Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

Kormos Villő olimpikon fejest ugrott a futásba

Inspiráció

Futanet | Villő (balra) a 2018-as Spar Maratonon a 30 km-es távon indult egyik régi edzőtársával.

A magyar bajnok műugró az első maratonjára készül.

Tavaly fejezte be az élsportot, de kis túlzással azóta is folyamatos mozgásban van. Kormos Villő szereti aktívan élni az életét, bármilyen sportágat szívesen kipróbál, nem tartja vissza semmi! A futással kapcsolatban nem az a klasszikus foggal-körömmel az utolsó vérig harcoló típus, inkább igazi örömfutó, aki szép célokat tűz ki maga elé, és azokat rendre teljesíti is. A következő állomás április közepén a maraton.

 

Mikor szerettél bele a futásba?

Már gyerekként részt vettem kisebb futóversenyeken, de aztán a műugrás miatt abba kellett hagynom egy időre. Nagyon térdfájós voltam, nem igazán engedtek futni. Végül az élsportolói pályafutásom befejeztével lehetőségem nyílt arra, hogy ismét belevágjak: másfél évvel ezelőtt kezdtem el újra kocogni.

A bajnoknő

1988. augusztus 2-án született Budapesten.

36-szoros magyar bajnok műugró.

2014-ben Berlinben szinkronugrásban, 2015-ben Rostockban szinkron toronyugrásban, 2016-ban pedig Londonban, szintén szinkron toronyugrásban Eb-bronzérmet szerzett.

Hogyan építetted fel az edzéstervedet?

Amikor még ugrottam, és épp pihenőidőszakunk volt, akkor azért néha elmentem futni. Teljesítettem egy-egy szigetkört, tehát nagyjából 5 kilométert alkalmanként, esetleg kicsit többet, de 10 K fölé sosem mentem. Amikor elkezdtem komolyabban futni, valójában akkor sem nagyon mértem a távot. Egyszerűen csak futottam, amíg jólesett, majd hazamentem. Aztán találkoztam egy régi műugrótársammal, Lengyel Lilla, aki fiatalon a sportágunkat az atlétikára cserélte, és manapság is rendszeresen fut. Ő találta ki, hogy nevezzünk be együtt egy félmaratonra. Akkoriban még nem voltam annyira edzett, és egy Vivicittá 7 kilométeren kívül más futóversenyes tapasztalattal nem rendelkeztem. Tehát nem mondhatnám, hogy igazán felkészülten álltam rajthoz, de azért lefutottam a félmaratont.

Előtte mi volt a leghosszabb távod?

Edzésen, a félmaraton hetén volt egy 16 kilométeres hosszúm.

Húha, azon a héten?

Fel is törte a cipő a lábam! Ezek után nem is csoda, hogy rá néhány napra a félmaratonon három lábkörmömet veszítettem el... Nem tudtam túl sokat a futásról, például azt sem, hogy kicsit nagyobb cipő kell. Egyébként nagyon érdekes élmény volt számomra az első félmaratoni versenyem. Horvátországban rendezték, és a rajt után néhány kilométerrel kiszúrtam két magyar nőt, egy idősebb hölgyet és egy fiatal lányt, akik együtt futottak. Megkérdeztem tőlük, hogy csatlakozhatok-e hozzájuk, és nagy szerencsémre kedvesen megengedték. Végig tartották bennem a lelket, amikor jött a holtpontom, akkor is húztak magukkal. Tulajdonképpen az ő segítségükkel teljesítettem azt a versenyt, szerintem ha nem lettek volna mellettem, talán feladom útközben. Az egyikük segítőmmel, Pulai Dorkával a mai napig tartom a kapcsolatot.

Mennyi lett az időd?

Megmondom őszintén, én nem tartom magam túl gyors futónak, meg egyébként is, én csak úgy kényelmesen, a saját örömömre futok. 2 óra 28 perc volt az első félmaratoni időeredményem.

Nem is kérted edző segítségét?

Van két kedves ismerősöm, az egyikük Kis Zita ultrafutó, a másikuk pedig Papp Krisztina maratonfutó olimpikon, tőlük szoktam tanácsot kérni.

Április közepén elindulsz az első maratonodon. Hogy készülsz rá?

Polar órám van, és Polar edzéstervvel készülök. Nem mindig sikerül száz százalékosan betartani, de azért próbálkozom! (Nevet.) Ez a verseny is Horvátországban lesz, ugyanott, ahol az első félmaratonomat is futottam. A tengerparton megy végig a maraton útvonala, gyönyörű a helyszín. Ráadásul Horvátországhoz személyes kötődésem is van: gyerekként hat évig horvát iskolába jártam, beszélem is a nyelvet, ezért a szívemhez nőtt az ország.

Hol edzel a legszívesebben?

Régebben sokat futottam a Margitszigeten meg a rakparton, de a levegő minősége miatt már sokkal jobban szeretek terepen futni, erdőben, külvárosi részeken. A hétvégi hosszúkat például leggyakrabban a Hármashatár-hegyen vagy Szentendre környékén teljesítem, ahol nincs akkora autóforgalom. A hétköznapokon pedig maradok a városban, a Szigeten.

Hogyan tudod beilleszteni a mindennapjaidba a futásokat?

