót mint korábban és én sem híztam hirtelen 30 kilót, ami indokolta volna a helyzetet. Ez az új állapot nagy problémát nem okozott azon kívül, hogy képtelen voltam futás közben beszélgetni, de a velem együtt futókat szinte halálra rémisztettem a változással. Tudtam, hogy nincs baj, ugyanis nem kapkodtam a levegőt, csak mélyebb levegővételre volt szükségem, mint azelőtt. Utánajártam, hogy mivel a második trimeszterben kezd el intenzívebben növekedni a pocak, a szervezetnek több vérre és így több oxigénre van szüksége, ezért történt ez a változás. Bevallom nekem is eszembe jutott ebben az időszakban, hogy "a francba fogok én futni még hetekig így" . Azonban mire beletörődtem volna az új helyzetembe, hirtelen minden tünetem elmúlt, illetve felváltotta egy másik, például a farkaséhség. A 6. hónap után pedig megismerkedtem a nehéz-láb érzéssel, és ahogy pedig egyre nőtt a pocakom, egyre bizonytalanabbnak éreztem a talajfogást futás közben.

Barátkozás az átalakuló testemmel

A második trimeszterben már határozottan látható lett a pici pocakom, és egyéb helyeken is hozzánőttem az állapotomhoz. A ultrafutóként korábban megszokott testképem megváltozott, és úgy néztem ki, mint aki próbálja leadni az utolsó 5 kilót. A futás jólesett, de folyamatosan azon jártak a gondolataim, hogy mit gondolhatnak rólam mások a futókörön. Ez egy nagyon kártékony és teljesen felesleges frusztráció volt, de együtt járt azzal, hogy elfogadjam, most egy új korszakot élek, aminek része a testi változás is. Szerencsére a férjem kitalálta a személyre szabott „versenyem”, és ha nem előzött meg jól látható pocakos kismama, úgy ünnepelt a kör végén, mintha megnyertem volna az olimpiát. Jót tett a lelkemnek ez a kis verseny, mert kellett a kihívás és a büszkeség élménye a futások után.

Nőtt a pulzusom

Mint minden egészséges terhességnél, nekem is elkezdett többet dolgozni a szívem, a pulzusom megemelkedett egy kissé. Sokan mondogatták, hogy figyeljem a pulzust, mert nagyon fontos, és sokszor kaptam meg azt is, hogy 140 ütés fölé ne engedjem a percenkénti ütések számát, mert az veszélyes a babára nézve. Nem vagyok edző, sem szaki, de azt még én is tudom, hogy a pulzust befolyásolja az életkor, az edzettség, a hőmérséklet, a pillanatnyi állapot, lásd terhesség és még számtalan dolog. Gyakran hangzik el a 140-es pulzushatár mint vízválasztó az egészséges terhelés maximum mértékeként, és biztos vagyok benne, hogy nem rossz szándékkal mondják ezt a kismamáknak, de mindenkinek van egy saját határa, ameddig terhelheti magát. Ha korábban futottál és vannak pulzus adataid, akkor akár az orvosoddal is kijelölhetitek a számodra egészséges terhelés mértékét. Az én max pulzusom (terheléses vizsgálati mérés alapján) 196, csak viszonyításképpen mondom, hogy egy 24 óráson 155-ös pulzussal szoktam futni, ami nálam a kocogó tempóhoz tartozik. Én személy szerint sokkal nagyobb figyelmet szenteltem az érzésre végzett futásoknak, a pulzust pedig csak hozzávetőlegesen figyeltem. Valahol a 24. hét környékén egyébként el is hagytam a pulzuspántot, mert a gömbölyödő pocakom már nem hagyott olyan felületet, ahová kényelmesen elhelyezhettem volna. Ilyenkor lehet segítség egy csuklón mérő pulzuspánt.

A nagy naci mizéria

Az egyre növekvő pocakomra egyre nehezebb volt megfelelő futónadrágot találni. A csípőnadrágok a megszélesedett csípőm miatt lettek kényelmetlenek, meg nem is esett jól, hogy pont a csípőcsontom-méhem környékén nyomnak a vékony gumizással. A magas derekú változatok pedig szintén szorítottak, és nem éreztem komfortosnak a viselésüket. Jobb híján egy magas derekú térdnaciban futottam sokat, aminek a derék részét lehajtottam a hasam alá. Nem volt tökéletes megoldás, mert hosszútávon ez is kényelmetlen volt, de még ez bizonyult a legjobb megoldásnak. Sok sportoló anyuka használ hyppsit, ami nem más, mint egy széles derékmelegítő, mely puha anyagból készül, és a kikukucskáló pocakra lehet húzni, a normál futónadrág és top közé. Nem ismertem ezt a megoldást, így már csak hallomásból ajánlom. Megértem a gyártókat és boltokat is, hogy nem állnak elő kismama futónadrágokkal, és bevallom, nem lett volna nagy kedvem beruházni egy több tízezres darabra azért, hogy 1-2 hónapot használjam. Így legalább lesz motivációm visszaformálódni a rendes futónadrágjaimba a szülés után.

 Bye-bye futás

Szemfülesek már kiszúrhatták, hogy a cikk nyitóképe egy versenyen készült fotó. Valamikor a második trimeszter elején találtam ki, hogy kell egy olyan cél a futásban, ami megfelelően motivál, de nem elérhetetlen. Mivel keveset futottam, az éppen aktuális állapotom pedig befolyásolta, mennyit sétálok egy-egy futás alkalmával, így olyan célt szerettem volna, amit biztosan tudok teljesíteni. Nézegettem a különböző versenyeket, aztán eszembe jutott, hogy várandósan hol is lehetne máshol futni, mint egy ízig-vérig női futóversenyen. Beneveztem az Aldi Női Futógála 5 km-es távjára. A "felkészülés" során egyre kevesebbet futottam és az időeredményem is romlott, így egy kicsit aggódtam a 40 perces szintidő miatt. Kata, aki a képen is mellettem fut, szívesen vállalta, hogy elkísér a versenyen és amolyan őrző-védőként vigyáz rám futás közben. A jelenléte nagyon megnyugtató volt a futók tömegében. Eleinte azt kértem, hogy fusson mögöttem, mert kicsit aggódtam, nehogy hátulról véletlenül meglökjenek, én pedig elessek. A versenyt élveztem, bár nem jött az az igazi flow érzés, mert túl sokat kellett figyelnem a kátyúkra és a többi futóra. Végül sikerült 36 perc alatt beérkeztem a célba, ahol a nyakamba akasztották az érmet, amivel büszke pocakosként sétáltam végig a Népligeten. 

Tippjeim a várandósság alatti futáshoz

  • Ne fuss egyedül, keress egy társat, aki szívesen elkísér, segít, vigyáz rád, baj esetén tud segíteni. 
  • Mindig legyen nálad telefon, hogy azonnal értesíteni tudj valakit, ha baj történik.
  • Ne fuss sok ember között pl. utcán, forgalmas helyen, sétálj ki a parkba vagy egy 400-as pályára és ott körözgess, nehogy véletlenül fellökjenek.
  • Ne fuss egyenetlen talajon, kerüld a kátyús utakat, mert terhesség alatt megváltozik a stabilitás és talajfogás, ne kockáztass egy elesést. 
  • Ne rohanj, ha úgy esik jól, sétálj! A terhességgel felszedett kilók nem attól fognak elkerülni, hogy belekényszeríted magad egy olyan mozgásba, ami nem esik jól. Inkább figyelj oda az étkezésre, akkor nem lehet gond.