Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

Tóth Vera: „A futás segít erős kapcsolatot kialakítani a saját testemmel”

Interjú

Tóth Vera engedélyével | A sport igazi terápia a testnek és a léleknek is

A félmaraton is szerepel a bakancslistáján!

Tóth Vera néhány éve még egy önbizalomhiányos énekesnő volt. Talán már mindenki el is könyvelte őt kedves, duci előadóművészként, de aztán 2016-ban nagyot változott az élete, és Vera azóta olyan átalakuláson megy keresztül, amit ritkán látni. Futni is elkezdett, és azt mondja, ez a sport olyan nagy szabadságérzetet ad neki, amilyet semmilyen más mozgásforma nem.

„Bemelegítő” kérdések

Terep vagy aszfalt?  Terep

Kint vagy padon? Kint

Reggel vagy este? Este, késő délután

Éhgyomorra vagy pár falat előtte? Pár falat előtte

Zenével vagy csendben? Csendben

Időre vagy távra edzel? Távra

Előre megtervezve vagy spontán? Is-is, ahogy a kedvem adja, spontán

Egyedül vagy társaságban? Egyedül

Pulzusra vagy érzésre? Érzésre

Mi az, ami nélkül Tóth Vera soha nem indul el futni? Telefon

Stabil vagy neutrális? Stabil

Mi a futás utáni kedvenc frissítőd? Víz

 

Honnan indult az egész átalakulásod?

2016-ban volt egy gyomor bypass műtétem, ez nem titok. Ráadásul a műtét indokolt egészségügyi ok miatt történt, nem is a fogyás volt az elsődleges célom. Volt egy alap hasnyálmirigy-betegségem, amit a bypass műtét oldott meg. A többször kudarcba fulladt gyógyszeres kezelések miatt a belgyógyászom javasolta a műtétet. Elég „átvágós” lenne, ha azt mesélném, hogyan fogytam le, de a műtétet nem említeném meg. Azonban a bypass önmagában közel sem lett volna elég ekkora mértékű fogyáshoz, hiszen számtalan embert látni, aki visszahízik a beavatkozás után. Sokan azt gondolják, hogy a műtét majd megoldja az életüket, és onnantól kezdve nem kell semmit csinálni. Nekem ahhoz, hogy ezt a jelenlegi formámat elérjem, tudatosan rá kellett hangolódnom, hogy mennyire fontos a futás, a mozgás, a kondíció. 4 éve tehát teljes életmódváltással indult az egész, gyökeresen megváltoztattam az étkezésem és a szokásaim.

Mit jelentett ez a változás a gyakorlatban?

Ha most elhagynám magam, szerintem háromszor akkora lennék, mint előtte voltam. Én egy „hedonista állat” vagyok, nagyon tudatosan oda kell figyelnem arra, hogy mit, mennyit, mikor eszem és mennyit mozgok. Számolom a kalóriákat, nekem ez vált be. Nagyon nehéz ételeket nem fogyasztok, rosszul is vagyok tőlük, és lelkileg sem érzem magam jól utána, maximum tésztát és rizottót eszem. Csirkehúst és halat fogyasztok a leggyakrabban, de semmit sem tiltok meg magamnak, inkább próbálok okosan étkezni. Kenyeret, pékárut délig eszem, délután maximum rizst. Édességet nagyon ritkán, de ha mégis, akkor jó minőségűt, és most, a karantén idején magunknak főzünk a párommal. Szerintem az is számít, hogy amit megeszünk, pontosan tudjuk, hogy miből készül.

 
Tóth Vera engedélyével
|
Mára olyan természetessé vált a sport Vera életében, mint amilyen például az alvás vagy a fogmosás

A sportot mennyire volt nehéz beilleszteni az életedbe?

