Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

Vigyázz, kész, csók, rajt! – Így futnak ők

A cikk szereplőinek engedélyével | Közös célok az életben, közös célok a futásban.

Három szerelmespár, akik számára a futás a közös szenvedély.

Vannak közöttük, akik a futás által ismerkedtek meg, és akadnak, akik a kapcsolatuk elején kezdtek futni a másik invitálására. Három párkapcsolat, amelyben mindenki fut – de mégis különböznek egymástól. Milyen lehet a szerelmedet végigkísérni 221 kilométeren a Balaton körül? Vagy ugyanazon a versenyen, ugyanazon a távon együtt állni a dobogón? Esetleg egy több éves kapcsolatban újra és újra megélni együtt a futás szeretetét, és látni, ahogy a párod kezdőből fejlődik dobogós terepultrássá? Meséljenek a futópárok!

 

„A jelenléte plusz erőt és energiát adott” 

Kálmán Teréz és Szilvási Péter

Kálmán Teréz edző és szenvedélyes futó. Egy olyan csaj, aki kis túlzással simán letolja a 4 perces ezreket. Szilvási Péterrel fél éve vannak együtt, de rengeteg kalandot éltek már át, például amikor Teréz végigkísérte Petit az Ultrabalatonon. Ott volt mellette 221 kilométeren keresztül, biztatta, etette és szerette az úton. A Szentendre Trailen fordult a kocka: Peti volt Teréz segítője. Kapcsolatuk egymás támogatásán is alapszik. 

1

Peti, az Ultrabalatonon egyéniben indultál, és Teréz melletted tekert biciklivel. Mit adott neked, hogy a párod veled van egy ilyen komoly versenyen?

Peti: Nekem nagyon jó érzés volt, hogy Teréz kísér, mert ő ismer engem igazán. Mivel ő is futó, sokkal jobban érti az egészet, mint egy nem futó. Minden jól alakult: ha keménynek kellett lenni, akkor Teréz igenis szigorúan odaszólt, hogy „Ezt most meg kell innod!”, amikor pedig dédelgetésre vágytam, akkor a kis lelkemet pátyolgatta. Már előtte sem volt bennem semmi félsz, biztos voltam benne, hogy fantasztikus segítő lesz.

Teréz: Azért én izgultam előtte, mert még soha nem csináltam ilyet. Segített, hogy az utolsó 5 órás edzésén végigkísértem biciklivel, és fel tudtam mérni, hogy nagyjából mire van szüksége. A magam részéről olyan támogatóként próbáltam jelen lenni, hogy tudatosítottam magamban, hogy ez nem az én versenyem, és eszembe ne jusson kimondani vagy gondolni arra, hogy fáj a fenekem a biciklin, mert az semmi ahhoz képest, amit ő érez.

Tudott biztatni, motiválni Teréz a verseny alatt?

Peti: Az első etapot úgy terveztük meg, hogy 50 kili után a másik bringás kísérő jön velem egy kicsit, de kértem Terézt, hogy maradjon, mert a jelenléte hatalmas biztonságérzetet adott. Tudtam, hogy látni fogja rajtam, ha valamire szükségem van, és bármi probléma akad, megoldja majd. Hajnalban sétált velem, és már ettől jobban éreztem magam. Amikor 180 km-nél nagyon fájt mindenem, azt mondta, ő megy előttem, nézzem a sarkát, és így haladjunk. Amikor már ez sem ment, azt javasolta, hogy tegyem a vállára a kezem, és ő majd „húz”. Mindig kitalált valamit, hogy jobban tudjak haladni, de igazából a jelenléte plusz erőt és energiát adott. Az UB-teljesítés valódi párkapcsolati terápia, mert elmélyíti a szerelmet. Receptre írnám fel mindenkinek! Nagyon sokat adott nekünk.

Teréz: Verseny közben motivációs dolgokat nem hoztam fel, mert szerintem ilyenkor nem tudsz jót mondani. Két mondatom volt, az egyik, hogy „Ne picsogjál, mozogjál!”, pontosabban ez a szofisztikált verziója. A másik pedig az, hogy „Helyed van a célban!”. A táv második felében ez utóbbi volt az egyetlen, amit mondani tudtam neki. Én azóta ebből az élményből élek. Olyan erőt és energiát adott annak a hétvégének az élménye, hogy ha meglátok egy emelkedőt, egyből eszembe jut: „Ha Peti 221 kilométert lefutott, nehogy már ezen az egy emelkedőn akarjak meghalni”.

A Szentendre Trailen pedig fordítva csináltátok: Teréz futott 54 kilométert 1800 méter szintemelkedéssel, és Peti, te kísérted. Milyen volt ez a felállás?

