Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

Kézen fogva futottunk be a lányommal a célba

Inspiráció

Nagy Sára gyűjteményéből | A Női Futógála a rendszeresen futók, a kezdők, a családosok, a PB-re hajtók, az anya-lánya párok, és a barátnős futópárok és triók versenye.

56 éves elmúltam, amikor kocogni kezdtem.

A lányom hatására kezdtem futni

Életem első néhány száz méterét 2018. január 5-én tettem meg. Antisportolóként Sára lányom ösztönzésére szántam rá magam a döntő lépésre. Ő már évek óta a terepfutás szerelmese, és rengeteget mesélt nekem a futós élményeiről, a fejlődésről, a változásról, melyet ez a sport hozott az életébe fizikai és lelki szinten is. Rendszeresen küldte a cikkeket, fotókat, korombeli nőkről, akik maratoni távokat képesek teljesíteni nem feltétlenül sok éves futómúlttal a hátuk mögött. Mivel azt vallom, hogy a gyerekeink nagyon sok vonatkozásban képesek minket szülőket formálni, tökéletesíteni, ha hagyjuk magunkat, ezért aztán beadtam a derekam. Azon a bizonyos szép januári napon kipróbáltam, mit szól a testem és a lelkem ehhez a mozgásformához. Nagy meglepetésemre jól esett a dolog, így másnap is felvettem az edzőcipőmet, hiszen futócipőm akkor még nem volt, és növeltem a távot.


Néhány hét alatt eljutottam a 4 kilométerig


Óriási élmény volt, hogy egyre többet tudok futni, szinte napról napra éreztem, hogy öregedő szervezetem még fejlődőképes, szépen tud alkalmazkodni a fokozódó terheléshez. Természetesen az első perctől kezdve beszámoltam a lányomnak a fejleményekről, ő meg ösztönzött és tanácsokkal látott el a tovább haladáshoz. Néhány hét alatt már könnyedén sikerült 3-4 kilométert teljesítenem. Boldoggá tett, hogy egy pici korttyal belekóstolhattam abba az élménybe, amiről a lányom akkora lelkesedéssel tud mesélni. Ő éppen akkor készült élete nagy kihívására, az első 100 km fölötti táv teljesítésére a UTH-n. Úgy éreztem, lelkileg tudom őt erősíteni, ha én is beépítem az életvitelembe a rendszeres futást, hiszen tudtam, hogy ez nagyon sokat jelent neki.

 

 "Magával ragadott a hangulat"

Így teltek-múltak a napok, mikor egyszer azzal hívott fel Sára, hogy mit szólnék, ha benevezne engem egy versenyre, ahol együtt futhatnánk. Mondanom sem kell, hogy nem jutottam szóhoz, nem éreztem magam még felkészültnek egy versenyre. Ő csak erősködött, és nem hagyta, hogy megfutamodjak. Megvallom, nagyon csábított a gondolat, hogy megélhetem azt a fantasztikus és eddig elképzelhetetlen élményt, hogy egy versenyen a lányommal kéz a kézben futhatok be a célba. Elfogadtam hát a meghívást/kihívást! A felkészülésemben sokat segített Kata lányom is, aki a májusi melegben kitartóan rótta velem a kilométereket és erősítette az önmagamba vetett hitemet. Így jutottam el életem első versenyére, az ALDI Női Futógálára, ahol az 5 km-es távra neveztünk be. Kicsit tartottam a tömegtől, az aszfalttól (itthon terepen futok), meg persze a kihívástól. Azonban mikor megérkeztünk, köddé vált minden aggodalmam. Azonnal magával ragadott a hangulat, fantasztikus volt ennyi vidám, elszánt nőt egy helyen látni, és érezni, hogy abban a pillanatban egy ritmusra ver a szívünk, mindannyian a futás öröméért vagyunk itt.

A helyszín és a szervezés is kifogástalannak bizonyult. Boldog voltam és hálás, hogy itt lehetek, és alig vártam, hogy rajthoz álljunk. Jól ment a futás, a tömeg vitt magával, óriási volt a hangulat. A szervezők remekül tették a dolgukat a frissítőpontokon, és sokat segített a biztatásuk is. Jobb időt teljesítettem, mint itthon egyedül bármikor. 

Nincs attól jobb érzés, mikor azt látod az anyukádon, hogy boldog, és felfedezi ő is a futás örömét.

 

Lelkes támogatók

A lányom végig mellettem futott, alkalmazkodva az én tempómhoz, vigyázva rám. A férjem és a lányom párja időnként felbukkantak és szorgosan fotóztak minket, az ő lelkes buzdításuk is sok erőt adott!

"Megváltozott az életem"

Leírhatatlan élmény volt befutni életem első versenyén a célba, kézen fogva a lányommal, aki egy héttel ezelőtt teljesítette a 112 km-es távot az UTH-n. Azóta is sokat gondolok erre a pillanatra, és mindig örömöt, büszkeséget érzek. Arra emlékeztet ez az élmény, hogy bármit el tudok érni, ha megfelelő mennyiségű időt, energiát fordítok a felkészülésre, és el tudom hinni, hogy képes vagyok az adott dologra. Persze jól jön ehhez a körülöttem élők támogatása és jó adag érzelmi töltet is!

Bizonyos értelemben megváltozott az életem 2018. január 5. óta, és mindezt csak gazdagította a remek motivációnak bizonyuló első verseny. Azóta is kocogok kisebb-nagyobb rendszerességgel, jelenlegi életszakaszomban azonban hangsúlyosabbá vált a gyaloglás, telente pedig a sífutás, mert erre a mozgásformára a férjemet is rá tudtam venni, és most együtt dolgozunk a tempónk javításán. Így vált igényünkké 50 éves korunk fölött egy esztendő alatt a szabad levegőn végzett rendszeres mozgás, ami sok örömöt ad. Szóval azt tanácsolom a szülőtársaimnak: hagyjuk magunkat formálni a gyermekeink által, megéri!