Futás az első trimeszterben | Futásról Nőknek

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

Futás az első trimeszterben

Teljesen szubjektív, első trimeszteres futóélmények és tapasztalatok következnek.

A babatervezés idején megfogalmazódik az emberben egy sor kérdés, többek között az is, hogy mi legyen a futással.  Felmerül a kérdés, mivel teszek jobbat, ha visszaveszek a futásból vagy ha folytatom az életemet a megszokott ritmusban a megszokott edzésekkel. Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekkel a fejemben kezdődött a terhességem. A Futásról Nőknek oldal szerzőjeként, és ultrafutóként, most személyes tapasztalataimat szeretném megosztani veletek.

Terveztük a babát, terveztem a futást is

Kétszeres 24 órás ultrafutó válogatottként még tavaly júliusban részt vettem a 24 órás világbajnokságon, ahol kellőképpen kifutottam magam. Akkor azt mondtam, most le tudok állni, nincs következő verseny, jöhet a baba. A férjem tanácsára egy pár hónapot vártunk, hogy az erős igénybevétel miatt nehogy komplikációk lépjenek fel a fogantatás, terhesség során, ergo én már a babatervezés előtt visszavettem a heti 80-150 kilométeres heteimből. A dinamikát megtartottam: heti 6 alkalommal futottam, 2-3 tempósabb, de nem beledöglős edzést. A hétvégi 30-90 kilométerek helyett 20-30 kilométerekre csökkentettem a mennyiséget, ami számomra nem volt megterhelő, csak amennyi jólesett. A testemnek és a lelkemnek is kellett, hogy ne hirtelen álljak le a futással. Teltek a hónapok.

 

Két csík!

Egy péntek reggel csináltam meg az első tesztet, ahol egy halvány, de jól látható csíkkal első kis üzenetét megküldte valaki odabentről. Remegő kézzel próbáltam nyugtatni magam, és a legnagyobb szerencsém az volt, hogy egy időre megbeszélt futásra siettem, így nem volt lehetőségem teljesen szétesni. Az első trimeszterben minden iszonyúan lassan telik. Nem tudni, hogy a két csíkból baba lesz vagy csak valami elindult… . A teszt ritkán téved, de mi van, ha baj van? Egészséges a baba? Ott van egyáltalán? Sok-sok kérdés, ami bő izzadság mellett végigfut sokunk fejében 3 másodperc alatt. A kétségbeesés csúcsán indultam el futni, de a pánikot futással sikerült oldani. A tesztről nem beszéltem, visszarántott a futás a valóságba, minden helyénvaló és magától értetődő lett újra. Eleve ezt az ösztönösséget szeretem a futásban, beindul a mozgás, a gondolatok pedig kitisztulnak. Ez történt most is. Természetes volt, normális és megnyugtató, hogy habár egy hatalmas dolgot éltem át, minden megy tovább. A szakemberek egyébként eleve azt ajánlják, hogy ha nincs semmilyen panaszunk, akkor ugyanúgy folytassuk az addigi rendszerünket az első trimeszterben, ne álljunk le egyből a mozgással.

A bizonytalanság kora

Persze bennem is voltak kérdések, rengeteg, de úgy gondoltam, ha eddig nem ártott a futás, ha így teherbe tudtam esni, akkor ezen nem változtatok, ameddig nincs gond. Amikor a 4. héten elmarad a menstruáció és pozitív lesz a teszt, felesleges egyből nőgyógyászhoz rohanni. Még ultrahanggal is csak annyit tud ilyenkor megállapítani az orvos, hogy megvastagodott a méhfal, a baba még nem látható, a szívhangja nem érzékelhető. A 7-8. hétben, vagyis már majdnem a második elmaradt menzesz után válik láthatóvá az embrió, és lesz hallható a szívhang. Ha te az első orvosi konzultáció előtt bizonytalan vagy, és ezért nem szeretnél futni, ne tedd! Maradjon ki inkább több hét, minthogy végig attól rettegj, elveszíted-e a babád. Viszont az első orvosi konzultáción feltétlen kérdezz rá, hogy folytathatod-e a futóedzéseket!

A futás segíthet a babatervezés időszakában, és az első trimeszterben

  1. Fenntartja a rendszert, megadja a napi ritmust. Akár reggel, akár délután vagy este jársz futni, bizonyos szempontból a napi rutinod része, ha ez kiesik, valami hiányozni fog, hiányérzeted lesz, ettől pedig rosszul is érezheted magad.
  2. Nyugodt maradsz, nem fogsz rágörcsölni a baba projektre. Nem fog minden gondolatod a babatervezés és az esetleges sikertelen próbálkozásokon kattogni. Ha eddig is a futás adott egy kellemes mentális feltöltődést, nem kell róla lemondanod (ha az orvos másként nem rendeli).
  3. Fitten tart. Erős, fitt, egészséges fizikummal sokkal jobban bírja az ember a változásokat fizikálisan és mentálisan is. Szerintem jó, ha akár a futás vagy bármilyen más sport, amit szeretünk, szerves része marad az életünknek a babavárás idején is.