Peti: Egy ilyen terepversenyen csak néhány ponton lehet találkozni a futóval, ezért egyből le kell venni, hogy milyen az állapota, mire van szüksége, és gyorsan kell a motivációt is átadni. Az elején Teréz nem volt olyan magabiztos, de már az első találkozásig kifutotta magából ezt a feszültséget. Pacsi, puszi, kerepeltem neki, de mellette lenni nem tudtam úgy, mint ő mellettem az UB-n. Azért pár élményt én is elviszek magammal erről a versenyről. Ha én a padkára fellépek, már kileng a pulzusom. Az, hogy Teréz ilyen emelkedőket futott meg a versenyen, számomra hihetetlen! Ha belegondolok, hogy ő a 35 fokban megcsinálta ezt a nagyon nehéz terepet, akkor nehogy már sajnáljam magam a Margitszigeten egy edzésen. A terepfutás nagyon szép dolog. Annyira könnyen és mosolygósan csinálja Teréz, szinte már kedvet kaptam hozzá.

Teréz: A legnagyobb segítség az volt, hogy a kezdeti stresszemen túllendített. Ő beszélt hozzám, én pedig csak néztem és bólogattam. Akkor nem a legjobban reagáltam ezt le, pedig nagy szükségem volt ezekre a mondatokra. Ha ő felkészült az UB-ra és megcsinálta, akkor neki elhiszem, hogy ha ő felkészültnek lát, akkor valóban az is vagyok. Amikor fizikálisan nem is volt velem a verseny alatt, a korábbi futásaink, beszélgetéseink folyamatosan a a gondolataimban jártak. A frissítésemet nem ő adta a kezembe, de előzetesen ő állította össze. Nagyon sokat tanultam tőle ezen a téren is, és állandóan visszacsengtek a mondatai a fülemben. Óriási erőt adott a találkozási pontok előtt maga a tudat, hogy ott lesz, utána pedig a találkozás élményét vittem magammal a következő etapra. Az első maratonom kivételével, ahol a szüleim és a testvérem is ott voltak a célvonalnál, eddig az összes futóversenyemen egyedül indultam el és értem célba, senki sem jött velem szurkolni. Így most hatalmas élményt jelentett, hogy valaki ott volt, és mindvégig tudtam, hogy vár a célban.

 

„Futás közben álarc nélkül látjuk egymást”

Horváth Kornélia és Zenyik Róbert

Horváth Kornéliát, vagyis @simannelli-t már ismerhetitek oldalunkról, a vele készült Futócsajok az Instáról sorozatból. Nelli 2017 tavaszán találkozott Zenyik Róberttel, akivel azóta is egy párt alkotnak. A Szentlászló Trailen idén mindketten harmadikként futottak be, így talán valóban igaz lehet, amit Robi gyakran mondogat, hogy ők sok mindenben hasonlítanak.

1

Először indultatok ugyanazon a távon a Szentlászló Trailen. Tudtatok egymásról bármit verseny közben?

Nelli: Én végig tudtam Robiról, hiszen utána értem a frissítőpontokhoz, ahol mindig elmondták, hogy hányadik helyen áll éppen. Izgultam érte és drukkoltam neki. Nagyon motiváló volt ugyanazon a pályán lenni, együtt rajtolni. Tudtam, hogy ő is gondol rám, és vár majd a célban. Mondtam Robinak, hogy nem szeretném utolérni, és egyikünk se várjon vagy tötyörögjön a másikkal, ha úgy alakul.

Robi: Én csak az utolsó frissítőpontnál találkoztam ismerőssel, akitől információt tudtam kérni Nelliről. Már akkor az járt a fejemben, hogy milyen jó lenne, ha mindketten harmadikként érnénk be. Nelli szigorúan kijelentette, hogy semmiképp nem várunk a másikra. Mindenképpen motiváló és izgalmas volt azonos távon indulni!

Mindketten harmadikok lettetek, ez csúcs! Nem is lehetett volna jobban megkoreografálni sem. Mit szóltatok ehhez, és milyen pluszt adott a saját eredményetek mellé a másik sikere?

Nelli: Több olyan verseny is volt már, ahol mindketten dobogósok lettünk, csak más távon. Robi szerint én olyan kaliberű futó vagyok a nők között, mint ő a férfiaknál. Ez így erős, hiszen neki sokkal nagyobb tapasztalata van, és sokkal keményebbnek, ügyesebbnek, tehetségesebbnek érzem saját magamnál. Felnézek rá e tekintetben. Is.

