Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

„Mindig a futás lesz a szívem csücske”

Inspiráció

Gregori Dóra gyűjteményéből | A fotó a III. Szegedi Jótékonysági félmaratonon készült.

Interjú Gregori Dóra futónagykövettel.

Gregori Dóra életét egészen gyermekkorától kezdve meghatározta a sport. Hosszú évekig az egyik legnagyobb kihívásnak számító mozgásformát űzte: klasszikus balettozott. A 31 éves, háromgyermekes édesanya ma már a futás szerelmese, és futónagykövetként sokakat motivál arra, hogy még jobban megismerjék és megszeressék a sportágat.

 
Gregori Dóra gyűjteményéből
|
"A futásban találtam meg azt a kihívást, amit korábban a balett jelentett."

Anno a Táncművészeti Főiskola klasszikus balett szakán végeztél. Még a laikusok is tudják, hogy ez bizony egy kemény, megterhelő, óriási elszántságot követelő művészeti ág. Téged fizikálisan és mentálisan elsősorban mire tanított meg a balett?

10 éves voltam, amikor felvételt nyertem a balettiskolába. Ez időszak igen meghatározó egy gyerek életében, hiszen nagyjából ekkor kezdődik a tinédzserkor is. Akkoriban már több esztendeje balettoztam, imádtam, de a Táncművészeti már egy teljesen már próbatételt jelentett. Reggel 7-re jártunk, délután 2-ig balettórákon, próbákon vettünk részt, aztán pedig jöttek a tanórák. Borzasztó nagy fegyelem kellett ahhoz, hogy ezt végigcsinálja az ember, főleg a délelőtti órákban. Délután pedig a fáradtságot kellett leküzdenünk. Ezek az évek megtanítottak a kitartásra, valamint erős testtudatot és fizikai állóképességet adtak.

A tűrőképesség határán

„A balett mentálisan megtanított arra, hogy az átlagosnál sokkal több fájdalmat viseljek el, és tovább bírjam a terhelést. Képes voltam akár 5 órán keresztül is edzeni anélkül, hogy megfordult volna a fejemben
a feladás gondolata.”

Miért kezdtél el futni?

Mikor befejeztem a főiskolát, már tudtam, hogy hivatásszerűen nem fogok tovább táncolni. Az első nyarat még nagyon jól bírtam mozgás nélkül, aztán utána rám tört a hiánya, ám a korábban megélt extrém terhelést bizony elég nehéz volt pótolni... (Nevet.) Próbálkoztam mindennel, például napi 2-3 órát aerobikkal, de egyszerűen képtelen voltam elérni azt az érzést, amit a balettórák adtak. Aztán valaki javasolta, hogy kezdjek el futni. Egészen addig nagyon ellene voltam, mert korábban hiába próbálkoztam vele, valahogy nem ment. Beszorult a levegő, elfáradtam, gyötört a légszomj, szóval minden bajom volt. Végül azzal győztek meg, hogy talán a futás fogja elhozni azt a számomra nagyon hiányzó terhelést, amit korábban a balett jelentett. Higgyek ebben, és próbálkozzak szorgalmasan. Ezért aztán nekiálltam, és felmerészkedtem a futópadra. Első alkalommal 1 percet bírtam, aztán megint jöttek a korábban már tapasztalt problémák. Másnap megint belevágtam, ekkor már 5 perc ment, és ez nálam igazi sikerélménynek számított! A harmadik napon 10, a negyedik napon pedig 20 percet futottam. Ez volt az a pont, mikor végre azt éreztem: jólesett, és akár már 1 óra is menne! Innentől kezdve teljesen rákattantam a futásra, egyszerűn beleszerettem. Aztán nem sokkal később várandós lettem az első gyermekemmel, és egy időre abbahagytam a futást, mert nem esett jól. A kislányom születését követően ismét komolyabb szerepet kapott az életemben a futás. Az egyik barátnőm megkért, hogy szálljak be az Ultrabalatonon induló csapatukba egy társuk helyett, aki lesérült. Kicsit féltem rábólintani, mert én addig csak futópadon futottam, és a kinti-benti futás közti határvonalat igen nehezen léptem át. Csak reménykedni mertem benne, hogy az UB-n sikerülni fog. Három szakaszt vállaltam be, és nem mondhatnám, hogy minden pillanatát élveztem, sőt... Viszont a futópadra már nem tértem vissza, rákaptam a kinti futás ízére. Az első félmaratonomat 2016 nyarán, a második lányom születése után néhány hónappal teljesítettem. Nem volt rossz élmény, éppen ezért pár hét múlva elindultam még egy 21 km-es versenyen. Ekkor kezdődött nálam a félmaraton-mánia.