Mivel reggel 7-re járok dolgozni, ezért az edzéseket általában délutánra teszem. Megpróbálom minden hetemet úgy beosztani, hogy az összes előírt tréninget teljesíteni tudjam, maximum kicsit csúsztatva, eltolva. Hetente háromszor-négyszer futok, emellett nyújtógyakorlatok és erősítőedzést végzek. Ezek az akadályversenyek miatt is fontosak.

A Spartan hogy jött az életedbe?

Már akkor szemeztem vele, amikor Magyarországon még nem is volt verseny, de korábban az élsport miatt ebbe sem tudtam belekóstolni. A párom spartanozik, és tavaly elmentem vele kipróbálni Miskolcra. Így kezdődött. Azóta már van egy kis csapatunk, együtt edzünk a versenyekre.

Mi vonz benne a leginkább?

A műugrásból adódik, hogy kedvelem az ügyességi feladatokat, és hát ezekből a Spartanban van elég! Szeretem az akadályokat, meg átszaladni, felemelni, átugrani és még sorolhatnám... (Mosolyog.) Mikor először kipróbáltam, végképp odáig lettem érte.

Holtpont ellen társaság

„Nekem nagyon sokat jelentett, hogy az első félmaratonomat társaságban futhattam le. Azóta is azt tartom, hogy a futóversenyeken valakivel együtt indulok, akivel tudjuk egymást húzni. Számomra ez az, ami leginkább bevált a holtpontok ellen. Meg a zene!”

Van a futással kapcsolatban bármilyen „versenyrituáléd”, amihez ragaszkodsz?

A futást abszolút csak magamért csinálom, nincsenek ezzel kapcsolatban berögzült szokásaim, elengedhetetlen rituáléim. Volt olyan verseny, amikor majdnem lekéstem a rajtot, annyira nem izgultam. (Nevet.) Ezek az alkalmak számomra az örömöt, a kikapcsolódást, a szórakozást jelentik, nem feltétlenül azt, hogy tökéletesen sikerüljenek.

Még a maraton előtt sem izgulsz?

Ó, dehogynem! Mégiscsak teljesítmény lefutni 21 vagy 42 kilométert, szóval természetesen izgulok, de nagyon reménykedem, hogy összejön.

Melyik volt az a versenyed, amivel igazán elégedett voltál?

Az időt tekintve volt már 2 óra körüli félmaratonom, de őszintén nem is tudom megmondani percre pontosan az eredményemet. Egyébként az összes futóverseny közül talán a tavaly novemberi terep-félmaraton volt az, ami a legjobban esett. Nagyon szép idő volt!

Mi kell, hogy „jól essen” neked egy megmérettetés?

Hogy fizikálisan jól érezzem magam, azaz kipihent legyek, pont megfelelően igyak-egyek, és hogy akikkel futok, ők is jól érezzék magukat.

Milyen futóversenyek szerepelnek a bakancslistádon?

A „nagy hatos”, azaz a New Yorki-i, a berlini, a tokiói, a londoni, chicagói és a bostoni maraton, de szerintem ez sokaknál bakancslistás. Emellett szeretnék elindulni egy futóversenyen ott, ahol nagyon hideg van, és óriásiak a hegyek, például Izlandon. Illetve egy olyan helyszínen is szívesen futnék, ahol pedig nagyon meleg van. Végletekben gondolkodom! (Nevet.)

Van listád a Spartanra is?

A Winter volt az egyik olyan verseny, amit ki akartam próbálni, ezt meg is csináltuk most télen Szlovákiában. Szeretnék végigcsinálni egy Trifecta hétvégét is, ami azt jelenti, hogy a két nap alatt mindhárom távot, azaz a Sprintet, a Supert és a Beastet is teljesíted. Meg jó lenne majd egy Ultra is, de az azért elég kemény.

Ha már ultra... A futásban nem kacérkodsz a maraton feletti távokkal?

Jelenleg nem, de már próbálnak rávenni! Majd meglátjuk, mi lesz. Emlékszem, korábban a terepre is azt mondtam, „Én biztos nem!”, aztán tessék, most meg már imádom! Szóval ki tudja, mit hoz a jövő... De egyébként nekem a 10 kilométer esik a legjobban. Ez az táv, amit bármikor futok, mindig élvezem. Az ennél hosszabb távokra azért már komolyabban oda kell figyelnem, hogy jól menjen.

Lelkileg mit ad neked a futás?

Ha ideges vagyok, arra a futás a legjobb ellenszer. Akkor úgy futok, hogy utol sem lehet érni! Na jó, legalábbis én úgy érzem, hogy utol sem lehet érni. (Nevet.) És ha bármi problémám akad, ami megoldásra vár, akkor is szeretek futni menni, mert közben nagyon jól tudok gondolkodni, és gyakran ilyenkor találom meg a választ az adott kérdésre.

Úgy veszem észre, hogy a sport egyértelműen az életető elemed.

Mindenféle sportot űzök, aktívan élek. Futok, síelek, spartanozom, bringázom, valójában bármit szívesen kipróbálok, nem tart vissza semmi! Élsportolóként minden évben volt egy 2-3 hetes pihenőidőszakunk. Na, én ennyi időt sosem tudtam nyugton maradni! A sport szeretete az, ami manapság is mozgásban tart, és ami ennyire aktívvá tesz. Másrészt ha annyit szeretnék enni, mint élsportolóként, akkor bizony mozognom kell, hogy formában tudjak maradni.