Robi: A helyezésünk mindenképpen azt bizonyítja, hogy ezen a téren is egy síkon mozgunk, jó páros vagyunk. Társként tudunk egymásra tekinteni minden szempontból. Mindketten látjuk, tudjuk, hogy mennyi munkát kell ebbe beletenni. A futás a megismerkedésünk előtt és egymástól függetlenül is fontos része volt az életünknek, maximálisan tiszteletben tartjuk tehát az erre fordított időt és energiát.

A távolság miatt nem tudtok a hétköznapokban együtt edzeni, a közös futás tehát bizonyára felértékelődik számotokra. Mi ilyenkor a legjobb dolog? Miért szerettek együtt futni?

Nelli: Szeretünk együtt futni, bár az elején engem frusztrált, hogy esetleg lassú vagyok hozzá képest. De mindig megnyugtat, hogy ő sem menne gyorsabban ennél, és hogy milyen ügyes vagyok. Sok-sok közös futóélményünk van az elmúlt két évből. Több teljesítménytúrát is megcsináltunk már egymás mellett haladva. Általában együtt nézzük ki a versenyeket, és együtt is megyünk el rájuk. Akaratlanul is sokat tanulok tőle hozzáállásban, taktikában, az edzések terén és még sorolhatnám.

Robi: A futás is egy plusz lehetőség arra, hogy együtt legyünk. Nagyon jó dolog megosztani a kedvenc időtöltésünket azzal, akit szeretünk. Futóként ismerkedtünk meg, remek dolog, hogy futás közben is együtt tudunk lenni.

Mit tanultatok a futás által egymásról, illetve egymás által a futásról?

Nelli: Edzés, verseny közben látni a másikat egy egészen más élmény, mint a hétköznapokban. Izzadtan, fáradtan, koszosan, szétcsúszva, ingerülten, boldogan, nyűgösen és szárnyalva is látjuk egymást. Álarcok nélkül. Megéljük egymás mellett a sikert és a kudarcot, a kitartást vagy a feladást is. Valahogy mélyebb és bensőségesebb az egész. Ez a közös szenvedélyünk is egy irányba visz bennünket. Természetesen enélkül is nagyon szeretünk együtt lenni, amikor csak tudjuk, összehozzuk a gyerekeket is, Robinak kettő van, nekem pedig három. Rengeteget kirándulunk, túrázunk, utazunk mi így heten. 

 

„A közös futás őszinte boldogságot ad”

Kertész Kata és Szigeti Csaba

Kertész Kata szintén szerepelt már az oldalunkon a Futócsajok az Instáról sorozatban. Ott elmesélte többek között azt is, hogy a párkapcsolata és a terepfutás összefonódik az életében, hiszen élete első Panoráma körére a párja, Szigeti Csabi vitte el.

1

Kata, milyen élmény volt, amikor először elmerészkedtél vele terepre?

Kata: Számomra sokat elárult Csabiról, hogy milyen szeretettel mutatja meg a kedvenc futóhelyszíneit, milyen sokat jelent neki a természet, a növények, az állatok. Mindegy volt, hogy esik, fúj, hideg van, havazik: ment terepre. Tetszett, hogy nincsenek kifogások, ez tényleg valami olyasmi, amit szívből csinál. Biztos vagyok benne, hogy amit a terepfutás jelent nekem, annak az alapjait neki köszönhetem. A „terepszeretetet” tőle tanultam, ez pedig a fizikai teljesítménynél sokkal többet jelent számomra. 

Csabi, milyen volt látni, hogy a párod a hatásodra a terepfutás rabja lesz?

Csabi: Az elején aggódtam, hogy esetleg csak miattam terepfut Kata, de hamar eljött a pillanat, amikor ez már eszembe sem jutott. Érezni lehetett rajta, hogy valami olyasmit talált, amit szívvel-lélekkel csinál.

És ebből most az lett, hogy Kata harmadik helyezést ért el az Ultra-Trail Hungary-n! Te, aki bevezetted ebbe a világba, mit érzel ezzel az eredménnyel kapcsolatban?

Csabi: Természetesen irtó büszke vagyok rá. Kata rendkívül tudatos és mentálisan nagyon erős. Alaposan beleásta magát az edzéselméleti kérdésekbe. Többek között ennek köszönhető, hogy míg korábban a legtöbb versenyen előtte végeztem, ez a helyzet később aztán egyre gyakrabban megfordult: manapság már én tartom nehezen az ő tempóját, rövidebb és hosszabb távokon egyaránt. Szóval miközben valójában minden jel arra mutatott, hogy meg tudja csinálni, valahogy mégis olyan hihetetlen eredmény... Csodálatos, hogy mire képes az ember, ha határozott, van egy célja, valamint egészséges önbizalma és támogató közege. Az UTH óta nem tudok leállni a dicsekvéssel a környezetemben. Persze már előtte is büszke voltam rá!