Eleinte nagyon ellenemre volt a mozgás, mert egy teljesen szokatlan dolog volt számomra. Mint akit a vágóhídra visznek, úgy mentem az edzőterembe. Aztán azt vettem észre, hogy mindig jobban érzem magam edzés után, és nem is értettem, akkor miért ellenkezem ennyire az egész ellen. A megindulás nehéz folyamat, ma is előfordul, hogy nehéz belevágni, de amikor már benne vagyok, akkor mindig arra gondolok, hogy már csinálom, és ez milyen jó. Talán mindig is volt bennem egy megfelelési vágy: érdekes módon anno testnevelés órán mindig ötöseim voltak, mert bennem volt, hogy azt mondják, a ducik nem tudnak sportolni, na de majd én megmutatom, hogy tudnak! Egészen jó eredményeket értem el a sportokban, a testnevelő tanárom nagyon figyelt rám, mert látta, hogy bennem van az akarat. Aztán ezt elfojtottam magamban, és előjött mindenféle kisebbségi érzés, hogy nem vagyok elég jó, én nem vagyok elég a mozgáshoz. Ezeket a mintákat kellett tehát leküzdenem, mikor elkezdtem az életmódváltást. 

Hogyan győzted le ezeket a frusztrációkat, és mitől lett a mozgás örömforrás, nem pedig kényszer?

Az edzőm, Hogya Regina azt mondta, neki az a sporttal kapcsolatos hitvallása, és azt próbálja átadni a vendégeinek is, hogy a sport nem egy muszájból végzett tevékenység, hanem egy olyan természetes fogalom az életben, mint az evés vagy a munkába járás. Azt kell átkattintani fejben, hogy a mozgás nem egy felvett cselekvés, nem egy extra dolog, hanem totál természetes. Akkor már fél éve jártam hozzá, és rájöttem, hogy már számomra is teljesen automatikus, hogy megyek, és csinálom. Ez nagyon jó érzés volt. A sport azért is jó, mert a lelkünkkel való kapcsolatunkat is ápolja, és ezt is maximálisan érzem, amióta edzeni járok. De ehhez nem kell a trendi sportszerkó, és az sem, hogy te legyél a „dizájn Mariska” az edzőteremben. Volt egy 70 év feletti szomszédom, aki minden napját úgy fejezte be, hogy fél órát sétált. Ő azt mondta, ez a fél óra élteti.

A futás elkezdése előtt már sokat jártál edzőterembe, sokat fogytál. Tudatos dolog volt, hogy csak akkor vágtál bele a futásba, amikor már nem cipeltél magadon jelentős túlsúlyt?

Direkt figyeltem rá, hogy ne legyen már akkora súlyfeleslegem a futás elkezdésekor. De a futás vágya már régebben élt bennem: 9 évvel ezelőtt pánikbeteg lettem, amikor is kitaláltam magamnak, hogy kimegyek a Kopaszi-gátra futni, amolyan „kutyaharapást szőrivel” alapon, hiszen a pánikbetegek pont attól azt állapottól rettegnek, amikor gyorsabban ver a szívük. Azt gondoltam, ha nem halok bele abba, hogy felmegy a pulzusom, akkor nincs semmi baj. Rájöttem, hogy futás közben eltűnik a pánik. Voltam is jó párszor kocogni, de egy idő után nem mentem ki. Regina kezdte el újra behozni a futást az életembe. Aztán amikor egy darabig elmaradtak az edzéseim, mert Regi egy ízületi betegséggel küzdött, kitaláltam, hogy kellene valamit csinálni, mert nem akarok eltunyulni. Elkezdtem hát futni, és 2 perc után „kiköptem a tüdőm”. De nagyon akartam! És amikor újra lementem az edzőterembe, akkor már 4 percet futottam a padon, utána pedig megpróbáltam, hogy a kutyákkal való sétába belekocogok, és rájöttem, hogy jól megy. Lassan, fokozatosan építettem be a futást az életemben. Az első nagy mérföldkő egy 15 perces folyamatos futás volt futópadon. De azt éreztem, hogy még egyszer ugyanennyit le tudnék futni. 

Milyen gyakran és mennyit futsz?

