Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

A futás egy ösztönös terápia

Inspiráció

Shutterstock | A futás egy ösztönös terápia, talán ezért is olyan népszerű sport.

Öröm, tanulás, kitartás, küzdelem, boldogság: a futás maga az élet.

Nálunk is sokat olvashattál már a futás lélekre gyakorolt jótékony hatásáról, amit te is nap mint nap tapasztalhatsz, amikor felhúzod a futócipőd, és elindulsz teljesíteni a penzumodat – vagy legkésőbb akkor, mikor edzés után hazaérsz. A rendszeres sport segít, ha problémád van, támogat abban, hogy jobban bírd a zsúfolt hétköznapokat, rengeteget tanulhatsz általa önmagadról, vagy egyszerűen „csak” örömet ad. Keresztury Emőke klinikai szakpszichológus segítségével – aki maga is futó, sőt ultrafutó – most egy kicsit mélyebben elmerülünk a futás lélektanában, hogy még teljesebb képet kaphassunk ennek a nagyszerű sportágnak az előnyeiről.

 

Miért mondják azt a futásra, hogy az egyik legjobb önismereti és gyógyító terápia?

A futás ebből a szempontból rendkívül sokrétű segítő funkciót tölthet be. Amellett, hogy az ember óhatatlanul célokat tűz ki maga elé, és elkezd ezekért dolgozni, komoly önismeretre is szert tehet, valamint pozitív visszajelzést kaphat magáról, amit nagyon kevés helyen lehet ilyen tisztán, objektíven megszerezni. Hiszen mi lehet annál egyértelműbb visszajelzés, mint hogy korábban mondjuk csak 100 métert tudtál lefutni, most pedig már 1, 2, 5, 10 vagy 21, sőt akár 42 kilométert? Ezek tehát tökéletes visszacsatolások, és azonnal hatással vannak az önbizalomra is. A másik nagy előny pedig kémia eredetű: a futás közben felszabaduló kémiai anyagok, például az endorfin és az endokannabinoidok termelődésének köszönhető felemelő, feldobott érzés. A futás, pontosabban a ciklikus mozgás hatására létrejön egy olyan feszültségoldás, ami a stresszkezelésben is sokat tud segíteni.

Ti, szakemberek, kifejezetten ajánljátok a sportot mint nem hivatalos terápiás módszert?

Már régóta! A rendszeres testmozgás elmondhatatlanul jó tesz a szorongásos, depressziós betegeknek. Nemcsak a komolyabb esetekben, hanem azok számára is javallott, akik például hajlamosak a magukba fordulásra, a levertségre. Amint elkezdnek sportolni, főleg, ha a szabadban, a testmozgás rögtön felszabadítja a fent említett szorongásűző anyagokat. Ráadásul a napfénynek szintén van egy olyan biokémiai hatása a melatonintermelődés miatt, aminek köszönhetően oldja a téli depressziót.

A sportban kitűzött célok, az azokért megtett lépések hogyan segítenek átvészelni az élet nehéz időszakait? Lehet olyan erős a cél, hogy bármilyen krízist legyőzzön?

Ezt a kérdést több oldalról is érdemes megvizsgálni. Egyrészt azt gondolom, hogy ha dolgozol egy célért, és eléred, legyen az akár 3K vagy a maraton, az már önmagában is egy olyan jól mérhető sikerélmény, amihez mindig vissza tudsz nyúlni, amikor elbizonytalanodsz önmagadban. Mert tudod, hogy megcsináltad. Mert kézzelfogható. Amikor felmerül az életedben egy probléma, és kételyeid támadnak azzal kapcsolatban, hogy meg tudsz-e küzdeni vele, akkor gondolj a futásban elért sikereidre: nem volt mindig könnyű az út, eleinte talán még hinni is alig mertél benne, de megcsináltad, teljesítetted! Ebből hitet meríthetsz ahhoz, hogy a gondjaiddal is megbirkózz. Másrészt a futás a nehéz érzések feldolgozásában és a problémamegoldásban is tud segíteni. Gyakran találkozunk azokkal a kissé közhelyes tanácsokkal, mint hogy ha rossz a kedved, menj el futni, és minden megoldódik. És mint minden közhely, ez is nagy igazság!

De mi ennek a tudományos háttere? Mi az oka annak, hogy futás közben valóban tisztábbak a gondolatok, élesebb a logika?