Kata, neked erőt adott vagy inkább aggodalmat okozott, hogy ugyanazon a távon és pályán futtok?

Kata: Mivel Csabinak ez volt az ötödik teljesítése az UTH-n, ezért egyáltalán nem aggódtam miatta. Jól tudta, hogy mi vár rá, mire számíthat. Boldogságot, lelki nyugalmat adott, hogy ő is ott van, ő is látja az erdőben a napfelkeltét, ő is találkozik az ismerősökkel útközben. Reméltem, hogy miközben mászik fel a Prédikálószékre, neki is eszébe jut, amikor először hozott el engem ide.

Muszáj még megkérdeznem: a Csabi beérkezése után készült képeken látható koreográfia micsoda? (Galéria - 3. kép)

Csabi: Ez a néhány mozdulat már nagyon régóta a szokásunk. Egyfajta futás utáni szeánsz. Nem csak nagyobb versenyek, de a hétköznapi edzéseink során is megcsináljuk a koreográfiát. Az egymás iránt érzett tisztelet és szeretet jelképe. Van egy másik „kabalánk” is: a versenyek előtt, már a rajtzónában várva még megcsókoljuk egymást, mielőtt elindulunk.

A hétköznapokban sokat edzetek együtt. Szoktátok egymást motiválni, mikor a másiknak nincs kedve a futáshoz?

Csabi: Természetesen. Néha nehéz egy fárasztó munkanap végén elindulni, de sokat segít, ha ilyenkor közösen megyünk, és amellett, hogy sportolunk, együtt is lehetünk. Jó érzés látni a másikat, ahogy dinamikusan, erőtől, egészségtől kicsattanva fut. Azért is jobb közösen futni, mert így nem vesz el időt a sportolás a párkapcsolattól. Sokféle sportot űzünk együtt: a terepfutás mellett sífutást, hótalpazást, síelést, úszást, bringázást, jógát. A jóga csak akkor fogott meg, amikor Kata kezdeményezésére közösen kezdtük el csinálni. Amikor ötletelni kell, hogy merre menjünk terepre, imádom, hogy mindketten elkezdjük a saját útvonal-gyűjteményünket vizslatni, és dobálgatjuk be az ötleteket. Az éves versenynaptárunkat is mindig közösen tervezzük meg.

Kata: Szeretek egyedül is futni, de minimum a hétvégét úgy alakítjuk, hogy közös legyen az élmény. Ahogy Csabi is említette, sokféle sportot űzünk együtt, fontosnak tartjuk, hogy mindenféle izomcsoportot megmozgassunk, általánosan jó fizikai állapotban legyünk. Erre pedig szükségünk is lesz, hiszen idén szeptember elején egy hosszú útra indulunk együtt: a Transalpine Run versenyen 275 kilométert és 16200 méter pozitív szintemelkedést kell megtennünk majd 4 ország, Németország, Svájc, Ausztria és Olaszország hegyein át. 8 napon keresztül lesz egy-egy etap, amit párosan kell teljesítenie az indulóknak. Fontos lesz az összhang, a közös problémamegoldó képesség, egymás állandó motiválása.

Melyek azok a tulajdonságok, amik szerintetek erőssé teszik a másikat futóként (is)?

Csabi: Egyértelműen a mentális felkészültség az első. Ő szépen megtervezi a versenyeit: ismeri a pályát, a mezőnyt. Mivel sokat olvas, tájékozódik terepfutás, edzés témakörben, jobban ismeri, hogy számára mi az optimális edzésterhelés. Jobban átgondolja a frissítését is, így kevesebb időt tölt a frissítőpontokon, általában ott is tud időt nyerni. Bőven van mit tanulnom tőle.

Kata: Csabi segít megtalálni az arany középutat a futás mint teljesítmény és örömforrás között. Ő pontosan abban jó, hogy nem gondolja túl a versenyzést. Az egyik legutóbbi futásunkra indulva azt mondta: „Ugye, tudod, hogy milyen sokféle nyári virág lesz most a hegyekben?”. Mindig érzem rajta a terepfutás őszinte szeretetét, hogy ez számára sokkal több puszta számadatoknál. Ő az, akinél mindig van egy plusz lámpa, izofólia, kulacs, esőkabát, ha szükség lenne rá. Gondoskodó személyiség, és a futásban is megmutatkozik, hogy ki ő valójában.      

Mit ad nektek a közös futás?

Csabi: Kiteljesedést. Együtt töltött minőségi időt. A körülöttünk lévő csodák egymással való megosztását. Mindketten szerelmesek vagyunk a minket körülvevő világba is.

Kata: Őszinte boldogságot, amit élményekben, pillanatokban mérünk.