Volt olyan időszak, hogy heti négyszer is futottam. Most heti 5 alkalommal mozgok, ebből 3 edzéstervet az edzőm ad meg: egy lábnap, egy felsőtestnap és egy teljes testnap, valamint két kardiónap, amikor futok. Általában 6 km-t szoktam, de egy évvel ezelőtt 100 métert sem tudtam lefutni, szóval ez a 6 km is nagy büszkeséggel tölt el. Lassú és gyors futást szoktam váltogatni. Nem tűzök ki óriási álmokat magam elé, nem vagyok egy nagy futó. Ne szépítsük, én még mindig túlsúlyos vagyok, van rajtam plusz súly, éppen ezért figyelek a gerincem, az ízületeim állapotára is, nem akarom túlterhelni magam. Általában terepen futok, hegyen fel-le, dombokon, változó terepviszonyok mellett, és a testem jelzéseit, érzéseit is jól kitanulnom mozgás közben. A sport és kifejezetten a futás segít erős kapcsolatot kialakítani a saját testtemmel, tudom, hogy mi az a terhelés, amit még elbírok. Például mekkora egy lejtő azon foka, amit bizonyos pulzuson, intenzitáson meg tudok futni. Nem fogok magamtól olyat elvárni, amit nem tudok teljesíteni. Viszont tudom, hogy akár már egy hónap múlva gyerekjáték lesz megcsinálni. A futás tökéletesen kikapcsol: van, amikor tudat „eltűnik”, a test csak teszi a dolgát, és bekerülök egy flow-állapotba: a futás nekem olyan szabadságérzetet ad, amilyet semmilyen más sport nem. 2016 előtt katasztrófa volt a kapcsolatom a saját testemmel, nem szerettem magam, bántottam, megjegyzéseket tettem a saját testemre. Ezért nem hálás a test... Meg kell becsülni, az egészség nem magától értetődő dolog, tenni kell érte, akarattal!

Honnan meríted az erőt a folytatáshoz?

Az volt a szerencsém, hogy a futás nagyon pozitív tevékenység lett az életemben. Amikor először lefutottam azt a negyed órát megállás nélkül, nagyon büszke voltam magamra, és tök jól esett, hogy az edzőm is azt mondta, hatalmas dolog, amit elértem. Az ő személye mellett a közönség is nagy motivációt jelent. Én nem vagyok sportember, nem akarok profi futó vagy sportoló lenni, azért csinálom, mert ha rendszeresen mozgok, jobban érzem magam. Elsősorban nem a táv vagy a tempó érdekel, azért teszem, hogy jól érezzem magam, szép legyen a bőröm, a koromnak megfelelően nézzek ki, és azt is látom, hogy ez sok embert motivál, ez pedig engem is viszont motivál.

Mennyire volt könnyű az átalakulásod lelkileg?

Fokozatos átalakuláson mentem keresztül, hogy azt a dundi gondolkodásmódot elfelejtsem, bocsásson meg mindenki a megfogalmazásért. Egy darabig megvettem a dupla akkora ruhát, és abban jártam, mert a lelkem nem érte el a testem eredményét, sokkal jobban érezte magát a bő, nagyobb ruhákba bebugyolálva. Az életünkben nagyon sokszor saját magunk ellen dolgozunk, megdumáljuk magunkkal, hogy ez vagy az miért nem megy, miért nem sikerülhet, és bele sem kezdünk új dolgokba. Nagyon érdekesnek tartom az ilyen lelki gátakat, gyakran jártam pszichológushoz is, mert kíváncsi voltam, hogy mik azok a defektek, amik a gátlásokat okozzák bennem. 30 év kövérséget nem lehet 1-2 esztendő alatt elfelejteni, levetkőzni. Aki tudatosan vált életmódot, annak erre fel kell készülnie. Fontos lenne az embereket rehabilitálni fogyás után, mert nem magától értetődő ennek a lelki, tudati oldala. 40-50 kiló fogyás után egy másik ember lesz valaki, mint előtte volt. Korábban sosem éreztem jól magam a testemben, és bár most sem vagyok vékony, sőt, nem is biztos, hogy annak kell lennem, de nekem nem is az a célom, hogy lefogyjak 45 kilóra, hanem az, hogy jól érezzem magam a bőrömben.

 
Tóth Vera engedélyével
|
A sport abban segít Verának, hogy jól érezze magát testileg és lelkileg

Van bármilyen futással kapcsolatos célod, esetleg szívesen indulnál versenyen?