Több terápiás módszer is remekül összeköthető a futással. Az egyik a mindfulness, azaz a tudatos jelenlét technikája. Ennek az a lényege, hogyan legyél itt, a jelenben. Napjainkban annyi minden elvonja a figyelmet saját magunkról, annyira ritkán vagyunk benne tényleg a testünkben és a jelen valóságában, hiszen vagy a múlton rágódunk, vagy a jövő miatt szorongunk. A boldogság viszont csak itt, a jelenben létezik! A futás azáltal, hogy az ember nagyon is a testében van, koncentrál, figyel, tehát tudatosan megéli a mozgást, már önmagában segít a stressz feloldásában: megéled a jelent, közben egy kicsit elengeded a múltat és a jövőt. A másik módszer, ami szintén kapcsolatba hozható a futással, az úgynevezett EMDR-terápia (az Eye Movement Desensitization and Reprocessing kifejezés rövidítése – a szerk.). Ez a gyors szemmozgáson keresztül képes az emberrel újraíratni az emlékeket, ezáltal pedig segít a traumák feldolgozásában. A módszert kifejlesztő szakember, Francine Shapiro úgy kezdett el foglalkozni a témával, hogy egy nap, amikor gondok gyötörték, átsétált a napfényben fürdő parkon, és azt vette észre, hogy tíz perc után sokkal jobban lett. Nem értette, mi lehetett ennek az oka... Végül rájött, hogy a leveleken átsütő fényjáték miatt a szeme sokkal gyorsabban járt, miközben a problémáin gondolkodott. Kutatni kezdte a jelenséget, ebből fejlődött ki az EMDR-módszer. A terápia leegyszerűsítve úgy zajlik, hogy miközben a páciens a traumájáról beszél, változó ingerlést, kétoldali stimulációt adnak a szemének, esetleg felváltva mindkét fülbe adott auditív ingerek, illetve kézre, lábra vagy más testrészre adott érintéses stimulációk érkeznek. Az agytörzsben a testi érzeteket, a limbikus rendszerben pedig az érzelmeket „tároljuk”, míg az agykéreg a kognitív gondolkodás területe. Az EMDR-terápia során a váltott stimulációval azt segítik elő, hogy ez a három rész, azaz a testi érzetek, az érzések és a gondolatok összekapcsolódjanak egymással. Hétköznapi nyelven fogalmazva a kétoldali váltott mozgás és a gyors szemmozgás a „Mire hallgassak, az eszemre vagy a szívemre?” dilemmát segít megoldani, szinkronba hozni a kettőt. És tulajdonképpen futás közben mi sem csinálunk mást, mint a módszer kitalálója, amikor a problémáinkkal foglalkozunk...

Terápia kicsiben?

Pontosan, a futás egy ösztönös terápia! Persze nem olyan hatékony vagy tudatos, mint egy valódi kezelés, de közben mégis rengeteget segít! A fent említettek mellett összekapcsolható a kognitív terápiával is, pont a pozitív visszajelzések miatt. Mondok egy egyszerű példát: van egy pókfóbiás, aki kognitív terápiával szeretné feloldani a félelmeit. A kezelések során először csak fényképen néz meg egy pókot, utána már videón, aztán behoznak egyet akváriumban, végül pedig a pók már a kezén mászik. Szóval szépen lassan megszokja az ingert, miközben kellemes dolgok történnek vele, és ezáltal elmúlik az érzékenysége egy addig fenyegetőnek vélt vagy megélt helyzettel kapcsolatban. A futás is kis lépésekben, módszeresen tanít meg bizonyos dolgokat saját magunkról: azt, hogy képesek vagyunk rá, azt, hogy meg tudjuk csinálni! A sport egy olyan tanulási mechanizmus, ami mindig visszajelez nekünk, hogy jól csináltuk-e, és ennek mentén kiválóan lehet haladni. Azért azt semmiképp ne hagyjuk ki, hogy vannak olyan nehézségek, krízisek az életben, amihez szakszerű segítségre lehet szükségünk. Mert ha nem tudjuk megoldani, akkor a futás akár problémává, sportfüggőséggé is válhat, ha ebbe menekülünk. Hiszen időlegesen enyhít a gondon, de elrendezni mégsem képes mindent. 

