Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

Példaképek, segítsetek!

A futásban könnyen odamondjuk egy sikeres futóra, hogy példakép. Mindenben? És vajon mennyire teher példaképnek lenni? Futószemmel minderről.

Újszerű és erős jelenség, amivel már találkoztam magam is, ezért első kézből szeretnék róla írni - ez pedig a példakép hatás. Sportolunk és posztolunk, mert ami nincs fent a ’fészen’, az meg sem történt. 

Szerintem a sportolás, a futás  élményének megosztása teljesen oké. Magam is művelem. Imádok verseny után beszámolót írni. Egyrészt mert olvassátok, és ha jól csinálom, hatással van rátok ;) , másrészt azért, mert olyankor elvonulok, felteszem a verseny alatt hallgatott zenei válogatásom, és újra élem a pillanatokat. Majd a posztolás után, a beszámolóimhoz tett hozzászólásokban sokszor megjelenik a „példakép” megjelölés. 

Példaképnek lenni

Talán sokan megkaptátok már, és én is szívesen próbáltam magamra ezt a titulust, de nem egy kényelmes viselet, és nem is az enyém. Olyan gúnya ez, amit csak akkor viselhet bárki, ha azt valaki ráadja, és így jobbára az ő ízlése szerint való. Kamaszkorban a „példakép hatás” meghatározó a személyiségfejlődést illetően.

De vajon a felnőttkori önmegvalósításhoz mennyire segítenek hozzá választott példaképeink?

Mindenkinek jut 3 perc hírnév, tegyen bármit is az illető, ha a média hírt ad róla. "Példaképek" tömegei kérnek bebocsátást a média ajtaján kopogtatva, kontrolálatlanul. Annyit tudunk róluk, amennyit elénk tárnak. Választhatunk közülük. Milyen legyen? Elérhetetlen, vagy a „következő lépcsőfokot” megtestesítő? Hasonló karakter, vagy valaki, akiben meglátom a saját változásom útját?

Örömmel olvastam egy felmérésben, hogy mi magyarok szívesebben választunk elérhető példaképeket, ismerősöket, családtagokat.

Kishitűség ez, vagy reális célkitűzés az ő tükrükben szemlélni magunkat?

Egy személyes sztori

Kedvetlenül utaztam hazafelé a buszon, az edzőteremből jöttem el, mert az összes cuccom otthon maradt. A sporttáskám a gyerekek cuccaival volt tele. Hazaértem, a motivációm a nullával volt egyenlő. Rá kellett volna szánnom magam, hogy futni induljak de gyorsan, mert telt az idő és a gyerekekért lassan indulnom kellett.  A közeli erdőbe mentem – azzal a lázadással és reménységgel, hogy bliccelhetek kicsit a tempót illetően. Lassacskán ráálltam a futásra, a feladatot is csináltam, ahogy tudtam. Fénysugár volt a futásomban, hogy egy mosolygós csajszi mellé kanyarodtam, aki kedvesen üdvözölt. Lehúztam a zenét a fülemről, de mivel ő nem így tett, gondoltam nem nyomom rá a társaságom. Visszadugtam a fülembe a zenét, és elhúztam.

Otthon üzenet várt a sportolói oldalamon: „Amióta megláttalak futni élőben, a föld felett járok egy méterrel, és hajnali 3-kor olvastam hogy válaszoltál nekem, és azóta nem alszok. Úristennnnn! Gondoltam magamban az év ultrafutója irt nekem és mehetnénk együtt futni... hát azóta madarat lehet velem fogatni. Nagyon bánt, hogy ott nem szólítottalak meg és tényleg futhattunk volna együtt, de egyrészt a szemem könnybe lábadt, a szívem majd ki ugrott a helyéről és meg sem tudtam szólalni, másrészt meg úgy gondoltam, hogy neked komoly edzésterved van és hogy jövök én ahhoz hogy az én lassú tempómmal akadályozzalak… ”

A média olyan mint egy nagyító és egy elvarázsolt kastélybeli  tükör keveréke, és ilyen torzításon keresztül nehéz meglátni az embert "A példaképet", a teljes valójában.

Azóta több alkalommal is futottunk már együtt, és remélem, még fogunk annyit, hogy annak lásson, aki vagyok, és én is őt.

A "példakép" egy napjából

Reggel 5 óra, görcsöl a hasam, szakad az eső. 40 km feladatos edzés vár rám. Pizsiben a konyhakövön térdelek a reggelinek előkapott gagyi kekszet lassacskán pakolom az arcomba. A Halhatatlanok című számot bámulom a telómon,  majd valami történik és elindulok.

Milyen az idealizált példakép és mi a valóság? 

Vannak olyan futók, akiknek egyáltalán nincs szükségük példaképekre, mert nem szeretnék önmagukat másokhoz hasonlítani, egyéniségek, a saját útjukat szeretnék járni. Ezzel szemben sokan, akik példaképet választanak, leginkább csak  arra a szeletre kíváncsiak a példakép életéből, amiben hősük jeleskedik,  és kevésbé kíváncsiak arra, hogy az idealizált példakép milyen áldozatokat hozott vagy mit mulasztott az eredményei elérése útján.

Az ikonként választott példakép megjelenítése sokszor idealizált, hiszen legtöbbször nincs személyes kapcsolat a felek között.

Ha már mindenképp példaképet választunk, akkor a példakép életéből látott momentum vagy eredmény legyen iránymutató, nem egy az egyben követendő példa. Mindenképp pozitív, ha egy emberi sors, egy emberi eredmény reménységgel tölt el valakit, és ezáltal úgy érezheti, hogy akkor ő is képes lehet valami hasonlóra. Vannak emberek, akik saját példájukon keresztül segítséget nyújtanak, megnyilvánulásainkat inspirálják, megmutatják, hogyan érjük el vágyainkat. Ilyen emberek születésünktől fogva jelen vannak az életünkben és fontosak, még ha nem is példaképnek hívjuk őket. Az élet elképzelhetetlen nélkülük.

Hogyan állj a példaképekhez?

Szeresd és tiszteld őket erőfeszítéseikért. Követendő példa pedig leginkább az legyen, hogy megtalálták a saját útjukat. Amikor a példaképeidre tekintesz, a sporttárs mellett lásd az embert is, megengedve ezzel a tökéletlenség, és a hibázás lehetőségét. A példakép választás attól függően jó vagy rossz dolog, hogy hogyan állunk hozzá, mennyi irányítást engedünk át életünk vezetéséből példaképeinknek. 

És ha már azt mondták rád, hogy példakép vagy

Légy mindig hiteles. Sosem tudhatod ki, milyen platformon, közösségben figyel meg és választ követendő példának, vagy ha úgy tetszik „FUSS A SAJÁT UTADON.” ;)

Őszintén szólva megérintett a téma és találtam magamnak én is egy „figurát”, aki nagy hatással van rám, és szeretnék rá hasonlítani. Róla egy külön kis humoros írásban,  saját sportolói oldalamon olvashattok.