Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

És te mit köszönsz 2020-nak?

Istock | Vinca és Andris egy 2020-as futóversenyen

Új élmények, új tapasztalatok.

Az idei év legtöbb híre a koronavírushoz kapcsolódik. Furcsa, szorongó érzést kelt bennünk, ha meghalljuk a „covid” szót. A vírus fenekestül felforgatta az életünket, de talán hozott magával számodra is valami olyasmit, amiért hálás lehetsz.

 

Az elmaradt futóversenyek is nagyon fájtak, de ez az év hozott még fájdalmasabb dolgokat: munkahely-megszűnéseket, megszorításokat és sok-sok bizonytalanságot. Mindenkinek hatással volt az életére a koronavírus, kit jobban, kit kevésbé érintett a pandémiás helyzet okozta globális változás. Nem tudhatom, hogy e cikk olvasójának mindennapjait mennyire tépázta meg a vírus, ezért nem szeretnék senkire pozitív gondolatokat tukmálni, csupán a saját megélésemet, tapasztalataimat szeretném megosztani.

 

 

Én nagy reményekkel vártam a 2020-as évet, sok jó projekt ígérkezett a tavaszi időszakra. Aztán március végére a legtöbb idei évre szóló megbízásomat lemondták. Ott álltam munka nélkül, és csak elképedve pislogtam, ahogy láttam, hogyan tűnik el egy pillanat alatt a terveimmel együtt a boltokból a vécépapír, az élesztő, a cukor és a liszt. Totojázásra, szorongásra nem maradt idő, néhány nap alatt kellett a három gyermekemet átállítani a digitális oktatásra, és kitalálni azt, hogyan tovább a munkával. Aztán szép lassan belerázódtam a ránk kényszerült új életformába, és most, kilenc hónappal később már jól látom, hogy mi mindent tanultam ezalatt, és mi mindenért lehetek hálás ennek a furcsa évnek.

 

Köszönöm a rengeteg futókilométert!

Nekem irtó nagy szerencsém volt, az idei évem célversenyét, a március eleji Balaton Szupermaratont megtarthatták a szervezők. Még tartott a verseny utáni eufóriám, amikor elindult a karanténidőszak. Otthon lenni három alsós gyerekkel, akiknek egyszerre van zoom órájuk, akikkel minden nap kell rajz házit csinálni, testnevelés órára videózni, matekozni és verset tanulni, elég nagy kihívás volt. Ezt a próbatételt csak úgy tudtam megugrani, hogy minden reggel iskolaidő előtt elmentem futni. Ennek az eredménye az volt, hogy soha nem gyűjtöttem össze annyi futókilométert, mint most a tavaszi hónapokban. A motivációm a futásban továbbra is megmaradt, most a második hullám alatt is szinte minden nap futok.

 

Köszönöm az új képességeket!

Én nagyon hiszek a személyes találkozásokban. Legyen szó oktatásról, fejlesztésről vagy baráti beszélgetésről. Tavasszal sok más anyatárssal együtt váltam pár hét alatt a google classroom, a teams, a zoom és a meets kispályás mesterévé. Bár eleinte ódzkodtam attól, hogy az offline meghirdetett képzéseim átkerüljenek online-ra, megszerettem a virtuális teret, kitanultam ennek az új lehetőségnek a fortélyait, és tudom, mik lesznek azok az online módszertani eszközök, amiket akkor is tovább fogok alkalmazni, ha végre eltűnik a vírus.

 

Köszönöm az új szokásokat!

Karácsony közeledtével szokásom volt, hogy összeüljünk a barátokkal kávézókban, teázókban, és átbeszéljük a mögöttünk álló évet. Mivel ezekről a számomra fontos beszélgetésekről még ebben a mostani időszakban sem szerettem volna lemondani, a találkozókat közös sétálássá alakítottam. Az elmúlt hetekben felfedeztem Budapest számomra eddig ismeretlen arcát, több parkot, ligetet és erdőt barangoltam be – szigorúan maszkban – a barátaimmal. A sétába, mint találkozási módszerbe pedig teljesen beleszerettem, sosem gondoltam volna, hogy egy novemberi esős-sétálós beszélgetés egyszer képes lesz felvillanyozni.

 

Köszönöm, hogy sokat maradhattam a jelenben

Egy valami volt már az első néhány pandémiás hét után is biztos: a bizonytalanság. Senki sem tudta, hogy mit hoz a jövő, meddig leszünk karanténban, hány hullám lesz, hogyan alakul az életünk. Persze eleinte én sem tudtam mit kezdeni azzal, hogy nem lehet előre tervezni. Aztán érdekes módon elkezdtem élvezni azt, hogy hiába akarnám, akkor sem tudnám megválaszolni azt, mi lesz egy hónap vagy fél év múlva. Felszabadító érzés volt minden nap csak az adott napra koncentrálni, mindig csak 24 órával előre tervezni.

 

Köszönöm, hogy rájöttem, nem tudok hatással lenni mindenre

Bevallom, kontrollmániás vagyok. Szeretem beosztani minden percemet, gyakran a végletekig ragaszkodom a saját elképzeléseimhez. Még csapatmunkában is szeretek mindent magam csinálni, vagy legalábbis aprólékosan felügyelni a folyamatokat. Az olyan szavak, mint „delegáció” vagy „ellazulás” gyakorlatilag ismeretlen kifejezések számomra. Az idei év megtanította nekem, hogy a dolgok akkor is remekül működnek, ha nem mindig az én kezemben van a gyeplő. Megértettem, hogy nem most van az az időszak, amikor a régi szabályok ugyanúgy működnek, és nem kell fogat összeszorítva ragaszkodnom olyan mintákhoz és célokhoz, amiket korábban hoztam.