Amikor nem szabad futni

  1. Ha az orvos azt mondja, hogy nem lehet.

  2. Vérezgetés esetén, és ilyenkor fordulj azonnal orvoshoz.

  3. Görcsök jelentkezése esetén, mert lehet a vetélés előjele is. Ilyenkor ne erőltesd a mozgást, majd visszatérsz hozzá, ha minden rendben lesz.

  4. Kellemetlen érzés esetén a hasban, feszülés, erős szúró fájdalom érzésekor.  Ha ilyesmit tapasztalsz, akkor inkább gyalogolj egy pár lépést, apró kis szúrások előfordulhatnak egészséges terhesség esetében is, de ha félsz, inkább ne fuss.

  5. Mentális bizonytalanság miatt – igen, mert ez is fontos! Ha úgy érzed, hogy te nem vagy biztos abban, hogy jól teszed azt, hogy futsz, mert félted a babádat, akkor ne fuss! Nincs azzal semmi gond, ha te nem fogsz 7 hónaposan is futócipőben kacsázni.

Számomra több megnyugtató dolog is volt, ami a futásra ösztönzött. Először is újra elolvastam minden létező cikket ismét a saját oldalunkról, és immár nem csak újságíró szemmel, hanem érintettként. Nagyon megfogott a Babát várok, futhatok? című cikkben Dr. Badényi Gábor nőgyógyász egyik mondata: „A vetélés legkevésbé az intenzív mozgástól függ, sokkal inkább hormonális vagy genetikai problémák játszanak szerepet benne.”

Aztán az ultrahangon meg is kérdeztem a doktornőtől, hogy mi a véleménye a futásról. Mivel jó helyen tapadt meg a zigóta, és én egészséges voltam, azt mondta, hogy nincs akadálya a futásnak. A legmegnyugtatóbb mondat pedig ez után hagyta el a száját: „Akár egész nap fekhet, ha valamiért el szeretne menni ez a baba, akkor el fog, de nem a futás miatt.” A szakirodalom szerint még az intenzív mozgás sem hajlamosít vetélésre önmagában, csak ha kapcsolódik valamilyen egyéb problémával.

 

Az első trimeszterben tapasztaltam

  1. Furcsa görcs


    25 kilométert futottam még akkor, amikor nem tudtam, hogy baba van a pocakomban, és már bőven hazafelé tartottam, amikor egyszer belehasított a fájdalom az alhasamba. Hasonló érzés volt a menstruációs görcsökhöz, de intenzívebb. (Kicsit talán a hasmenés előtti görcsökhöz tudnám hasonlítani, amikor teljesen összehúzza az ember egész testét a fájdalom.) Pont 25 kilométernél jelentkezett és olyan erős volt, hogy gyalogoltam hazáig, mert nem bírtam újra elindulni. Ez egyszer fordult elő a terhességem során, és semmilyen következménnyel nem járt, mindenesetre furcsa, addig ismeretlen élmény szerzett.

  2. Könnyebben elfáradtam


    Emlékszem, még nem is tudtam, hogy várandós vagyok, amikor a Karácsonyi futókört csináltuk ide az FN oldalra. Csak róttam a kilométereket, de 18-nál ólmos fáradtság csapott meg, majd kétségbeesés, hogy most hogyan jutok haza, ezután sírtam egy keveset (hormonok? vagy csak hiszti?) majd lekocogtam a maradék 2 kilométert. Ismeretlen és furcsa érzés volt a hirtelen fáradtság, de a testem jelzett, hogy elég.

  3. Az immunrendszerem legyengült


    Ennek szimplán az lehetett az oka, hogy a testem több energiát fordított a baba körülményeinek biztosítására, mint az enyémre. Mindenki tudja melyek a rá jellemző tünetek egy betegség megjelenése előtt: torokfájás, izomfájdalom, fejfájás, gyengeség, kinek mi. Nálam is jelentkeztek a saját tüneteim, de nem foglalkoztam vele, hiszen ismerem magam annyira, hogy tudom, melyik az az állapot, amiben futva még nem leszek beteg, és melyik az, amelyiknél pihennem kell. Na, most úgy megfáztam, mint a huzat!

  4. Nálam nem változott meg a pulzusszám (egyelőre)

    Pulzusemelkedésről is be szoktak számolni a terhesség alatt, de nálam ez egyáltalán nem jelentkezett, legalábbis a terhesség első szakaszában.

 

Összességében kellemesen telt az első trimeszterem futással, mert mindent ugyanúgy csináltam, mint előtte és semmilyen negatív tüneteit nem éreztem a terhességnek. El kellett azonban engednem a versenyző énemet, és tudatosítanom, hogy ez a korszak nem arról szól, heti hány kilométert futok le. Nekem azonban kellett a futás ahhoz, hogy megmaradjon a napi rutinom, hiszen már 6 éve futok napi szinten, és ezalatt az idő alatt nem hagytam ki 2 hétnél többet. A heti 6 futásból lett 3-4, a heti 120 kilométerből pedig 30. De nem bánom, csak át kellett állítanom az agyam arra, hogy most nem az a fontos, mennyit futok.