Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

Futásra kijelölt terület

A sport abban is segít, hogy megszabadulhass káros szenvedélyeidtől. Lehet, hogy a futás által újabb függőséget szerzel, de legyen inkább ez, mint a dohányzás.

Soha nem voltam egy nagy sportember.  Dohányoztam, majd jött a futás és szép lassan felváltották egymást. Hogyan is történt? 

Gyerekkoromban dzsúdóztam, volt hogy néptánc órákra jártam. Középiskolában már inkább a lázadó-alternatív vonalat követtem, minden szülő megkeserítő bájával. Tesiórán vagy lógtunk, vagy röplabdáztunk. Azt szerettem. Meg a fallabdát. De semmit sem műveltem magasabb szinten, ha csak a dohányzást nem említem.

Hát igen!  Egy a rossz szokások közül, amit irdatlan hamar magadévá tudsz tenni fiatalon, amikor ez a menő a társaságban. Meg amúgy is, neked senki ne mondja meg, hogy mit csinálj! Így telt el bő 15 esztendő az életemből, és még mindig csak 30 éves voltam 2 évvel ezelőtt, amikor a kerek évforduló ünneplésének - akkor még nem tudatosult részeként - hajnalban a gangon elszívtam az utolsó szál cigarettámat.

Mi a titok?

Sok ember csodálkozik, mikor kiderül, hogy dohányoztam. Számtalanszor mondták már, hogy el sem tudják rólam ezt képzelni.  Sokakat érdekel, hogy  vajon milyen fortélyokat és bűvészmutatványokat vetettem be annak érdekébe, hogy leszokjak a dohányzásról?

Sajnos semmilyen bevált receptem nincs, ha csak a futást bele nem számoljuk. :) Nem tudatosan szoktam le a dohányzásról, nem volt egy pont, egy szent nap, amikor belenéztem a tükörbe és azt mondtam: “Jesszus, mi ez a kezemben? Egy füstölgő tüdőrák! Én ezennel ünnepélyesen leteszem a cigarettát és rohadjak meg ha még egyszer rágyújtok!” Ilyen pillanat nem volt. 

Itt jön a második ledöbbenés az aktuális beszélgetőpartner részéről: “Akkor hogy tudtad letenni? Ekkor bedobom a lényeget, amire igazán büszke vagyok: a futás adott nekem mindent legyőző akaratot. Persze ilyenkor is mindig hangsúlyozom, hogy sosem volt tudatos a döntésem, de ettől szerintem még királyabb a dolog. Elmesélem miért.

Így kezdtem a futást

2012-ben kezdtem el futni egy rövid edzőterem bejárás és egy szakítás után. Nem akartam senkinek semmit sem bizonyítani, csak mozogni szerettem volna, de azt nagyon. Futni, menekülni, szabadban lenni. Fájt a hátam a sok ülőmunkától, el voltam keseredve és úgy éreztem, hogy a testem lassan kezd elpuhulni. Tudjátok, amikor olyan puding állagúvá kezdesz válni. Sosem voltam kövér, de ez a tunya állapot elkezdett zavarni. Ott laktam a Városliget mellett, így kézenfekvő volt, hogy oda mentem ki az egyik barátnőmmel egy szép tavaszi napon és innentől kezdve nem volt megállás. Kimentem másnap is, aztán egyre többször és egyre rendszeresebben. Vettem egy nagyon alap futócipőt és élveztem a gyors fejlődés adta örömöket. Természetesen a bulik és a cigi ettől függetlenül hű társaim maradtak. Az első időszakban mindig úgy szerveztem a futásaimat, hogy utána a “célkapu” a (régi) Kertemben legyen. Imádtam, hogy egy jóleső futás után beültem csitcsetelni a haverokkal. Isteni volt a hideg sör, és mélyeket szippantottam a megszokott cigimből, de még így is nagyon sportosnak éreztem magamat!

Azt gondolom, hogy a legszokásomat leginkább az segítette, hogy a dohányzás adta boldogságot  - és mellékcselekvést - felváltotta a futás adta boldogság, és szép lassan teljesen kicserélődtek. 

Bár sosem mondtam magam kemény dohányosnak (inkább csak kitartónak), kb. fél dobozzal szívtam el naponta (oké, bulikban többet is). Az utolsó években pedig már alapban kevesebbett cigiztem pl. munkában nem nagyon vagy egyáltalán nem. Az átmeneti időszakban persze volt olyan sztori, hogy a margitszigeti Nike futó klub helyett a Híd Bisztróban kötöttünk ki haverokkal és ott füstölögtünk. Aztán az idő múlásával a futok-cigizek-futok-cigizek-futok-cigizek (plusz bulik) szentháromságból szépen lassan kezdett kikopni a cigaretta. Egyszerűen csak elmaradt. Minél többet futottam, annál kevesebbet dohányoztam. Nem feltétlenül éreztem a dohányzásnak közvetlen hátráltató hatását futás közben.

Azt gondolom, hogy a leszokásomat leginkább az segítette, hogy a dohányzás adta boldogságot (és mellékcselekvést) felváltotta a futás adta boldogság és szép lassan teljesen kicserélődtek. Egyre jobban vágytam a mozgás adta szabadságra, örömmel töltött el, hogy egyre jobb és jobb vagyok. Így történt, hogy 2014. június 12-e óta nem gyújtottam rá, és futok. Nem tudom meddig lesz így, de ahogy viccesen meg szoktam jegyezni, a futás a második leghosszabb kapcsolatom az eddigi életemben, így nagy az esélye, hogy így maradunk mi még jó sokáig: kettecskén, cigarettázás nélkül. :)

Persze a másik sztendert kérdést is megkapom sokszor: “És nem hiányzik?”

Bevallom nem, nem hiányzik, nem szoktam rágondolni sem. Van, hogy hónapokig eszembe sem jut. Olyan ez, mint hogy szemüvegesként nekem fel sem tűnik, hogy szemüveget hordok és amikor úgy jellemez egy külső szemlélő, hogy szemüveges, akkor meg is lepődök rendesen. :D Az elmúlt két és fél év során egyszer sem jutott eszembe komolyabban, hogy rágyújtsak, viszont többször álmodtam azt, hogy dohányzom és már álmomban óriási lelkiismeretfurdalás kezdett gyötörni ezért. Reggel felébredve viszont mindig édes volt a megnyugvás, hogy mindez csak álom volt.

Konklúzióként tehát be kell vallanom, hogy a belső kisördög sosem alszik. :)