Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

„Jelmezben futni olyan, mintha kilépnék a hétköznapok valóságából”

Dr. Mayer Krisztina gyűjteményéből | A jókedvű futás része a futóversenyeknek, a jelmezes futók pedig tovább színesítik a mezőnyt

Dr. Mayer Krisztina, olvasónk története.

Nagyjából 20 évvel ezelőtt kezdtem el futni, pontosabban kocogni. Eleinte csak azért, mert nagyon praktikus volt, nem kellett időre menni (mint például egy aerobikóra esetén), elindulhattam hajnalban vagy akármikor, nem vett el időt az oda-vissza utazgatás. Ha fél órát futottam az ajtótól valameddig, majd haza, akkor 1 óra alatt 1 órát sportolhattam. Ez szinte semmilyen más sportágnál nincs így. Aztán egyre jobban megkedveltem a futást, és már nem csak a praktikuma vonzott.

 

Teljesen más világ

Amikor futok, kikapcsolódom, zenét hallgatok, teljesen elmerülök benne, ez egyfajta flow-élmény. Többnyire musicaleket hallgatok futás közben, nagyon szeretem, ahogyan általuk kiléphetek a hétköznapi valóságból, és egy teljesen más világba csöppenek – a jelmezek is ezt a célt szolgálják. Szeretek játszani, bohóckodni, jelmezbe bújni, plüssállatokat szinkronizálni, belebújni a karakterükbe. Végeztem egy szinkronszínész iskolát, és nagy álmom, hogy rajzfilmfigurákat szinkronizáljak. Eddig még csak egy-két alkalmam nyílt rá évekkel ezelőtt egy-egy icipici szerep erejéig, de az is nagy élményt jelentett.

 

 

„Pokoli ez a tempó”

Jelmezben futni szerintem nagyon szórakoztató, az emberek mosolyognak, integetnek, és mindig van egy-két kedves szavuk hozzám… Általában a jelmezemhez szólóan viccelődnek. Például amikor ördög voltam, sokan mondták, hogy „ördögien futok” vagy „pokoli ez a tempó”. Egy futó, aki már nagyon fáradt volt a félmaraton utolsó kilométerein, és sétált, amikor elfutottam mellette, így szól: „Ó, ördög, bár elvinnél!” Nekem meg nagyon kellett nevetnem. Előfordult, hogy Mikulásnak öltöztem, és szaloncukrokat osztogattam futás közben, na, annak sokan örültek. A Zúzmara félmaratonon pedig mindig igyekszem az érmen lévő aranyos figurához igazítani a jelmezemet (pingvin, hóbagoly, rénszarvas).

 

 

100 félmaraton

Az első félmaratonomat – egy kis verseny volt Nyíregyházán, 2005-ben – végig egyedül, a mezőny után futottam. Nemcsak, hogy utolsóként értem célba, de mire beértem, már leengedték a célkaput, összepakoltak, és mivel nem volt befutóérem, a szervezők többsége nem is várt meg. De nem voltam csalódott emiatt, örültem, hogy sikerült teljesítenem a távot, sikerült az, amiért odamentem.

Akkor még nem gondoltam, hogy lesz folytatás, úgy éreztem, jó volt, szép volt, elég volt, egyszer. Évekig valóban nem is volt folytatás. Aztán újra lefutottam a félmaratont, majd újra... És az utóbbi öt évben pedig több mint hetvenötször, az elmúlt tizennyolc hétben pedig minden héten! A századikat éppen múlt vasárnap! Óriási élmény volt, ráadásul a szervezők megajándékoztak egy „100. félmaratonod emlékére” feliratú kupával, aminek nagyon örültem.

 
Dr. Mayer Krisztina gyűjteményéből
|
A 100 lefutott félmaraton emlékéül kapott kupa