Szöveg: Viniczai Andrea | 2020.10.18. | Frissítve: 2020.10.19. | |
A profi sportolókat komplett támogató stáb segíti a csúcsforma eléréséhez. De milyen segítséghez nyúlhat egy amatőr sportoló, aki az edzések mellett szeretne még valami pluszt is csempészni a felkészülésbe?
A beszélgetésünk egyik apropója, hogy nemrégiben jelent meg Az Összkomforton túl című könyved. Miért tartottad fontosnak, hogy könyvet írj a sport mentális hátteréről?
Jó pár éve már írtam egy fejezetet a Gyömbér Noémi által szerkesztett Fejben dől el című könyvbe, amiben több profi sportoló mesélt arról, hogy miben és hogyan tudtak segíteni neki szakemberek a mentális felkészülés során. Már akkor úgy gondoltam, hogy szeretnék a témával bővebben foglalkozni, és mostanra lett annyi téma, hogy egy egész kötetet felölel. Az Összkomforton túl arra a nehézségre utal, amivel sportolóként sokszor kell szembenéznünk, ahogy belevágunk a felkészülésbe vagy ahogy megpróbáljuk fenntartani a motivációt és kitartani a célunk mellett. Aki felnőtt fejjel, család és munka mellett sportol, az tudja, hogy ezt a hobbit űzni sokszor az összkomforton kívül esik.
Miről szól Az összkomforton túl?
Ez a könyv leginkább arról szól, hogy milyen kulturális, környezeti és személyiségbeli jellemzők támogatnak vagy esetleg tántorítanak el minket attól, hogy elkezdjük, vagy épp újrakezdjük a mozgást. A könyvben a sporton keresztül mutatom meg, milyen lehetőségek vannak a változtatásra. De az élet számtalan más területén is használhatóak azok az ismeretek és jó gyakorlatok, amiket a kötetben összegyűjtöttem. Hiszen a teljesítményre, motivációra és a megküzdési módjainkra vonatkozó megállapítások az a munkahelyünkön és a magánéletünkben is ugyanúgy érvényesek.
Mondanál erre egy példát?
A sportban elért sikerünk nagy valószínűséggel magabiztossággal tölt el életünk más területein, és ez aztán visszahat az edzésünkre is: önbizalmat és kitartást ad. És hitet, hogy képesek vagyunk megtenni az első és legnehezebb lépést, majd tovább kisebb-nagyobb lépésekkel folytatni az utat, amin elindultunk.
Mi vagy ki tud segíteni, ha elakadunk?
Sok mindenki segíthet. Egy családtag, egy jó barát, egy könyv, de van úgy, hogy egy pszichológus. Mindenkinek lehet egy olyan időszak a magánéletében, a munkahelyén vagy akár a sportban, amikor szembe kerül egy olyan nehézséggel, amiről azt érzi, hogy nem tud vele egyedül megbirkózni. Én tanácsadó szakpszichológus vagyok, sokan családi vagy munkahelyi témával keresnek meg, de rengeteg sportoló is jár hozzám. Fontos, hogy én nem vagyok klinikus, nem súlyos betegekkel foglalkozom, hanem olyan embereket támogatok, akik elakadtak az életük vezetésében és egyedül már nem bírnak a nehézségekkel.
Gondolom, jellemzően profi sportolók vesznek igénybe pszichológusi segítséget…
Az ő felkészítő csapatukhoz jellemzően tartozik pszichológus. Hozzám járnak elit sportolók, de vannak hobbisták is, hiszen manapság már egyre gyakoribb, hogy amatőr sportolók is utánajárnak annak, hogyan tudnának felülkerekedni egy nehézségen, hogyan tudnának jobb eredményt elérni vagy mondjuk egy verseny előtti szorongásukat feloldani. Én sportpszichológusként jól tudok segíteni abban, hogy a sportoló érzései, vágyai és esetleges félelmei összhangba kerüljenek a koncentrált és kontrollált teljesítménnyel.
Vannak-e a klasszikus, vissza-visszatérő témák a sport témakörében?
Tipikus téma a versenydrukk és az ezzel járó „para-pisi” vagy hasmenés. A másik klasszikus nehézség, hogy a sportolónak verseny közben nem sikerül úgy teljesíteni, mint ahogy azt az edzésmunkái alapján gondolta és tervezte. Ilyenkor sokszor előfordul, hogy megjelennek az automatikus negatív gondolatok, amik ahelyett, hogy motiválnák, hogy „gyerünk, csak azért is megmutatom”, inkább gyengítik, a sportolót. Ez például olyan téma, amivel jól lehet dolgozni: miért van az, hogy valaki edzésen simán teljesít, a versenyen pedig nem tudja kihozni magából azt a képességet, tudást, ami benne van?
Miben segíti egy sportpszichológus munkáját, ha ő maga is sportol?