Hétéves út az ultrákig

Szakértőnk, Keresztury Emőke hét évvel ezelőtt, ötvenesztendősen kezdett el komolyabban futni, amikor is elhatározta, hogy szeretne teljesíteni egy maratont. Néhány hónap múlva lefutotta a félmaratont, aztán szűk egy évvel az ötlet megszületése után a maratont. Következett egy Ironman párban, aztán egy Ultrabalaton trióban, végül az Ironman egyedül, valamint tavaly az UB párban és a Piros 85. Az egyik legemlékezetesebb futása az volt, amikor férjével és három gyermekükkel körbefutották a Balatont: Emő 93 km-t vállalt, a fennmaradó távot a többi családtag osztotta el maga között négyfelé.

2019-re egy igazán szép célt tűzött ki maga elé: júniusban egy 112 km-es terepversenyen indul el.

Mit tanulhatunk a futásból, ami a hétköznapi helyzetekben is alkalmazható?

Kitartást mindenképpen, hiszen feketén-fehéren szembesít a megküzdési módszereinkkel. Ráadásul semmi sem torzítja el az eredményt, hiszen 1 kilométer mindenhol, mindenkinek 1000 méter. A futásban csak te vagy, meg tudod élni, ahogy fejlődsz, és megtapasztalod, hogy mekkora kockázatot vállalhatsz be. Ha túl sokat akarsz egyszerre, lesérülhetsz, vagy nem úgy teljesítesz, ahogy eltervezted. De azt sem foghatod senki másra, csak magadra. Emellett arra is rávilágít, ha kishitű voltál: még ha az elején úgy érezted is, hogy talán nem fog menni, de aztán a befektetett munka meghozta gyümölcsét, és mégis megcsináltad, akkor egész egyszerűen legyőzted az önbizalomhiányodat. Tehát a futás megmutatja, hogy képes vagy véghezvinni azt, amiről korábban álmodni sem mertél. Megtanulsz felülemelkedni a nehézségeken, megtalálod a saját egyensúlyodat, megérzed, hogy mi a túl sok, mi a túl kevés. Minden egyes apró előrelépés erősít, és a futásban nagyon szépen lehet fejlődni.

És holtpontok meg falak az életben is vannak...

Valóban, és amikor jön a fal, akkor azt érzed, hogy legszívesebben sírva kiállnál a versenyből, és felemelnéd a kezed. De közben meg tudod, hogy ha összeszorítod a fogad, és mész tovább, akkor egy idő után újra jobb lesz, sőt, akár még a fáradtság is elmúlik. Ez az az erő, ami abból fakad, hogy már korábban is le tudtad győzni a kételyeidet, például tovább futottál egy edzésen, amikor már fáradt voltál, vagy sikerült tartanod a tempót. Másrészt sokszor mondják: az út maga a cél. Tehát az út, ahogy fejlődsz a sportban, önmagában egy olyan tudást ad arról, miként küzdj, amit aztán az élet többi területén is kamatoztathatsz.

Mi van akkor, ha az egészet „csak” a futás öröméért csináljuk, ha nincs konkrét cél?

Akkor is rengeteg előnye van, gondolj csak a fent említett mindfulnessre! Az örömfutó egy jóleső meditatív állapotban élvezi az énidejét, azt, hogy önmagával lehet… Azt se felejtsük el, hogy ha valaki nem akarja feszegetni a határait, csak futni szeretne, akkor is minden alkalommal el kell indulnia otthonról, tehát ebben is van kihívás.

Beszéljünk egy kicsit arról is, hogy a futás miként segít megoldani a negatív testkép problémáját!

A sport egyik nagyszerű hatása, hogy át tudja helyezni a fókuszt a negatív testképről a test élvezetére. A testképzavar szóban benne van, hogy az illető valahonnan kívülről szemléli saját magát, futás közben viszont benne van a testében, kénytelen együtt dolgozni vele. Amikor az elért eredmény által megéli azt, hogy a teste erős, rugalmas, és sikereket hoz neki, akkor többé már nem ellenség lesz a számára, hanem egy együttműködő partner.

Életünk folyamán nem egyszer kerülünk komoly krízishelyzetbe, amikor egyszerűen semmire sincs energiánk – a futásra sem. Ezekben az esetekben mi a teendő?

Legyünk türelmesek, szeressük magunkat, és fogadjuk el, hogy egy rövid ideig esetleg nem futunk. Ilyenkor felbecsülhetetlen a szerepe a futóközösségeknek: rengeteget segíthet, ha van mellettünk egy megtartó csoport. Óriási erőt ad már csak az is, hogy megoszthatjuk a többiekkel a tapasztalatainkat, megismerhetjük a történetüket. A futótársadalom toleráns, támogató, ezekben a közösségekben mindig támaszra lelhet az ember.