Futottál már hosszabbat?

30 km-t, az egyik Sparon. Utána megfogadtam, hogy csak akkor térek vissza a félmaraton feletti távokhoz, amikor már úgy érzem, hogy kellőképpen felkészült vagyok.

 

„Nem terveztem, hogy PB-t futok”

Milyen számodra a tökéletes futókörnyezet? Időjárás, terep, környék...

Leginkább délelőtt szeretek edzeni. Kora reggel még annyira fáradt a testem, hogy nem tudom azt a tempót vinni, amit én a legjobban szeretek. Délelőtt viszont, amikor már ettem valamit, tehát van bennem kellő energia, de még nincs tele a gyomrom, akkor megy a legjobban a futás, ez a kedvenc időszakom. A helyszínt tekintve egyelőre még nem szeretem a terepet. De tisztában vagyok vele, hiszen sokan mondják, hogy a terepfutás is „fertőző”, szóval ki tudja, mit hoz a jövő! (Mosolyog.) Egyelőre a betont meg az aszfaltot preferálom, olyan környezetben, ami nem forgalmas. Nagyon szeretem például a Margitsziget belső körét! Nem a külső rekortánt, mert az valójában nem igazi rekortán, tehát nem atlétikai pálya minőségű borítás. A belső kör pont 2,5 km, szép a környezet, nincs nagy forgalom, nincs nagy zaj. Ha pedig szintet szeretnék futni, akkor irány a Gellért hegy! Emellett fontosnak tartok beiktatni hetente legalább egyszer egy résztávos pályaedzést.

 
Gregori Dóra gyűjteményéből
|
Dóri 3 kislány anyukája, és alig 4 hónappal a legkisebb lánykája születése után futott PB-t a Vivicittá félmaratonon.

Vasárnap a Vivicittán PB-t futottál!

Pedig nem így terveztem! (Nevet.) Négy hónappal a harmadik lányom születése után nem gondoltam volna, hogy ez bennem van, de így sikerült, és nagyon örülök neki.

Mennyi lett az időd?

1 óra 45 perc.

Mi a következő lépés?

Az a terv, hogy ősszel megpróbálom behozni 1 óra 40 perc alá a félmaratont. Nekem most az a fő célom, hogy a 21 kilométerből kihozzam a maximumomat. Aztán később talán jöhet a maraton, és talán arra is rá fogok majd kapni, de egyelőre tartom magam a 21 km-hez. A távot tehát nem szeretném még növelni, de a tempót igen.

A múlt heti megmérettetésre mennyit készültél?

Próbáltam minden szabadidőmet kihasználni az edzésre. Heti minimum négyet futottam, köztük volt egy résztávos a közösségi edzésen, a hétvégén pedig egy hosszú, legalább 15 km-es tréning. Nem tudatosan a Vivicittára készültem, egyszerűen szerettem volna visszanyerni a terhesség előtti állóképességemet.

Az eddigiek közül melyik volt a kedvenc versenyed?

Az idei Vivicitta! Szuper volt a pálya, az időjárás, nem tűzött a nap, pont jól sikerült felöltöznöm, valahogy minden összeállt. Holtponttal sem kellett megküzdenem. Emellett megemlíteném még azt a Spar Budapest Maratont is, amelyen Thuróczy Rékával váltóban indultunk, és a második helyen végeztünk. Felejthetetlen élmény volt!

