Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

Győzd le a kishitűséget a futásban (is)!

@lisanespi via Twenty20 | Szeresd azt a futót, aki vagy

„Nekem ez nem fog menni...” – a mondat, amit el kell felejteni.

Többször is írtunk már arról, hogy mennyire fontos mindenkinek reálisan felmérnie a saját felkészültségét, fizikai és lelki állapotát ahhoz, hogy jól válassza ki a számára megfelelő távot és tempót – ez lehet a kulcs a verseny, az edzés, a kihívás vagy bármi más teljesítéséhez. De ahogy az ember néha hajlamos túlértékelni a saját teljesítményét, úgy sokan pont ellenkezőleg: alábecsülik magukat. Ennek eredményeképp fejben, mentálisan vesztik el a meccset saját magukkal szemben, ez pedig a futásban igen frusztráló helyzeteket teremthet... Szerencsére számos mentális trükk létezik ennek kivédésére.

 

„Már előre félek tőle”

Ülök a kanapén, kezemben a telefonom, épp a következő heti edzéstervemet olvasgatom. Hétfő oké, kedd oké, szerda oké, csütörtök pihenőnap (éljen!), péntek... Ez mi? Nézem, nézegetem, és próbálom elképzelni magam, ahogy a megadott tempóban teljesítem a megadott résztávokat. De valahogy nem megy. Hat nappal előtte már azt érzem, hogy nem fog menni. A következő napokban minden edzés után, mikor beszámolót írok az adott tréningről, odabiggyesztem a végére az edzőmnek, hogy: „Félek a péntektől”. És persze előadom a legjobb futópajtimnak is, hogy így rettegek meg úgy rettegek. Eljön a péntek, elindulok futni, és rendületlenül félek tovább, mert hát miért is ne, öt napja gyakorlom, kiválóan megy már. Egyet találhatsz, hogy sikerült-e az edzést legalább megközelítőleg úgy megcsinálni, ahogy kellett volna. Persze, hogy nem. Ahogy az edzőm írta utána: „Orsim, ez az edzés fejben ment el.”

Mi történt? Annak ellenére, hogy pontosan tudom, hogy teljesen rossz út, mégis bevetettem a negatív mantrázást. Néhány nap alatt sikerült meggyőznöm magam arról, hogy nem tudom megcsinálni. Bízom az edzőmben? Maximálisan! Bízom magamban? Nem mindig. De ilyen esetekben egyrészt az okosabbra kellett volna hallgatnom, aki ebben a szituban nem én voltam. Másrészt az állandó bizonytalankodás helyett át kellett volna helyeznem a fókuszt, akár egy reflektort, a kishitűségemről a pozitívabb hozzáállásra, és tudatosan meg kellett volna győznöm magam arról, hogy igenis menni fog! Ettől még nem garantált, hogy makulátlanul sikerült volna ez az iramfutásos edzés, de az biztos, hogy ennél tuti jobban teljesítettem volna. Pedig a fókuszáthelyezésnek és a pozitív mantrázásnak tényleg óriási ereje van, ezt már többször is tapasztaltam. A fenti baki óriási lecke volt, legközelebb biztos nem követek el hasonlót. És nem azért, mert bárkinek is meg akarok felelni. Hanem azért, mert habár a futás nem mindig könnyű, nem mindig sétagalopp, sőt, de minek nehezítsem meg saját magam számára még jobban a dolgot? Miért tápláljam butaságokkal az önbizalomhiányom egy olyan hobbiban, amit egyébként azért (is) csinálok, hogy erősebb és magabiztosabb legyek?

 

„Nekem ez nem fog menni”

A fenti példa egy edzésről szól, de egy verseny előtt vagy közben is előfordulhat hasonló az emberrel, ami, lássuk be, még rosszabb. A „Lassú vagyok”, „Nem vagyok elég gyors ehhez”, „Mit keresek én itt?” és társaik erősen megkeseríthetik az életünket. Ráadásul a környezetünk számára is idegesítő lehet az állandó negatív mantra, főleg akkor, ha a drámázást követően simán teljesítjük az adott versenyt. Volt ilyen időszakom is, egy sérülés utáni visszatérésnél... Nem direkt, nem tudatosan csináltam, utólag belegondolva azt hiszem, annyira tartottam a kudarctól, hogy megpróbáltam előre kimagyarázni. Szerencsére voltak mellettem emberek, akik verbálisan felráztak. Felnyitották a szememet, hogy ez béna, romboló és kicsit sem segít semmiben. Ja, és egy idő után irritáló is. Plusz magyarázattal sem tartozom senkinek. A 25 éves hobbifutói „karrierem” során ez is egy olyan fontos lecke volt, akárcsak a fenti, amiből megtanultam – megint –, hogy a negatív hozzáállás a legnagyobb csapda. Ami fontos, hogy tiszteljem a távot (kedvenc szabályom) és készüljek becsülettel, ha pedig ezt megteszem, akkor nincs miért ostoroznom önmagam. Beleteszek mindent, sikerül, ahogy sikerül, a lényeg, hogy fussak, éljem meg a szép és a nem annyira szép részeit is a sportnak.