Egészen más hangulatot ad a beszélgetésnek, hogy pontosan értem, hogy a másik fél miről beszél. Így egyfelől könnyebben kialakul a bizalom köztünk, másfelől nekem is jobban érthetőbb és átláthatóbb a téma, hiszen pontosan tudom, mi van a másik oldalon. Úgy tudok szakmai szemmel ránézni, hogy közben meg tudom érteni a lelki-pszichológiai hátterét. Egyébként mielőtt szakemberhez fordulnánk, érdemes saját magunknak is elgondolkodni például azon, mit ad nekünk a választott sport. Megtaláljuk-e még benne mindazt, amiért kezdetben beleszerettünk? Én például az első gyermekem születése után kezdtem el futni. Találtam egy társaságot, lettek új barátaim, akikkel sokat edzettünk és utaztunk együtt. 5-6 évig fontos szerepet töltött be számomra a futás, aztán valahogy azt kezdtem érezni, már nem ad akkora örömet, mint korábban. És akkor elkezdtem keresgélni, hogy mi az, amit csinálhatnék helyette. Ekkor találtam rá a crossfit-re, ami nagyon megtetszett. Meg is ijedtem, mi lesz, ha én most abbahagyom a futást, mit fognak szólni a többiek, ha én most elkezdek egy új sportot? Szakemberként önreflexiót tartottam, megvizsgáltam, honnan és miért jöhetett elő belőlem ez ijedtség. A könyvemben is erre a tudatosságra bátorítok mindenkit, hogy időről-időre vizsgálja felül a választott sporthoz való viszonyát. Megvan az a 10-15 kérdés, amin jó, ha elgondolkodunk és megválaszolunk. Az amatőr sportolásnak alapvetően az egészséges megőrzéséről, kellemesen jóleső mozgásról és az örömről kellene szólnia. Azonban, ha megjelenik a görcsös ragaszkodás, a teljesítménykényszer, vagy a szorongás, akkor javasolt a témával akár szakember bevonásával is foglalkozni.
Akkor ez olyan, mintha mondjuk egy versenyen a frissítő asztalról egy „mentál-fröccsöt” vennél le?
Kicsit igen. De ne feledjük, a frissítő asztalról elvett dolgok csak akkor hasznosak, ha velük a sportoló nem a kimaradt edzésmunkát szeretné pótolni, hanem csak fokozni a teljesítményét. Én azt javaslom minden sportolónak, hogy próbáljon több tudatosságot csempészni az edzéseibe a felkészülésébe. Én is megfigyeltem, hogy akár a fejünkben megszületett szavaknak is teremtő ereje tud lenni. Mindenki megfigyelheti, hogy mikor megy neki jobban az edzés: amikor negatív vagy amikor pozitív dolgokat mantrázik magában. Én is beleestem ebbe a hibába az egyik edzésemen, a maratont megelőző hosszú futáson. Már szinte lemondóan ismételgettem magamban, hogy „úgyse fog menni, nem edzettem eleget, az egész felkészülést elmismásoltam, sose leszek maratonista…” Szerencsére volt mellettem egy futócimbora, aki kizökkentett ebből a negatív gondolatspirálból, de annyira borzalmas futóélmény volt, hogy a mai napig élénken emlékszem rá. Akkor ott egy kicsit át kellett programoznom magam, így utána persze sikerült a maraton, és ebből a rosszemlékű edzésből is tanulhattam valamit.
Hogyan tudjuk mi is átprogramozni magunkat, ha úgy érezzük, hogy ez most nagyon nem megy?
Például ésszerűtlen túlzásokkal, de pozitív kijelentéseket mondunk magunknak. Például: Ezt a feladatot most elvégzem vagy Ma is eljöttem edzeni, ezzel máris többet tettem, mint az emberek kilencven százaléka vagy Ez az edzés is be fog épülni és segít, hogy elérjem a végső célomat vagy Ez most még az út eleje, de magamhoz mérten legtöbbet kihozom a teljesítményemből… és így tovább. A szavak és képek teremtő erejére jó példa lehet még, ha van egy előre megfogalmazott pozitív mantránk. Ilyesmit ajánlok mindenkinek, aki futóversenyre, vagy bármilyen egyéb megmérettetésre elbizonytalanodik. Érdemes egy gondolatot megfogalmazni, ami pozitív, jövőbe mutató és előrevetíti a sikert. Mindazonáltal személyes is, és piszok módon energetizál. De létezik egy másik módszer is, az úgynevezett mentálréning. Ennek során nem csak mondogatjuk magunknak, de el is képzeljük a feladat sikeres végrehajtását. Az agyunk pedig hajlamos elhinni nekünk, azt, amit közvetítünk felé, vagyis azt, hogy képesek vagyunk az adott dologra. Így ez a technika hosszútávon segíthet minket, nem csak a sport, de az élet egyéb területein is.