Belevágok, mert...

Szerinted a futásban mi a legfontosabb motivációs tényező?

A legelső lépés: ha valaki tényleg szeretne elkezdeni futni, annak már oka van. Ez az ok sokféle lehet, fizikai, lelki, mentális egyaránt. Van, aki például egy szakítás után ezt tekinti gyógymódnak, vagy a munkahelyi stressz legyőzése miatt vág bele, esetleg a családi nyüzsgésből szeretne egy rövid időre kikapcsolódni némi énidős elfoglaltsággal. A lényeg az, hogy akarja. Az elhatározás az első és talán a legfontosabb motivációs tényező. A legtöbben azért fordulnak hozzám, mert a döntés már megszületett, és a következő lépéshez kérik a segítségemet.

 
Gregori Dóra gyűjteményéből
|
"Gyakran megkapom, hogy biztosan azért vagyok vékony, mert sokat futok. Valóban, de legalább ennyire komolyan veszem a táplálkozást is."

 

Az általad felsoroltak mellett sokan az alakformálás miatt kezdenek el futni.

Valóban, és engem is motivál, hogy a futással formában tarthatom a fizikumomat. Ha valaki fogyási céllal vág bele, akkor az edzések mellett kiemelten oda kell figyelni az étkezésre is. Én is gyakran megkapom, hogy biztos azért vagyok ilyen vékony, mert sokat futok. Valóban, de legalább ennyire komolyan veszem a táplálkozást is. Ha az ember sokat sportol, nem mindig könnyű megtalálni az étkezésben a helyes egyensúlyt: egyrészt ugye az energiát pótolni kell, másrészt viszont nem szabad túl sok kalóriát sem bevinni, mert akkor nem fog beindulni a súlyvesztés. A megfelelő táplálkozás tehát az egyik kulcsa annak, hogy az ember növelni tudja a teljesítményét, de az alakját is megtartsa, vagy adott esetben akár fogyjon.

Együtt, egymásért

Van példaképed?

Talán Thuróczy Rékát mondanám. Régóta ismerjük egymást, még a futókorszakom előttről, és már akkor nagyon felnéztem rá, hogy háromgyerekes édesanyaként milyen jó formában van. Mostanában egyébként a triatléták teljesítményét csodálom. Nagyon érdekel a triatlon világa, és lenyűgöz az a teljesítmény, amire ezek a sportolók képesek. De ez persze nem azt jelenti, hogy triatlétának állnék. A futás a szívem csücske, és az is marad!

Május végén rendezik meg az Aldi Női Futógálát, ami sokkal több mint egy szimpla verseny, szerintem a női összefogást is szimbolizálja. Mit gondolsz, miben rejlik a futóközösségek összetartó ereje?

Vannak olyan napok, amikor az embernek egyszerűen nincs kedve belevágni az edzésbe, nincs kedve futni, ekkor óriási motivációt jelenthet egy futótárs, egy futóközösség. Én alapvetően arra szoktam buzdítani az embereket, hogy legyen futótársuk, na ekkor jó a futóközösség, a futótársak, akivel elindulhatnak, akivel végigcsinálhatják, akivel motiválhatják egymást. Nagyon erős inspiráció, ha valaki melletted áll, és fogja a kezedet.

 

Így kerek a világ

„Annak, hogy a futás ennyire komoly tényezővé vált az életemben, több oka is van. Például az, amit már az előbb is említettem: azt a terhelést adja, amire vágyom. Sokszor mondják, hogy a futás függőséget okoz, ez a jó értelemben vett addikció nálam a második gyerek születése után alakult ki. Az első félmaraton volt a vízválasztó, onnantól kezdve éreztem azt, hogy nem lennék meg futás nélkül. A mindennapjaim részévé vált, nekem kell a futás ahhoz, hogy kereknek érezzem a világomat. Ha nem is minden nap, de hetente legalább 4-5 alkalommal edzek.”