Volt egy olyan gondolatom, hogy a félmaratont lefutnám, de az edzőm azt mondta, hogy még nem tartunk ott. A futást nem akarom negatívan megélni azért, mert nem bírok fokozatosan haladni. Nem szeretnék a földön csúszva beérni a célba csak azért, mert be akarok valamit bizonyítani. Regi azt mondta, hogy majd ha 12 kilométereket stabilan le tudok futni, akkor elkezdhetünk beszélni a félmaratonról is. De igen, egy ilyen verseny ott van a bakancslistámon.

Használsz bármilyen kütyüt, pulzusmérőt a futáshoz?

pulzust is szoktam figyelni, de sokkal inkább az érzéseimet figyelem. Amikor a nyaki ütőeremben érzem, hogy ver a szívem, akkor tudom, ez az a tempó, amin jól égeti a zsírt a szervezetem. Ebből a szempontból nagyon jó, hogy énekes vagyok, megérzem ugyanis a ritmust. Ha azt mondják, hogy 120 bpm-mel énekeljem el a dalt, akkor nagyjából képes vagyok belőni azt a tempót. Minden spéci szerkó nélkül is tudom, hogy mennyi a pulzusom, mégpedig a hőérzetem és a szívverésem ritmusa alapján.

Mi számodra a legnehezebb dolog a futásban?

A derekam. Hiába nyújtok le, még mindig van rajtam súlyfelesleg, és a sokéves túlsúly nem múlik el nyomtalanul, fáj a derekam. Azért szoktam futás után 1-2 napot kihagyni, hogy kíméljem a testem. A csípőmmel van egy kis gond, és nem a futás okozza a problémát, de előhozza, és rosszabb lesz egy picit. Korábban legalább heti egyszer jártam masszíroztatni, most sajnos ez nem lehetséges, így hengerezek, és gyógytorna-gyakorlatokat végzek.

Vannak kedvenc futóhelyeid?

A Frank-hegy az egyik ilyen, van egy szuper turistaút, ezen szoktam rendszeresen futni. Ahogy a házamból kilépek, két lehetőségem van. Felfutok a hegy tetejére, a Frank-hegyi Turistaházhoz, vagy Csillebérc felé indulok. A kutyáim, egy sportosabb angol bulldog és egy Cane corso is velem tartanak általában, de bevallom, ki szoktak purcanni a végére. Most sokat vagyok vidéken, itt, Palkonyán szintén van egy túraútvonal, ami pontosan 6 km. Felmegyek a hegyre, a Szent Bertalan kápolnáig, onnan indul a kör neheze: gyönyörű szőlőtőkék mellett egy szép nagy ívű terep, vissza a palkonyai halastóig, ami pont tökéletes futásra. De ha csak éppen túrázni, sétálni vagy bringázni szeretnék, akkor is csodálatos a terület.

Mi az, amire kifejezetten a sport tanított meg?

Minden olyan dolog az életemben, ami teljesítményorientált, kitartás kell hozzá, amihez mentális energia kell, ahhoz a sport adta az erőt. A mentális megterhelést is jobban kezelem a sport hatására, mert a sporthoz extra kitartás kell, mindenhez erőt ad. A másik pozitívum, hogy nem voltam beteg, mióta intenzíven sportolok. Amikor lefogytam, nagyon beteges lettem, hangszálgyulladásom, tüdőgyulladásom is volt, de amióta sportolok, még csak náthás sem voltam. Ezt csakis a mozgásnak köszönhetem. Az ember elpusztíthatatlan terminátornak érzi magát, ha elkezd sportolni. Velem is előfordul persze, hogy úgy érzem, sírva fakadok, amikor meglátom a futópadot vagy a futócipőmet, de ezen át kell lendülni. És tényleg vannak olyan napok, amikor a mozgás adta flow sem működik, olyankor abba kell hagyni, leülni és végiggondolni, hogy miért történhetett ez. Talán csak egy kis regenerálódásra vágyik a test. A jó alvást is a sportnak köszönhetem, mert a testmozgás miatt mentálisan és fizikálisan is elfáradok, jobban alszom, kipihentebben ébredek. A karantén alatt néha nehéz rávenni magam a mozgásra, de a sport elviselhetőbbé teszi ezt az időszakot. Ha nem lenne edzés, sokkal nehezebben tudnám feldolgozni, hogy szinte minden fellépésemet lemondták. A sport igazi terápia a testnek és a léleknek is.