 

Mondd ki egyszer, aztán engedd el!

Olvastam a minap egy cikket, aminek a szerzője egy amerikai újságírónő-hobbifutó. Ő írta le, hogy figyeljük csak meg: általában a negatív gondolatok sokkal gyakoribbak és „hangosabbak”, mint az olyanok, hogy „De szuper formában vagyok, milyen jól sikerültek az edzések, alig várom már a versenyt, ide nekem az oroszlánt is!”. Persze száz százalékban kizárni a negatív érzéseket és a bizonytalanságot majdnem lehetetlen, de legalább törekedni kell rá. Az újságírónő találkozott egy neves sportpszichológussal. A szakember úgy kezdte a sportolók kezelését, hogy hangosan kimondatta velük az összes céljukat – és minden negatív gondolatukat! Hangosan, jól érthetően, és tényleg minden sz...rt! Intenzív és katartikus élmény lehet, nem? Az biztos, hogy szembesít önmagunkkal, és talán segít abban is, hogy ezeket az önlehúzásokat egyszer és mindenkorra megpróbáljuk elengedni, de legalábbis félretenni, és a céljainkra meg az ahhoz vezető útra koncentrálni.

Mélyen hiszem, hogy a futás elsősorban fejben dől el. Amikor futsz, te vagy ott, nem más. Az edzésterved és az edződ, ha van, „csak” útmutatást tud adni, de a döntéseket te hozod meg, és ezen döntések meghozatalában van óriási szerepe az önmagaddal való pozitív kimenetelű diskurzusnak. Ha a benned élő kisördög elkezd butaságokat beszélni az edzés vagy egy verseny során, de mindig van rá egy pozitív, erőt adó riposztod vagy kijelentésed (a klasszikusok: „Megcsinálom!”, „Erős vagyok!”, „Nyomom tovább!”), akkor leegyszerűsítve a tested az esetek jelentős részében engedelmeskedni fog az agyadnak.

 

5 tipp, hogy legyőzd a negatív gondolatokat

  1. A klasszikus: keress egy idézetet, dalt, filmjelenetet, bármit, ami erős motivációt ad a nehéz, küzdős pillanatokban.  Amitől azt érzed: te vagy a legerősebb ember a világon! (Nekem mostanság ez a Tankcsapdától az Itt vannak a tankok.)

  2. Higgy abban, amit csinálsz! Közhelyes, de nagyon igaz. Bízz magadban, a befektetett munkában, a fejlődésben. Igen, igen, lesznek az úton gödrök, amikben megbotlasz, de ha van célod, és szeretsz futni, akkor ez az esetleges mélypont szerencsére csak átmeneti, nem állandó.

  3. Szeresd azt a futót, amilyen vagy! Függetlenül a külsődtől, a sebességedtől, a technikádtól és így tovább. Ha futsz, akkor futó vagy.

  4. Ne ítélkezz magad felett az edzés vagy a verseny előtt. Lehetnek megérzéseid az aktuális állapotodról, de ha például nem vagy jó passzban lelkileg, akkor ezek a megérzések nem fogják hűen tükrözni a valóságot. Tehát ne írd le, ne korlátozd le magad már előre – tudod: vedd le a fókuszt a negatív gondolatokról –, egyszerűen csak vágj bele a futásba!

  5. Tekints vissza arra, hogy honnan indultál, és meríts ebből erőt. Bármikor, amikor elfog a bizonytalanság érzése, és kezd meginogni a magabiztosságod, nézz vissza az út elejére, és lásd, hogy milyen messziről indultál. Hol kezdted és hol tartasz most. A fejlődés, amit elértél az első lefutott 100 métered óta a mostani 3/5/10/21/42/42+ km-ig, csak a tiéd, még akkor is, ha az adott pillanatban éppen nem érzed magad kirobbanó formában.